Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-21 / 267. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2017. NOVEMBER 21. VB-SELEJTEZŐK 2018 13 ni, Portugália és Mexikó legyőzte az oroszokat), de a Belgium, illetve legutóbb Spanyolország elleni 3-3- as dönteden alapján már felfedezhető némi fény az alagút végén. • Eddigi vb-részvételei: 10 (a Szovjetunióval együtt) • A legjobb eredménye: 4. hely (1966) A Joachim Löw vezette Németország toronymagas esélyesnek számít ismét. A selejtezőket hibátlanul, minden idők legjobb eredményével (tíz győzelem, 43-4-es gólkülönbség) vette. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy csak a fiatalokkal nekivágva a Konföderációs Kupának simán győzött ott is, nem kérdéses, hogy Oroszországban csak a címvédés lehet a cél. • Eddigi vb-részvételelc 18 (az NSZK-val együtt) • A legjobb eredménye: világbajnok (1954,1974,1990,2014) • Selejtezőbeli mérlege: 10 győzelem (43-4) Portugáliát testközelből is megismerhettük, az Európa-bajnok magabiztosan hozta csoportját, kilenc győzelme mellett mindösz- sze egyszer kapott ki, mindjárt a nyitófordulóban, Svájcban. De a rivális Svájc hiába végzett ugyanolyan mérleggel (a svájciak Lisz- szabonban szenvedtek ugyancsak 2-0-s vereséget), gólkülönbségben nem tudták felvenni a versenyt. Hogyan is tudták volna, ha a portugálok extraklasszisa, Cristiano Ronaldo 15 találatig jutott! A válogatott 2017-ben 11 mérkőzést nyert meg, és mindösz- sze egyszer veszített, még március 28-án, a svédek ellen 3-2-re. • Eddigi vb-részvételelc 6 • A legjobb eredménye: 4. hely (1966) • Selejtezőbeli mérlege: 9 győzelem, 1 vereség (32-4) Spanyolország szenzációs teljesítményéhez kellett egy viszonylag gyengébb csoport és egy rossz szériába került Olaszország is: Julen Lopetegui együttese a torinói 1-1-es dönteden mellett kilencszer nyert, szeptember másodikán könnyedén győzőn 3-0-ra a nagy riválissal szemben Madridban is. A csapat a lehető legjobb elegyét alkotja a rutinos és fiatal játékosoknak: Gérard Piqué, Sergio Ramos, Sergio Busquets vagy András Iniesta mellett alapembernek számít az egyaránt 25 éves Alvaro Morata, Isco és Koke is. • Eddigi vb-részvételelc 14 • A legjobb eredménye: világbajnok (2010) • Selejtezőbeli mérlege: 9 győzelem, 1 dönteden (36-3) Svédország nem kis nehézségek árán jutott tovább, a csoportban végül a franciák mögött úgy lett a második, hogy Hollandiával azonos pontszámmal zárt, de jobb volt a gólkülönbsége. Egymás elleni eredménnyel ugyanis a hollandok játszhattak volna pótselejtezőt. így viszont az immáron Zlatan Ibra- himovic nélkül felálló, extraklasz- szist felvonultami nem tudó északiak az olaszokkal csatázhattak, és jó védelmüknek köszönhetően semlegesítették az impotens támadásokat. 180 perc alatt 1—0-t elérni nem elsöprő diadal, de kit érdekel, ha ez ezúttal vb-részvételt ért. • Eddigi vb-részvételelc 11 • A legjobb eredménye: 2. hely (1958) • Selejtezőbeli mérlege: 7 győzelem, 2 dönteden, 3 vereség (27-9) Uruguay öt vereséggel ért oda a selejtezőcsoport második helyére. Óscar Tabárez csapatában a rutinos harmincasok viszik a prímet, minden bizonnyal nagy élményt jelent majd Edinson Cavani és Luis Suárez csatárkettőse a vébén. De azt se feledjük, hogy a legutóbbi 11 mérkőzése közül mindössze kettőt nyert meg (szerencséjére mindkettő vb-selejtező volt), ugyanakkor az írektől (1-3), az olaszoktól (0-3) és legutóbbi mérkőzésén az osztrákoktól is kikapott (1-2). • Eddigi vb-részvételelc 12 • A legjobb eredményei: világbajnok (1930,1950) • Selejtezőbeli mérlege: 9 győzelem, 4 dönteden, 5 vereség (32-20) CONCACAF A veretlenül menetelő Nigéria a vb egyik legüdébb színfoltja lehet, újra szárnyalnak a Szupersasok A CONCACAF-zónából három csapat jutott tovább, a legnagyobb Svájcot már érintettük Portugália kapcsán: az együttes Vladimir Petkovic vezetésével csak rosz- szabb gólkülönbsége miatt szorult pótselejtezőre: ott pedig Ricardo Rodríguez góljával, illetve a hazai visszavágó ráadásában bemutatott hatalmas mentésével 1-0-ra felülmúlta az északíreket. „Hogy Svájc megnyerheti-e a világbajnokságot? Ez még a távoli jövő. De álmodni szabad” - nyilatkozta Petkovic. • Eddigi vb-részvételelc 10 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (1934,1938,1954) • Selejtezőbeli mérlege: 10 győzelem, 1 dönteden, 1 vereség (24—7) Szerbia nyolc év után szerepelhet ismét a vébén, de ha egyszer sikerült ez a bravúr, akkor a szövetség vezetői megpróbáltak maximalistaként viselkedni. Az mégsem járhatta, hogy az utolsó előtti körig, azaz nyolc fordulón át vereden együttes elbukjon 3-2-re Ausztriában, és csupán egy szerény, Grúzia elleni hazai 1-0-s győzelemmel nyerje meg csoportját és az oroszországi repülőjegyet. A szövetség vezetése úgy ítélte meg, ezen két mérkőzés gyenge játéka veszélyezteti a jó vb-sze- replést, így menesztette Szlavoljub Muszlin szövetségi kapitányt. Igaz, a szerb lapok szerint a bukásához hozzájárult az is, hogy nem volt hajlandó meghívni a csapatba a Lazióban hétről hétre jó teljesítményt nyújtó Szergej Milinkovics- Szavicsot. A novemberi, Kína (2-0) és Dél-Korea (1-1) elleni barátsá» 13 város 16 stadionja A mérkőzéseket 13 város 16 stadionjában rendezik meg, amelyek közül 13 vadonatúj, míg hármat felújítottak. A részt vevő városok: Kalinyingrád, Kazany, Krasz- nodar, Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, Rosztov, Szentpétervár, Szamara, Szaranszk, Szocsi, Volgográd, Jaroszlavl és Jekatyerinburg. gos mérkőzéseken az addigi másodedző, Mladen Krsztajics vette át az irányítást. Hogy ki lesz a végleges kapitány, egyelőre nem tudni. • Eddigi vb-részvételelc 11 (jogelődökkel együtt) • A legjobb eredménye: 4. hely (1930, 1962) • Selejtezőbeli mérlege: 6 győzelem, 3 dönteden, 1 vereség (20-10) A vb-selejtezők legnagyobb sztorija a döntő pillanatban triplázó Lionel Messié, aki Ecuadornak gurított mesterhármast DEL-AMERI KA Argentína az utolsó mérkőzésig bajban volt, a vb-ezüstérmes Ecuadorban győzelmi kényszerben lépett pályára, és azzal a tudattal, hogy egyáltalán nem fekszik nekik a magaslat: márciusban, Bolíviában is elbuktak, Ecuadorban pedig 2001 óta nem tudtak nyerni. Ráadásul Romario Ibarra az első percben vezetést szerzett a hazaiaknak, de aztán jött a sokat szapult Lionel Messi, aki egyik legjobb válogatottbeli teljesítményével, mesterhármassal kilőtte csapatát a világbajnokságra. • Eddigi vb-részvételelc 16 • A legjobb eredménye: világbajnok (1978,1986) • Selejtezőbeli mérlege: 7 győzelem, 7 dönteden, 4 vereség (19-16) Brazília volt a leggyorsabb a délamerikai ötfős kontingensből, az ötszörös világbajnok már 2017. március 28-án kiharcolta a részvételt. Az együttesnél a nagy változást a kapitányváltás hozta meg, miután Dungával a 2016-os Copa Améria csoportköréből sem sikerült a továbbjutás, a Corinthians edzője, Adenor Leonardo Bacchi (becenevén Ute) vette át az irányítást. Brazília azóta mindössze egyszer kapott ki, egy júniusi, melbourne-i mérkőzésen Argentínától 1-0-ra. A keret olyan erős és stabil, hogy meglepetés lenne bárki új ember felbukkanása. 17 éves gólszerző, 44 éves játékos 2469 gól született összesen a selejtezőkön, a legnagyobb győzelmet Katar jegyezte, amely 15-0-ra verte Bhutánt. 16 góllal hárman lettek a kvalifikáció legeredményesebbjei: a lengyel Robert Lewandowski háromszor is triplázni tudott. Rajta kívül még Mohammad al-Szahlavi (Szaúd-Arábia) és Ahmed Khalil (Egyesült Arab Emírségek) szerzett ennyi gólt. Két olyan játékos is akadt, aki egy mérkőzésen ötször volt eredményes: Mohammad al-Szahlavi (szaúdi) Kelet-Timor ellen, illetve Carlos Ruiz (Guatemala) a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek ellen. A legfiatalabb gólszerző a jemeni Ahmed al-Sarori lett 17 évesen és 95 naposán, a legidősebb a bolíviai Pablo Escobar 38 évesen és 91 naposán. A tongai Anthony Likiliki 15 évesen és 257 naposán a legfiatalabb pálya lépő játékos lehetett, a legidősebb a Turks- és Caicos-szigetek játékosa, Dady Aristide volt, aki 44 évesen és 293 naposán még vb-selejtezőn szerepelt. • Eddigi vb-részvételelc 20 • A legjobb eredménye: világbajnok (1958, 1962, 1970,1994,2002) • Selejtezőbeli mérlege: 12 győzelem, 5 dönteden, 1 vereség (41-11) Kolumbia szereplése szintén az utolsó fordulóig kérdéses volt, a csapat 18 mérkőzésen elért 21—19-es gólkülönbsége azt mutatta, hogy kevés gólt szerez, de sokat kap - ez megmagyarázta a vergődést is. Végül az európai sztárokkal felálló csapat a 4. helyen becsússzam a mezőnybe, és Jósé Pékerman előtt nagy feladat áll, mert ez a csapat képes volt idén a spanyolokkal ikszelni (2-2), de Dél-Koreától kikapni is (1-2). • Eddigi vb-részvételelc 5 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (2014) • Selejtezőbeli mérlege: 7 győzelem, 6 dönteden, 5 vereség (21-19) Peru az 5. helyével interkontinentális pótselejtezőre kényszerült, és egy 0-0-s nyitány után végül otthon csak legyőzte 2-0-ra Uj-Zé- landot. Ezzel 1982 után ismét ott lehet a vébén. A csapat ez idő alatt 19 szövetségi kapitányt fogyasztott, de Ricardo Gareca révén csak megtalálta az ideális szakembert. • Eddigi vb-részvételelc 4 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (1970,1978) • Selejtezőbeli mérlege: 8 győzelem, 6 dönteden, 6 vereség (29-26) meglepetést az Egyesült Államok csont nélküli kiesése jelentette. Costa Rica a második helyen lépett tovább, Óscar Ramírez együttese ikszelt a mexikóiakkal, 4-0-ra legyőzte az amerikaiakat, és ugyan Budapesten kikapott, de ne feledjük, hogy néhány rutinos játékos el sem jött az európai túrára. • Eddigi vb-részvételelc 4 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (2014) • Selejtezőbeli mérlege: 9 győzelem, 5 dönteden, 2 vereség (25-11) Mexikó már szeptember elsején biztosította a helyét, Juan Carlos Osorio kapitány helyzetét csak irigyelni lehet, olyan játékosállománynyal gazdálkodhat, hogy a nyáron egy időben képes volt kiállítani egy csapatot a Konföderációs Kupát és az Arany-kupára is. Rafael Márquez 38 évesen is odafér még a védelem tengelyébe, Carlos Vela és Javier Hemandez, illetve Jonathan és Giovani dós Santos komoly tapasztalattal bír - ez a válogatott a vébé egyik meglepetése lehet. • Eddigi vb-részvételelc 15 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (1970, 1986) • Selejtezőbeli mérlege: 11 győzelem, 4 dönteden, 1 vereség (29-8) Panama története első vébéjére készülhet, és már érett ez a siker, hiszen a csapat az elmúlt hat évben háromszor is dobogós volt a kontinenstornának számító Arany-kupán (2013-ban a 2., 2011-ben és 2015- ben a 3. helyen zárt). Meglepő, de a csapatnak nincsen számottevő európai légiósa, nem lenézve a román és a szlovák bajnokságot, de Jaime Penedo kapus (Dinamó Bucuresti) és a védő Eric Davis (DAC) mégsem nevezhető világklasszisnak. Mint ahogy az is beszédes, hogy a két legeredményesebb (egyaránt 43- 43 gólnál járó) csatár is ismeretien klubban szerepel: Blas Pérez a guate- malai Municipalt, míg LuisTejada a perui Universitariót erősíti. • Eddigi vb-részvételelc újonc • Selejtezőbeli mérlege: 6 győzelem, 5 dönteden, 5 vereség (16-15) AFRIKA Afrikából mindössze egy olyan válogatott akad, amely 2014-ben is ott volt a tornán: Nigéria immáron 36 vb-selejtező óta vereden. John Obi Mikellel, illetve a Leicesterben szereplő csatárkettőssel, Ahmed Musával és Kelechi Iheanachóval kellemes színfotja lehet a vébének. A kispadon egy rutinos edző, a 64 éves német Gernot Rohr ül, aki Gabon, Niger és Burkina Faso után negyedik válogatottját irányítja. • Eddigi vb-részvételelc 5 • A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (1994,1998,2014) • Selejtezőbeli mérlege: 5 győzelem, 3 dönteden (14—4) Egyiptom története során eddig mindössze kétszer jutott el a legrangosabb futballtornára: 1934-ben egy mérkőzés jutott neki, az első körben a két gólt szerző Toldi Géza vezette magyar csapat verte ki 4-2- vel. 1990-ben sem sikerült mérkőzést nyernie, igaz, akkor sem játszott alárendelt szerepet, a csoportban Hollandiával (1-1) és Írországgal (0-0) megosztozott a pontokon, a ki-ki mérkőzésen viszont 1-0-ra kikapott Angliától, és kiesett. (Folytatás a következő oldalon)