Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-21 / 267. szám, kedd
14 VB-SELEJTEZŐK 2018 FOCITIPP ■ 2017. NOVEMBER 21. www.ujszo.com Irán a legjobb ázsiai csapatként kvalifikálta magát a vb-re A válogatott 2006 és 2010 között ugyan sorozatban háromszor is Af- rika-bajnok lett, de ezt hét szűk év követte, és Héctor Cúper csak az idei kontinenstornára - ahol ezüstöt nyert - és a vb-selejtezőre tudta összerakni az együttest. • Eddigi vb-részvételek: 2 • A legjobb eredménye: első forduló (13. hely -1934) • Selejtezőbeli mérlege: 5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség (12-5) Marokkó 1998 óta először próbálkozhat valami nagy durranással, Hervé Renard 2012-ben Zambiával, 2015-ben Elefántcsontparttal nyerte meg az Afnka-kupát, most Mehdi Benatia csapatkapitány vezetésével tehet újabb csodát. • Eddigi vb-részvételek: 4 • A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (1986) • Selejtezőbeli mérlege: 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség (13-1) Szenegál csapata másodszor ünnepelhetett vb-részvételt, először 2002-ben jutott ki a csapat a legrangosabb tornára, és újoncként, az akkor még játékosként szereplő mostani szövetségi kapitánnyal, Aliou Cissével egyből a negyeddöntőig menetelt, ahol hosszabbítás után búcsúzott a későbbi bronzérmes Törökország ellen. A keretben olyan ismert játékosok vannak, mint a West Ham linkedben játszó Diaira Sakho, a liverpooli Sadio Mané, valamint a korábban a Milánban és a Watfordban is megforduló, jelenleg a Torinót erősítő M’Baye Niang. • Eddigi vb-részvételek: 1 • A legjobb eredménye: negyeddöntő (2002) • Selejtezőbeli mérlege: 5 győzelem, 3 dönteden (15-5) Tunézia veredenül harcolta ki a vb-szereplést, de nagyon kemény csoportban szerepelt, hiszen csak egy ponttal előzte meg a Kongói Demokratikus Köztársaság együttesét. Nabil Maalul kapitány keretében kevés ismert játékos van, a hazaiak mellett néhány franciaországi légiós szerepel csupán. • Eddigi vb-részvételek: 4 • A legjobb eredménye: csoportkor • Selejtezőbeli mérlege: 6 győzelem, 2 dönteden (15-6) ÓCEÁNIA Uj-Zéland bukásával Ausztrália maradt az egyeden csapat, amely az óceániai térséget képviselheti, igaz, a válogatott már az ázsiai zónából jutott ki a legjobbak közé. Ange Postecoglou együttese nem a könnyebb utat választotta, összesen 22 selejtezőt vívott meg (ennek köszönhető a 14 győzelem és az 51 szerzett gól is). A bukdácso- lós csoportkor után előbb Szíriát búcsúztatta hosszabbításban, 3-2- es összesítéssel, majd Honduras ellen 0-0-s első mérkőzést követően 3-1-re győzött az interkontinentális meccsen. Előbbi párharcban a 37 éves Tun Cahill duplája, » 400 millió dollárért A szervezők október végén hozták nyilvánosságra a világ- bajnokság pénzdíjait, eszerint a 2014-es, brazíliai torna 358 millió dollárjával szemben jövőre 400 milliót osztanak szét. A győztes válogatott összesen 38, az ezüstérmes 28, a bronzérmes 24 millióval gazdagodik, de még a csoportkörben kieső 17-32. helyezettek is nyolc-nyolc millió dollárt kapnak. Ez az egyetlen tétel, amely változatlan maradt a három évvel ezelőttihez képest, 2014-ben ugyancsak nyolcmilliót ért az alsóház. Aranyérem 38 38 Ezüstérem 28 28 Bronzérem 24 24 4. hely 22 22 5-8. hely 16 64 9-16. hely 12 96 17-32. hely 8 128 Összesen 400 utóbbin a 33 éves Mile Jedinak triplája segített. Kérdés, hogy kivel vág neki a vébének, Postecoglou ugyanis sajtóhírek szerint nem biztos, hogy marad. • Eddigi vb-részvételek: 4 • A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (2006) • Selejtezőbeli mérlege: 14 győzelem, 6 dönteden, 2 vereség (51-18) ÁZSIA Dél-Korea arra lehet a legbüszkébb, hogy sorozatban kilencedik alkalommal kvalifikálta magát a vébére. A selejtezőt még Üli Stielike vezetésével kezdte meg, és úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. Aztán a német szakembert június 13-án, egy Katar elleni idegenbeli 3-2-es vereség után váradanul menesztették, és csapata a beugró Sin Te Jong irányításával Irán és Üzbegisztán ellen is csupán gól nélküli döntedent ért el, de ez is elég volt a kijutáshoz. • Eddigi vb-részvételek: 9 • A legjobb eredménye: 4. hely (2002) • Selejtezőbeli mérlege: 12 győzelem, 3 dönteden, 3 vereség (38-10) Irán június 12-e óta biztonságban érezhette magát, Brazília után másodikként, egymás után másodszor, összességében ötödször jutott ki. Ráadásul valóban a legjobb ázsiaiként, hiszen a kvalifikációt veredenül, 12 győzelemmel és hat döntedennel zárta. A siker kovácsa Carlos Queiroz, a portugál szakember nem csupán azzal döntött rekordot, hogy ilyen hosszú ideig egyeden kapitány sem bírta az ország válogatottja élén (2011. április 4-e óta 81 mérkőzésen irányított), de azzal is, hogy egymás után másodszor is vb-szerepléshez segítette tanítványait. • Eddigi vb-részvételek: 4 • A legjobb eredménye: csoportkor (14. hely - 1978) • Selejtezőbeli mérlege: 12 győzelem, 6 dönteden (36-5) Japán annyival nyújtott jobb teljesítményt, hogy - leszámítva a pót- selejtezőn résztvevőket - a legtöbb győzelmet aratta a kvalifikáció során. A 13 siker mellett három dönteden és két vereség volt a mérlege Vahid Halilhodzic csapatának. • Eddigi vb-részvételek: 5 • A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (2002, 2010) • Selejtezőbeli mérlege: 13 győzelem, 3 dönteden, 2 vereség (44-7) Szaúd-Arábia, ha döcögősen is, de elverekedte magát Oroszországig; legjobbja a 16 gólos Mohammad al-Szahlavi volt. No meg a holland szövetségi kapitány, Beit van Marwijk, aki 2006 után vb-rész- vételhez segítette a válogatottat. Jutalma az volt, hogy a szövetség nem teljesítette szerződéshosszabbítási kérését, illetve annak anyagi vonatkozását, így azóta távozott is az országból. Utódja Edgardo Bauza lett, aki a kvalifikáció során részese volt Argentína kijutásának és az Egyesült Arab Emírségek búcsújának is. Időközben az argentin szakembert is menesztették. • Eddigi vb-reszvételelc 4 • A legjobb eredménye: nyolcaddöntő (1994) • Selejtezőbeli mérlege: 12 győzelem, 3 dönteden, 3 vereség (45-14) Pincési László így juthatnak tovább A december elsejei sorsoláson a 32 részt vevő csapatot nyolc négyfős csoportba rendezik, ahonnan az első két helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe. A csoportokban pontazonosság esetén az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken szerzett több pont, a jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt. Ha minden azonos lenne, akkor a sárga és piros lapok alapján vezetett fair play-pontok következnek, legvégső esetben pedig egy FIFA-sorsolás döntheti el a továbbjutást. Vb-selejtezők AFRIKA A csoport 1. Tunézia 6 4 2 0 11-4 14 2. Kongói DK 6 4 1 1 14-7 13 3. Líbia JMMi 6 1 1 4 4-10 4| 4. Guinea 6 1 0 5 6-14 3 B csoport 1. Nigéria 6 4 2 0 12-4 14 2. Zambia 6 2 2 2 8-7 8 3. Kamerun 6 1 4 1 7-9 7 4. Algéria 6 0 2 4 4-11 2 C csoport 1. Marokkó 6 3 3 0 11-0 12 2. Elefántcsontpart 6 2 2 2 7-5 8 3. Gabon 6 1 3 2 2-7 6| 4. Mali 6 0 4 2 1-9 4 D csoport 1. Szenegál 6 4 2 0 10-3 14 2. Burkina Faso 6 2 3 1 10-6 9 3. Zöld-foki szigetek 6 2 0 4 4-12 6 4. Dél-Afrika 6 1 1 4 7-10 4 E csoport 1. Egyiptom 6 4 1 1 8-4 131 2. Uganda 6 2 3 1 3-2 9 3. Ghána 6 1 4 1 7-5 7| 4. Kongó 6 0 2 4 5-12 2 * A csoportelsők kijutottak a vb-re. CONCACAF ZÓNA (ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKA) 1. Mexikó 10 6 3 1 16-7 a| 2. Costa Rica 10 4 4 2 14-8 16 3. Panama 10 3 4 3 9-10 13 4. Honduras 10 3 4 3 13-19 13 5. USA 10 3 3 4 17-13 12 6. Trinidad és Tobago 10 2 0 8 7-19 6 *Az első három helyezett kijutott a vb-re, a negyedik helyezett interkonbnentális pótselejtezőt játszott az ázsiai zóna í. helyezettjével. AZSIA A csoport 1. Irán 10 6 4 0 10-2 22 2. Dél-Korea 10 4 3 3 11-10 15 3. Szíria 10 3 4 3 9-8 13 4. Üzbegisztán 10 4 1 5 6-7 13 5. Kína 10 3 3 4 8-10 12 6. Katar 10 2 1 7 8-15 7 B csoport 1. Japán 10 6 2 2 17-7 20 2, Szaúd-Arábia 10 6 1 3 17-10 19 3. Ausztrália 10 5 4 1 16-11 19 4. E. Arab Emirátusok 10 4 1 5 10-13 13 5. Irak 10 3 2 5 11-12 11 6. Thaiföld 10 0 2 8 6-24 2 1. mérkőzés Szíria—Ausztrália 1-1 (0—1) Hang Jebat Stadion, 2150 néző © 85. (11-es) Omar al-Szoma, III. 40. Kruse 2. mérkőzés Ausztrália—Szíria 2-1 (1-1) ANZ Stadium, 42 136 néző © 13. és 109. Cahill, ill. 6. Omar al-Szoma ■ 94. Mahmud al-Mawasz (Szíria) * Az első két helyezett a tét csoportból kijutott a vb-re, a harmadikok pótselejtezőt játszottak egymás ellen. A párharcot megnyerő Ausztrália interkontinentális pótselejtezőt játszott a CONCACAF zóna 4. helyezettjével. ÓCEÁNIA A csoport 1. Új-Zéland 1 MllfiM 101 2. Új-Kaledónia 4 12 14-5 5 3. Fidzsi 4 0 1 3 3-8 H B csoport 1. Salamon-szigetek 4 3 0 1 6-6 9 2. Tahiti 4 2 0 2 7-4 6 3. Pápua Új-Guinea 4 1 0 3 6-9 3 1. mérkőzés Új-Zéland-Salamon-szigetek 6-1 (3-0) North Harbour Stadion, 8500 néző © 18. és 36. Wood, 39. Barbarouses, 56. Thomas, 81. McGlinchey, 90+3. Wood, ill. 53. (11-es) Fa 'arodo 2. mérkőzés Salamon-szigetek-Új-Zéland 2-2 (1-2) Lawson Tama Stadion, 2500 néző © 28. (11-es) Lea'alafa, 78. (11-es) Fa'arodo, ill. 14. Bevan, 21. (öngól) Aengari *Az első helyezett a két csoportból pótselejtezőt játszott egymás ellen. A párharcot megnyerő Új-Zéland interkontinentális pótselejtezőt játszott a dél-amerikai zóna 5. helyezettjével. DÉL-AMERIKA 1. Brazília 18 12 5 1 41-11 4l| 2. Uruguay 18 9 4 5 32-20 31 3. Argentína 18 7 7 4 19-16 28i 4. Kolumbia 18 7 6 5 21-19 27 5. Peru 18 7 5 6 27-26 26| 6. Chile 18 8 2 8 26-27 26 7. Paraguay 18 7 3 8 19-25 24| 8. Ecuador 18 6 2 10 26-29 20 9. Bolívia 18 4 2 12 16-38 14 10. Venezuela 18 2 6 10 19-35 12 *Az első négy helyezett kijutott a vb-re, az ötödik helyezett interkontinentális pótselejtezőt játszott az óceániai selejtező győztesével. Interkontinentális pótselejtező 1. mérkőzés Honduras-Ausztrália 0-0 Metropolitano Olimpiai Stadion, 38 000 néző Új-Zéland—Peru 0-0 Westpac Stadion, 37 034 néző 2. mérkőzés Ausztrália-Honduras 3-1 (0-0) ANZ Stadium, 77 060 néző © 53, 72. (11-es) és 85. (11-es) Jedinak, ill. 90+4. Bis Kijutott: Ausztrália, 3-1-es összesítéssel. Peru-ílj-Zéland 2-0 (1-0) Nemzed Stadion, 50 000 néző © 28. Farfán, 65. Ramos Kijutott: Peru, 2-0-s összesítéssel. I , V?,/" %:■ FIFA WORLDCUP RUSSIA2018 F csoport 1, Anglia 10 8 2 0 16-3 26 2. Szlovákia 10 6 0 4 17-7 18 3. Skócia 10 5 3 2 17-12 18 4. Szlovénia 10 4 3 3 12-7 15 5. Litvánia 10 1 3 6 7-20 6 6. Málta 10 0 1 9 3-25 1 G csoport 1. Spanyolország 10 9 1 0 36-3 28 2. Olaszország 10 7 2 1 21-8 23 3. Albánia 10 4 1 5 10-13 13 4. Izrael 10 4 0 6 10-15 12 5. Macedónia 10 3 2 5 15-15 11 6. Liechtenstein 10 0 010 1-39 0 H csoport 1. Belgium 10 9 1 0 43-6 28 2. Görögország 10 5 4 1 17-6 19 3. Bosznia-H. 10 5 2 3 24-13 17 4. Észtország 10 3 2 5 13-19 11 5. Ciprus 10 3 1 6 9-18 10 6. Gibraltár 10 0 010 3-47 0 I csoport 1. Izland 10 7 1 2 16-7 22 2. Horvátország 10 6 2 2 154 20 3. Ukrajna 10 5 2 3 13-9 17 4. Törökország 10 4 3 3 14-13 15 5. Finnország 10 2 3 5 9-13 9 6. Koszovó 10 0 1 9 3-24 1 Második helyezett csapatok rangsora 1. Svájc 8 7 0 1 18-6 2l( 2. Olaszország 8 5 2 1 12-8 17 3. Dánia 8 4 2 2 13-6 14 4. Horvátország 8 4 2 2 8-4 14 5. Svédország 8 4 1 3 18-9 13 6. Észak-írország 8 4 1 3 10-6 13 7. Görögország 8 3 4 1 9-5 13 8, Írország 8 3 4 1 7-5 13 9. Szlovákia 8 4 0 4 11-6 12| Pótselejtező 1. mérkőzés Észak-írország-Svájc 0-1 (0-0) Windsor Park, 18 269 néző © 58. (11-es) Rodríguez Horvátország-Görögország 4-1 (3-1) Maksimir Stadion, 30 013 néző © 13. (11-es) Modrie, 19. Kalinic, 33. Perisic, 49. Kramaric, ill. 30. Szokraösz Svédország-Olaszország 1-0 (0-0) Friends Aréna, 50 000 néző © 61.Johansson Dánia-írország 0-0 Telia Parken, 36 189 néző EUROPA 2. mérkőzés Svájc-Észak-írország St. Jakob-Park, 36 210 néző Kijutott: Svájc, 1-0-s összesítéssel. 0-0 A csoport 1. Franciaország 2. Svédország 10 10 7 6 2 1 1 18-6 23 3 26-9 19 3, Hollandia 10 6 1 3 21-12 19 4. Bulgária 10 4 1 5 14-19 13 5. Luxemburg 10 1 3 6 8-26 6 6. Fehéroroszország 10 1 2 7 6-21 5 B csoport 1. Portugália 10 9 0 1 32-4 27 2. Svájc 10 9 0 1 23-7 27 3. Magyarország 10 4 1 5 14-14 13 4. Feröer-szigetek 10 2 3 5 4-16 9 5. Lettország 10 2 1 7 7-18 7 6. Andorra 10 1 1 8 2-23 4 C csoport 1. Németország 10 10 0 0 43-4 30 2. Észak-írország 10 6 1 3 17-6 19 3. Csehország 10 4 3 3 17-10 15 4. Norvégia 10 4 1 5 17-16 13 5. Azerbajdzsán 10 3 1 6 10-19 10 6. San Marino 10 0 0 10 2-51 0 D csoport 1. Szerbia 10 6 3 1 20-10 21 2. Írország 10 5 4 1 12-6 19 3. Wales 10 4 5 1 13-6 17 4. Ausztria 10 4 3 3 14-12 15 5. Grúzia 10 0 5 5 8-14 5 6. Moldova 10 0 2 8 4-23 2 E csoport 1. Lengyelország 10 8 1 1 28-14 25 2. Dánia 10 6 2 2 20-8 20 3. Montenegró 10 5 1 4 20-12 16 4. Románia 10 3 4 3 12-10 13 5. Örményország 10 2 1 7 10-26 7 6. Kazahsztán 10 0 3 7 6-26 3 Görögország-Horvátország 0-0 Jorgosz Karaiszkákisz Stadion, 18 667 néző Kijutott: Horvátország, 4-1-es összesítéssel. Oiaszország-Svédország Giuseppe Meazza Stadion, 72 696 néző Kijutott: Svédország, 1-0-s összesítéssel. 0-0 Irország-Dánia 1-5 (1-2) Aviva Stadion, 51 700 néző © 6. Duffy, ill. 29. Christensen, 32, 63. és 74. Eriksen, 90. (11-es) Bendtner Kijutott: Dánia, 5-1-es összesítéssel. * A csoportelsők kijutottak a vb-re. A nyolc legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszott. A VB-RESZTVEVOK KALAPOK SZERINTI BEOSZTÁSA 1. kalap: Oroszország (rendező), Németország, Brazília, Portugália, Argentína, Belgium, Lengyelország, Franciaország 2. kalap: Spanyolország, Peru, Svájc, Anglia, Kolumbia, Mexikó, Uruguay, Horvátország 3. kalap: Dánia, Izland, Costa Rica, Svédország, Tunézia, Egyiptom, Szenegál, Irán 4. kalap: Szerbia, Nigéria, Ausztrália, Japán, Marokkó, Panama, Koreai Köztársaság, Szaúd-Arábia Összeállította: Konkoly Csaba