Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-04 / 228. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. október 4. KULTÚRA I 5 Fehér éjszaka fénygömbökkel A művészeti fesztivál hetven helyszínen kínál fény- és hanghatásokra épülő alkotásokat Luke Jerram A Hold múzeuma című fényobjektje egy korábbi helyszínen. Pozsonyban a szabadban, a Medikuskert­ben installálják a Fehér éjszaka egére. (Fotó: Biela noc) TALLÓSIBÉLA Pozsony. A hét végén, szombaton oste a fővárosban tartják a Fehér éjszaka elnevezésű kortárs művészeti fesztivált. A különleges rendezvénysorozaton - jócskán az éjszakába nyúlva - a művészek által irányított fényé lesz a főszerep. Fényfestés, lézerkompozíciók, hanggal, zenével és viliódzó színekkel operáló performan- szok, várják az érdeklődőket külső és belső helyszíneken. A pozsonyi őszi kulturális szezon­nak már konstans nemzetközi képző- művészeti eseményei vannak. Szep­temberben tartják a gyermekkönyv- illusztrációk biennáléját, november­ben a Főt óhónapot, a Fehér éjszakát pedig - amelyet harmadik alkalom­mal rendeznek meg Pozsonyban - minden évben október első hétvégé­jén. A kortárs művészet legnagyobb szlovákiai fesztiválján a hazai és az európai alkotókon kívül idén három kanadai művész is részt vesz, de Tas- mániából és Peruból is érkezik ven­dég, aki ugyancsak hozzájárul a Fe­hér éjszaka színpompájához. Az idei rendezvényen 298 vizuá­lis és hanginstallációt készítő művész, valamint zenész és dizájner vesz részt. Nekik köszönhetően het­ven - külső és belső - helyszínen lát­ható valamilyen, alapvetően fény­hatásokra épülő alkotás, amelyek­hez 270 fénygömböt, 568 neoncsö­vet, 90 000 képpontot (pixel), 3,5 ki­lométernyi lézerfényt használnak fel. A hangszerek felsorolására nem érdemes vállalkozni, bár az is sokat elárul, hogy csak zongorából hatot szólaltatnak majd meg az éjszaka folyamán. • Lesz kinetikus installáció, és ar- chitekturális vetítéssel megfestenek épületeket, a várat például. A Szlo­vák Rádió fordított piramist formá­zó épülete, amely - miként az előző években - ezúttal is több különös kompozíció megvalósítására ihleti a kortárs művészeket. Idén újdonság­ként kialakítanak egy megvilágított, fényes vízi utat, amely a River Park­tól az Apollo hídig húzódik. A Du­nának ezen a szakaszán részben a vízfelszínen, részben a partokon és a hidakon láthatók majd alkotások. Művészi kompozíció tárgya lesz to­vábbá a főváros több jellegzetes épülete vagy lakónegyede (mint a Zuckermandel), de a közterekre is kerülnek fényes művek. A régi vá­sárcsarnokba multimediális művé­szek performanszai csábítanak, több galéria installációs kiállításokkal bővíti a kortárs művészeti palettát, és kihirdetik a VUB festészeti verse­nyének eredményeit is. Az este, éjszaka folyamán több premierre is számíthatunk, vagyis olyan alkotásokra, amelyeket speci­álisan pozsonyi helyszínekre ter­veztek és készítenek el. Ezek mellett azonban olyan munkák is jelen lesz­nek, amelyek korábban más kortárs művészeti eseményeken már szere­peltek. Ilyen például Luke Jerram A Hold múzeuma című fényobjektje, amelyet több zárt térben - uszodá­ban, templomban - installáltak már. Nálunk eredeti hangulatot kelt majd a holdfelszínt látótávolságba hozó alkotás, mert a szabadban, a Medi­kuskert „egén” lesz látható. Ez évben interaktív alkotásokat is ígérnek. Kültéren is lesz ilyen: a Szlovák Rádió épületét bevonó in­teraktív fényinstalláció. Jana Poti- ron és Ondrej Makši fény-hang- kompozíciójának részét képezi egy megafon, amelyet a látogatók hasz­nálhatnak. Attól függően vetülnek az épületre különböző intenzitású és színárnyalatú fények, hogy ki mi­lyen hangerővel szól bele a hang­tölcsérbe. Ondrej Makši a fesztivált beharangozó tegnapi sajtótájékoz­tatón elmondta, alkotásuknak kö­szönhetően a Fehér éjszakán a köz­vélemény kap teret a rádióban. Néhány hasznos tanács azoknak, akik a szombat estét 19 órától hajnali kettőig a főváros utcáin, terein sze­retnék tölteni. A jobb eligazodás ér­dekében a szervezők négy tematikus útszakaszt alakítottak ki: a gyerme­kes családoknak, az igényes művé­szetfogyasztók számára, valamint azoknak, akik szeretik az interaktív műalkotásokat. A negyedik a fényes dunai vízi szakasz. A tájékozódást információs térkép és mobilappliká­ció is segíti. A város egyes részein önkéntesek is jelen lesznek, akik út­baigazítást adnak, sőt akár az alko­tások titkaiba is beavatják a nézőt. A rendezvényhez igazítva sűrítik a vá­rosi tömegközlekedés éjszakai jára­tait. A köztéri alkotások ingyen te­kinthetők meg, a belső helyek ren­dezvényei azonban fizetősek. A hazai művészek fény- és han­ginstallációi közül néhány október 20-tól november 15-ig közeli vidéki városokba is eljut, köztük Szencre is. RÖVIDEN Experimentális zajzene Pozsony. Ma 20 órától adja elő Utopian blues című elektro­akusztikus szólóját az A4-ben (Karpatská 2.) Sőrés Zsolt, a ma­gyar experimentális szcéna egyik legjelentősebb alakja, aki vizuá­lis költőként, fordítóként, avan- gárd művészeti rendezvények szervezőjeként és kritikusként egyaránt rendkívül aktív. Zené­jére a formazúzó stratégiák ki­alakítása és az azonnali átmene­tek, instabil akusztikus rendsze­rek használata a legjellemzőbb. Sőrés Zsolt jelenleg a Visegrádi Alap által támogatott rezidens­program keretében tölt néhány hetet Pozsonyban. A koncertre a belépés ingyenes. (juk) Pistorius családja perli a filmeseket Johannesburg. Oscar Pistorius családja beperelte a gyilkosság miatt börtönben ülő paralimpi- konról szóló, Blade Runner Kil­ler című film készítőit, mert sze­rintük elferdítik a tényeket. Pis- toriust 2015-ben bűnösnek talál­ták modell barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásában. Az ellene folyó eljárás alatt ki­tartott amellett, hogy azért lőtt a fürdőszobaajtón keresztül, mert azt hitte, betörő van a lakásban. Carl Pistorius, az elítélt bátyja szerint az amerikai Lifetime té­vécsatorna filmje, amelyben a német modell, Toni Garm játssza Reevát, Andreas Damm pedig Oscart, „az igazság durva félre­értelmezése”. Hozzátette: a filmben valójában a vád által képviselt álláspont jelenik meg. A Blade Runner Killer bemuta­tását novemberre tűzték ki, amikor a hat évre ítélt Pistorius ügyében fellebbezni készül az ügyészség, amely túl enyhének találta a büntetést. Az amputált lábú paralimpikont különleges, futurisztikus hatású műlábai miatt nevezték el Blade Run- nemek. (MTI) Elhunyt Tom Petty, a „legamerikaibb” rockzenészek egyike JUHÁSZ KATALIN Közép-európai idő szerint hétfő este meghalt Tom Petty amerikai énekes, zenész, dalszerző. Vasárnap került kórházba, miután leállt a szíve. Korábban olyan hírek érkeztek, hogy gépekkel tart­ják életben, de az orvosoknak végül nem sikerült megmente­niük az életét. 66 éves volt. Tom Petty úgy lett Amerika ked­vence, hogy tulajdonképpen kevés igazi nagy slágert írt. Talán csak az American Girl robbant hatalmasat azelőtt, hogy 1989-ben a Fool Moon Fever című albumnak köszönhetően az USA-n kívül is sztár lett. (Ekkor már hét nagylemezzel a háta mögött indult világturnéra, azaz volt miből összeállítania a repertoárt.) A mérföldkőnek számító Fool Mo­on Fevemek az a Jeff Lynne (Elec­tronic Light Orchestra) volt a produ­cere, akinek köszönhetően Petty be­került a Travelling Wilburys nevű szupergruppba, George Harrison, Bob Dylan és Roy Orbison mellé. Természetesen ez is jót tett a nép­szerűségének, annak ellenére, hogy a szupercsapat második lemeze szak­mai szempontból félrenyúlásnak bi­zonyult (az amerikai szlengben azt hívják wilburynek, amikor a gitáros rosszul fog le egy akkordot). Petty dalai kezdettől fogva hatáso­sak voltak, mint egy borotvareklám, és egyszerűek, mint egy politikai kampányszlogen. A southern rock hagyományaiból, a főikből és a countryból is merített, némileg popo- sítva a hangzást. Markáns gitárriffek, fogós vezérmotívumok, karakteres refrének jellemezték ezeket a dalo­kat, amelyek az átlagos zenehallga­tóhoz is gyorsan utat találtak. Petty nem csinált forradalmat, de azért a ki­lencvenes években több fiatal indie rock zenekar hivatkozott rá mint ins- pirációs forrásra. Közben pedig vé­gig megőrizte a „szomszéd srác” imi- dzsét, nem vitte túlzásba a rocksztár- szerepet. Tom Petty (1950-2017) A kilencvenes években, a Music Television fénykorában ügyesen használta ki a videoklipmüfaj kínálta lehetőségeket. Fantáziadús, igényes klipeket készített kislemezeihez, a (Képarchívum) Julien Temple által rendezett Into the Great Wide Openben például Johnny Depp játssza a rocksztárt és Faye Du­naway a bosszúszomjas menedszert, a The Last Dance Of Mary Jane-ben pedig Kim Basinger hulláját csem­pészi ki Petty a patológiáról, hogy egy utolsót táncoljon vele. A kétezres évek csendesen teltek, két Heartbreakersszel közös, vala­mint egy nélkülük rögzített album­mal. Aztán 2014-ben Tom Petty és a Heartbreakers egészen váratlan sikert produkált: Hypnotic Eye című leme­zük az 1. helyen debütált az amerikai albumlistán, ami addig még sosem sikerült nekik. Régi rajongóik tehát nem hogy lemorzsolódtak volna, de még gyarapodott is a tábor. Ez a le­mez kevésbé sodró lendületű, mint a Fool Moon Fever vagy akár a Wild- flowers, ugyanakkor érettebb, letisz­tultabb és egységesebb, miközben ott van rajta minden, amiért Tom Petty szerethető. Nem tudni tervezett-e újabb albumot, de utolsó inteijúiból az derül ki, hogy csak a hosszú tur­nézásba fáradt bele, nem a dalszer­zésbe. Halála előtt alig egy héttel fe­jezte be a Heartbreakersszel a 40 éves pályafutásukat ünneplő amerikai tur­nét, utoljára három telt házas koncer­tet adtak a Hollywood Bowlban.

Next

/
Thumbnails
Contents