Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-27 / 248. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. október 27. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Ha én ifjú lennék Az egykori udvariatlan fiatalok ma középkorú udvariatlanok E lgondolkodtam azon, hogy ha fiatal lennék, melyik „felnőtt” duma bosszantana a legjobban. Több dolog is eszembe jutott. Például gyakori kifogás az ifjúsággal szemben, hogy udvariatlan, nem adja át a helyét az idősebbeknek. Egy szóval sem állítom, hogy ez nem igaz (persze vannak kivételek), de ha fiatal lennék, azért volna néhány hozzáfűznivalóm. Például ülök nyugiban a buszban. Látom, hogy kászálódik fel bottal egy idősebb ember. Már veszem is a hátizsákomat, hogy felálljak, amikor megszólal valaki - mellesleg láttam őt, amint az említett idős ember mellett szállt fel, tolakodva, majdnem lesöpörve őt a lépcsőről -, hogy lám, itt ez a fiatal, bezzeg nem képes felemelni a csontjait! Aztán amikor felállók, persze szégyenkezve, mert már mindenki engem bámul, akkor ez az illető, aki sokkal virgoncabb, mint akinek eredetileg fel akartam állni, győzedelmesen lecsapja magát az ülésre. Ez dühít. És az is dühít, amikor felállók valakinek, ő meg ahelyett, hogy leülne, elkezd vigyorogni, hogy jaj, édeske, én még nem vagyok olyan öreg, üljél csak vissza! Őszintén mondom, ilyenkor be tudnék húzni az illetőnek. Mert megint mindenki engem bámul. A hozzám hasonló fiataloknak, akik nem álltak fel, szinte az arcukra van írva, hogy kellett ez neked, te hülye! Én meg csak pirulok. Hát igy. Lehet, legközelebb majd én is kibámulok az ablakon vagy mélyen bele a füzetembe. Aztán ha nemcsak fiatal, hanem egyben a saját gyerekem is lennék, akkor eszembe jutna, amit az anyukám (mármint én) mesélt. Hogy amikor engem várt, sokszor nem álltak fel neki, de nemcsak a fiatalok, pedig elég nagy volt már a pot- roha. Megtörtént, hogy egyszer valaki átadta a helyét. Később felszállt egy nő, s azonnal méltatlankodni kezdett, hogy a fiatalok ülnek, és közben szúrós tekintettel anyukámra bökött. Ez is itt, mondta, ez is csak ül, pedig milyen fiatal. Akkor valaki szólt, hogy hagyja már abba, nem látja, hogy állapotos? Anyukámnak égett az arca, de a nő csak folytatta. Nem érti, miért kell ennek ülni, bezzeg amikor ő állapotos volt, azt mondta neki az orvos, hogy mozogjon. De történt azért jó is. Egyszer egy hatalmas csokrot tartó idősebb nő adta át a helyét. Üljön csak le, mondta anyukámnak, nekem csak csokrom van, de magának valami sokkal fontosabb! És azt is mesélte anyukám, hogy később is sokszor kellett állnia, két kisgyerekkel, teli táskákkal, s általában inkább a nők álltak fel neki (nekünk). Közben eltelt harminc év. Az akkori fiatal vagy középkorú udvariatlanok most az idősebb korosztályhoz tartoznak. Lehet, hogy ma épp ők méltatlankodnak a legjobban? Pedig csak azt kapják, amilyen példát mutattak, nem? Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Kiska odapörkölt a kormánynak Alighanem csak külpolitikai téren szent a béke a három szlovák közjogi méltóság között. Ugyanis az illetékes ügyész újra vizsgálja annak a cégnek a könyvvitelét, amelynek az államfő társtulajdonosa. Majd kiderül, vajon miért. Andrej Kiska viszont máris eltrafálta Robert Fico Achilles-sarkát. A kormányfő gyakran kérkedik azzal, hogy kabinetje jóléti társadalmat épít, amelynek ő az élharcosa, ezt bizonygatta a Smer programalkotó tanácskozásán is. Az államfőtől mégis azt kellett hallania, hogy Szlovákia nem szociális állam számos olyan polgár számára, akik valóban rászorulnak az istápolásra. A lakossága gyors ütemben öregedik el, tizenöt év múlva a méltányos szociális ellátásra szorulók száma egyharmaddal több lesz. Most is súlyos gondok vannak, amelyeket az állam a megyei és a helyi ön- kormányzatokra hárít, holott az illetékes tárcának kellene hosszabb távon is életképes koncepcióval előállnia. A nemrég történt tragikus baleset kapcsán derült ki, hogy mintegy 40 ezer szlovákiai gondozó dolgozik főleg Ausztriában és Németországban, ahol legalább háromszor annyit keresnek, mint idehaza. Többségük szívesen hazatérne, ha legalább 700-750 euró körül lenne a nettó havi bére, ha egy gondozóra nem 20-30 nyugdíjas jutna, mint a legtöbb hazai intézetben. Fico annyit ígér, hogy akik odahaza gondoskodnak hozzátartozóikról, legalább a minimálbért megkapják. De ez elnök által jelzett problémákat semmiképpen sem orvosolja. Kiosztották Jeszenszky Gézát is Deutsch Tamás a minap Jeszenszky Gézát sértette meg. A Fidesz EP- képviselője szerint a volt magyar külügyminiszter „a politikai elbutulás állapotában van”. Azért bőszült fel, mert a néhai külügyér tragikomikusnak nevezte a magyar kormány bevándorláspolitikáját. „Miközben a mig- ránsokkal riogatnak, több mint tízezer gazdag bevándorlót - köztük bűnözőket is - beengedtek hazánkba” - mutatott rá egy inteijúban. Hozzátette: „Soros Györgynek vannak változó elgondolásai, de amit a nemzeti konzultáció kérdőívében a szájába adnak, azok hazugságok. Annyira átlátszóak a szövegek, hogy azokon sími vagy nevetni kell”. Deutsch érvek, tényszerű válasz helyett karaktergyilkosságra vetemedett, ahogy az most jellemzi a magyar lakájmédiát és a kormánypártiakat. Pedig ugyanezt másként is el lehet mondani. Ezt éppen Orbán Viktor igazolta, aki Passau- ban kifejtette: nem lehet befogadni egy országba új népcsoportokat, ha ezt az ott élők nem óhajtják. „Tudomásul kell venni, hogy a magyar emberek nem akarnak hozzájuk képest különböző népcsoportokat befogadni.” Világos beszéd, csakhogy nem Magyarországon hangzott el. Ott zajlik az agymosás, ezerrel sorosoznak és fognak a választásokig. „Szégyen, hogy ennyire lenézik a magyar választók intelligenciáját”—mondta Jeszenszky. Igazolva, hogy nem butult el. Megőrizte tisztánlátását és gerincességét. Méltatlan megemlékezés Kampány gyűléssé silányította Hájos Zoltán Dunaszerdahelyen azt a rendezvényt, amelyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepségeként hirdettek meg. A polgármester alaposan elvetette a sulykot, amikor ledorongolta a jelen lévő és társaival ugyancsak koszorúzó Rigó Konrádot, a Híd megyeelnökjelöltjét. Azért rontott neki, mert indulni merészel ajövő szombati megyei választáson. Semmi esélyt sem jósolt neki, holott a legutóbbi felmérés szerint a támogatottsága nem sokkal marad el egyik vetélytársa, Berényi Józsefétől. Ha összefognak, nyilván több esély lenne még a befutónak tűnő Tibor Mikuššal szemben is. Csakhogy bármilyen választási szövetség meghiúsulásáért nem Rigót kell elmarasztalni, hanem főleg a továbbra is árulózókat, azokat, akik nemzeti közösségünk egyetlen érdekképviselőivé kiáltják ki pártjukat. Pedig „egyre többen érzik szükségét annak a Felvidéken, hogy a közösség együtt emlékezzen meg a hősökről és merítsen erőt a harcokból” - szögezte le Bárdos Gyula a Csemadok-eseményhez méltó komáromi megemlékezésén. Felvillantva a reményt, hogy társadalmi és kulturális szervezetünk sajátos eszközeivel sokat tehet és tesz is a szekértáborok fokozatos felszámolásáért. MKP - féllábú ólomkatonák A Híd és az A dott egy szlovákiai magyar politikus, aki a választásokhoz közeledve próbál minél többet jelen lenni a „szlovák légtérben”, részt vesz a vitaműsorokban, helytáll a szlovákok között, de próbál kompromisszumos hangot megütni, a párbeszéd embereként” szerepelni. Es adott egy másik szlovákiai magyar politikus, aki nekiront a legli- berálisabb szlovák sajtóterméknek, mert az egy magyar politikustársát egy cikkben nem nevén nevezi, hanem csak egyszerűen „a magyarként” aposztrofálja. Aki felületesen ismeri, vagy csak Magyarországról követi a felvidéki közbeszédet, talán azt gondolná, hogy az előbbi egy hidas politikust, utóbbi pedig egy MKP-st rejt. Pedig fordítva van: esetünkben a „párbeszéd embere” Farkas Iván MKP-s politikus, aki a nyitrai megyei választásokra készülve szerepel a szlovák médiákban; utóbbi pedig Bugár Béla, a Híd feje, aki a liberális újságírás egyik fellegvárának, a Denník N című napilapnak ment neki. Az ok: a lap újságírója egy címben felsorolta a megyei választások jelöltjeit, de Farkas Iván neve helyett csak annyit írt, a „magyar”. Ez volt az ok, ami miatt Bugár egy paprikás hangvételű olvasói levelet írt a lapnak. Az ügy kapcsán lehetne örülni annak, hogy végre van valami halvány, véletlenszerű jele az MKP-Híd közös vitézkedésnek. De mint apró, nüansznyi eset jói mutatja azt is, mennyire természetellenes, hogy egymással szembeállítódik az MKP „harcias”, érdekvédő imázsa a Híd „kompromisszumos”, együttműködő imázsával. Mintha vagy-vagy kéne e kettő között választani a politikában, mintha az érdekvédelem kizárná az együttműködést, és fordítva. A Híd már létrejöttekor azzal próbálta magát megkülönböztetni az MKP-tól, hogy ő az „együttműködés pártja”; az MKP pedig ezután akarva-akaratlan belesodródott az „érdekvédő” szerepbe. Pedig a kisebbségi politizálásnak ez a két fő alapelve - az érdekvédelem és az együttműködés - igazából nem választható el egymástól élesen. Nyilván szükség van az érdekvédelemre és az együttműködésre is, illetve e kettő olyan elegyére, amit az aktuális politikai helyzet megkövetel, és amire a többségi társadalom ‘ attitűdjei lehetőséget adnak. És az is látszik az utóbbi 100 év kisebbségi politizálásarévén, hogy hirtelen, váratlan áttörést ezzel sem lehet elérni, inkább tyúklépésben lehet csak haladni Az MKP és a Híd szembenállása azt a hamis látszatot keltheti, hogy a kooperatív és a konfliktusos politikai magatartás egymást kizáija. Pedig mindkét párt maga is a kooperációnak és akonfliktusvállalásnak az elegyéből építkezik. Az egész mostani helyzetben tehát csak az az értelmetlen, hogy a két párt egymás mellett, sőt egymással szemben, parallel keresi a megfelelő politikai elegyét a kooperációnak és a konfliktusnak, és nem együttműködésben, szövetségben, netalán egyetlen pártszervezeten belül - ahogy volt ez 1998 és 2006 között. Akkor a felvidéki magyaroknak volt egy ólomkatonájuk, amiből mára két féllábú ólomkatona lett. Egy szó mint száz, nem szabadna hogy lekerüljön a napirendről az együttműködésnek a kérdése, illetve annak a kérdése, hogy egyáltalán minek mennek a magyar szavazatok két irányba Szlovákiában. Sem egy héttel a regionális választások előtt, sem egy héttel utána nem lehet azt mondani, hogy ez a kérdés nem aktuális - ez a kérdés mindig aktuális.
