Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-31 / 201. szám, csütörtök
, ^á Aktív szenior WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM M ilyen volt a nyári tánctábor? Kimerítette vagy feltöltötte? Ez volt a 21., és egyáltalán nem merített ki. Jól éreztem magam. Jó a csapat, szeretjük egymást. A programot úgy alakítottuk, hogy mindenki jól érezze magát. • Táncra is perdült? Hogyne! Még mindig úgy érzem, hogy a hangulatot meg kell adni, a gyerekeket igyekszem mindig úgy motiválni, hogy kedvet kapjanak mindenhez. És ők felveszik a tempómat, aztán együtt csináljuk. Szeretem az embereket, szeretek velük lenni Az óvónőképző befejezése után Kiskeszin, majd Barton dolgozott, fia születése után Kéméndre költözött, később Párkányban lett óvodaigazgató. Szinte egész életében kultúraszervezéssel foglalkozott. 35 éve vezeti a Kisbojtár néptánccsoportot. Nyugdíjba vonulása után is aktív maradt, számos rendezvény megszervezése a nevéhez fűződik. Hégli Mariannával beszélgettünk. • Honnan meríti hozzá az energiát? A belsőmből fakad, ilyen típus vagyok, és a férjem is ilyen. Sose tudtunk csak úgy ölbe tett kézzel ülni. Nem tartozom a lassú és lusta emberek közé, muszáj minden nap csinálnom valamit. Mindig előre megszervezzük a napunkat. Ugyanúgy hatkor kelünk, mint amikor munkába jártunk. Délelőttre betervezünk valamilyen munkát, délután pedig lazítunk. Elmegyünk sörözni, barátokkal találkozni, sétálni. Sok időt elvesz a Kisbojtár, és most szerveztük a jubileumi műsort, 35 éves volt az együttes, úgyhogy nagyon sok próba volt. • Nyáron nincsenek táncpróbák. Most mivel telnek a hétköznapjai? Kertészkedem, takarítok, biciklizek, a kutyusunkkal, Ed- die-vel fogalkozom, vagy baráti találkozókat szervezünk, grillezünk, mi is elmegyünk látogatóba... • A tévé és a sorozatok teljesen ismeretlenek? Nem érünk mi arra rá! Egy sorozatot nézek évek óta, este 20.50-kor kezdődik. Azt néha megnézem, de különösebben nem kötődünk a tévéhez. Nagyon sokáig egyszerre egy nagy óvodát és a nagy létszámú Kisbojtárt vezettem, közben ott volt a sok fellépés, úgyhogy korábban sok mindenre nem volt időm. Rákészültünk a nyugdíjas évekre, most azzal foglalkozunk, amit akkor nem győztünk. Rengeteg a tennivaló. • A Kisbojtár 35 évvel ezelőtt alakult. Hogyan? Amikor Párkányba költöztünk, itt még nem működött semmilyen hagyományőrző csoport, ezért úgy döntöttem, létrehozok egyet - a fiam miatt is, meg hogy legyen egy hely, ahol a többi gyerek is megismerheti a népi kultúrát. • Ki készítette a koreográfiákat? Amikor indult a csoport, saját koreográfiáink voltak, de mivel én ezt nem tanultam, csak azt tudtam átadni a gyerekeknek, amit a családomból, a szülőfalumból hoztam magammal, és a velem született adottságokat hasznosítottam. Később aztán volt vendégkoreográfusunk, és jelenleg az Ifjú Szivek Táncszínház nyújt szakmai támogatást. • A fia, Dusán (Hégli Dusán, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője, szerk. megj.) is segít? Régebben ő is készített nekünk koreográfiákat, de ma már nagyon elfoglalt, nincs rá ideje, viszont megoldja, hogy a csoport kellő szakmai oktatásban részesüljön. • Amikor a Kisbojtár megalakult, a néptáncmozgalom a fénykorát élte. A mai világban van érdeklődés a gyerekek részéről? 35 évvel ezelőtt 16 gyerekkel kezdtük, ma 62-én vagyunk. Az rengeteg. Ha mostantól nem vennénk fel senkit, akkor is sokan lennénk. A gyerekek maguktól keresnek minket, sohasem toborzunk. Aki közénk beáll, nemigen 6 Szenior mm 2017. Augusztus hagyja ott a csoportot. Jó közösség, egymást testvérként szeretik, és szívesen csinálják. Még a fiúk is! Általában vaň 16-17 fiam, és nem szégyellnek népviseletben végigvonulni a városon. Nagyon fontos, hogy egy gyereket hogyan motiválnak, és az adott tevékenységet hogyan szerettetik meg vele. Nem győzöm hangsúlyozni nekik: büszkének kell lenniük arra, amit tudnak, ettől máris többnek számítanak. Minden próba előtt tárt karokkal fogadjuk, megöleljük, megpuszizzuk egymást. A gyerekek nemcsak táncot tanulnak, hanem összetartozást is. Aki ilyen közösségben nő fel, bárhová jut, köny- nyebben barátkozik. • Ha jól tudom, a Romafesztivál is az ön nevéhez fűződik. Huhuhú, az nagyon nagy szabású, és már most van elképzelésem, jövőre hogyan fogjuk csinálni. Rengeteg gyerek jelentkezik! Képzeljük csak el azt a sok sugárzó szemű gyerkőcöt autentikus viseletben! Micsoda hangulat van olyankor a kultúrház- ban, jó, hogy ki nem rúgják az oldalát! Miközben fegyelmezettek. Tavaly vendégünk volt Esztergomból dr. Székely János, akit most avattak megyéspüspökké a Szombathelyi egyházmegyében, és Magyarországon a cigány kisebbséggel foglalkozik. Azt hallani kellett volna, milyen csend volt a teremben, amikor cigányul köszöntötte őket! Visszaköszöntek neki, és elénekelték a cigány himnuszt. Kell ennél több? Ez valami csoda! Amikor még aktív dolgozó voltam, az volt az álmom, hogy majd ha nyugdíjas leszek, szeretnék aktívan a cigány folklórral foglalkozni. Csodálatosan szép, temperamentumos, nagyon szeretem. A fesztivált már negyedik alkalommal szerveztük, és egyre többen jelentkeznek. A célunk az, hogy teret és szereplési lehetőséget biztosítsunk a cigány kultúrával foglalkozó csoportoknak, valamint hogy Párkányban is összehozzunk egy együttest, csakhogy Párkányból vannak ezen a rendezvényen a legkevesebben. • Nem merik vállalni a cigányságukat? Legelső alkalommal ült mellettem egy kislány, hallgattuk a műsort, és az egyik szavalat úgy szólt, hogy cigány vagyok. A kislány erre azt mondta: jéj, de én nem vagyok az. Megfogtam a lábacskáját, s mondtam neki: pedig az vagy! Sőt, milyen szép cigány lány vagy! Nézett rám a nagy szemeivel. Mondom neki: ő is az, te is az, mindenki az. Körülnézett, és cinkosan összemosolyogtunk. Nincsenek hozzászokva, hogy nyíltan kimondják, vállalják, hogy ők igenis cigányok. A püspök atya is elmondta nekik, hogy büszkének kell lenniük arra, hogy ők cigányok. Csodálatos pillanatok voltak. • Mi a helyzet a nótaesttel? Azt is mi szervezzük, már ötször volt, most novemberben megint lesz. Sőt, most nótabál lesz. Vagyis először nótázás, aztán batyu bál. Ezenkívül az Ifjú Szivek évente szórakoztatja a párkányi közönséget. Miután elmentem nyugdíjba, megszerveztük az adventi gyertya- gyújtást is a városban egy hatalmas koszorúval, kultúrműsorral, istentisztelettel. Ugyancsak szerveztünk több autóbusz-kirándulást Erdélybe, a csíksomlyói búmmi csúra. Idén ez elmaradt, mert egybeesett volna a Kisbojtár évfordulójával, de jövőre biztosan újból összehozzuk. 14 éven keresztül szerveztük a Hídfesztivált, amit a jövőben a Barátság tánclépésben nevű fesztivállal folytatjuk. • A fia, az unokák Pozsonyban élnek. E sok tennivaló mellett van ideje rájuk is? A kultúraszervezés és a Kisbojtár sok időmet kitölti, egyfolytában emberek között vagyunk, de sokszor megyünk Pozsonyba is, vonattal csak másfél óra. Szeretem az embereket, szeretek velük lenni, szeretek segíteni, kibogozni, problémákat megoldani, lelki támaszt nyújtani. Sok embernek tudok is, de nekem kevesen tudnak. A jó Isten adott nekem egy társat, a férjemet, nélküle ezt az egészet nem tudnám csinálni. A jó Isten úgy rendelte, hogy ketten vagyunk mindenre, és a fiunk, Dusán, a családjával aktívan besegít. • Megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógus Díjat a tehetségek ápolásáért. Rengeteg tehetség átment a kezén. Kire a legbüszkébb? Mindenképpen a fiamra! • A Kisbojtárral rengeteg díjat begyűjtötték, megszámolni is sok. Igen, ami díj az országban volt, azt mindet megszereztük. Most már nem versenyzőnk. • Miért? Úgy gondolom, a fiatalokon a sor, próbáljanak szerencsét a fiatal koreográfusok és tánckarvezetők. De félreértés ne essék: a konkurenciától nem félek, ha versenyeznénk, a Kisbojtárnak ma is lenne esélye. Én boldog vagyok, és táncolunk a magunk és a környezetünk örömére. Érezzük a közönség szeretetét. • Óvodapedagógusként már nyugdíjba ment, de tánc- karvezetőként még nem. Lesz majd kinek átadni a stafétabotot? Erre a kérdésre talán majd máskor válaszolok. Most szeptemberben indulnak a próbák, a szereplések... aztán majd a felsőbb hatalom mindent elrendez, (sza) MM W MMMHMI mám
