Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

2017-11-18 / 265. szám, szombat

Tóth László tárcája a Szalonban 2017. november 18., szombat, 11. évfolyam, 46. szám A mérgező divat Nyugaton egyre többen tudatosítják, hogy a gyors divat mennyire káros a környezet és a benne dolgozók számára. Ennek ellenére nem sok esély van arra, hogy a trend egyhamar megváltozzon. A divat folyamatosan változik. Ezzel a gondolattal lépett a piacra a 80-as évek­ben a spanyol Zara üzledánc alapítója, Amancio Or­tega, aki ma a világ leggazdagabb emberei közé tartozik. Az általa megálmodott modell azt a célt szolgálta, hogy a vásárlók minél több ruhát vegyenek, így ehhez kellett igazítani az árakat is. Kez­detben az elismert, nagy divatcégek dizájnjait másolták le, amelyeket sokkal elérhetőbb áron kínáltak a vásárlóknak. Ezt követően üzlete­ikben megszüntették a szezonális divatot, és helyette hetente dobnak piacra újabb és újabb darabokat. Gyors és olcsó így született meg korunk nagy divatjelensége, a fast íáshion. A 2000-es évek óta egyre több divat- lánc követi ezt a koncepciót. Míg korábban a divattervezők évente két, legfeljebb három kollekcióval jelentek meg a piacon, ma a bol­tokban minden héten új áruval találkozhatunk, ami összességében évi 52 új kollekciót jelent. A folyamatosan változó kirakatok és az alacsony árak arra kénysze­rítik a fogyasztót, hogy minden egyes alkalommal, amikor betéved az üzletbe, vásároljon valamit. Per­sze, ennek a robbanásszerű trend­nek megvannak a hátulütői is. A fast fashion termékek nemcsak olcsóbbak, de gyakran hagynak kívánnivalót a minőség terén is. Ezen kívül sok szó esik a textilipar környezetszennyező és szociális vonatkozásairól is. A trend ellensú­lyozásaként így néhány éve megje­lent a fenntartható- vagy ökodivat fogalma is, mely éppen a felsorolt visszásságokra reagál. A magyarországi ökodivat egyik ki­emelkedő képviselője, Majoros Zita szerint a marketingnek óriási szere­pe van abban, hogy a vásárlók akár hetente is hajlandók új ruhát venni. „Leginkább az online felületeknek - Facebook, Instagram - köszönhető a folyamat elképesztő felgyorsulása, amit a nagy ruhagyártó cégek erősen támogatnak. Az emberi érzelmekre próbálnak hatni: azt sugallják a vá­sárlónak, hogy legyen különleges, menő, feltűnő, s hogy mindehhez állandóan újabb és újabb ruhák­ra van szüksége” — tette hozzá a Printa alapítója s az AWARE öko- ruhamárka tervezője. A divatipar árnyoldala Az iparágak környezeti hatásait vizsgáló tanulmányok rámutatnak: az olajipar után a ruhakészítés a legszennyezőbb iparág. A statiszti­kák szerint egyeden pamutpulóver előállításához 2700 liter édesvízre van szükség. Az ágazat egyre nö­vekvő kitermelése folytán így a divat komoly veszélyt jelent kör­nyezetünk számára. Nem csak a termelés módja prob­lematikus. Mivel egyre több ruhát veszünk, egyre több textilter­mék válik feleslegessé is. Jelenleg évente több mint 150 milliárd ruhadarab készül világszerte, ami 400 százalékkal több, mint húsz évvel ezelőtt. Európában évente több mint 10 millió tonna ruhától szabadulnak meg az emberek, s az Egyesült Államokban a ruhahulla­dék aránya meghaladja az évi 13 millió tonnát is. A témával foglalkozó szakemberek szerint komoly problémát jelent az is, hogy a divatcégek a nagyobb profit érdekében a kelet-ázsiai or­szágokba helyezik a gyártást, ahol »Környezetbarát divattipek • Vásároljunk használt ruhát • Vásároljunk tudatosan kevesebbet, de jobb minőséget • Ruháinkat mossuk alacsony hőfokon, tovább marad jó minőségű az anyaguk • Tartsunk rendet a ruhás- szekrényben, hogy ne feledkezzünk meg egy-egy ruhadarabunkról • Ha a ruhánk megkároso­dik, ne dobjuk ki, hanem javíttassuk meg • Ha megunjuk valamelyik darabunkat, alakítsuk át, vagy cseréljük el barátainkkal • Környezetbarát termékeket, gyártókat keressünk • Ha mindenképp meg akarunk válni ruhá­inktól, adományozzuk rászorulóknak, vagy dobjuk használtruhagyűjtő­konténerekbe nemcsak a legolcsóbb a munkaerő a világon, de a környezetvédelmi előírások — beleértve a vegyi anya­gok ellenőrzését - sem olyan szigo­rúak, mint Európában vagy Eszak- Amerikában. Ezért aztán gyakran felmerül, hogy az ezekben az államokban gyártott ruházati termékek káros anyagokat tartalmazhatnak. Majoros Zita sze­rint azonban nem ez a legnagyobb probléma. „Ha tartalmaznak is ezek a ruhák a bőrünkre káros anyago­kat, az nem biztos, hogy károsabb, mint például a városi szmog. A legnagyobb probléma az anyagok készítésének környezetszennyező folyamata” — véli Majoros. A divatrabszolgák Az utóbbi években sok szó esen a divatipar társadalmi-etikai vo­natkozásairól is. Számos tanul­mány készült, amely a kelet-ázsiai gyárak munkakörülményeit vizs­gálta. Ezekből egyebek mellett kiderült, hogy sok ruházati cég elfogadhatadan körülmények között gyártja a ruházati terméke­ket. A 2016-ban Svédországban megjelent Divatrabszolgák című könyv az egész világ döbbeneté­re feltárta, hogy a délkelet-ázsiai országokban található több ruha­gyár is gyerekeket foglalkoztatott, miközben nagy európai divadán- cok voltak a megrendelői. Világméretű felháborodást váltott ki, amikor 2013 áprilisában Bang- ladesben összedőlt egy nyolcemele­tes épület, a Rana Plaza. A baleset után, amelynek 1100 halálos áldo­zata és 2500 sérültje volt, kiderült, hogy a ház falai már napokkal korábban megrepedeztek. A föld­szinten lévő üzletek, bankok be is zártak, de a magasabb szinteken működő varrodák vezetői azzal fe­nyegették meg az alkalmazottakat, hogy nem fizetik ki őket, ha nem állnak munkába. Az épület másnap reggelre összeomlott. Az üzemben olyan divatmárkák számára varr­tak, mint a Mango, a Primark, a Walmart vagy a Benetton. Új alternatívák A fast fáshion-vonalat képviselő di­vatcégek egy része ezek után tuda­tosította, hogy nem működhetnek az addigi modell szerint. Kezdetben csökkentették a csomagolóanyagok mennyiségét, vagy a H&M üz­letlánc a Globális újrahasznosítás hetén visszavette a vásárlóktól a már megunt vagy elhasználódott ruhákat. Ráadásul bevezette a Conscious kollekciót, amelynek a lényege, hogy a kollekció mind­egyik darabja fenntartható módon előállított anyagból készül. Tudatos vásárlásra ösztönzik a fogyasztókat az ökodivat képviselői is, arra ösz­tönözve a gyártókat, hogy környe­zetkímélő és egészségre ártalmadan ruhákat készítsenek. Az ökodivat - az etikus divat­tal szemben - az alapanyagokra koncentrál, s az olyan textíliákat részesíti előnyben, mint például a biopamut, a kendervászon, a tencel vagy akár az újrahasznosí­tott alapanyagú textilek. Majoros Zita szerint azonban más módon is követhetjük az ökodivatot. ,Az is környezetkímélő hozzáállás, ha valaki használt vagy vintage ruhát vásárol” - véli a tervező. Ugyanak­kor felhívja a figyelmet, hogy az ökodivat nem egyenlő az etikus divattal. ,Az úgynevezett etikus ruháknak az alapanyaga nem min­den esetben környezetkímélő, itt inkább az etikus munkafeltétele­ken és munkakörülményeken van a hangsúly. A legjobb, ha mindkét szempontot figyelembe vesszük ruháink kiválasztásakor.” Használat utáni újrahasznosítás Majoros Zita elmesélte, hogyan készítik budapesti üzletükben az ökoruhákat. ,A gyártás során el­sősorban a használaton kívüli, hul­ladékot képző anyagok újrahasz­nosításával foglalkozunk. Nagy mennyiségben, bálákban megvesz- szük a harmadosztályú használt ruhákat. Általában ingeket, farme­reket és bőrkabátokat szerzünk be, amelyek már nem alkalmasak to­vábbi értékesítésre, majd azokból új ruhákat, táskákat készítünk.” Emellett használat előtti újrahasz­nosítással (pre consumer upcyc- ling) is foglalkoznak. Ez azt jelen­ti, hogy olyan textileket szereznek be, amelyek a gyártás folyamán meghibásodtak, ezért nem lehe­tett őket értékesíteni, vagyis még használatban sem voltak, és máris hulladék lett belőlük. ,A hibákat kikerülve, vagy a dizájnba beépítve ezekből a textilekből - legtöbbször resteden pamut jersey anyagok­ból - készítünk új ruhákat. Az újrahasznosításnak, azon belül az „upcycling”-nak (a reciklációnak az a fajtája, amikor növeljük az eredeti termék értékét) az az óriási előnye, hogy már meglévő, leselej­tezett anyagokat használunk fel, így rengeteg energiát, nyers alap­anyagot és vizet spórolunk” - ma­gyarázza Majoros. A tervező azt is elmondta, hogy kollekcióikban használnak új alap­anyagokat is. Kiválasztásuknál el­sősorban a biopamutot és a tencelt részesítik előnyben. A tencel egy cellulózból készített biológiailag lebomló textilfajta. A biopamut a sima pamuthoz képest sokkal kevesebb vegyszert tartalmaz, va­lamint kevés víz szükséges az elő­állításához. Annak ellenére, hogy az európai di­vatpiacot kifejezetten a fast fashion uralja, sokak szerint van igény új al­ternatívákra is. ,Az ökoruhák iránti kereslet szerintem egyre nagyobb. Egyre több tudósítás jelenik meg a divatipar káros, környezetszennye­ző hatásairól, ezért az emberek is jobban kezdenek odafigyelni. De ez még mindig nagyon messze van a mainstreamtől” - mondta lapunk­nak Majoros Zita. Tény, hogy amíg az üzletek tonna­számra kínálják az újabb és újabb modelleket, ráadásul tömegek számára elérhető áron, aligha vár­ható a fast fashion háttérbe szo­rulása. Nagyon sok felvilágosítás és nemzetközi szintű intézkedések kellenének ahhoz, hogy megállít­suk a divatipar romboló hatásait. Ugyanakkor egyéni szinten is sokat tehetünk azért, hogy „ruhafogyasz­tásunk” környezetbarát legyen. Németh Viktória

Next

/
Thumbnails
Contents