Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-29 / 274. szám, szerda
www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2017. NOVEMBER 29. Női arcélek, tükörben A Bárdy családot Jókai Mór emelte be a magyar irodalomba - hogy aztán Szécsi Noémi a 21. század elején újra megtalálja, újrahasznosítsa az erdélyi nemes família történetét. A 2011-es Nyughatatlanokban az 1848/49-es szabadságharc idején a mócok által kiirtott család életben maradt tagjai sorakoztak fel, a 2013-ban megjelent Gondolatolvasó a következő generációt hozta elénk. Most pedig itt a trilógia lezáró fejezete, az Egyformák vagytok. / ácsi Noémit több _ okból is szeretrW jük. Elsősorban . j a azért, mert min- ■ :tJ den könyve egyfajta játék a regény zsánerével: a szerző újra és újra az asztalára tesz egy-egy műfaji változatot, amelyet aztán megbökdös, szétszed, lebont és újraépít, felfrissítve, kortárssá írva a megcsontosodott hagyományt. Szeretjük azért is, mert okos, agyas, nem ritkán levéltári kutatásoknak köszönhetően részletgazdag pannót festő művei többféle olvasói stratégia előtt is megnyílnak: humoruk, hol ironikus, hol szarkasztikus, hol bizarr meséjük által nyílegyenesen is birtokba vehetők, de második, harmadik, sokadik, elmélyültebb olvasatra is tartogatnak meglepetéseket. És újraolvasás nélkül is tovább dolgoznak a fejünkben. De térjünk vissza a Bárdy családhoz. A Nyughatadanok egyik legemlékezetesebb gesztusa talán az volt, ahogy Szécsi Noémi dehe- roizálta a történelmi hagyományt (s ezzel együtt a történelmi regény műfaját), ahogy Bárdy Rudolf és családja emigránshistóriájában elrajzolta a férfias hősi arcéleket, és a nőket, a gyerekeket emelte a történet középpontjába. (Csak a margóra: közben a kiadáshoz kapcsolódó marketingstratégiában érezhetően jelen volt egyfajta mítoszteremtő szándék; ha úgy tetszik, meg is született a Bárdy nők mítosza.) A Gondolatolvasó máshova emelte a tétet: egy lehetséges megközelítés szerint a modern regénynek ahhoz a rétegéhez nyúlt vissza, amely a hiteles elbeszélhetőség dilemmáit tematizálta. Mit lát, mit ért a világból az az elbeszélő - Bárdy Fülöp(ke) -, aki nemcsak hogy egy kaotikus, értelmezheteden struktúrájú családban nő fel, hanem helyzetét a siketsége is nehezíti? Azt a trilógia előző két darabjából is sejthettük, hogy Szécsi Noémi regényei nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” típusú elbeszélések közé tartoznak, még csak nem is az „éltek, míg meg nem haltak” sémáját követik. Az olvasó azonban gyarló, keresi a nagy narratívát, ki szeremé kerekíteni a nagy történetet, így az Egyformák vagytok lapjain is boldogan kap az elé vetett morzsák után. Hogy a belga gyerek a Philip Bárdy Alapítvány pénzéből van Budapesten - igaz, a névadóról senki sem md semmi közelebbit, csak annyit, hogy talán vak volt vagy süket, és valamilyen gondolat atyjaként szoktak hivatkozni rá. Hogy a szerencséden sorsú Bárdy Matildot az angol feministák fedezték fel maguknak mint a freudizmus előfutárát, hogy a kis Artúr a pénzes zsidó feleség hozományából építkezett valahol a Dunakanyarban. Hogy Lujza - aki az erdélyi családi birtokon volt a mészárláskor, de sem holtan, sem élve nem került elő - akár azonos is lehet Florence-szel, akinek kalandos történetéből a regény két elbeszélőjének közreműködésével forgatnak koprodukciós minisorozatot Magyarországon. Hogy talán valóban létezett egy dagerrotípia ezzel a felirattal: „Bárdy Rudolfné szül. Aimee gyönyörűséges segge”. Az Egyformák vagytok a Bárdy- szálak ellenére nem történelmi regény. Joggal nevezhetnénk viszont generációs regénynek, közérzetregénynek, nőregénynek. Emília és Elza elbeszéléséből annak a ma negyven körüli (női) nemzedéknek a tapasztalata rajzolódik ki, amely a rendszerváltás tájékán lépett a felnőttek világába és próbálta meg egyetemi padokban megalapozni a jövőjét, lehetőleg minél távolabb kerülve a kínos magyar vidék porától. Aztán negyven körül azon veszi észre magát, hogy úgy engedi el sorra minden illúzióját, ahogy a nőiségért folytatott küzdelmet is kénytelen volt feladni. És amelynek egyeden mentsvára maradt: hogy az „én már ezt is megértem” tapasztalatára meg az intellektusára támaszkodva cinikusan, szentenci- aszerűen summázza a környezetét - azokat, akik még mindig ott kavarognak az érvényesülés, az előbbre jutás, a „valaki vagyok, valami vagyok” nagy játékában. Annak a nemzedéknek a közérzetét tükrözi a könyv, amely mára jócskán a neurózis határára ért. Kevesebb mint 24 óra története a regény, miközben az elbeszélők elé kerülő ismerősök, volt, jelenlegi vagy jövőbeli szeretők, elhangzott mondatok és beálló csendek emlékeket is bőven előhívnak. Em, az önmagára a rezonőr szerepét kiosztó történész és Elza, az Angliából hazatért, komplexusait harsány Halálüvöltés. Az életlen szekerce olyan erővel sújtott le, hogy egyetlen, pontosan kimért mozdulattal elválasztotta a nyaktól a női fejet. Ezúttal a hajkorona sem akasztotta meg a lendületét, mint az imént, a fiatalabb nőnél. A kontyos asszonyfej a kút kőkávájáról a földre esett. Szécsi Noémi: Nyughatatlanok Tizennégy éves korunkig a szerelem célját a házasság keretein belül képzeltük el: egy életre egyetlen férfit küldenek fentről, aki azért érkezik, hogy örökre maradjon. Hőstettet hajt végre, de azután is izgalmak forrása, mint a hatalom és a bölcsesség letéteményese. Bizalomgerjesztő mosoly, erős csukló, de deréktól lefelé nem létezik. Az élet hosszú távon úgy alakul, mint a Háború és béke epilógusa, csak pár helyen szükséges személyre szabott javításokat eszközölni. Negyvenévesen, négy gyerek után is jól konzervált jó nők vagyunk. Férjünk misztikus okokból tisztelettel övez és imád bennünket. Minden fasza. Szécsi Noémi: Egyformák vagytok dívaként kompenzáló kiadói jogász (régi barátnők, egykori sógornők, újra barátnők) estéje egy divatos lakásétteremben tartott fogadáson indul, egy romkocsmapartin folytatódik, majd a másnapi forgatáson, illetve sajtótájékoztatón jut el - technikailag - a végpontig. Addig a pontig, amikor az újabb kis halált megélő Emília előtt megjelennek a bolond Bárdy Mädy elődökről elnevezett, elpusztult és elföldelt macskáinak a generációi, ugyanúgy kísértve, mint ahogy Mádyt kísértik a lenyakazott családtagok szellemei. Ember tervez, isten végez: a kéziratok könyvvé tárgyiasulásának idejét ismerve kizárhatjuk azt az elképzelést, hogy Szécsi Noémit az elmúlt hónapokban kitárgyalt zaklatási ügyek ihlették volna meg. Mégis, innentől kezdve nehezen szabadulunk az érzéstől, hogy pillanatnyilag a szövegnek ebből a rétegéből kerekedik ki a regény egyik erős olvasata. Abból az egyetemesnek tűnő női tapasztalatból - az erőszakot hatalomgyakorlásként művelő, a női testet természetes egyszerűséggel használati tárgynak tekintő férfiak újra és újra felbukkanó képéből -, amely mindkét elbeszélő történeteit átszövi. Francine van Hove kortárs francia képzőművész tükrös festménye a könyv borítólapján egyetlen női arcot mutat, három szögből. Szécsi Noémi regényében mai és egykori nők arcélei tükröződnek egymásban sorsszerűén. Lakatos Krisztina Szécsi Noémi: Egyformák vagytok Magvető Kiadó, 2017 234 oldal Kolozsvárján a város lakói a mind fojtogatóbb diktatúra kiszámíthatatlan fordulatainak kiszolgáltatva élik hétköznapjaikat. Van, akit magas pozícióba juttat a párt, van, akit börtönbe, az átmeneti enyhülés hónapjainak pedig egy csapásra véget vet az 56-os magyar forradalom. Milyen életút választható ebben a félelemtől terhes történelmi korszakban? S mi történik a belső értékekkel, a vágyakkal? - Tompa Andrea, a Fejtől s lábtól, valamint A hóhér háza szerzője monumentális regényének talált hősei akarva-aka- radanul megütköznek ezekkel a szorongató kérdésekkel. Sorsok szövete „De a rózsa, hát azt hogy mondjam el ezeknek a bőrkabátosoknak? A rózsa, elvtársak, a rózsa, magyarázom nekik, a rózsa, az nem egy virág, mondom, mikor ott nézelődnek a kertben. Hogyan mondhatnám el annak, aki nem tudja, mi a rózsa? A rózsát nem lehet elmondani senkinek, ahogy a földet se, aki nem szereti, akit nem húz magához a föld.” Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asz- szony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy magas pártfunkcióba kerülő rózsanemesítő férfi szólal meg a könyvben. Miközben kénytelenek szembesülni az életüket közvetlenül befolyásoló történelmi korszakkal, egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódnak. Az ötvenes évek Tompa Andrea: Omerta - Hallgatások könyve Jelenkor Kiadó, 2017, 628 oldal A nábob lánya A leggazdagabb árva egy kislány története, aki születésekor mesés gazdagságot, grófi címet és a fényűző élet ígéretét kapja. Egy kislányé, aki születése után nem sokkal elveszíti az édesanyját, elveszíti azt az embert, aki a legtöbbet adhatná neki. Krisztina édesapja az ország egyik legtekintélyesebb főura, a kígyósi uradalom gazdája, aki súlyos betegségéből csodával határos módon felépül, így nem halálhíréről értesül a rokonsága, hanem esküvői meghívót kaphat kézhez. Az édesapa feleségül veszi kulcsárnője lányát, amivel megbotránkoztatja az örökségre ácsingózó rokonságot. Az esküvő napján hadovas hintó érkezik a kastély elé, benne a nászajándékkal: egy fekete koporsóval. Amikor aztán Krisztina háromévesen árván marad, nemcsak a családi viszályok nehezítik meg az életét, de a gonosz pletykákat terjesztő rosszakarók is. Bár szerető nagymamája és gondoskodó gyámja mindenben támogatja, Krisztina sokáig hiába keresi a helyét. Kérdések és kételyek gyötrik: ki is ő valójában, és mi dolga a világban? Bauer Barbara új regényének központi alakja a műveltségéről és jótékonykodásáról ismert Wenckheim Krisztina grófnő, Sissi császárné palotahölgye. (Édesapjáról, Antal József grófról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét.) A 19. század második felének Magyarországa színes, érzékletes képekben tárul elénk: megelevenednek előttünk a nemesi uradalmak hétköznapjai és fényűző ünnepei, a kiegyezés korabeli Pest-Buda mozgalmas élete. Bauer Barbara: A leggazdagabb árva Jaffa Kiadó, 2017 338 oldal
