Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-29 / 274. szám, szerda
www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2017. NOVEMBER 29. xmi Mindenfelé forrásból, könyvekből és az internetről igyekeztem felkutatni azokat a gyerekdalokat és mondókákat, amiket egykor én is tanultam a szüleimtől, az óvó és tanító néniktől. És persze az emlékezetemben is kutakodtam. Még csak készültem az anyaságra, de már énekeltem és meséltem a pocakomnak. Marék Veronika Hogyan ismerkedtünk az irodalommal hároméves korig F ontos volt, hogy leendő gyerekeimmel megismertethessem legkedvesebb gyerekkori - és felnőttkori szövegeimet. A Weöres-versek voltak a befutók, az Őszi éjjel izzik a galagonya és a Bóbita. Na meg a népdalok, például az A csitári hegyek alatt vagy a Hull a szilva a fáról. Egyesek megnyugtatták, mások feldobták őket. A Kicsi vagyok én örök sláger, mindmáig szívesen hallgatják, akárcsak azt a dicséretet, hogy mekkorát nőttek. Egyes szövegek szaporán bújtak elő az emlékezetemből, másokat noszogatni kellett. Némelyekre szinte teljes egészében emlékeztem, másokat újra kellett tanulnom. És közben rá kellett jönnöm, hogy a felnőttkori tanulás nehezebb, több erőfeszítést, összpontosítást igényel, mint a gyerekkori. Legalábbis úgy tűnt, hogy ikreim pár éneklés után kívülről fújták azt, amit én egy-két napig gyakoroltam. A nosztalgikus jó érzésen kívül, amit a régi dalok, mondókák felelevenítése okozott, az újak tanulásának az öröme is átjárt — mert időközben új zsákmányokra leltem. A könyvek iránti érdeklődés akkor vett nagyobb lendületet, amikor már tudtak fogni. Természetesen a könyveket is kóstolgatták, harap- dálták, nyalogatták. Első könyveinkben, a puha textilkönyvekben a leghétköznapibb képek sorakoztak, akárcsak a pancsoláskor használt vízálló fiirdőkönyvekben. Kezdetben lényegtelen volt, mit is ábrázol a kép, csak legyen színes - és jól masszírozza az ínyüket... Hamarosan következhettek a leporellók, bővülhetett a szókincs. Többségük a tanyavilágot mutatta be, így hamar felismerték az állatokat és az illathangokat. A hangutánzás számunkra is kihívást és szórakozást jelentett, a képnézegetés és mesélés jó kis családi programmá kerekedett. Aztán kaptunk állathangokat kiadó könyvet (Hallgasd csak, mi kukorékol és mi röfög), ahol a könyvlapokon sorjázó gombok átvették a szerepünket. Könyvekre éhes babafogak Egyeden leporellót sem tudtunk sajnos félretenni az utókornak és az utódoknak, bárhogy is próbáltuk megóvni őket a könyvekre éhes babafogak elől. Nem csoda, hogy a leporellók királynője - a Rozi, a her- nyócska című bábozós könyv—sem élte túl a nagy érdeklődést. Mutatóujjunkat beledugva mozgattuk a mára kiszakadt textilhernyócskát a könyvbe vágott lyukban. Ez volt az interaktív olvasás netovábbja! Mi mozgattuk, ők próbálták elkapni, majd maguk is mozgami. Végül teljesen szétszedték. A textilkönyvek, a furdőkönyvek és a kemény műanyagból készült zenélőkönyvek viszont sikeresen túlélték a mindent harapunk és szétnyálazunk időszakot. Bár sok esetben nem túl sikeresen lefordított dalokkal „szórakoztatták” őket, mindenesetre nagy élményt jelentett ki- és bekapcsolgatni a szerkentyűt, meg a hangerőt állítani. Leginkább a kézügyesség fejlesztését segítették. Aztán áttértünk a babakönyvekről a gyerekkönyvekre. Másfél-két éves korukban a Boribon-könyvek vitték a prímet. A kismackóval másztak hegyet, vele futottak az erdőben, estek el egy kőben és tettek a sebükre ragtapaszt. Emellett a Bogyó és Babóca-sorozat történeteivel ismerekedtek, leginkább az Évszakos könyv kötötte le őket, amelyben különféle élményeket élhettek át a katicalánnyal és a csigafiúval. Szerették, hogy ismert szereplők köszönnek vissza e két könyvsorozat újabb részeiben. Feltűntek a hús-vér gyerekek Az állatkás meséken túl felüdülést jelentett a hús-vér gyerekekkel való könyvbeli találkozás. Az Anna, Peti, Gergő-sorozatot olvasva rájöhettek, hogy más kisfiúk és kislányok is hasonló kalandokat élnek át, akárcsak A csúnya kislány történetében, amely szintén lekötötte őket pár hétig, és később is visszatértünk hozzá. Két és fél éves korukban feltűnt a színen Maszat, egy körülbelül velük egyidős kisfiú és a barátai. Vele is lehetett azonosulni. Szintén sorozat, ismét örülhettek az újabb történeteknek (Maszat épít, Maszat alszik). Sok kép, kevés szöveg, az arányok tekintetében még mindig itt tartottunk, ám a legáltalánosabb alapszókincset, amivel a korábbi könyvekben találkoztak, választékosabbra és líraibbra cseréltük. Ezekben a történetekben volt valami több: ahogy a madarak a lábnyomaikkal megköszönik a madáreledelt, ahogy a zöldségek bú- jócskáznak a kertben, és még a föld alá is elbújnak - ügyes ödeteken alapuló, kevés mondatban frappánsan megfogalmazott szövegek. Ezt követően a Kippkopp-sorozatot lapozgattuk: Kippkopp a fűben - a gesztenyegyerekkel barangoltunk a réten, ahol játszótársat keresett; Kippkopp a hóban - kis hősünk az éhes cinkéken segített. Olvastunk magyar irodalmat, például a tenyérnyi Trixi-könyvek sorozatból Móra Ferenc A kesztyű című meséjét. És jól fordított fordításirodalmat is: a leginkább az oroszból fordított Vidám mesék első három története és a csehből átültetett A kíváncsi kutyus kalandjai nyerte el a tetszésüket. Talán a megzenésített verseknek és népdaloknak köszönhetően a versbe szedett könyvek is köny- nyen célba értek náluk, de nyilván előzmény nélkül is szeretnék őket (ilyen a Trixi-könyvek Noé bárkája, A majom mamája). Az ismeretlen szavak, a bonyolultabb mondatfu- zés sem akadályozzák őket a befogadásban, vagy legalábbis a szöveg élvezetében. Ilyenek például az ajándékba kapott, gyönyörűen illusztrált erdélyi versek, Balázs Imre József A tenger és Kovács András Ferenc Napsugár-csízió című kötete. Idéznek belőle („megmosolyogtat, ahogy azt mondják, hogy zöldet özönöltet” - KAF), fejből mondanak hosszú sorokat, és követelik, hogy újra elolvassuk őket. Innen léphetünk most tovább. Pénzes Tímea költő és műfordító Magyarország mesés felfedezése JÉ útikönyvek /l __ nem a gyereL mjk rW kekhez szól/ 1 M nak> eddig JL E ■ < legalább is nem találkoztunk olyan kiadványnyal, amely a legfiatalabb „turistákat” célozta volna meg - ha csak a Tüskevárat nem tekintjük a Kis- Balaton környéki nádast népszerűsítő idegenforgalmi propagandaműnek. Ezt a piaci rést vette észre kitűnő érzékkel a Manó Könyvek kiadó, illetve Csapody Kinga, akinek több sikeres gyerekkönyve jelent meg az elmúlt években, és aki mesés elemekkel átszőtt gyermekútikönyvként határozza meg az Utazik a család-sorozatot. Eddig három könyv jelent meg a sorozatban, elsőként az Irány a Balaton! A történet főszereplője egy háromgyerekes család, valamint Tóbiás, a kutya és Nasi, a macska, akik autóba ülnek, hogy felfedezzék a magyar tengert. Kissé szokatlan dolog, hogy a kutya a mesélő, az ő szemszögéből látjuk a történéseket. Tóbiás állandó harcot vív a család másik négylábú kedvencével a gazdik figyelméért, szeretetéért, megértéséért, miközben utazgatnak a Balaton környékén. „Messze vagyunk még? Mikor érünk már oda?” - kérdezgetik a gyerekek az autóban, szüleik pedig csitítják őket. Mindennapi élethelyzet ez, és megannyi ismerős apró-cseprő problémával találkozhatunk, miközben a kötet tartalmazza mindazon információkat is, amelyek egy útikönyvből sem maradhatnak ki. Ha el tudjuk fogadni a szokatlan narrátort, illetve meg tudunk barátkozni a többi szereplővel, szinte észrevédenül gazdagodhatunk hasznos tudnivalókkal. Mára két további rész is megjelent a sorozatból: az Irány Eger!, valamint az Irány a Velencei-tó! Sok érdekességet olvashatunk Dobó István városáról, bebarangolhatjuk Szilvásváradot, túrázhatunk a Mátrában, ellátogathatunk Mezőkövesdre és Gyöngyösre. A Velencei-tó környékén szintén van mit felfedezni, megmászni, kipróbálni, Székesfehérvárra és környékére, Pákozdra vagy éppen Gárdonyba amúgy sem sűrűn vetődik el a hazánk fia. A széria köteteit illusztráló Szalma Edit kedves, szerethető családot jelenít meg, amellyel könnyen azonosul az olvasó. A gyerekek akár ki is színezhetik a könyvekben található kontúros rajzokat. A Manó Könyvek nem IÍŠS-""''" titkolt célja, hogy ez a kissé szeleburdi, de tulajdonképpen átlagos család fokozatosan bebarangolja egész Magyarországot. „Próbálok úgy magyarázni, mintha a saját négyéves gyerekemnek mesélnék” - fogalmazott a szerző, aki anyaként és a kiadó főszerkesztőjeként is fontosnak tártja az esti mesét, a rendszeres felolvasást, a közös könyvnézegetést. Köteteiben próbál minél több tippet adni a családoknak, hogy az adott régióban hova érdemes ellátogatni, mit érdemes megnézni a gyerekekkel. Ez a célkitűzés néhol egy kicsit túlságosan direkt módon jelenik meg, Csapody Kinga például konkrét gyerekbarát szállodákat ajánl, amelyek a kötet végén szponzorként vannak feltüntetve, illetve maga a mese, a tulajdonképpeni történet helyenként belefullad az információk tengerébe. Ezeket a részeket azonban bátran át lehet ugrani, ha kicsiknek olvasunk fel, és úgy gondoljuk, túl megterhelő lenne nekik ilyen sok adat. A tudnivalókat a szülő is elraktározhatja az agyában, aztán majd ha ott lesznek a helyszínen — mert remélhetőleg kedvet kapnak az „anyaországi” utazgatáshoz -, ismét a gyerekek kezébe lehet nyomni a könyvet. Juhász Katalin Csapody Kinga: Irány a Balaton!, Irány Eger!, Irány a Velencei-tó! Manó Könyvek, 2017 64 oldal
