Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-26 / 247. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2017. október 26. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Az árakhoz képest nagyon alacsonyak a fizetéseink Pozsony. Szlovákiában ugyan már lassan nőnek a bérek, a nagyobb árak miatt azonban a visegrádi országok közül Szlovákia lakossága áll a legrosszabbul a vásárlóerő szempontjából. Fizetóseinkből jóval kevesebb árut vehetünk, mint a csehek, a lengyelek és a magyarországiak. „Az egyes országok statisztikai hivatalai rendszeresen közzéteszik az adott országok bruttó havi fizetéseit, ezekkel azonban szinte egyáltalán nem érdemes foglalkozni, az adott ország életszínvonaláról ugyanis alig mondanak valamit. A bruttó havi átlagbért alaposan megdobja a jobban kereső csúcsvezetők fizetése, a többség így kevesebbet keres az átlagbérnél” - nyilatkozta Peter Bukov, a TopForex társaság elemzője. Szerinte az egyszerű átlagnál objektívebb a medián. Ezt a statisztikusok úgy számítják ki, hogy sorba állítják a fizetéseket, és megnézik, mi van a sor közepén. Szlovákiában például nagyjából 2,5 millió munkavállaló van. Ha őket fizetés szerint növekvő sorrendbe állítjuk, akkor az 1 250 000. fizetése a medián, az emberek fele ennél többet, a másik fele ennél kevesebbet keres. Szlovákia e tekintetben nem áll olyan rosszul. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint a havi fizetés mediánja tavaly 579 euró volt. A visegrádi országok közül csu(Képarchívum) pán a csehek előztek meg minket, ahol ez 653, míg Magyarországon 397, Lengyelországban pedig 490 euró. „A medián bér sem számít azonban teljesen objektív mutatónak, hiszen nem veszi figyelembe az adott országok árszínvonalát, vagyis azt hogy az adott fizetésből az alkalmazottak mennyi árut és szolgáltatást engedhetnek meg maguknak” - mondta Bukov. Az Eurostat rendszeresen közzéteszi azonban a bruttóátlagbér statisztikáját vásárlóerőegységben számolva is. A vásárlóerőegység (PPS) egy mesterségesen képzett, közös átszámítási alapként alkalmazott pénznem, melyet az Európai Unióban területi összehasonlítások céljából használnak, kiküszöbölve az egyes tagállamok közötti árszínvonal-különbségeket. A 2015Vásárlóerő-egység alapján számolt havi bruttó átlagbér Ország PPS Németország 3929 Franciaország 2987 Csehország 1534 Lengyelország 1653 Magyarország 1490 Szlovákia 1329 A vásárlóerő-egység (PPS) egy mesterségesen képzett, közös átszámítási alapként alkalmazott pénznem, melyet az Európai Unióban területi összehasonlítások céljából használnak, kiküszöbölve az egyes tagállamok közötti árszínvonalkülönbségeket * Forrás: Eurostat ős adatok szerint a visegrádi országok közül e tekintetben is Csehország áll a legjobban, havi 1534 PPS- szel, majd a lengyelek (1653) és a magyarok (1490) következnek. Szlovákia a visegrádi ország közül az utolsó, 1329PPS-szel. „Szlovákiában az ország gazdasági teljesítménye alapján jóval nagyobb béreket is fizethetnének az alkalmazottaknak” - állítja Bukov. Az Európai Unió egészében a dolgozóknak fizetett bérek a bruttó hazai termék (GDP) 38%-át teszik ki. Németországban ez 42, míg Szlovákiában csak 30%. „Nem számíthatunk jelentős javulásra az elkövetkező időszakban sem, hiszen Szlovákiában lassabban nőnek a bérek, mint a szomszédos országokban” - tette hozzá a TopForex elemzője. (mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Több pénz, jóval nagyobb hozam Pozsony. A gazdagabb befektetők jóval gyorsabban fialtatják a pénzüket, mint a kevésbé tehetősek— derül ki a Capgemini társaság leg-. újabb felméréséből. Szlovákiában a lakosság nagy része konzervatív befektetőnek számít, vagyis a pénzét általában bankban tartja, ami azonban ajegybank adatai szerint már 0,4 százaléknál kisebb hozamot biztosít. A dollármilliomosok ezzel szemben nagyobb kockázatot vállalhatnak, vagyis a vagyonuk nagyjából harmadát részvényekben, csaknem ötödét pedig kötvényekben tartják. Ezek jóval nagyobb megtérülést biztosítanak, így nem csoda, hogy a 20 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkezők 32, az 1 és 5 millió dollár közötti vagyonnal rendelkezők pedig 23%-kal gyarapították a pénzüket az elmúlt egy évben a befektetéseiknek köszönhetően. (TASR) Egyre vonzóbb az online bankolás Pozsony. Míg 2007-ben Szlovákia lakosságának alig a 15 százaléka vette igénybe az internetes banki szolgáltatásokat, mára ez az arány 45 százalékra nőtt, ami már csak 4 százalékponttal marad el az uniós átlagtól - derül ki a Szlovák Taka- rékpénztár elemzéséből. Magyar- országon ez például csak 35, Lengyelországban pedig 39 százalék. Csehországban, Ausztriában és Németországban ezzel szemben már meghaladja az 50, az uniós csúcstartónak számító Dániában pedig eléri a 88 százalékot. (mi) AKTU AUS KOZEPARFOLYAMOK 1 VALUTA Árfolyam VALUTA Árfolyam 1 Angol font 0,8888 Lengyel zloty 4,2355 Cseh korona 25,589 Magyar forint 310,16 Ki Boncát kuna 7,5148 Román lej 4,5975 □ Japán jen 134,41 1 Svájci frank 1,1690 a Kanadai dollár 1,4963 fi USA-dollár 1,1785 a VÉTEL-ELADÁS I BANK DOLLAR CSEH KORONA FORINT Privatbank« 1,21-1,15 26,21-24,93OTP Bank 1,23-1,12 26,74-24,49 323,08-295,84 Poatabank 1,21-1,14 26,34-24,81 321,75-297,00 Szí. Takarékpénztár 1,22-1,14 26,27-24,81 323,58-295,72 Tatra banka 1,21-1,14 26,40-24,76 322,20-296,52 ČSOB 1,21-1,15 26,23-24,92 m Általánsa Hitelbank 1,21-1,14 26,34-24,81 323,60-295,73 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Tejfölös Mňam Duo 3 ízben 145 g egységár 2,00 EUR/kg Az ideiglenesen csökkentet árak érvényességének időtartama: Nescafé Classic instant kávé 200 g egységár 19,95 EUR/kg 1. Temetői mécses ; db 2. Mécses utántöltő db Mamičkine dobroty Félzsíros tartós tej 3,5% II Füstölt Kravička sajti 00 g egységár 3,90 EUR/kg RE 170535 A legjobb hazai élelmiszerek Gyűjtsön a kedvezményre minden bevásárláskor! A kiadó és a hirdető fenntartja a jogát, hogy a hirdetésben előfordulhatnak tévedések, hibák es sajtóhibák. Az arak csak az Ideiglenesen csökkentett fogyasztói árak érvényessége a», ■ , alatt vagy a késztetek kimerüléséig érvényesek. Egyes árucikkek és szolgáltatások ára, illetve a kedvezmények mértéke nem veszi figyelembe a regionális különbségeket ezen "'Wy I, árucikkek és szolgáltatások árai közt. A kedvezményeket az adott regínban érvényes alternatív árakból nyújtjuk. A röplapon levő termékek kiárusítása nem kizárt a kedvezmény _ időtartama alatt a JEDNOTA II. besorolású boltokban. cap POTRAVINY cap SUPERMARKET cap Tempo