Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-23 / 195. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. augusztus 23. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Ezer új munkahely a pozsonyi Volkswagennél Elsősorban a karosszéria és összeszerelő részlegre valamint a lakkozóba ke­resnek dolgozókat (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. A Volkswagen Slova­kia csak az idei év végéig ezer új munkahelyet szeretne be­tölteni. A cégvezetők szerint igyekeznek hazai munkaerőt találni, ez azonban egyre nehezebb. „Már az idei első fél évben is 400 új alkalmazottat vettünk fel, a szá­muk így jelenleg eléri a 12 700-at. Ez­zel azonban a munkaerő-toborzásnak nincs vége, még az idei év végéig to­vábbi ezer embert szeretnénk foglal­koztatni” -jelentette be tegnap Ralf Sacht, a Volkswagen Slovakia igaz­gatótanácsának az elnöke, aki szerint elsősorban a karosszéria és összesze­relő részlegre valamint a lakkozóba keresnek dolgozókat. 200 olyan dol­gozót is várnak azonban, akiknél megkövetelik a magasabb fokú szak- képzettséget. „A célunk, hogy lehetőleg hazai munkásokkal töltsük fel a keretet, tisztában vagyunk azonban azzal, hogy ez a munkapiaci helyzet miatt egyre nehezebb” - ismerte el Eric Reuting, a cég személyzeti ügye­kért felelős igazgatótanácsi tagja. Szerinte épp ezért már tárgyalnak az ügyben illetékes minisztériumok­kal, hogy szükség esetén külföldről is hozhassanak be alkalmazottakat. A cégnek annak ellenére is egyre nagyobb gondjai vannak hazai munkaerőt találni, hogy az iparvál­lalatok közül a legnagyobb átlag­bérrel büszkélkedhet, és még a gyártásban dolgozók kezdő bruttó fizetése is - szakképzettségtől füg­gően-eléri az 1050-1250 eurót. Uj alkalmazottakat találni azonban nem csupán a Volkswagennek okoz gondot. „Szlovákiában jelenleg csak az összeszerelő üzemekben több mint 30 ezer állást képtelenek betölteni hazai munkaerővel” - nyilatkozta Jana Mesárová, a Win- cott People személyzeti ügynökség menedzsere, aki szerint új alkalma­zottat jelenleg Pozsony és Nyitra környékén a legnehezebb találni. A Jaguar Land Rover időközben rá­adásul jelezte, hogy a nyitrai beru­házása nagyobb lesz, mint azt ere­detileg tervezték, így nem 2800, ha­nem ennél akár 2 ezerrel is több új munkahely jöhet létre. (TASR, mi) Többségben a csehek és a magyarok a külföldi cégtulajdonosok között A külföldi tulajdonban levő szlovákiai cégek közül a leg­több cseh és magyar kézben van, miközben a magyar tulaj­donosi háttérrel bíró társasá­gok száma lassan utoléri a csehekét. Pozsony. A Bisnode nemzetközi cégminősítő társaság közzétette legújabb toplistáját a külföldi tulaj­donban levő szlovákiai cégekről, amelyet ezúttal is a csehek, a ma­gyarok és az osztrákok vezetnek. A cseheknek egyelőre sikerült meg­őrizniük az elsőségüket, a magyarok azonban már szorosan a nyomukban vannak, és csak idő kérdése, mikor előzik meg őket. Cseh tulajdonban levő cégből idén 9857-et számoltak össze, ami már csak 25-tel több a magyaroknál. Ráadásul, míg a cseh Külföldi tulajdonban levő szlovákiai cégek száma I Tulajdonos 1 Idén Tavaly cseh 9857 9591 magyar 9832 9391 osztrák 3830 3803 német 2359 2402 olasz 2123 2078 ukrán 1666 1488 lengyel 1658 1553 brit 1116 988 orosz 1076 1014 román 1068 890 • Forrás: Bisnode tulajdonban levő cégek száma az el­múlt egy évben 266-tal, a magyaro­ké több mint 440-nel nőtt. „A csehek elsősége teljesen logi­kus, a cseh tulajdonban levő szlová­kiai cégek jelentős része még Cseh­szlovákia széthullása előtt jött létre. Nem elhanyagolható persze a két nyelv közelsége sem” - nyilatkozta Petra Štépánová, a Bisnode elemző­je. „Magyarország legnagyobb elő­nye a közelsége, és persze az is, hogy Szlovákiában nagyszámú magyar kisebbség él, a határ menti övezet­ben így rengeteg, magyar tulajdon­ban levő társaságot találhatunk” - tette hozzá Štépánová. Az osztrák és német tulajdonban levő cégek száma jóval alacsonyabb, a németeké rá­adásul az elmúlt időszakban még enyhén csökkent is. Hogy ez utób­biakról mégis jóval több szó esik, az azzal magyaráizható, hogy a nagy cé­gek között a németeknek nagyobb a részarányuk. (mi) Az amerikai gázszállításra mindenki ráfizet Vilnius. Politikai megfontolások állnak az amerikai cseppfolyósított földgáz európai eladásai mögött, anyagilag ugyanis ez az egyik fél­nek sem kifizetődő üzlet. Megérkezett Litvániába az első amerikai cseppfolyósított gáz­szállítmány (LNG), ami a balti or­szágok szerint növeli a térség energiaíuggetlenségét. Az első amerikai LNG-szállítmányok ré­giónkba, konkrétan Lengyelor­szágba egyébként már június ele­jén megérkeztek. A Baltikumba érkezett első ame­rikai LNG-szállítmány kapcsán a Ria Novosztyi orosz hírügynökség három okot sorolt fel, amiért úgy véli, hogy az amerikai LNG- szállítások nem lehetnek alternatí­vái az orosz gázexportnak. Első­ként azt hozta fel indokként, hogy az Egyesült Államokban jelenleg egyetlen olyan kikötő van, ahonnan LNG-t lehet exportálni. Ameriká­ban ugyan több helyen terveznek most új LNG-kikötőket építeni, de ehhez egyrészt időre van szükség, másrészt bizonytalan, hogy a kíná­lat fedezni tudja-e az esetleg jelent­kező keresletet, harmadrészt pedig egyelőre kevés a cseppfolyósított földgáz szállítására alkalmas hajó, és Európában sincs túl sok kikötő, amely képes lenne fogadni az LNG-szállítmányokat. Ugyancsak a Ria Novosztyi olyan szakértői véleményeket is­mertetett, amelyek szerint politikai megfontolások állnak az amerikai cseppfolyósított földgáz európai eladásai mögött. Az idézett szak­értők szerint ugyanis gazdaságilag nem lehet megindokolni, hogy mi­ért venne Európa amerikai LNG-t ezer köbméterenként mintegy 250 dollárért, miközben az orosz föld­gáz ennél sokkal olcsóbb. Mind­eközben az amerikai szállítóknak sem túl jó üzlet LNG-t exportálni Európába, hiszen az amerikai föld­gázt Ázsiában és Latin-Amerikában magasabb áron, több mint 300 dol­lárért lehet eladni. (MTI, TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Magyarország is ingyen kölcsönöz Budapest. Magyarországnak csaknem sikerült utolérnie Szlo­vákiát. Míg ez utóbbi korábban már negatív kamattal is vett fel hitelt, vagyis tulajdonképpen a befektetők fizetnek azért, hogy az állampapírjaiba fektethetik a pénzüket, Magyarország tegnap a valaha elért legalacsonyabb, 0 százalékos átlaghozammal érté­kesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet. A heti rendsze­rességgel tartott 3 hónapos disz­kont kincstáijegy aukción az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. A 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama folyamatosan csökken: az idei évet 0,15 százalékos aukciós át­laghozammal kezdte, 2016 elején a hozam 1,13 százalék volt, 2015 elején 1,84,2014 elején pedig 2,90 százalék. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA ÁRFOLYAM r VALUTA ÁRFOLYAM ZJ Angol font 0,9171 a Lengyel zloty 4,2818 rn Cseh korona-26,083 n Magyar forint 303,70 n Horvát kuna 7,4045 D Román lej 4,5868 n Japán Jen 128,73 Svájci frank 1,1364 n Kanadai dollár 1,4806 D USA-dollár 1,1771 n VÉTEL - ELADÁS I BANK DOLLÁR I CSEH KORONA 1 FORINT Privatbank« 1,21-1,15 26,73-25,43­OTP Bank 1,23-1,13 27,20-24,91 317,19-290,46 Poatabank 1,22-1,14 26,87-25,30 315,53-291,26 Szí. Takarékpénztár 1,22-1,14 26,78-25,30 316,82-289,54 Tatra banka 1,22-1,14 26,91-25,24 315,66-290,50 ČSOB 1,21-1,15 26,75-25,42 H Általános Hitelbank 1,22-1,14 26,87-25,30 317,02-289,72 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Utazás • Nyaralás • VÁ ;\ ij'.ľľ Cťt I() í 11 i ) O t r • ’ ' Fő téma: a hosszú hétvégék. Ideális alkalom arra, hogy meghosszabbítva a hétvégét elutazzunk pihenni - tippekkel segítünk a választásban. Bemutatjuk azt is, hogyan böngésszünk a Google-keresőn az utazásokkal kapcsolatban. Egy hangulatos útleírásban bemutatjuk Anglia vidéki báját, és ellátogatunk a távoli Japánba is. tippek hosszú hétvegekre ismét Utazás Extra! SZÁMOS népszerű .városban Keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! tiltakoznak

Next

/
Thumbnails
Contents