Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-24 / 245. szám, kedd
I I 5 RENDŐRSÉGI NAPLÓ A Fekete-víz jobb oldali gátját tavalyelőtt fejezték be, idén folytatódik az ár- vízvédelmi fejlesztés (A szerző felvétele) Közel tizenkét kilométer hosszú szakaszon megemelték a Fekete-víz jobb oldali védőgátját. 2013 és 2016 között felhalmozták a bal oldali gát építéséhez szükséges földet, és a múlt héten elkezdték a mezőgazdasági földeken keresztül húzódó új gát építését. Machavától megtudtuk, a rendelkezésre álló pénzösszegtől függően 2018-ra, vagy 2019-re elkészülhet a Fekete-víz 790 méter hosszú védőgátja. A vállalat 636,3 ezer euró kiadással számol. A vízgazdászok további árvíz- védelmi beruházásokat is terveznek a régióban, Királyrévben egy zárórendszert is építenek, valamint meghosszabbítják a Kis-Duna baloldali védőgátját. A több mint két kilométer hosszú töltés építése félmillió euróba kerül. „A zárórendszemek köszönhetően árvíz idején szabályozni tudjuk a folyó vízállását” - közölte Racsko Pál. Leégett egy ház Tardoskedden Tardoskedd (TvrdoSovce). Kigyulladt egy családi ház vasárnap este 7 óra után az érsekújvári járásbeli Tardoskedden. A kár összege eléri az 50 ezer eurót. Mintegy 30 ezer euró értékű vagyontárgyat viszont sikerült megmenteni. A nagy füst miatt a tűzoltók csak oxigénmaszkban oltani a tüzet. Az oltás mintegy két és fél órán át tartott, 18 ezer liter vizet használtak el. Senki nem sérült meg. A tűz keletkezésének okátvizsgálják. ' (TASR) Eltűnt egy 35 éves nő Losonc. Eltűnt a 35 éves Lenka Fekiačová. A nőt október 15-én Losoncon láttak utoljára. Aznap hagyta el a nagyszülei losonci lakását, és azóta nem jelentkezett. 500 euró és angol SIM-kártyás mobiltelefon volt nála, ami azóta nem elérhető. A nő 15 8 centiméter magas, vékony testalkatú. Eltűnésekor kék farmernadrág, fekete blúz, hosszú fekete kabát és kékesfehér sportcipő volt rajta. A rendőrség kéri, aki bármit tud az eltűnt személy hollétéről, hívja a 158-as számot. (SITA) Késsel fenyegetőzött egy férfi Pozsony. Késsel fenyegette meg az egyik pozsonyi vállalat alkalmazottait egy 45 éves férfi a hétvégén. A szemmel láthatóan ittas férfi hangoskodott és agresszívan viselkedett a személyzettel. Egy óvatlan pillanatban áthajolt a pult fölött és kivette onnan a konyhakést, mellyel az egyik alkalmazottra támadt. A férfit letartóztatták. (SITA) Afrikából származó drogokat foglaltak le Pozsony. 16 csomag, összesen 8,64 kg szárított növényt találtak egy Zambiából érkező postai küldemény átvizsgálása során a vámosok. A növény műanyag tasa- kokban volt, 500 grammos adagokra osztva. A vámosok mintát vettek az anyagból, és laboratóriumi vizsgálatra küldték. Az elemzés során kiderült, hogy a szárított növény katcseije, ami egy amfetaminszerű stimulánst tartalmaz. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. (TASR) RÉGIÓ www.ujszo.com | 2017. október 24. Az elmúlt tizenegy évben több millió euró értékű érvízvédelmi beruházást valósítottak mega Galántai járás déli részén. Elkezdődött a Fekete-víz védőgátjának építése a galántai járásbeli községben. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat további fejlesztéseket tervez. „A Fekete-víz baloldali védőgátjának megépítése a 2006-os árvíz után foganatosított árvízvédelmi intézkedések része Alsóhatár, Királyrév és Nádszeg környékén” - tájékoztatta lapunkat Pavel Ma- chava, a vízgazdálkodási vállalat szóvivője. Racsko Pál, Királyrév polgármestere fontos beruházásként értékelte az építkezést, amelynek köszönhetően megóvhatják a falut a hasonló természeti csapásoktól. A vízgazdálkodási vállalat tizenegy év alatt mintegy kilencmillió euró értékű beruházást valósított meg a Galántai járás déli csücskében fekvő községekben. Épül a Fekete-víz védőgátja BARTALOS ÉVA Faültetési rekord a Szigeti Réteken Az akció során összesen 951 fát ültettek ki (A szerző felvétele) V. KRASZNICA MELITTA Faültetési rekordot állítottak fel a fák világnapja alkalmából. Cmn!EB33 Az esemény kezdeményezője a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség környezeti neveléssel foglalkozó központja, a Gúta és Nemesó- csa között található Dropie (Túzokfarm) volt. Az akcióban 542 személy vett részt, és 951 fát ültettek ki a Komáromi járás öt településének - Me- gyercs, Zsemlékes, Nemesócsa, Ekel és Szilas - határában, a Szigeti Rétek Madárvédelmi Területen. A kezdeményezéshez iskolák, önkormányzatok, civil szervezetek és önkéntesek csatlakoztak, összesen 75 szubjektum képviseletében. Az eseményt a környezetvédelmi minisztérium és az Állami Környezetvédelmi Hivatal is támogatta. „Ä Broz környezetvédelmi társulás a Komenský Egyetemmel és a Vízgazdálkodási Kutatóintézettel közösen valósítja meg a Szigeti Réteken a LIFE 12 madárvédelmi projektjét, amely részeként igyekeznek minél jobb életfeltételeket kialakítani a védett madarak, azaz a nagy őrgébics, a kékvércse és a parlagi pityer részére. Bővítik a vizes élőhelyeket és legelőket, visszahozzák az extenzív legeltetési formát, fákat ültetnek stb. Ezt a tevékenységüket segítjük a mostani faültetéssel” - magyarázta Katarína Béresová, a Dropie munkatársa. Pavol Surovec, a Broz képviselője lapunknak elmondta, őshonos fákat ültetnek, hársat, tölgyet, juharfát, nyárfát, valamint gyümölcsfákat, körtét, almát, barackot, a mezei utak, szántók mentén. A Szigeti Rétek Madárvédelmi Területnek mindössze 2-5 százalékát borítja erdő, miközben az országos átlag 41 százalék, ezért is fontos a fásítás ezen a mezőgazdasági termelésre használt területen. A fák védenek az erózió ellen, jótékony hatással vannak a talaj vízgazdálkodó képességére, szélfogóként funkcionálnak és emellett költési helyet adnak a madaraknak; a két említett védett madárfaj közül kettő fákon fészkel. Katarína Béresová megjegyezte: ez volt az első ilyen rekordkísérlet, és míg mások nem szeretik, ha megdön- tik rekordjukat, ők abban bíznak, hogy az elkövetkező években minél többen próbálják meg őket túlszárnyalni, hiszen az azt jelenti, hogy egyre több fát ültetnek. Elektromos takaró Hideg napokon egyszerűen mennyei! Puha melegítő takaró 5 választható hőfokozattal. Automatikus kikapcsolás a túlmelegedés ellen. Ssra UJ SZÓ Ez a lop jár Önnek! MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre ál _ + elektromos takaró Irányár: 168,90 é A termék értéke: 50 €. Az ajánlat 2017. október 25-ig tart. Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 54 Bratislava 1,02/323 77 777