Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)

2017-09-16 / 213. szám, szombat

A Haleakala tűzhányó v ilága

Maui a vulkanikus Hawaii-szigetcsoport második legnagyobb szigete, kb. 1900 négyzetkilométer területtel, 144 444 lakossal és 4 kisebb szigettel. Alakja leginkább egy kigömbölyödött tekebábúra hasonlít. Két tűzhányó hozta létre, és a millió éveken át kiömlő láva végül összefolyt s a két hegy egybekelt. A nagyobb felét a masszívabb Haleakala (értsd: a nap háza) tűzhányó uralja, falvak és régi cukormalmok, patakok és vízesések, meredek szakadékok és sziklás partok veszik körbe. Az utolsó kitörés 1790-ben volt, azóta a sziget belseje alszik.

■ 1 körutazás a

I J /yr y több mint há- I V_/ romezer méter »W J magas tűzhá- ti nyó körül izgalmas és kalandos, a 190 kilométeres út egy egész napot vesz igénybe. Szállásunkat egy banánfakertben foglaltuk le a történelmi Wailuku városkában, a Kahului reptér közelében. Látnivalókban nem bővelkedik az egykor leglátogatottabb város: egy 1876-ban épített templomot és az ebből az időből származó központi épületcsoportot érdemes megnézni. Szállásunk is e történelmi negyed egyik csendes mellékutcájában volt.

A parton, a híres 36-os Hana úton hagytuk el a városkát, és először Paia falucskáig jutottunk. Kora reggel lévén a kis üzletek épp kinyitottak. Az egyik régi kávézóban reggelit vettünk, amit a közeli Hookipa strand parkolójában fogyasztottunk el. A távolságok rövidek, az utazás időtartama az útviszonyoktól és a látnivalók sokaságától függ. Az út szó szerint körbekígyózza a tűzhányót.

Az említett strand már eléggé mozgalmas, buszok álltak a parkolóban, turisták bámulták az óceánt bálnák

után kutatva, a gyümölcsárusok kókuszdiókat, papayákat és mini banánokat kínáltak. Lent a homokos sziklás parton megjelentek az első szörfözők, akik a pihenő teknősbékák között gyalogoltak bele a hullámzó kék vízbe.

Paia és Haiku faluk után kezdődött az út keskeny és kacskaringós szakasza, amely hol felvitt a tűzhányó oldalára, hol pedig levitt a mélykék óceánig. A mély, de keskeny szakadékokat egysávos hidak kapcsolták össze, a meredek hegyoldalakat sűrű zöld erdőség fedte. Az úgynevezett Twin-zuhatagig jutottunk. Parkolójában egy gyümölcsös kocsi állt, ahol kókuszdió mellett illatos ananászt, banánt és papayát is lehetett venni. Természetesen mind helyi és üde gyümölcs volt. A sétány a stand mögött kezdődött és vezetett bele a sűrű pálmafás és bambuszos dzsungelbe, egyenesen a folyóhoz és az iker vízeséshez. Egy érdekesen kiformált sziklás mederből zuhant alá a folyó, de az egyik fele épp ki volt száradva. A trópusi erdő virágos bokrai és madaraktól zajos fakoronái sűrű fedelet alkotva árnyékolták be a csobogó folyót és a csapást.

A Hana út az iker vízesések után egy újabb bambuszerdőn vitt át bennünket, még kacskaringósabbá vált és még magasabbra emelkedett. Elszórt házakat, illetve apró falvakat és a hozzájuk vezető poros utakat hagytunk magunk mögött. A természet dúsgazdag és vad zöld volt, a kisebb vízesések és patakok mellett csapások vezettek fel a dombra vagy épp le a parthoz. Az

egysávos hidakról szédítő szakadékokba pillanthattunk bele vagy egyenesen a nyílt óceánt láthattuk. Botanikus kertek húzódtak a kisebb völgyekben, és néha kilátás nyűt a Haleakala tűzhányó tetejére. Itt már alig voltak használható strandok. Egy-egy csapásnál vagy vízesésnél megálltunk, sétáltunk, fotóztunk és nézelődtünk. Egyszóval élveztük a látványt, a trópusi tájat. A vezetésre pedig nagyon figyeltünk, hogy a csaknem egysávos úton száguldozó helyieket vagy a bámészkodó turistákat időben kikerüljük.

Hana falu közelében, egy piacnál, egy fák közé beépített kávézó, egy ételt kínáló kocsi és egy gyümölcsös stand parkolójában volt a következő megállónk. Itt csehekkel futottunk össze. Majd következett a letérő a reptérre és a híres fekete és vörös homokos strandokhoz, valamint a lávacsőhöz. Befizettük a két személyre szóló 25 dollárt és a kölcsönzött erős zseblámpával leereszkedtünk a pokoli sötétbe. Lámpa nélkül semmi esélyünk se lett volna a több kilométer magas sziklás barlang folyosójában. Valaha forró láva ömlött benne egészen le az óceánig.

Délben eljött a nap fénypontja,

«Si#

m

Teknősbéka a Hookipa strandon

a strandolás ideje a városka másik végén, a fehér homokos Költi strandon, amely egy sziklás hegy és egy kavicsos folyó közé van zárva. A tiszta víz erős hullámai rengeteg szörfözőt csábítottak oda, közöttük fiirdőztünk a langyos vízben. Feljebb a parkoló mögött egy nagy füves park húzódott, ahol egy csirkesütöde állt. Ott ebédeltünk, befaltuk a tipikus hawaii hűli huh csibét, amelyet rizzsel kínáltak. Közben a tűző nap magasan a fejünk felett ontotta a hőséget, míg előttünk az óceán morajlott.

Hana falu központjába már nem jutottunk le. A lávacső, a strandolás és a csibesütés teljesen lekötött és kifárasztott bennünket. De a hosszú pihenő után meg se álltunk a Wailua vízesésig, ahol a természetes medencékben fürdőzőket is láttunk.

Kipahulu közelében értük el az Oheo medencéket és a Pipiwai csapást, amelyek a Haleakala nemzeti park határán belül feküdtek Itt volt a parkiroda és a jegyárusítás is. A parkolóból egyenesen a dzsungelbe, majd a szakadék szélén vonuló ösvényen a Waimoku vízesésig gyalogoltunk fel, majd onnan lementünk a hét szent medencéhez.

A falu után az út nyugatnak fordult, és valahol lent, a vad hullámok közelében egy templomot pillantottunk meg egy füves park közepén. Az úgynevezett Hűi aloha keresztény templom nagyon szép, de rendkívülien szeles helyen áll. Ezen a ponton az egysávos aszfaltos útból egysávos hullámos, földes út lett. Az aláereszkedő nap most már állandóan előttünk volt, és egyenesen a szemünkbe sütött. Csak a hegyoldal és a kanyarok fedték el néha. Közben elhagytuk a Kaupo település egyik fiiházát is, amelyben egy kis üzlet bújt meg.

A 32. mérföldkőnél ért véget a lyukacsos, dombos út, és átváltozott aszfaltúttá, amely valamelyest ki is szélesedett. Gyönyörű meredek és sziklás szakaszok követték egymást, a magasból leereszkedtünk csaknem a tengerszintig. Mély völgyeket szeltünk át, az egyikben több kiégett autóroncsot fedeztünk fel.