Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-28 / 273. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. november 28. SPORT Pinte Attila (jobbról az ötödik) a csereember Kiss Tamás gólját ünnepli a csapattal (haladasfc.hu-felvétel) Pinte: „Nincs veszítenivalónk” SZABÓ ZOLTÁN Két hete Pinte Attila az NB I- ben szereplő Haladás másodedzője, az egykori 31- szeres válogatott labdarúgó Michal Hipp munkáját segíti. A negyvenhat áves szakemberrel két nappal azután beszélgettünk, hogy a szombathelyi együttes nagy meglepetésre legyőzte a Ferencvárost. Mikor kérte fel Michal Hipp, hogy legyen a segítője? Röviddel azután, hogy a Haladás vezetői öt jelölt közül őt választották vezetőedzőnek. Pontosan november tizenharmadikán, hétfőn. Azonnal igent mondott? Természetesen. Ilyen ajánlaton nincs mit gondolkodni. Még aznap elindultunk Szombathelyre. Előtte is figyelte az NB I-t? Igen. Bevallom, már korábban is felmerült a nevünk a Haladásnál, ám a klubvezetők úgy döntöttek, hogy házon belül oldják meg az edzőcserét. Akkor Pacsi Bálint váltotta fel Mészöly Gézát. Rázós meccsek vártak a bennmaradásért küzdő csapatra. Nincs veszítenivalónk. Bíztunk benne, hogy sikerül felráznunk a padlón levő gárdát. Igaz, rendkívül rövid idő állt a rendelkezésünkre a balmazújvárosi bajnokiig. Meg kellett ismerni a játékosokat. Az újonc otthonában 35 percig nagyon jól fociztunk, és megérdemelten vezettünk. Később fordítottak a hazaiak, mi pedig a hajrában két ziccert kihagytunk, így vereséggel kezdtünk. A Fradi ellen viszont sikerült a bravúr. Az egész héten nagy odaadással dolgoztak a játékosok, lerítt róluk az elszántság. Meg is leptük a toronymagas esélyes Fradit, az első félidőben jobbak voltunk, kár, hogy gólunk után gyorsan kiegyenlítettek a vendégek. A szünet után sem engedtük kibontakozni a zöld-fehéreket, akiknek mindössze egy komoly helyzetük akadt, amit Varga Roland kihagyott. Aztán jött a mi csereemberünk parádés gólja. Kiss Tamás nagy tehetség, aki nem mindennapi találattal ünnepelte pénteki 17. születésnapját. A hajrában taktikus játékkal megőriztük az előnyünket. A hármas sípszó után hatalmas ünneplés következett. Kevesen hitték, hogy győzelemmel avatjuk fel a felújított stadiont. Erőnlétileg milyen csapatot vettek át? Mit mondjak, nem a legjobb kondiban van a csapat... Egy kiadós téli alapozás után biztos, hogy tavasszal nem lesznek ilyen jellegű problémáink. Fia, Patrik nyár óta szerepel a Haladásban. Biztosan ő is segített a játékosok megismerésében. Nemcsak ő, hanem mindenki igyekezett segíteni. Miért nem volt nevezve Patrik a balmazújvárosi meccsre? Mert úgy döntött a vezetőedző. Hogy érzi magát Szombathelyen? Remekül. A játékosok hozzáállásával nincs gond, öröm velük dolgozni. Misóval már látjuk, milyen posztokon kellene erősítenünk. Mindent megteszünk azért, hogy ebben a gyönyörű stadionban jövő ősszel is élvonalbeli meccsek legyenek. Meddig szól a szerződése? A bajnokság végéig, ám ha bennmaradunk, automatikusan újabb egy évig érvényes a megállapodásunk. 117 SPORT A TV-BEN 12.00 - M4 SPORT: Kisvárda- Puskás Akadémia labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés 14.00 - DIGI SPORT 1 (magyar): Cagliari-Pordenone labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 12.30 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Besiktas-Manisaspor labdarúgó Török Kupa-mérkőzés 15.15, 17.15 - SPORT M: Lóverseny 18.00 - DIGI SPORT 1 (magyar): SPAL-Cittadella labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 18.00 - M4 SPORT: Balaton- füred-Komló bajnoki férfikézilabdamérkőzés 18.30 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Galatasaray-Belediyespor labdarúgó Török Kupa-meccs 18.30 - 213 TV: Modra-Nové Zámky férfikézilabda Extraliga- mérkőzés 18.30 - SPORT 1 (magyar): DVTK-Poprad jégkorong Vi- segrád-kupa 19.00 - SPORT 2 (szlovák): Slovan Bratislava-Admiral jégkorong KHL-mérkőzés 19.00 - ARENA SPORT 1: Nexe Nasice-Vardar Szkopje kézilabda SEHA Liga-mérkőzés 19.00 - ARENA SPORT 2: Växjö-HV71 svéd bajnoki jégkorongmérkőzés 19.00 - DIGI SPORT 2 (magyar): Strasbourg-Caen francia bajnoki focimérkőzés 19.00 - DIGI SPORT 3 (magyar): Amiens-Dijon francia bajnoki focimérkőzés 20.45 - ARENA SPORT 1: Metalurg Szkopje-Prešov férfi- kézilabda SEHA Liga-mérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Watford-ManUtd labdarúgó Premier League mérkőzés 21.00 - SPORT 1 (szlovák), DIGI SPORT 2 (magyar): Bordeaux-StEtienne francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 3 (magyar): Sampdoria-Pescara labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 21.30 - DIGI SPORT 1 (magyar): Real Madrid-Fuenlabra- da foci Spanyol Kupa-mérkőzés 2.05 (szerda) - NOVA SPORT 2, SPORT 1 (magyar): Minnesota-Washington kosárlabda NBA-mérkőzés 3.05 (szerda) - NOVA SPORT 1: Calgary-Toronto jégkorong NHL-mérkőzés EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: Carolina - Nashville 4:3 - rávezetések után, New York Rangers-Vancouver 4:3 - rávezetések után, Boston-Ed- monton 2:4. TIPSPORT LIGA, 23. forduló: Nové Zámky-fianská Bystrica 2:1 (0:0,1:1,0:0 -1:0), g.: Milan Hruška (31.), Simun (65.), iil. M. Lunter (38.): Košice-Žilina 5:2 (1:0,4:1,0:1), g.: Marek Hovorka (13.), L. Nagy (22.), Boltun (27.), Kafka (30., 37.), ill. Klimenta (31.), Handlovský (49.): Detva-Liptovský Mikuláš 0:1 (0:0,0:0,0:1), g: P. Koyš (53); Zvolen-Poprad 4:2 (1:1, 0:1,3:0), g.: J. Kováčik (8.), Ross (48.), T. Bokroš (49.), Coff- man (60.), ill. Mlynarovič (3.), P. König (23.). 1.Trenčín 24 16 4 0 4 73:40 56 2. Košice 25 16 0 2 7 80:59 50 3. Banská Bystrica 25 13 2 4 6 94:62 47 4. Nitra 25 13 3 2 27 92:67 47 5. Zvolen 24 12 4 2 6 84:67 46 6. Poprad 25 10 4 2 9 70:71 40 7. Žilina 25 9 1 2 13 65:72 31 8. Liptovský Mikuláš 25 7 2 4 12 57:64 29 9. Nové Zámky 25 7 3 1 14 61:78 28 10. Detva 25 3 0 2 20 42:92 11 U20 18 3 2 2 11 34:80 14 ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 9. forduló, A csoport: Kristianstad-Szeged 33:32 (16:13), a Szeged gólszerzői: Balogh 7, Bodó 6, Gaber, Buntic 5-5, Kállman, Skube 3-3, Sos- taric 2, Gorbok 1. B csoport: Aalborg-Veszprém 29:26 (14:13), a Veszprém gólszerzői: Ilics 6, Lékai 5, Marguc 4, Nagy L, Blagotinsek 3-3, Niisson 2, Jamali, Manaszkov, Tönnesen 1-1. NŐI MOBELRINGEN KUPA, a végeredmény: 1. Norvégia 5 pont (95:79), 2. Oroszország 5 (96:90), 3. Magyarország 2,4. Koreai Köztársaság 0. FÉRFI SL0VNAFT EXTRALIGA, 11. forduló: Prešov B-Hlohovec 25:28 (13:16), legjobb góldobók: J. Urban 8, ill. Kývala 9. ■ Kosárlabda FÉRFI VB.-ELÖSELEJTEZŰ, C csoport, 2. forduló: Magyar- ország-Koszovó 84:76 (20:21,15:15,24:15,25:25), legjobb magyar pontszerzők: Wittmann 20, Vojvoda 20, Allen 15. NBA: Chicago-Miami 93:100, Minnesota-Phoenix 119:108, Memphis-Brooklyn 88:98. ■ Röplabda FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Kazincbarcika-Waldviertel (osztrák) 3:2 (16,21,-20,-25,19). NŐI EXTRALIGA, 12. forduló: Nové Mesto-STRABAG Volleyball Club Bratislava 0:3 (-27,-23,-20). ■ Alpesi sí VK-VIADAL, Lake Louis, férfi-szuperóriásmúTesiklás 1. Kjetil Jansrud (norvég) 1:30,76; 2. Max Franz (osztrák) 1:31,04; 3. Hannes Reichelt (osztrák) 1:31,08. Az összetett Vk állása: Jansrud 145 pont, 2. Beat Feuz (svájci) 122,3. Aksel Lund Svindal 105. VK-VIADAL, Killington, női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:40,91; 2. Petra Vlhová (szlovák) 1:42,55; 3. Bernadette Schild (osztrák) 1:43,58. A szakági Vk állása 2 verseny után (még 10 van hátra): 1. Shiffrin és Vlhová 180-180 pont 3. Frida Hansdotter (svéd) 95. Az összetett Vk állása 4 verseny után (még 35 van hátra): 1. Shiffrin 305,2. Vlhová 221,3. Viktoria Rebensburg (német) 200. ■ Biatlon VK-VIADAL, Ostersund, 2x6 km-es és 2x7,5 km-es vegyes váltói. Norvégia (Ingrid Landmark Tandrevold, Tiril Eckhofl, Johannes Thingnes Bö, Emil Hegle Svendsen) 1:11:31,7 (0+13), 2. Olaszország (Lisa Vittozzi, Dorothea Wierer, Dominik Windisch, Lukas Hofer) +5,3 (1+6), 3. Németország (Franziska Preuss, Maren Hammerschmidt, Benedikt DoH, Arnd Peiffer) +6,4 (0+10), 4. Szlovákia (Paulína Fialková, Anastasia Kuzmina, Tomáš Hasilla, Matej Kazár) +7,7 (0+9). 1x6 km-es és 1x7,5 km-es vegyes váltó: 1. Ausztria (Lisa Theresa Hauser, Simon Eder) 36:17,0 (0+2), 2. Németország (Vanessa Hinz, Erik Lesser) +16,5 (0+9), 3. Kazahsztán (Galina Vis- nyevszka, Makszim Braun) +32,7 (0+5);... 13. Szlovákia (Ivona Fialková, Martin Otčenáš) +2:22,7 (1+13). ■ Síugrás VK-VIADAL, Ruka: 1. Jernej Damjan (szlovén) 301,4 pont, 2. Johann André Forfang (norvég) 298,6, 3. Andreas Wellinger (német) 293,0. A Vk állása: 1. Junsiro Kobajasi (japán) 126 pont, 2. Damjan 100,3. Daníel-André Tande (norvég) 95. ■ Tenisz DAVIS-KUPA, döntő: Franciaország-Belgium 3:2 (még nem közölt eredmény: Lucas Pouille-Steve Darcis 6:3,6:1,6:0). FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1 (1.) Rafael Nadal (spanyol) 10 645 pont, 2. (2.) Roger Federer (svájci) 9605,3. (3.) Grigor Dimitrov (blgár) 5150,4. (4.) Alexander Zverev (német) 4610,5. (5.) Dominic Thiem (osztrák) 4015,6. (6.) Marin Cilic (horvát) 3805,7. (7.) David Goffin (belga) 3775,8. (8.) Jack Sock (amerikai) 3165,9. (9.) Stan Waw - rinka (svájci) 3150,10. (10.) Pablo Carreno-Busta (spanyol) 2615;... 85. (85.) Fucsovics Márton (magyar) 630, 92. (93.) Lukáš Lacko (szlovák) 605,133. (134.) Gombos Norbert (szlovákiai) 423,143. (144.) Martin Kližan 393,160. (160.) Andrej Martin 344,165. (163.) Jozef Kovalík (szlovákok) 335,169. (167.) Balázs Atilla (magyar) 318. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Šimona Halep (román) 6175 pont, 2. (2.) Garbine Muguruza-Blanco (spanyol) 6135,3. (3.) Caroline Wozniacki (dán) 6015,4. (4.) Karolína Plíšková (cseh) 5730,5. (5.) Venus Williams (amerikai) 5597,6. (6.) Elina Szvi- tolina (ukrán) 5500,7. (7.) Jeleňa Ostapenko (lett) 5010,8. (8.) Caroline Garcia (francia) 4385,9. (9.) Johanna Konta (brit) 3610,10. (10.) CoCo Vandeweghe (amerikai) 3258;... 20. (20.) Magdaléna Rybáriková 2141, 26. (26.) Dominika Cibulková (szlovákok) 1860,56. (57.) Babos Tímea (magyar) 1032,109. (108.) Jana Čepelová 589,137. (135.) Karolína Schmiedlová 437,138. (137.) Viktória Kužmová (szlovákok) 435. ■ Műkorcsolya SKATE AMERICA, nők: 1. Szatoko Mijahara (japán) 214,03 pont, 2. Kaori Szakamoto (japán) 210,59,3. Bradie Tennell (amerikai) 204,10,... 9. Nicole Rajičová (szlovák) 167,61. Jégtánc: 1. Maia Shibutani, Alex Shibutani (amerikai) 194,25 pont, 2. Anna Cappellini, Luca Lanotte (olasz) 181,63,3. Vik- torija Szinyicina, Nyikita Kacalapov (orosz) 176,53. ■ Sportfogadás L0T0,47. játékhét (vasárnap), I. húzás: 1,2,5,12,27,33; pótszám: 26. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 426,90 euró euró (20); 4. díj: 17,30 euró (789) 5. díj: 10,30 euró (987), 6, díj: 4,40 euró (8045), 7. díj: 3,10 euró (12 972). JACKPOT: 878 039,70 euró. II. húzás: 12,19,25,28,31,32; pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dí): 250 euró (10); 4. dij: 25,00 euró (516), 5. díj: 10,00 euró (929), 6. díj: 5,00 euró (8844), 7. díj: 3,00 euró (9376). JOKER-szám: 827382. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 63256,10 euró (1); 2. dg: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (13); 4. díj: 33 euró (137); 5. díj: 3,30 euró (1256). L0T0 5 a 35-ből: 1,6,13,16,22. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dij: 357,60 euró (75), 3. díj: 3,30 euró (3074). KENŐ - vasárnap: 1,4,7,17,20,28,31,32,34,38,43,47, 55,61,66,67,71,73,75,79, Kenő Plusz-szám: 55. KENŐ JOKER - vasárnap: 192381. Nyeremények -1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. dij: 150 euró (1); 4. dij: 30 euró (10), 5. díj: 2,50 euró (68), 6, dij: 0,50 euró (773). A magyar T0TÚ 47. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlo- pa: X, 2,1,1,2, X, 2, X, X, 2, X, 1,2 - X. NYEREMÉNYEK: te- litalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 57 010, a 11 találatosokra 5155, a 10 találatosokra 1240 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos szelvény nem volt, az 5 találatosok 27 790, a 4 találatosok 2595 forintot érnek.