Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-24 / 245. szám, kedd

4 I RÉGIÓ 2017. október 24. I www.ujszo.com AJÁNLÓ Október 24. (kedd) Ekecs -18.00: Bodnár Gyula Hátsó pad című könyvének dedi­kálással egybekötött bemutatója a művelődési otthon galériatermé- ben. A szerzővel Soóky Marián, a nagymegyeri Bárók Béla Alapis­kola igazgatója beszélget. Marcelháza-17.00: Az 1. világ­háború képekben című vándorki­állítás megnyitója a kultúrházban; az emberi sorsokat, a katonai helytállást bemutató tárlat összeál­lítója a dunaszerdahelyi Kuckó PT. Pozsony—18.00: Versek húrokon - zenés előadás a Csemadok po­zsonyi REN-termében. Varga Anita, Nemes Tamás és Nemes Ádám előadásában Vörösmarty Mihály, Juhász Magda, Petőfi Sándor, Mécs László, Nemes Nagy Ágnes és Kosztolányi Dezső leg­szebb versei, valamint saját dalok és átdolgozások hangzanak el. Kassa -17.00: a Rovás Akadémia új székházának megnyitása az Er­zsébet utca 42. sz. alatt. Kassa -18.00: Valahol Európában - a Radványi Géza által rendezett film vetítése az Úsmev mozi Lak­tanya téri (Kasárenské námestie) vetítőtermében. Adományokat gyűjt a biciklis Mikulás December 6-án Esztergomban ismét nyeregbe pattan a Mikulás, hogy ajándékot osszon a gyerekeknek és meglátogassa a Montágh iskolát. ESZTERGOM Az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár-egyesület tagjai tizen­egy éve járják Mikulás napján a várost, és közben ajándékokat osztanak a gyerekeknek. Rend­szeresen támogatják a fogyaték­kal élő gyerekek óvodai nevelé­sét, általános iskolai oktatását és speciális szakiskolai képzését el­látó Montágh iskolát is. A biciklis Mikulás és csapata idén is gyűjtést hirdetett. A Facebookon közzétett felhívás szerint adományként gyümölcsöt, édességet és kisebb játékokat várnak. A gyűjtés de­cember 4-ig tart, hogy a szerve­zőknek legyen idejük elkészíteni a csomagokat, amelyekbe az alma, a mandarin, a narancs és a szalon­cukor mellé kis plüss- vagy egyéb játékot is szeretnének csomagol­ni. A gyümölcsöt és az édessége­ket november 28-tól gyűjtik. Aki segíteni szeretne, az a kö­zösségi oldalon vagy e-mailben veheti fel a kapcsolatot Nagy Eni­kővel (nagy.eni 1996@gmail.com) vagy Illés Lászlóval (il- les.laszlo92@gmail.com). (guzsu) Tizenegy éve járja a biciklis Mikulás Esztergomot (Forrás: szeretgom.hu) RÖVIDEN Konferencia a 4. ipari forradalomról Komárom. A Selye János Egye­tem Gazdaságtudományi Karán rendezi meg holnap (október 25.) 9.30-tól soron következő éves szakmai konferenciáját a Magyar Tudományos Akadémia Gazdál­kodástudományi Bizottság Tu­dásmenedzsment Munkabizottsá­ga. Az előadók napjaink egyre időszerűbbé váló témáját, a 4. ipari forradalom kihívásait boncolgat­ják. A téma iránt az utóbbi évek­ben egyre nagyobb az érdeklődés, hiszen a vállalkozók, a szerveze­tek, a cégvezetők is egyre inkább ráébrednek a tudás fejlesztésének, megosztásának és megőrzésének jelentőségére. A nyitóelőadások témái: A vállalati HR- és tudás- menedzsment kihívásai az Ipar 4.0 tükrében, valamint Az alacsony bérszintet komparatív előnyként használó országok kockázatai. Ezt követően két szekcióban zajlanak az előadások. (vkm) Tájókoztatás a csatlakozó útról Dél-Komárom. A két Komáromot összekötő új Duna-híd magyar oldali útcsatlakozásának kivitele­zési munkáiról tájékoztatják a la­kosságot azon a fórumon, amelyet csütörtökön tartanak a dél­komáromi polgármesteri hivatal dísztermében a kivitelező cég képviselői. Magyar oldalon 1,3 kilométeres útcsatlakozást, a . szlovákiai oldalon pedig 646 mé­terest kell kiépíteni. Mindkettő kétsávos út lesz, és 2019 teléig, azaz a híd átadásának idejére kell elkészülniük. Nálunk az út kivite­lezését a közbeszerzés során leg­kedvezőbb feltételeket ajánló Vá- hostav végzi. (vkm) A magyar nyelv használatát vizsgálták Afelmérés eredményeit a Csemadok kassai székházában vitatták meg (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT A nyelvhasználat kérdésének szentelte a 2017-es évet a Kassai Magyarok Fóruma. A tavasszal végzett felmérésbe összesen 758 ember kapcsolódott be. nm%i „Egyértelművé vált, hogy a ma­gyar nyelv használatának lehetősé­gei foglalkoztatja az itt élőket. A fel­mérésből kiderült, hogy sokakat foglalkoztat a nyelvhasználat kér­dése” - nyilatkozta lapunknak Kö­teles Szabolcs, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke. Hozzátette, fontos minden lehetősé­get megragadni és szabadon hasz­nálni a magyar nyelvet a lehető leg­szélesebb körben. Köteles szerint a felmérés egyik fontos tanulsága, hogy a válaszadók alig ismerik a nyelvhasználatot szabályozó előírá­sokat, éppen ezért további felvilá­gosításra lesz szükség, hogy min­denki számára egyértelmű legyen, mik ajogai és a lehetőségei. Magyarul az orvosnál „A felmérésből kiderült, hogy a kórházakban és rendelőintézetekben a páciensek sokkal kiszolgáltatot­tabbak, hiszen nem mindegy, el tudják-e pontosan magyarázni, mi a panaszuk. Az egészségügyi intéz­mények fenntartója a helyi vagy a megyei önkormányzat, illetve az ál­lam, éppen ezért ezt a kérdést csak a helyi, a megyei, az országos politika bevonásával lehet orvosolni. Ez a probléma érinti egész Dél- Szlovákiát, ezért szeretnénk felkérni a politikusokat, hogy kezdjenek el foglalkozni a problémával. A ma­gyar választópolgárokat pedig arra biztatjuk, hogy rendszeresen kérjék számon az általuk választott képvi­selőktől, megfelelően foglalkoznak- e a kérdéssel” — tette hozzá Köteles. A köztereken nagyon kevés a ma­gyar felirat, kevés intézményben, szolgáltatónál lehet magyarul be­szélni, kevés a magyar nyelvű tájé­koztatás. Köteles szerint csak közö­sen lehet változtatni, ezért minden­kit arra biztatnak, hogy az éttermek­ben kérdezzék meg, van-e magyar étlap, vagy ha például a kereskede­lemben, bankban, hivatalban dolgo­zik valaki, győzze meg a munkaadó­ját, hogy a nyelvtudása érték, segíti az ügyintézést. A beszélgetés utolsó pontjában a magyar kultúra és a hír­csatornák helyzetéről beszéltek. Jobb együttműködés kell „Kassán van magyar színház és több kulturális egyesület. Ezen a te­rületen egyrészt az egyes szerveze­teknek kell jobban együttműköd­niük, és kitalálni, hogyan lehetne még hatékonyabban eljuttatni a hí­reket az érdeklődőkhöz. A Pátria rá­dió csak részben, vagy gyenge mi­nőségben fogható Kassán és kör­nyékén. Ez ügyben elsősorban a po­litikusok, illetve a Szlovák Rádió il­letékeseihez fordulunk. A hallgató­kat arra biztatjuk, minél több fóru­mon adjanak hangot jogos igényük­nek” - zárta Köteles Szabolcs. Felújítják a galántai kastély tornyát Egy hatóron átnyúló projekt keretében felújítja a Neogótikus Kastély Polgári Társulás a műemlák északi tornyát. A képviselő-testület nem fogadta nagy lelkesedéssel a hírt. EETOTTEl A galántai neogótikus kastély egyedülálló műemlék, eddig azon­ban nem sikerült felújítani. A 2014- ben elnyert 2,1 millió euró támoga­tásból rekonstrukció helyett bírósá­gi eljárás lett - gazdasági bűncselekmény elkövetésével vá­dolják a város akkori és jelenlegi ve­zetőségét. Most a polgári társulás a magyarországi Mándoki Forgách Kastély Polgári Társulással közösen pályázott az Interreg felhívásában, és 473 ezer euró támogatást nyert a kastély északi tornyának felújításá­ra. A város több mint 118 ezer euró önrésszel járul hozzá a projekt fi­nanszírozásához. A sikeres pályá­zatnak köszönhetően a kastély ter­meit bérbe akarták adni a polgári tár­sulásnak, a képviselők azonban elő­ször nem fogadták el a javaslatot. Hiányolták belőle azt a kitételt, amely szerint a társulás nem adhatja tovább a bérleti jogot, valamint azt is nehezményezték, hogy nem csatol­ták az angolul megírt pályázat for­dítását. Peter Kolek képviselő azt is kifogásolta, hogy a költségvetés­módosítás miatt más fontos projek­tekre nem jut pénz. „Ezzel együtt fontosnak tartom a kastély felújítá­sát” -jelentette ki a polgári társulás egykori tagja. A képviselők végül módosításokkal megszavazták a bérbeadást, így a tervek szerint ha­marosan felújíthatják a tornyot. „A munkaterv nyolcvanöt száza­léka az építészeti rész, a torony kül­ső és belső felújítása, az ablak-, és tetőcsere, a mérnöki hálózatok ki­építése. A maradék pénzt a Galántát és Mándokot összekötő történelmi gasztro-kulturális projekt megvaló­sítására fordítják” - vázolta a terve­ket Takáč Zsolt alpolgármester, a PT elnöke, aki kávézót és borozót üze­meltet az északi torony földszintjén és pincéjében. Takáč elmondta, a si­keres közbeszerzési eljárás lefolyta­tása után tavasszal munkához lát­hatnak, két év alatt kell befejezni a rekonstrukciót. „A pályázat külön­böző reprezentatív elemeket is tar­talmaz, amellyel népszerűsíthetjük a várost. A toronyba tervezett helyi­ségeket pedig a város is használhat­ja” - folytatta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a bírósági eljárás nem befolyásolja a felújítást. Reprezentatív célokra használhatják a felújított helyiségeket (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents