Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)
2017-10-21 / 243. szám, szombat
I www.ujszo.com | 2017. október 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Identitáskeringő A kettős nemzeti identitás fogalmát egyre többen értelmezik félre LAMPL ZSUZSANNA Vannak tudományos fogalmak, amelyek divatossá válnak. Ilyen a nemzeti identitás, illetve a kettős (nemzeti) identitás. Egyre többen dobálóznak vele, ami nem lenne baj, ha a megfelelő értelemben használnák. De nem így van. Azt kérdezi tőlem egy külföldi értelmiségi, miért állítom, hogy a szlovákiai magyarokra nem jellemző a kettős identitás, mikor nekem is az van. Elképedve kérdezem, hogy ezt honnan veszi. Hát egyrészt magyar vagy, feleli, másrészt szlovákul tanítasz, ismered a szlovák filmeket, kötődsz a szlovák kultúrához, vagyis szlovák is vagy. Igen, bizonyos fokig kötődöm a szlovák nyelvhez és kultúrához, mondom, sőt, Szlovákiához is, mert ez a hazám, vagyis minden igaz, kivéve a mondat utolsó részét. Mert nekem csak egy nemzeti identitásom van, a magyar. Az említett fajtájú, Jcötődés” nem azonos a nemzeti identitással. Egy másik példa. Valaki írja, hogy a romák között elterjedt a kettős identitás, mivel sokan roma származású magyarnak vagy roma származású szlováknak tartják magukat. így ők egyszerre romák is, meg magyarok (illetve szlovákok) is. Nem értem. A származás a gyökereket jelenti, azt, hogy kik voltak a szüleim. Az identitás önazonosságot jelent, azt, hogy én jelenleg kinek tartom magamat. Akkor beszélhetnénk kettős identitásról, ha roma magyarnak vagy magyar romának, illetve roma szlováknak vagy szlovák romának tartanák magukat. Ez is, meg az is. Egy meg egy az kettő. De valamilyen származású valakinek lenni azt jelzi, hogy az illető magát elsődlegesen vagy teljes egészében már valaki másnak tartja, mint a szülei voltak. Akár a magyar származású szlovákok. Ok sem magyar szlovákok, illetve szlovák magyarok, hanem szlovákok. Csak ez az egy. És a kutatások azt is jelzik, hogy a magyar-szlovák szülőpárok gyermekeinek döntő többsége sem magyar szlovák vagy szlovák magyar, hanem csak szlovák (pedig a kutatásokban mindkettő bevallására van lehetőség). S nemcsak nemzetiségét tekintve, hanem nemzeti identitásában is. Mert a kettő, a nemzetiség és a nemzeti identitás sem ugyanaz. Úgy látom, az ilyen „csúsztatások” teljes mértékben elkenik a nemzeti identitás és a kettős identitás fogalmának lényegét. Arról nem is beszélve, hogy ha egy kifejezésnek több értelmet adunk, akkor az kiüresedik, semmitmondóvá válik. Képzeljük el, hogy amikor valaki a lakat szót használja, almát ért alatta, a másik meg bögrét, a harmadik meg lakatot. Vettem egy kiló lakatot, olyan jó volt, estére el is fogyott, mondaná. A másik meg csodálkozna, hát mindet eltörted? A harmadik meg nem értené, hogy törhet el egy nap alatt annyi lakat, és egyáltalán, minek vesz valaki kilónyi lakatot. Ugye, milyen keveredés támadna? Vagy azajó? Ne féljetek! GULYÁS ZSUZSANNA Csak természetesen! Csak lazán! - mondogattam magamnak és próbáltam visszamosolyogni a zöldtrikós legénykére, aki szívélyesen terelgetett a terem felé, ahol a kampány- gyűlést tartották. Előttem egy középkorú pasas ült szakadt, Bite me feliratú trikóban. Épp azon morfondíroztam, hogy ezt miként kell értelmezni (harapni vagy verni kell őt), amikor a nő mellém telepedett. Naponta látom őt, ahogy kimért léptekkel, egyenletes tempóban rója az utcákat. Az emberek többsége tart tőle. Nem százas - állítják. O is rám mosolygott. Igyekeztem viszonozni a gesztust. Közelebb húzódott. A vállunk szinte összeért. Nincs menekvés! Az előadás után sietős léptekkel indultam hazafelé. O lihegve szaporázott mellettem, és közben szakadatlanul beszélt. Energiamezőkről, háborúkról, ufókról, migránsokról és halálról. Már a zsidó temetőnél jártunk, amikor sikerült félbeszakítanom. Elköszöntem és turbó sebességre kapcsoltam. „Ne féljen! Higgyen teremtőjében! És minden nap mondjon köszönetét azért, amije van!” - kiáltott utánam. Megfordultam, de a nőt mintha a föld nyelte volna el. Zaklatottan aludtam el. Mr. Wil- berforce arca lebegett előttem. A hegy gyomrában című filmben ő volt a főgonosz. Neki és társainak az volt a küldetése, hogy elpusztítsák a Földet. Ahhoz, hogy beépüljenek, emberi alakot kellett ölteniük. A maszkot azonban csak ideig-óráig tudták viselni. Pont úgy, mint azok, akik a mai gyűlésen a magyar-, cigány-, zsidó- és migránsgyűlölet- től eltorzult valódi arcukat megpróbálták udvarias gesztusok és félelmetes mosolyok mögé rejteni. „Ne féljen!” -hallom újra a női hangot. Nem szabad félelemben, rettegésben leélni az életünket. A félelem megbénítja az embert” - kontráz rá egy másik hang. Burián Laci bácsié. Pedig a félelemnek rengeteg arca és formája van. De csak egyetlen gyökere: az ismeretlen. Attól félünk, amit nem ismerünk. Ezért félünk a haláltól. A betegségektől. A migrán- soktól. A zsidóktól. A cigányoktól. Az emberektől. És végső soron ön- maguktól is. Ezekből a félelmekből húznak hasznot azok, akik azt ígérik, hogy megszabadítanak félelmeink okától. Az emberek félelmét használják fel, amikor helyet és figyelmet követelnek maguknak. Mert jaj, mi lesz, ha nem engedjük be őket? Mi lesz, ha nem nyitjuk ki nekik a kul- túrházakat? Jaj, mi lesz? Ne féljetek! - a Bibliában állítólag pontosan 366-szor szerepel ez a figyelmeztetés. Tehát még szökőévben is minden napra jut egy bátorítás: ne féljetek! Nem volt még időm arra, hogy összeszámoljam, valóban ennyi van-e. De ha csak 153-szor szerepel benne ez a felszólítás, az is elég ahhoz, hogy komolyan vegyük. A kő néma marad KOLLAI ISTVÁN N incs talán kiszámíthatóbb ünnepe a magyarságnak, mint március 15-e. Az 1848-as eseményekre való emlékezésnek stabil koreográfiája alakult ki, Nemzeti dallal, kokárdával, Kossuthtal és Görgeyvel, aradi vértanúkkal - de ez nem volt mindig így. A19. század második felében, a dualizmus alatt folyamatosak voltak a vérre menő, áldatlan és meddőnek tűnő viták az 1848-as emigránsok, a hazajöttek, az itthon maradottak között, a veterán honvédek szervezetei vagy a 48-as politikára hivatkozó véleményvezérek között. Vita volt a bukás okairól, az egyes szereplők felelősségéről, és persze arról, hogy kinek állítsanak szobrot. Azóta viszont rengeteg idő telt el. Egy évszázad múlt el, amióta az utolsó veterán honvédtől is búcsút vettek. Ez a sok-sok év és az újabb történelmi sorsfordulók elhomályosították a korábbi vitákat, történelmi távolságba tolták a 48-as eseményeket, és - mondhatni észrevétlenül - kialakult a 48-as emlékezés konszenzusa. Ez az a helyzet, amiről a második világháború kapcsán még nem beszélhetünk: a háborús események kibeszélése, a különböző sérelmek emlékeinek kibékítése igazából inkább csak a rendszerváltáskor kezdődött, és még javában tart. Bizonyára még sok évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy az 1940-es évek kapcsán konszenzusos emlékekről beszélhessünk a magyar társadalmon belül. A téma apropója a Nemeshodosra tervezett Horthy-szobor, ami alaposan felkavarta a szlovákiai magyar kedélyeket. A szoborállítókat nyilván éppen a „maradandót alkotni”, „a múltat kőbe vésni” vágy hajtja, de ha a 20. századot nézzük, akkor nincs milyen múltról beszélni - nincs múltja a 20. századnak, mert még nem múlt el. Az emlékek ilyen forrásának idejében, amikor a közel-régmúlt eseményeinek magyarázatánál tartunk, nem valószínű, hogy a sematikus szoborállítások bármit is lendítenek előre a társadalmi párbeszéden, műfajuknál fogva alkalmatlanok az interakcióra. A kő valóban marad, de néma marad. Ha például a szlovákiai magyarok emlékezésének alakulását nézzük, vagy a magyar-szlovák párbeszédet a 20. század eseményeiről, akkor sokkal inkább a könyvek, a színpadok és a filmek világa tett eddig hozzá az emlékek kiforrásához. így Pavol Rankov Szeptember elsején történt című regénye talán az első sikeresebb szlovák próbálkozás a 20. századi önreflexióra, ami az EU irodalmi díját is elnyerte. Ugyancsak nagyon friss termése a szlovák-magyar művészvilágnak a Felvidék című film, ami a földönfutóvá váló ember perspektívájából mutatja be a háborús éveket, és az utána beköszöntő hontalanság éveit. Magyar részről Hunčík Péter és Grendel Lajos adnak olvasnivalót a szlovákok kezébe a 20. századról. Ezek a munkák sokkal inkább elgondolkoztatnak, mint a néma szobrok, amelyek némasága még kifejezetten provokálóan tud hatni. De függetlenül a műfajtól és az idő múlásától, nehéz elképzelni, hogy valaha a világháborús politikusok személye összekötni tudja a/nagyar- ságot, és nem szétválasztani. A világháborús évek annál jóval tragiku- sabbra és sikertelenebbre sikerültek, hogy mindenáron oda kellene visszanyúlni; igazából nem látszik komoly szellemi tartalék a 20. század kontroverz korszak kontroverz személyeinek életútja körül. A Horthy körül erőltetett értelmezési viták, apológiák és relativizált életútmagyarázatok ezért nemcsak feleslegesek, hanem károsak is, rengeteg energiát vonnak el más ügyektől, az emberek nagy részét pedig valószínűleg egyszerűen eltaszítják az ilyen vitáktól. Ha pedig a 20. századot jelképező magyar személyiségeket keressük, akkor nagyon érdemes lenne elszakadni a politikusoktól, és inkább alkotó-építő személyiségekkel foglalkozni: Kassák Lajossal, Márai Sándorral, Fábry Zoltánnal. Az ő alkotásaik maradandónak bizonyultak, és ma is újra- és újraér- telmezhetőek. FIGYELŐ A francia nők több mint faiét zaklatják A francia nők 5 3 százaléka volt már szexuális támadás vagy zaklatás áldozata - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézetnek a Le Figaro című napilap és a Fran- ceinfo közrádió megbízásából készült felmérésből. A pénteken közzétett tanulmány szerint a 35 év alatti nőknek több mint hatvan százaléka élt át ilyen jellegű helyzeteket. A megkérdezett nőknek 36, a férfiaknak pedig 6 százaléka volt áldozata szexuális támadásnak, amelyet a felmérés molesz- tálásként, fogdosásként vagy csókra kényszerítésként határozott meg. A nők 38 százaléka, a férfiaknak pedig 5 százaléka munkahelyen kívül élt meg zaklatást, szexuális jellegű sértegetéseket, beszólásokat, megalázó megjegyzéseket, míg munkahelyi zaklatásnak a nők 17, a férfiaknak pedig 10 százaléka esett áldozatul. A felmérésből az is kiderült, hogy a nők 85, a férfiaknak pedig 74 százaléka, azaz a franciák 80 százaléka támogatja azt a jövő évben a parlament elé kerülő törvény- tervezetet, amely alapján az utcai zaklatás szabálysértésnek minősülne és a zaklatót tettenérés esetén a rendőrség helyszíni bírsággal sújthatná. A felmérés arra is rávilágított, hogy a kérdés megítélésében erős generációs különbségek mutatkoznak. Amit a középkorú nők elfogadhatónak tartanak, azt egy 35 év alatti francia nő már nem fogadja el. Ilyen például a lányok utáni füttyögés az utcán. Ezt a 18 és 35 év közötti francia nők hatvan százaléka zaklatásnak vagy támadásnak tekinti, míg a 65 év feletti nőknek csak alig harmada. (MTI)
