Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-18 / 265. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2017. NOVEMBER 18. ÁRVERÉS 13 Tizenkilenc perc alatt, 450 millióért kelt el egy Leonardo-festmény A műkincsvilágban rekordot jelentő, több mint 450 millió dollárért kelt el egy Leonardo da Vin­cinek tulajdonított 500 éves festmény a Christie s New York-i árverésén. A Salvator Mundi (Vi­lágmegváltó) című kép kikiáltási ára 75 millió dollár, az utolsó ajánlat pe­dig, amelynél végül a jelenlévők tapsvihara közepette lecsapott a kalapács, az előzetesen várt 100 millió helyett 400 millió dol­lár volt a szerda esti árverésen. A végső ár a jutalékokkal együtt lett 450 312 500 dollár, több mint kétszerese az eddigi aukciós világ­rekordnak, amelyet 2015 óta Pab­lo Picasso Algíri nők (O változat) című alkotása tartott 179,4 millió dollárral. A szerdai licit 19 percig tartott, a meg nem nevezett vevő telefonon vett részt rajta. Jézus Krisztus 1505 után keletke­zett éteri portréjáról, amelyet „a férfi Mona Lisaként” is emleget­nek, sokáig azt hitték, hogy elve­szett vagy megsemmisült. A képen a kék és barna ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másik­ban pedig kristálygömböt tart. Az 1452 és 1519 között élt Leonar- dónak kevesebb mint 20 festmé­nye maradt fenn - például a párizsi Louvre-ban látható Mona Lisa —, ezek közül erről az egyetlenről tudható, hogy magánkézben van. Senki sem tudja bizonyosan, hogy a kis méretű, rejtélyes történem fest­mény kinek a megrendelésére szüle­tett. Alan Wintermute, a Christiés szakértője korábban elmondta: egyes kutatók úgy vélik, a francia udvar, nevezetesen XII. Lajos ren­delhette a reneszánsz művésztől. A feljegyzések szerint a kép első ismert tulajdonosa - 1649-ben - I. Károly angol király volt, a Christiés szerdai aukciójának ár­verésvezetője pedig hangsúlyozta, hogy az alkotás I. Károly után II. Károly, majd II. Jakab gyűjtemé­nyében is szerepelt. A diófára készült olajfestményt 1763-ban már Buckingham her­cegének a fia bocsátotta árverésre, utána azonban eltűnt, és csak a 19. század végén került elő újra, többször átfestve, csaknem felis- merhetedenül. Ekkoriban nem is tartották eredetinek, hanem a nagy mester egy tanítványa művének, így 1958-ban mindössze 45 fontért Telefonvonalon a licitálók (Fotók: TASR/AP, SITA/AP) r> ... a Christie’s szakértője korábban elmondta: egyes kutatók úgy vélik, hogy a festményt a francia udvar, nevezetesen XII. Lajos rendelhette a reneszánsz művésztől vette meg a Sothebys egyik árveré­sén egy amerikai gyűjtő. A remek­mű 2005-ben került újra piacra, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként. A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után végül egy nemzetközi szakértői csoport állapította meg. A londoni Natio­nal Gallery 2011-2012 fordulóján mutatta be az újrafelfedezett, 65- ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdona­ként. Legutóbbi birtokosa Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos volt, az AS Monaco futballcsapatának tulajdonosa, aki négy éve Yves Bouvier svájci műkereskedőtől vá­sárolta meg a művet 127,5 millió dolláros összegért. A szerdai árverést megelőzően több szakember is kételyének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Leonardo egymaga festette a mű­vet. Bírálták továbbá a Christiés döntését is, hogy nem a régi mes­terek, hanem a második világhábo­rú utáni és a kortárs művészeknek szentelt aukcióján kínálta eladásra a ritkaságot. Más szakértők ezzel kapcsolatban rámutattak, hogy manapság a legtehetősebb vevők az ebből a korszakból származó mun­kákat szeretik a legjobban. Az őszi árveréssorozat hétfői kezdete óta rekord született Fernand Leger, Marc Chagall és René Magritte művei esetében is. Rekordközeli áron adták el Vincent van Gogh egyik művét is. A Salvator Mundi nemcsak az árverésen, hanem a magán tranzakció keretében gazdát cserélt művek között is messze a legértékesebb festménnyé vált. Ma­gántranzakció keretében eddig Paul Gauguin műve, a Nafea faa ipoipo és Willem de Kooning alkotása, az Interchange kelt el értesülések sze­rint a legdrágábban, egyaránt 300 millió dolláros összegért. (MTI) Kos (III. 21.—IV. 20.) Nem kellene bizonygatnia az igazát és tévedheteden- ségét, okosabban tenné, ha hallgatna a párjára, s meg­beszélnék a konkrét, közös tennivalókat és elképzelé­seiket. Ő jobban és tisztábban látja jelen körülmények között a helyzetet, és jobb tanácsot tudna adni. Bika (IV. 21.—V. 21.) Tanulni szeretne, tapasz­talatokat gyűjteni. Meg­van hozzá a terve is, csak nagyon nehezen szánja rá magát, hogy kimozduljon otthonról, és végre meg­valósítsa elképzeléseit. Ideje lenne találkoznia olyan emberekkel, akiktől sokat tanulhat. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Nem sokat kellene dolgoz­nia, hanem jól és hatéko­nyan, eredményesen. Mert dolgozni tud, azt senki sem vitatja, csak jobban be kel­lene osztania az idejét, és az is fontos, hogy végre tűzzön ki valamilyen célt maga elé. Lehetőleg olyat, amelyet képes lesz megvalósítani. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Gyorsan telnek a napok, és egyre jobban vonzza a siker, a karrier érzése. Ehhez egy állandó állásra lenne szüksége, hogy célt tűzhessen ki maga elé, s azt meg is tudja valósítani. Segítségért forduljon családjához és barátaihoz, rájuk mindig számíthat. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szered a titkokat, azok világát, mert úgy érzi, eb­ben a világban találja meg az igazi ödeteit. Alkotó te­vékenységhez szükség van fantáziára és jó felismerő képességre. Ön mindkettővel rendelkezik, már csak néhány gyors eligazításra, tanácsra van szüksége. Szűz (Vin. 24.—IX. 23.) Használja ki a lehetősé­get, mert ilyet nem kap többet. Ideje bebizonyí­tani az üzleti világnak, hogy ön sem kezdő, pontosan tudja, mit mikor miért és hogyan akar csinálni. Ne aggódjon, mert kollégái segítenek önnek! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Ne adja fel jó állását és ott­hona biztonságát, hogy be­bizonyítsa, hosszú távon a nehéz pénzkereset a legjobb tanítómester. Bár ezzel né­hány kolléga vitába szállna, mert sokak szerint könnyű munkával is lehet gyorsan pénzt keresni, csak ezt a módszert kevés ember ismeri! Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Hajthatatlan és igényes lesz a változások irányába. Eltökéltsége és határozottsága kellő meglepetéssel hat közvet­len környezetére, ugyanis már rég látták ilyen magabiztosnak és céltudatosnak. Most kell belevágnia valami újba, hogy sikerüljön. Nyilas (XI. 23.-XH. 21.) Egy kisebb, átmeneti pénzügyi siker ne vakítsa el, mert ez bár fellelkesíti, de hosszú távon nem tudja tartani. Ahhoz hogy a sikersorozata ne szakadjon meg, mindenekelőtt konkrét tervekre van szüksége, amelyeket természetesen követnie is kell. Bak (XII. 22.—1.20.) Nemcsak egy kis szellemi megújulás fémé önre, de az otthona is megérett a lomtalanításra. Ne sajnálja kidobni a régi cuccokat, mert azok csak energia­falók. Szedje össze magát, és csináljon egy hatalmas rendet, hogy még rokonságát is elkápráztathassa vele. 19.) Anyagi helyzete egy váratlan esemény miatt negatív irányt vehet. Nemcsak munkahelyén, de otthon is veszteséget könyvelhet el. Ideje lenne jobban hallgatni a megérzéseire, és a dolgok mögé látni, hogy összefüggéseiben láthassa az történéseket. Halak (II. 20.-m. 20.) Főleg a fantáziájára támaszkodik, de legyen óvatos, mert a csalódás je­len lesz mindennapjaiban. Ha nem bírja a nyomást, változtasson, és a megér­zéseire hallgasson, de tanácsot is kérhet szeretteitől. Szívesen kisegítik ebből az érzelmi válságból. Vízöntő (1.21.-n. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabrielia.urban@ujszo.com. Levélcím: Új Sző - Presszó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents