Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-27 / 272. szám, hétfő

6 I KUTURA 2017. november 27.1 www.ujszo.com Tükör által világosan Andrej Tarkovszkij-fotókiállítás a budapesti Műcsarnokban december 10-ig A rendező a Tükör forgatásán - mintha ez lenne a kapocs közte és az elveszett paradicsom között (Fotó: Műcsarnok) RÖVIDEN Idén is Karol Gott a csehek csalogánya Prága. A 78 éves Karéi Gott 42. alkalommal is elnyerte a férfiak kategóriájában a legjelentősebb cseh könnyűzenei közönségdíjat, a Cseh (korábban: Arany) Csa­logányt, amelyet 52. alkalommal ítéltek oda. A rákbetegségen át­esett és emiatt két éve orvosi ke­zelés, illetve megfigyelés alatt álló veterán slágerénekes adta át egy szombat esti prágai gálán az életműdíjat Marta Kubišovának, a kommunista rendszer idején üldözött énekesnőnek, aki idén ősszel, 75 évesen vonult vissza a szerepléstől. A énekesnők között idén is Lucie Bílá vitte el a pál­mát, immár 20. alkalommal. A zenekarok mezőnyében a Ka­bát együttes végzett az első he­lyen, amely a rádiós közönség- szavazás alapján már 12 éve Csehország legnépszerűbb ban­dája. (kok) Premier virtuális szereplőkkel Somoija. November 30-án mu­tatják be a somoijai művelődési házban Strieženec Alex Lucifer és az angyalok hangja című színpadi művét, amelynek alcí­me: zenés darab virtuális szerep­lőkre, színészre és zenekarra. A virtuális szereplők halott rocksztárok, akik a szerző szerint nagyon is jelen lesznek a színpa­don, ahol a helyi Deja Vu zenekar játszik, amelynek Strieženec Alex is a tagja. A darab a fausti történetre épül, a főszereplő Lu­ciferrel vitatkozik megbocsátás­ról, mennyről és pokolról, emberi gyengeségekről és erkölcsi meg­alkuvásról, miközben a virtuális szereplők élettörténeteiből is fel­villannak epizódok. A főszerepet a győri Scheer Gábor alakítja, aki színészként és rendezőként is aktív. A kezdés időpontja 19 óra, a belépés ingyenes. A tervek szerint az előadás január végén Pozsonyban, később Dunaszer- dahelyen és Nagymegyeren is látható lesz. (juk) SZABÓ G. LÁSZLÓ Régi családi fotóinak fel- használásával komponálta önéletrajzi alkotásának, a Tükörnek nem egy beállítását Andrej Tarkovszkij, az egye­temes filmművészet jeles orosz képviselője. Emlékek tükre címmel ezeket a múlt század eleján készült fekete­fehér fényképeket láthatjuk most a budapesti Műcsarnok kiállításán, ahol Arszenyij Tarkovszkij, a filmrendező költő édesapja is bemutat­kozik időt megállító verseivel. „Egy nap, amikor a családi emlé­keket rendezgettem, mélyen meg­érintett egy papírdoboz látványa, tele ódon, megsárgult borítékkal, bennük gondosan összekötött, régi üvegle­mezek. Ismertem ugyan a történetü­ket, de ezeket a negatívokat rendez­getve - az üveglapokon fodrozódik az emulzió, akár egy régi tükör kopott ezüstje, néhány tönkrement már az évek során - újra elöntött az az érzés, hogy elmerülök az időben, apám gyermekkorában, a sötét képeken megjelenő harmincas évekbeli Oroszországban. Magukkal ragadtak az emlékek, melyek nem a valóságot .tükrözik már, csak helyszíneket és embereket a távoli múltból.” Ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a kiállí­tást Andrej A. Tarkovszkij, a rende­ző fia, a Nemzetközi Andrej Tar­kovszkij Intézet elnöke, majd el­mondta: ezeknek az 1930-as évekből származó képeknek a jelentős részét Lev Gomung, a neves orosz fotográ­fus, a nagyapja barátja készítette, aki Anna Ahmatovát, a tragikus sorsú költőnőt és Borisz Paszternákot, a Zsivago doktor világhírű íróját is pompás képeken örökítette meg. A Tarkovszkij nagyszülők nyaralása során Zavrazsjében és Malojaroszla- vecben több mint 160 fotó született, amelyeket aztán Andrej fiuk, a film­rendező fel is használt, amikor ön­életrajzi ihletésű filmjét, a Tükört forgatta 1973-ban. „Alig háromévesen én is ott vol­tam a forgatáson - mesélte a rendező fia -, a pajtatűzjelenetre úgy emlék­szem, mintha tegnap lett volna. A ka­mera alatt ültem, rémülten néztem, és hallgattam a lángok fülsiketítő roba­ját, ahogy felemésztették a heves tűz pusztító falánksága alatt jajveszéke- lő, ropogó és fütyülő pajtát. Az egészből csak egy óriási halom szén maradt.” A tanya, a tölgyfaerdő, a mező, az égő pajta elválaszthatatlan része a Tükörnek, de annak a spiritu­ális utazásnak is, amelyet a valós élet és a műalkotás között megteszünk. A képeken ugyanis előbb a filmrendező szüleit látjuk távol a világ zajától, er­dőszéli faházuk szobáiban, majd a fák között, a természet gyengéd ölelésé­ben, aztán ugyanezekben a helyze­tekben a Tükör szereplőit, főleg az édesanyát megformáló szépséges Margarita Tyerehovát. Színészek és díszletek révén öltenek testet az em­lékek, Arszenyij Tarkovszkij, a költő pedig verseivel egészíti ki a nagy gonddal összeállított fotósorozatot. „Minden percben, amikor együtt le­hettünk, / Isten szállt közénk, és mi ünnepeltünk. / Ketten voltak a vilá­gon veled, / Te fecskeszámynál bát­rabb, könnyedebb, / A lépcsőn, mint a szédület suhanva / vittél, vezettél, röptettél talán, / csapzott orgonák közt birodalmadba, / Mely ott van a tükör túloldalán” - így a rendező édesapja, aki a fotók egyikén függőágyban öle­li magához szeretett kisfiát. Ugyanez a kép a Tükörben is feltűnik, mint számos más, megidézett, gyerekkori emlék. „És megint Anyám - szól a rendező. - Sűrű, világos hajzuhata- gával ül egy kerítésen. Mögötte a fel­szántott tavaszi földek, dohányzik, a kezét összekulcsolja, rövid kabátot és hosszú kockás szoknyát visel, ebben a pillanatban beleszív a cigarettájába, és az arca semmi mást nem fejez ki, és emiatt a valóságban és a képzelet­ben létezik, mint idő és mint elmúlt, de tényleges pillanat. Felette a fehér, esti ég. Nyugodt és elbűvölő. És ez itt az apám és jómagam. Hároméves va­gyok. Feszült vagyok és izgatott. Egy halvány gyapjúsál van a nyakam kö­rül, a kabátgallérom felett. Apám megölel. Fiatal és vékony, téli sapkát visel, és a lencsére mutat, szélesen mosolyog - egy rosszul táplált tisz­tességes ember mosolyával.” A kiállítás egyik szívbemarkoló- an szép fotóján a negyvenkét éves (bár jóval többnek tűnő) rendezőt látjuk a Tükör forgatásán. Az erköl­csi válságban lévő hőst, aki a terápia egyik hatékony módját választva különféle tükrökben vizsgálja múlt­ját és jelenét. A természettel és a transzcendenssel kerül kapcsolatba, miközben a szeretetet keresi, kutat­ja, szerzi vissza. Felül az ágyában egy puritánul berendezett vidéki ház szobájában, karját kinyújtva, az uj- jai hegyén tart egy csöppnyi mada­rat. Mintha az lenne a kapocs közte és az elveszett paradicsom között. Iván gyermekkora, Andrej Rub- ljov, Solaris, Sztalker, Nosztalgia, Aldozathozatal. Ezek az ő filmjei. Hamletet rendezett Moszkvában, Borisz Godunovot Londonban, 1986- ban, ötvennégy évesen halt meg Pá­rizsban, tüdőrákban. Életműve meg­bonthatatlan. Ricco és Claudia - azaz Richard Sárközi és Farkas Klaudia - nyerte meg a magyar X-Faktor idei szériáját. A szlovákiai duó 2014-ben a Csehszlovák X-Faktorban egyszer már eljutott a döntőig, akkor második lett, később idehaza albu­muk is megjelent. A tehetségkutatő műsor hétéves magyarországi történetében először győzött csoportos produkció, Ricco és Claudia ugyanis Gáspár Laci csapatában, a zenekarok között került be az élő show-ba. A szombat esti dön­tőben már csak három versenyző lépett színpadra: a harmadik helyen Gulyás Roland végzett, majd a nagy fináléban Ricco és Claudia ByeAlex mentoráltját, a 15 éves olasz Serena Rigaccit utasította maga mögé. (Fotó: rtl Klub) Beszélgetés a kritikus képzőművészetről Dunaszerdahely. Csütörtökön a Kortárs Magyar Galériában ren­dezi meg következő beszélgetős estjét a dunszt.sk online kulturális magazin, a téma a kritikus képzőművészet. A ránk zúduló képdömpingben vajon mi külön­bözteti meg a művészetet? A kri­tikus gondolkodás? Egyáltalán, értjük a mai képzőművészet nyel­vét, felkészít rá az iskola? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat Csanda Máté művészettörténész az est két vendégével, Nagy Csil­lával és Németh Ilonával a soron következő Dunszt-esten. Németh Ilona és Nagy Csilla is közismert, elismert képzőművész, mindketten a szabad művészetek doktorai, ráadásul - bár más-más formában és keretek között - mindketten tanították-tanítják is a képzőművészetet (a képzőművé­szetről való gondolkodást). Csü­törtök este szó lesz konkrét mun­kákról, művekről, projektekről, stiláris, konceptuális és értékrend­beli preferenciákról - meg úgy ál­talában, a képzőművészként való létezés mindennapjairól. Mit je­lent a képzőművészet, a képző­művészet nyelvén való gondolko­dás manapság, a széles sávú mo- bilintemet, a felhő alapú virtuali- tás, a VR, a kiteijesztett valóság, az Instagram, a Youtube és a Pinter- est korában? Mi a tétje a képző- művészetnek (túl azon, hogy újabb és újabb látványokat, artefaktu- mokat, exponátumokat hoz létre)? Van-e nyelvünk a művészetekhez való közeledésre - vagy csak láj- koljuk a látványokat? Melyek a legmakacsabb, legidegesítőbb mítoszok és sztereotípiák, ame­lyek a kortárs képzőművészet fo­galmához, gyakorlatához kapcso­lódnak? Mennyiben igazak? Hon­nan hozzuk, és mi táplálja őket? A kezdés időpontja 18 óra. (k)

Next

/
Thumbnails
Contents