Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-30 / 250. szám, hétfő
A Pajero semmilyen kihívástól nem ijedt meg Montenegró legnagyobb kanyonja lélegzetelállító látvány (A szerző felvételei) A Pajero egyébként az állandó összkerékmeghajtás mellett (4H alaphelyzet) mindenféle útviszonyhoz és sebességfokozathoz kínál megfelelő üzemmódot: a hátsó kerékmeghajtás (2H), összkerékmeghajtás zárható központi differenciálművel (4HLC), lassító terepfokozat — bekapcsolható differenciálzárral a hátsó tengelyen. Mindennek köszönhetően az extrém tereptől sem kell félni, a legfélelmetesebb utakon is magabiztosan veszi az akadályokat az autó. Az expedíciót velünk abszolváló Ford Ranger nem rendelkezett bekapcsolható differenciálzárral a hátsó tengelyen, így nem küzdhetett le minden útszakaszt úgy, mint mi. Míg a Pajero vagy az L200 simán kimásznak olyan helyzetből, hogy az első kerekük a levegőben van, addig másoknak más alternatív ke- rülőutat kell keresniük. Igazi emberiesség Minél mélyebbre kerültünk a Durmitor Nemzeti Parkba, annál jobban tudatosítottam, milyen fantasztikus élmény kiesni a civilizációból. Kikapcsolni a mobiltelefont és csak figyelni a gyönyörűséget magam körül. Bármerre jártunk, szebbnél szebb táj tárult elénk. Eleinte megállás nélkül fényképeztünk, aztán egy idő után tudatosítottuk, hogy már nem bújuk kattogtatni a gépet, s inkább csak nézelődünk. Míg egy dombtetőn fotóztunk, váratlanul megj elent mellettünk egy idős néni, nem is vettük észre, honnan jött. Megkérdezte tőlünk, nem kérünk-e kávét. Természetesen az első gondolatom az volt, hogy biztostan pénzt akar kicsikarni vagy valami más kétes szándékkal szólított meg. Hiába, mi valahogy az efféle nem őszinte világot szoktuk meg. Mindenhol azt halljuk, hogy kiraboltak, megvertek, megöltek valakit, s amikor összefutunk egy ismeretlen, ám őszinte jó lélekkel, valahogy nem is akarjuk elhinni, hogy ilyen is létezik. Pedig létezik, s különösen olyan vidéken, amerre Montenegróban autóztunk. „Az utak során mindig olyan helyen tapasztalom a legnagyobb szeretetet és vendéglátást, ahol nem várnám. Olyan emberek fogadnak be s kínálnak meg bármivel, akik maguk is alig tudnak megélni” - mondta Radek Sole, és igaza volt. Szóltunk a néninek, hogy szívesen elfogadjuk a kávét, de hogy mi tizenöten vagyunk, mire azt monda, nem gond, csak menjünk. Hát leparkoltunk a kis kunyhója előtt, a férje hozott rákiját, s míg mi iszogattunk, addig készült a finom kávé. Összegyűjtöttünk vagy 80 eurót, hogy megköszönjük a vendéglátását, de a bácsi és a néni egyszerűen nem voltak hajlandók elfogadni. Még az ajándékba kapott dobozos söröket sem akarták elvenni. Aztán szerencsére sikerült egyezséget kötnünk, s vettünk tőlük két liter rákiját, hogy legalább egy kicsit segítsük a nehéz körülmények között élő időseket. Egyik parkból a másikba Egy éjszakát Žabljak mellett az erdőben töltöttünk, aztán másnap ismét barangoltunk, mígnem eljutottunk a Biogradska Gora Nemzeti Parkba. Itt már 20 eurós belépőt kérnek autónként s személyenként további három eurót. Az út viszont minden pénzt megér. Olyan meredek szerpentineken és éles kanyarokon vezettünk végig, hogy egy-egy kanyart többszöri tolatás után lehetett csak bevenni a Pajeróval, az L200-ról nem is beszélve. Helyenként arra is ügyelni kellett, hogy egy kicsit se térjünk le a szűk útról, ugyanis mellettünk gyakran több száz méteres szakadék volt. A Biogradska Gora Nemzeti Park 80 százalékát erdő teszi ki, s itt található Európa utolsó három megmaradt őserdejének egyike. Az itt található fák többsége idősebb 500 évnél, a parkban pedig összesen 26 növényi ökoszisztéma él egy helyen. A park közepén található a Biogradi tó, 1094 méter magasan. Innen vezetnek a legdurvább és legmeredekebb szerpentinek, fel a hegyekbe. A táj olyan gyönyörű volt, hogy csak lassan haladtunk előre, így végül el sem értünk a betervezett szálláshelyre, pontosabban sátorhelyre. Nem baj, találtunk egy aránylag egyenes tisztást, leparkoltunk, gyűjtöttünk fát a tűzhöz, s megpihentünk. Előttünk volt még a Lóvéén Nemzeti Park és a lélegzetelállító Kotori-öböl. töltelékkel GuÜk A tesszük e^tőlm. y&ocsoijllk ■* : >*kV jV Misán wp uj szo }‘nniralo okos naptár 2018 Magyar és szlovák névnapokkal ünnep- és munkaszüneü napokkal és sok más fontos információval a Vasárnap olvasóinak remek receptjeivel gazdagítva mtiJIliTIlíK i i II B 11 Ui fl I mi 11 *«4ssf I tßrß-------- -----------»T------------ ---------------------A z egyedi asztali naptár korlátozott példányban megvásárolható az alábbi települések élelmiszerboltjaiban és más kereskedelmi helyeken: Dunaszerdahelyi járás Alistál, Baka, Bodak, Csallóköznádasd, Dercsika, Doborgaz, Dunatőkés, Felsőpatony, lllésháza, Kislúcs, Királyfikarcsa, Lég, Lúcs, Mad, Nagymagyar, Nagyszarva, Nagyudvarnok, Ógelle, Pódafa, Tárnok, Tejfalu-Jednota, Vajka Galántai és Sellyéi járás: Deáki, Diószeg, Farkasd, Jóka, Királyrév, Kosút, Nádszeg, Nagymácséd, Pered, Rété, Vízkelet, Zsigárd Komáromi járás: Bátorkeszi, Ekel, Gúta (Alfa Market), Izsa, Komárom (Lindar, Atrium), Nagykeszi, Nemesócsa, Örsújfalu, Szilas, Tany, Vágfüzes, Jednota élelmiszerboltok Megvásárolható a Családi Könyvklubnál: 0800/113 322 (a hívás ingyenes) és hirdetőirodáinkban: Dunaszerdahely Komárom Érsekújvár Komenský utca 5872-11., Petőfi utca 22., Mihály bástya 4., Telefon: 0911/618 170 Telefon: 035/770 20 09 Telefon: 035/644 41 62 Amid a készlet tart!