Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-30 / 250. szám, hétfő

SPORT 161 Wozniacki a tenisztrónon A nyolcadik helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki 6:4, 6:4-re verte az ötödikkánt rangsorolt amerikai Venus Williamst a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság egyes döntőjében. Szingapúr. Ez volt a két játé­kos nyolcadik egymás elleni mér­kőzése, az első hetet egyaránt az amerikai nyerte meg. A dán teni­szező másodszor szerepelhetett vb-döntőben. Az elsőt, 2010-ben három szettben elveszítette a bel­ga Kim Clijsters ellen. Venus Williams harmadszor jutott a fi­náléba: 2008-ban legyőzte az orosz Vera Zvonarjevát, egy év­vel később viszont kikapott hú­gától, Serenától. Szingapúrban az első játszmá­ban ötször is elvették egymás adogatását a játékosok. Egy gyors brékváltást követően 3:3-ig együtt haladtak a felek, ezt köve­tően viszont Wozniacki ellépett, és 6:4-re megnyerte az első szet­tet. A másodikban az újabb sike­res fogadójátékot követően brék­labdát hárítva hozta adogatását, majd újra brékelt, és pillanatok alatt 5:0-ra ellépett. Ekkor vi­szont szárnyra kapott Venus Wil­liams, és sorozatban négy játékot nyert meg, adogathatott az egyenlítésért. Itt azonban Wozni­acki kétszer is meccslabdához ju­tott, és a másodikkal már élni tu­dott (6:4). „Még mindig reszketek. 6:4,5:0- ig minden nekem kedvezően ala­kult. Ekkor Venus teljesítménye feljavult, még inkább átvette az irányítást, hatékonyan adogatott testre... Örülök, hogy végül mégis győzni tudtam. Nagyszerű, remek érzés, nem lehetek ennél boldo- gabb”-nyilatkozta Wozniacki, aki mától a harmadik helyre lép előre a világranglistán. Wozniacki először nyert vb-t, érdekesség, hogy Grand Slam- tomát viszont még mindig nem nyert a volt világelső. A 27 éves te­niszezőnek ez volt az idei nyolca­dik döntője, az első hatot elveszí­tette, de az utolsó kettőn (Szinga­púr előtt Tokióban) győzni tudott. (MTI, nso, SITA) Wozniacki több mint kétmillió dollárt keresett Szingapúrban (tasr/ap) II. LIGA, 14. forduló ■ MFK Skalica-lnter Bratislava 2:1 (0:1) Góllövők: M. Jakubek (54.), D. Sebesta (89., 11 -esből), ill. E. Prekop (11). Sárga lap: Mizerák, ill. E. Prekop, J. Sulc. Játékvezető: Krivošík, 412 néző. ■ STK Fluminense Šamorín-FK Poprad 3:0 (1:0) Góllövők: Neto (28 ), Vávra (75.), Fuják (80.). Sárga lap: J. Pančík, Igor Juliao, Breno, ill. Kukol, Holíš, Hatok, Medak. Játékvezető A. Somoláni, 250 néző. STK FLUMINENSE: Rožník-Breno (81. Ozogány), Horváth, Poníák, Strbák- Šmehyl, Nascimento, Igor Juliao (76. Fujak)-Wisney, Pančík (68. Vávra), Fernando Neto. ■ Partizán Bardejov-Tatran L. Mikuláš 3:3 (2:0) Góllövők: Staško (2.), Hamuľak (18.), Grohof (57), ill. Očenáš (70.), Berežný (78., öngól), Kaplán (86.). Sárga lap: Verčimák, Belunek, Grohof, ill. Otruba, Antrič. Játékvezető: R. Weiss, 314 néző. ■ Podbrezová B-KFC Komárno 1:1 (1:0) Góllövők: T. Gerát (12.), ill. Podlucký (47.). Sárga lap: Mi- litosyan (Komárno). Játékvezető: Libiak, 132 néző. KO­MÁRNO: Kosfukevič-Mórocz, Podlucký, Špak, Huszty-BI- lik, Kuruc, Bajza (72. Szekulics), Moďorosi (79. M. Kováč)-Matics, Militosyan. ■ MŠK Žilina B-MFK Zvolen 2:1 (2:1) Góllövők: Jankauskas (8.), Otubanjo (22.), ill. V. Slovák (11.). Sárga lap: B. Sluka, Moško, ill. Igor Kotora. Játékve­zető: Ježík, 104 néző. ■ ŠKF Sereď-FK Spišská Nová Ves 3:3 (2:2) Góllövők: Richnák (2), Mečiar (33., 11-esből), Laura (79.), ill. Kubík (19.), 25. Botvinyik (25.) Vilkovský (89.). Játék­vezető: Marsai, 290 néző. A Lokomotíva Košice-FK Pohronie (2:2) és a Nové Mesto- Trebišov (1:1) mérkőzéseket pénteken délután rendezték. ■ A bajnokság állása 1. Lokomotíva Košice 14 10 2 2 26:11 32 2. Serei 14 9 2 3 37:20 29 3. Skalica 14 9 2 3 19:10 29 4. Žilina B 14 8 1 5 29:18 25 5. Poprad 14 7 3 4 25:12 24 6. Spišská Nová Ves 14 7 3 4 22:20 24 7. Liptovský Mikuláš 14 5 4 5 25:20 19 8. Bardejov 14 5 4 5 22:20 19 9. Zvolen 14 5 3 6 18:26 18 10. Inter Bratislava 14 5 1 8 23:23 16 11. FK Pohronie 14 3 6 5 22:18 15 12. Komárno 14 4 3 7 24:44 15 13. Samorín 14 4 2 8 19:19 14 14. Trebišov 14 4 2 8 11:22 14 15. Nové Mesto 14 4 2 8 12:29 14 16. Podbrezová B 14 1 4 9 13:35 7 ■ Következik 15. FORDULÓ - november 3., péntek, 17.00: FK Poh­ronie—Bardejov. November 4., szombat, 13.30: Liptovský Mikuláš-Podbrezová B, Spišská Nová Ves-Lokomotíva Košice, Zvolen-Seretf, Poprad-Žilina B, Inter Bratislava- Šamorín, Komárno-Nové Mesto nad Váhom. November 5., vasárnap, 13.30: Trebišov-Skalica. 2017. október 30. | www.ujszo.com Hlaváčková és Babos a trófeával. Jövőre már nem indulnak együtt párosban. (SITA/AP-felvétel) Babosék világbajnokok Szingapúr. Babos Tímea és Andrea Hlaváčková nyerte a hétmillió dollár összdíjazású tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, miután a teg­napi fináléban 4:6,6:4,10:5- re legyőzte a holland Kiki Bár­tanát ás a svéd Johanna Larssont. A 3. helyen kiemelt magyar, cseh kettős az elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani duót búcsúztatta. Az idén négy tornán győztes holland, svéd duó is bravúrral jutott a végjá­tékba, ugyanis a címvédő orosz Je- katyerina Makarovát és Jeleňa Vesz- ny inát verte, így meglepetésre nem az első két kiemelt vívta a döntőt. Eb­ben az évben Babosék már találkoz­tak Bertensékkel, a madridi negyed­döntőben ők bizonyultak jobbnak. A harmadik vb-jén szereplő Babos párosban 15, Hlaváčková 24 (közte két Grand Slam) tomagyőzelemnél tartott, a túloldalon Bertens 9-szer, Larsson pedig 12-szer ünnepelhetett. A 2017-es WTA-fináléban három sima adogatójátékot követően Hlaváčková kissé nehezen hozta a szerváját, Babos és főként Bertens adogatásaival azonban nemigen le­hetett mit kezdeni. A hálónál a ma­gyar, cseh duó dolgozott eredmé­nyesebben, míg az ellenfél inkább hátulról próbálta befejezni a labda­meneteket. A 24 éves magyar játé­kos szervájánál két brék- és egyben szettlabdához jutott a rivális, amely Bertens ütésével került szettelőnybe 37 perc elteltével (4:6). A folytatásban az idén négy tornán győztes magyar, cseh páros Bertens kettős hibájával rögtön brékelt, ám Babos elbukott adogatása révén nemsokára már a rivális vezetett 2:1- re. Az újabb fordulat 3:3-nál követ­kezett, amikor Larsson elvesztette a szerváját, majd Hlaváčková hozta a magáét, így 5:3 lett az állás. A fan­tasztikusakat mentő Babos 5:4-nél könnyedén kiadogatta a játszmát, így 1 óra 20 percnél (6:4) jöhetett a tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés. Ebben a magyar, cseh duó főként Hlaváčková kiváló röptéivel 4:0-ra, majd 7:3-ra elhúzott. Innen már ma­gabiztosan őrizték előnyüket, s 1 óra 31 perc alatt megnyerték a döntőt. „A sírból hoztuk vissza a meccset, nagyon elégedett vagyok a játékunk­kal. A szuper tie-breakben is meg­mutattuk, hogy milyen jók voltunk az egész évben — mondta Babos, hoz­zátéve, alig váija, hogy a magasba emelhesse a Martina Navratilova- kupát, amelyet aztán a névadó csehszlovák-amerikai sztártól vehe­tett át. Ünnepi beszédében később Babos kiemelte, hogy az ellenfél ki­válóan játszott a mérkőzés elején, és a legjobbjukat kellett nyújtaniuk ah­hoz, hogy legyőzzék Bertenséket. „Köszönöm az edzőmnek és a csa­ládomnak is, és remélem, jövőre is itt leszek. Büszke vagyok és örülök, re­mélem, hogy még sok ilyen csúcs­pont lesz a pályafutásom során. Sze­rintem jól ment a játék, sokat tudtam segíteni a társamnak is. Fantasztikus, hogy így tudtunk játszani a szuper­rövidítésben, elképesztően agresszí­vak voltunk”- tette hozzá Babos. Babosnak 2015-ben egy győzelem és két vereség volt a mérlege a vb- csoportkörben a francia Kristina Mladenovic oldalán, míg tavaly a negyeddöntőben búcsúzott a kazah Jaroszlava Svedovával. Ami a múltat illeti, Temesvári Andrea 1984-ben és 1985-ben egyesben, míg Babos 2015-ben és ta­valy párosban játszhatott a négy közé jutásért a WTA-világbajnokságon. Ez akkor egyiküknek sem sikerült, ami azt jelenti, hogy az idén Babos volt az első magyar a vb elődöntőjé­ben, majd ennélfogva a fináléban is. Babos tegnap azt is bejelentette, jövőre más játékos oldalán láthatjuk párosban. (MTI) Lefocizták a Poprádot a Poraiéban SZILVÁSSY JÓZSEF A papírforma szerint nem várt, a mutatott játék alapján vi­szont teljesen megérdemelt 3:0-s győzelmet aratott az STK Fluminense Somorja a halvány teljesítményt nyújtó poprádiak alien a II. labdarú­góliga 14. fordulójában. Meglehetősen sokáig, éppen há­rom hónapig tartott a somoijai edzői stáb tagjainak, amíg rájöttek arra, hogy a brazil mentalitásnak legin­kább a támadó felfogás felel meg, nem pedig az óvatoskodó, kivárást alkalmazó játékstílus, amelyet ebben az idényben idehaza is többször al­kalmaztak. Szombaton azonban az első perctől kezdve gyors passzokkal ragadták magukhoz a kezdeménye­zést a somoij aiak, amivel alaposan meglepték a mezőnyben tetszetősen adogató, leggyakrabban öregurasan kocogó vendégeket. Akik azonban már a 9. percben egyik felvillanásuk során még így is vezetést szerezhet­tek volna, amikor Kopúnek jobb fel­ső sarokba tartó fejesét Rožník bra­vúrosan hárította. Ezután a nagy kedvvel fickándozó vendéglátók akár négy gólt is rúghattak volna a szünetig, de Soares az első negyed óra végén alighanem még a kapufát is ki akarta cselezni, így aztán a vendég­kapus leszedte a lábáról a labdát. Nem sokkal később Juliao közeli fejesét Malec reflexszerű mozdulattal tolta szögletre. A 28. percben érett góllá a nyomasztó csallóközi fölény. Ekkor a látványos, egyérintős jobboldali támadás végén érkező beadást Fer­nando Neto bólintotta be - 1:0. Tíz perccel később a középpályán jelesül vitézkedő, mindössze 17 éves Wis- ney Catvalho pazar szöktetéssel in­dította Juliaót, aki nagy ziccerben a kivetődő hálóőr lábát találta el. A második félidőben a vendéglá­tók újabb gólhelyzeteket hagytak ki, többször meg ismét Malec parádé­zott. Aztán a végén újra csattant a : somorj ai ostor. A 75. percben Vávra minden elé érkező védőt elfektetett, aztán elegánsan gurított a bal alsó sarokba - 2:0. Majd pedig Fuják jobbról leadott lapos szabadrúgását több somorjai átlépte, a labda pedig a hálóban kötött ki - 3:0. A találkozó után Stanislav Šesták lehangoltan állapította meg, hogy bebizonyosodott az, amit idáig csak j sejtettek: „Sokkal jobb együttes a i Somorja a bajnoki táblázaton elfog- : lalt jelenlegi helyezéséhez képest” - i sóhajtotta a poprádiak egykori szlo­vák válogatott játékosa.

Next

/
Thumbnails
Contents