Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-28 / 273. szám, kedd
Agl-Q 2017. NOVEMBER ÚJ SZÓ Újítók a kukoricahibridek megjelenésének idejéből A hibrid növények nagymértékű fejlődése és elterjedése az emberiség egyik legnagyobb sikere, melynek köszönhetően a termelékenység a hibridek előtti korszakhoz képest megtöbbszöröződött A tudományos fejlődés csak kevés irányzatának volt nagyobb befolyása az emberiség élelmiszertartalé- kainak növekedésére, mint a kukoricahibridek fejlődésének. A hibrid inbred szülői növények létrehozására használt tiszta vonalak nemesíté- si módszereit applikálták az önbeporzó fajok fajtáinak fejlesztésére, minek köszönhetően néhány kevésbé elterjedt termény, mint a szója és a repce, a világ élvonalába kerültek. Ezek a módszerek jelentősen hozzájárultak a búza és más gabonafajták tökéletesítéséhez is. A nőnemű sterilitási rendszerek felfedezése és felhasználása hatalmas sikerrel hozta el a hibridizációt sok más termény esetében is. A vetőmag társaságok és az állami kutatási programok állandóan keresik a termények hibridizációjának újabb lehetőségeit azzal, hogy áthidalják az önbeporzás természetes korlátozását. A hibridfelhasználás üteme hosszú évtizedek alatt stabil növekedést mutat, s a jövőben is tovább fog növekedni. A kukoricavetőmag termelésének kezdetei Hogy a kukoricahibridek fejlődésének történelmét teljesen megérthessük, elengedhetetlen, hogy megvitassuk a kukorica genetikai berendezésének kiválasztási módját, és annak továbbadását egyik szezon után a másikra, még a hibridek piacra kerülése előtti időkben. Az archeológiái felfedezések Teosinte - egyéves növény, hazája Mexikó és Kö- zép-Amerika. A mai modem kukorica 5000 - 10 000 éves időszak alatt fejlődött ki belőle. Fotó: Jakubec M., Du Point Pioneer kísérleti mezők Johnston, IOWA és DNS bizonyítékok alapján a kukorica 6-10 ezer évvel ezelőtt honosodott meg Mexikóban. Az emberek már az őskorban is szedték a mai kukorica vadon növő elődjeinek termését, mivel nagy magjaival biztosítani tudták a napi tevékenységükhöz szükséges energiát. Egy idő után rájöttek, hogy a magok elültethetők a földbe, és évente teremnek. Minden évben kiválogatták a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező magokat, és a következő évben elvetették őket. Tobbezer év alatt így a kukorica az évenkénti kiválasztással, fokozatosan olyan terméssé alakult, melyet a napjainkban is ismerünk. Az őslakos amerikai termelők idővel kifejlesztették a kombinált nemesítés és tömeges szelekció módszereit, mely során a jó csövek vagy növények magjait minden évben eltették a következő évi vetéshez. Ha a magot más kukoricafajtáktól elkülönítve tartották, abból egy teljesen különböző fajta alakult ki, mely megőrizte a generációk közt átadott típustulajdonságokat. így alakult ki sok, különféle típusú és fajtájú kukorica. Amikor a kukoricából fokozatosan könnyen termeszthető és jövedelmező termény alakult ki, az élelem fő összetevőjévé vált, és elterjedt az egész amerikai kontinensen. Az amerikai őslakosok megosztották a kukoricát az Európából Észak- Amerikába érkező, emberekkel. Az újonnan letelepültek is hozták hazájukból a terményeket, mint például a búzát, zabot, árpát, rozst. Eleinte ugyan közveden fogyasztásra még jobban szerették hagyományos növényeiket, hamar rájöttek, hogy a kukorica kitűnő eledel a háziállatok számára. Az Amerikai Egyesült Államok közepe felé terjeszkedő bevándorlók számára a kukorica 1932-ben vált elsődleges terménnyé, maximális, 45,7 millió hektár területen terjedt el. A felfedezők visszatértek Amerikából Európába a kukoricamagokkal, így a termény elterjedt az egész világon. Az amerikai kolóniákba érkező bevándorlók és a világ mezőgazdászai tökéletesítették a kukorica kiválasztásának folyamatát, és sok nemesített, szabadon beporzó fajtát fejlesztettek ki. A helyi piacokon a legjobb fajtákat árusították, a népvándorlásokkal, Eszak-Amerika középső területeinek benépesítésével terjedtek tovább, valamint a postai szolgáltatások, a katalógusból való árusítás megjelenésének köszönhetően már nagy mennyiségben árusították. A farmokon történő kukoricanemesítés a 19. század végén és a 20. század elején élte fénykorát, amikor a termelői csoportok és a mezőgazdasági alapokból támogatott magasabb szakiskolák „kukorica kiállításokat” rendeztek, melyeken a farmtulajdonosok által kiválasztott „tökéletes” kukoricacsöveket mutatták be. Ezeket a versenyeket megrendezték járási, állami, nemzeti és nemzetközi szinteken is, a nyerteseknek nagy megtiszteltetést és széleskörű elismerést jelentett. A sok nemesítő közül kiemelkedik két személyiség, akik jelentős módon járultak hozzá a kukorica tökéletesítéséhez. Egyikük James Reid Illinoisból, aki 1866-tól 1910-ig javította a tömeges kiválasztás segítségével a Reid Yellow Dent fajtát. Másikuk George Krug, aki 1906-tól egészen a 20. század 30- as éveiig nemesítette saját, szabad bepoizású fajtáját. A Kukoricahibridek kutatásának kezdetei A kukoricahibridek Edward East és Gerorge Shulla akadémikusok tudományos kutatásának köszönhetően léptek színre. East és Shull önállóan kezdték kutatni az egyes kukoricanövények önbeporzását a tisztított vonalak létrehozásának céljából - East a New Havene-i Connecticut State College-ban és Shull a New York állambeli Long Island Cold Spring Harbor Laboratory-ban. Törekvéseik nem haladtak a tervek szerint, gyorsan rájöttek, hogy a növényeknek már néhány generáció után jelentő14
