Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-21 / 193. szám, hétfő
www.ujszo.com Egészség ■ 2017. augusztus 21. GYÓGYHÍREK 11 A mélyvénás trombózis főbb jele az adott végtag fájdalma, elszíneződése és dagadása. E zek a panaszok leginkább a lábaknál jelentkeznek, így sokan nem is gondolnak trombózisra, ha ezek a karok esetében, vagy esetleg a koponyán belül fordulnak elő. Pedig a felső végtagokban ugyanúgy kialakulhatnak életveszélyes vérrögök. Halállal is végződhet Mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, amikor a vérzékenység és a véralvadás egyensúlya valamilyen oknál fogva az utóbbi irányába tolódik el. A keletkezett vérrögök akadályozzák a véráramlás útját, ráadásul ha ezek egész vagy egy-egy darabkája leszakad és a vérkeringésbe kerül, könnyen a tüdőbe juthat, ahol embóliát okoz. Attól függően, hogy milyen károsodást szenved az illető, az állapot könnyen hirtelen halállal is végződhet! Éppen ezért fontos, hogy az emberek ismerjék a trombózis tüneteit, hiszen jelentkezésükkor életmentő lehet a probléma gyors felismerése és kezelése (sajnos olykor előfordul néma trombózis is, melynek során nincs semmilyen panasz). » Tünetek • a végtag elszíneződése • ödéma • fájdalom • meleg tapintás Bár a mélyvénás trombózis inkább a lábakat érinti, ám ha a karjában tapasztalja a fent említett tüneteket, akkor se dőljön hátra, ugyanis a felső végtagokban is kialakulhatnak vérrögök! Bár ez ritkább, ám nem kizárt, hogy szokatlan helyeken keletkezik vérrög. A szokatlan, ritka helyeken előforduló trombózis főleg az ún. trombofíliásoknál (az öröklött véralvadási zavarok a véralvadást gátló mechanizmusokban) fordul elő. Ha a karban lép fel mélyvénás trombózis, akkor mindenképp érdemes a trombofíliára irányuló laborvizsgálatokat végezni, hiszen általában genetikai hajlam esetén fordul elő a felső végtagokban vérrögösödés. A szűrést abban az esetben is célszerű elvégeztetni, ha az illető családjában előfordult már trombózis, akár a lábban, akár máshol. Ugyanolyan terápiát igényel A kezelés szempontjából mindegy, hogy a karban, a lábban, esetleg máshol alakult ki vérrög, hiszen első lépésben a kórházban történő akut terápia a legfontosabb, majd később az újabb trombózis profilaxisa. A PTS (poszttrombotikus szindróma) megelőzése a cél. Hogy milyen kezelési módot kell alkalmazni, az egyén- és esetfüggő, Ezt ugyanis befolyásolja többek között a beteg trombofíliájának fajtája, az, hogy milyen súlyos, hogy n A szokatlan, ritka helyeken előforduló trombózis főleg az ún, trombofiliásoknál fordul elő. milyen egyéb betegségei vannak, életkora, testtömege, esetleges immobilitás, egyéb betegségei, hogy volt-e korábban trombózisa, és ha igen, akkor mikor. Ezeket figyelembe véve szakember által meghatározott ideig véralva- dásgádó terápia szükséges, valamint fontos az előirányzott életmód betartása is, amely a túlsúly leadását, a dohányzásról való leszokást és a rendszeres mozgást foglalja magában. Továbbá bizonyos ideig a felső végtagra való kompresszi- ós karharisnya viselése szükséges. Forrás: Trombózisközpont Amit a prosztata védelmeért tenni lehet... A férfiak maguk is sokat tehetnek annak érdekében, hogy megőrizzék prosztatájuk egészségét Mit tehet egészsége megőrzése érdekében? Vegyen részt rendszeresen szűrővizsgálatokon! Ha a családjában már előfordult prosztatarák, feltédenül konzultáljon orvosával a megelőzési lehetőségekről, teendőkről, szükséges vizsgálatokról! Akinek az édesapjánál vagy testvérénél kialakult a prosztatarák, annak kétszer nagyobb a kockázata a betegségre. Évente ellenőriztesse PSA- vérszintjét! Évente vegyen részt urológiai vizsgálaton 50 éves kortól. A nagyobb kockázatnak kitett férfiak esetében a vizsgálat évenkénti elvégzése 45 éves kortól tanácsos. A vizsgálat általában rectalis digitális vizsgálatból, ultrahangvizsgálatból és laborvizsgálatból (PSA) áll. Az ultrahang vizsgálat során megmérik a prosztata méretét. Ez az ultrahangos eljárás nagyon pontos, és az esedeges prosztata-megnagyobbodás pontosan felismerhető vele. Mivel Ázsiában és Dél-Európában alig fordulnak elő prosztatabetegségek, a tudósok az ezen régiókban élők táplálkozási szokásait kezdték el tanulmányozni, és megállapították, hogy a dél-európaiak étrendje ballasztanyagokban gazdag. Ok is, éppúgy, ahogyan az ázsiaiak, kevés állati zsiradékot, ugyanakkor sok zöldséget és gyümölcsöt esznek. Ázsiában emellett sok szóját és szójaolajat is fogyasztanak. A tudósok mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a sok hús és zsír növeli a prosztatabetegségek kockázatát, míg a gyümölcsökben, zöldségekben és a fitoösztrogéneknek nevezett növényi eredetű vegyületekben gazdag táplálkozás csökkend a rizikót. csirkéből a sárga a jobb? i i ÖN IS A SÁRGA CSIRKÉT KERESI AZ ÜZLETBEN, MERT ÚGY GONDOLJA, HOGY AZ JOBB, ÍZLETESEBB? JOBB. HA TUDJA: __ rj__ ____/______________ ______//___/__________________ A BOR SZÍNE NEM A MINŐSEGET JELZI. n Az aktuality.sk munkatársa megkérdezte Ľubomír Urbant, a Szlovákiai Baromfi-feldolgozók Szövetségének főtitkárát, aki elmondta, hogy a hús minőségére főleg a tenyésztés módja és a takarmány hat. Ha a takarmányban több a kukorica, a csirke bőre sárgább lesz, ha viszont a búza több, akkor inkább fehér. Néhány kisebb termesztő szintetikus festékanyagot is használ. A szín tehát semmit sem árul el a hús minőségéről. A lényeg az, hogy milyen körülmények között nevelték a csirkéket és mennyi mozgásuk volt. A udvaron élő csirke húsa masszívabb, combja sötétebb, más az állaga. Az állat soványabb, erőteljesebb az illata és az íze. A 30 napos csirke általában gömbölyű és világos a húsa. Első hallásra úgy tűnhet, hogy a legjobb és legegészségesebb a „kisportolt" csirke, amelyik a nagymama udvarában nőtt fel. Ám ez is mítosz. A szakember elmondta, hogy ezeket rendszerint ételmaradékokkal, penészes kenyérrel etetik, és azzal táplálkoznak, amit összekapirgálnak. Ez viszont sem nekik, sem nekünk nem egészséges. A nagyüzemileg nevelt csirke jobb lehet, mint az udvaron nevelt, mert állatorvosi ellenőrzés alatt áll. (akt.-k) • Nagyon fontos az egészséges testsúly és annak megőrzése, sportoljon rendszeresen! • Ne dohányozzon! A dohányzás az összes testi sejtre ártalmas, beleértve a prosztata sejtjeit is. • Fogyasszon több gyümölcsöt és zöldséget! A paradicsom, a görögdinnye, a grapefruit és a papaja likopint tartalmaz, ami egy erős, természetes antioxidáns. A brokkoli, a karfiol, a fehér és a vörös káposzta, a kínai kel és a zöld káposzta is jó választás. A tökmag rendszeres fogyasztásáról ismert, hogy segíthet megelőzni a jóindulatú prosztata-megnagyobbodást. • Fogyasszon több szelénben gazdag élelmiszert, például búzacsírát, tonhalat, heringet, tenger gyümölcseit (kagylók, rákok), belsőségek közül májat, vesét, illetve tojást, napraforgóolajat, szezámmagot, kesudiót, csiperkegombát, fokhagymát és vöröshagymát. A szelén csökkenti a prosztatarák kockázatát. • Reggelire egyen például müzlit vagy joghurtot lenmaggal. A reggeli kávé helyett igyon inkább teát, a legjobb választás a zöld tea vagy a gyümölcsteák. Fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű gabonafélékből készült kenyeret fogyasszon. Ez az emésztésnek is jót tesz. • Ha valamilyen édességre vágyna, csokoládé helyett egyen gyümölcsöt vagy gyümölcssalátát! Fogyasszon sárgarépát, paradicsomot, sárgabarackot, citromot, fokhagymát és vöröshagymát. Az ezekben a zöldségekben és gyümölcsökben lévő fitoösztrogének az immunrendszert is erősítik. • Egyen több szóját! Jó szójaforrás a tofu, a szójaliszt és a szójapor. (webbeteg) Trombózist jelezhet, ha fáj és dagad a karja