Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-17 / 190. szám, csütörtök
2 1 KÖZÉLET 2017. augusztus 17.1 www.ujszo.com Elemzők: válság volt, csata van (TASR-felvétel) Mi történt ► Augusztus 7.-Andrej Danko, az SNS elnöke levélben értesítette koalíciós partnereit- a Smert és a Hidat-arról, hogy felmondja a koalíciós szerződést. ► Augusztus 8.-Ülésezett a koalíciós tanács, ám ez sem oldotta mega válságot. A sajtót csak Bugár Béla tájékoztatta. A Híd elnöke szerint a felek egyetértettek abban, hogy folytatni kell a kormányzást. ► Augusztus 9.-Szerdán a korábbi kijelentéseiket magyarázták, illetve kommentálták a koalíciós pártok. Az SaS felajánlotta, hogy ha az SNS nem írná alá az új koalíciós szerződést, kész támogatni a kisebbségi Smer-Híd kormányt, de csak az előrehozott választásokig. ► Augusztus 10. - Az SNS a Plus jeden deň bulvárlapban megjelentette nyolcpontos követelését. A pontok egy része már jelenleg is szerepel a kormányprogramban, Danko viszont azt is kéri, hogy a smeres miniszterek ne kommentálják SNS-es kollégáik munkáját. ► Augusztus 11.- Reggel kiderült, hogy a koalíciós tanács ülése Robert Fico betegsége miatt elmarad. Még az sem volt világos, mikor lesz a folytatás. ► Augusztus 14. - Peter Plavčan oktatási miniszter magyarázta a bizonyítványát, és bejelentette, hogy törli a második, 300 millió euró összértékű pályázati felhívást, amelyben még nem hirdettek győzteseket. ► Augusztus 15.-Andrej Danko SMS-üzenetben mondta le az estére tervezett koalíciós ülést. A három pártvezető aztán állítólag ugyancsak SMS- ben egyeztetett, és megegyezett abban, hogy a szerdai kormányülés zökkenőmentes lesz. Úgy tűnt, hogy a koalíciós válság megoldódott, a felek állítólag abban is megállapodtak, hogyan egészítik ki a koalíciós szerződést és a kormányprogramot. ► Augusztus 16. - Robert Fico a kormány ülése alatt bejelenti, felkéri Andrej Dankót, az SNS elnökét, hogy pártja jelöljön másik tárcavezetőt az oktatási minisztérium élére, vagyis gyakorlatilag visszahívja posztjáról Peter Plavčan oktatási minisztert. Az éppen interjút adó Andrej Danko erre úgy reagál, hogy „Átvert engem!”. (Ipj) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Napról napra jobban mélyül a koalíciós válság, amely mindinkább egy háborús csatára kezd smlékeztetni - vélekedik több politikai elemző, akik szerint jelenleg már azt sem lehet kizárni, hogy a pattanásig feszült helyzet előbb vagy utóbb előrehozott választásokhoz vezet. Ján Baránek politológus szerint a válság már személyeskedésekbe ment át, és sokkal nehezebb lesz megoldani, mint akkor, amikor még csak valamiféle követelésekről vitatkozott Andrej Danko, az SNS elnöke a Smer és a Híd vezetőjével, Robert Ficóval és Bugár Bélával. „Bugár Ficóval az oktatásügyi botrány kipattanását követően kiállt Plavčan mellett, és támogatta az SNS-t, ám aztán jött Dankótól a koalíciós szerződés felmondása, illetve a smeres képviselők megvádolása, hogy próbálják lejáratni az SNS-t. Most értünk a válság legdurvább szakaszába, személyeskedéssé fajult a vita, Robert Fico Andrej Dankóval áll szemben a küzdőtéren” - állítja Baránek azzal, hogy ez a párharc nem végződIBOS EMESE Peter Plavčan oktatási miniszter nevéhez fűződik a harmadik Fico-kormány eddigi legnagyobb botránya, ám a miniszter pályafutása eddig sem volt zökkenőmentes. Pozsony. Robert Fico kormányfő szerint Peter Plavčan oktatási miniszternek azért kell távoznia, mert nem tudta megmagyarázni a tárca uniós pályázati felhívásai körül kirobbant botrányt. A tárca két, egyenként mintegy 300-300 millió eurós pályázati felhívást tett közzé a tudomány és a kutatás támogatására. A botrányt a tudományos akadémia elnökének és a hazai egyetemek rektorainak nyílt levele robbantotta ki egy hónapja. Azt állították ugyanis, hogy a kutatóközpontok és az egyetemek projektjeit sorra elkaszálták az értékelők. Ellenben tudománnyal és kutatással korábban egyáltalán nem foglalkozó, alkalmazottak nélküli, minimális forgalommal működő „postafiókcégek” több millió eurós támogatásokat nyertek el. A botrányt tovább A látszólagos idill a héten véget ért hét döntetlennel. Az elemző szerint Fico kijelentéseiből az is kiolvasható, hogy B tervként készül az előrehozott választásokra, bár minden erővel azon lesz, hogy ezt a forgatókönyvet sikerüljön elkerülni. „Úgy nyilatkozik, hogy később nyugodt lelkiismerettel azt állíthassa, nem ő akarta az előrehozott választásokat” - fűzte hozzá Baránek. Juraj Marušiak politológus szerint fokozta, hogy nem az adott szakterületen tevékenykedő értékelő bírált el egy-egy több millió eurós tudományos projektet. A napokban kiderült, hogy több, az SNS-hez köthető cég is sikeres volt az uniós pályázati felhíváson, köztük az emissziós kvótákon nyerészkedő Norbert Havalec cége is. Az egyik 300 millió eurós pályázati felhívást már kiértékelte a tárca, és a szerződések többségét aláírta. A másik felhívást az értékelők adatbázisával együtt törlik. Fico szerint azonban a botrány kétségeket kelt a lakosságban azzal kapcsolatban, hogy a kormány komolyan gondolja-e a korrupció elleni harcot. Rosszul indult Peter Plavčan az SNS többi potenciális jelöltjét, Andrej Danko korábbi asszisztensét, Ľudovít Hajdu- kot és az egykori újságírót, Helena Polákovát megelőzve került a tárca élére. Évtizedeken keresztül a tárca hivatalnoka volt, a minisztérium felsőoktatási főosztályának vezetői posztját cserélte le a miniszteri székre. Tárcavezetőipályafútásanem volt botrányoktól mentes. Az ellenzék a fejét követelte, még mielőtt Andrej Kiska államfőtől átvette volna mega válságot az élezte ki, hogy Fico menesztette az oktatásügyi minisztert. Ahogy felszólította Dankót a miniszter lecserélésre ugyanis szerinte nem szokványos. „Ez nagy pofon lehetett az SNS elnökének” - állítja az elemző. Grigorij Mesežnikov politológus úgy véli, azzal, hogy Fico felszólította Dankót az oktatásügyi miniszter menesztésére, a kormányfő csak igazolta, hogy az egész válsábízólevelét. A Diákhitel Alap tanácsainak tagjaként és igazgatójaként törvénysértő módon közel 40 ezer euró jutalmat vágott zsebre, ráadásul az alap fel nem használt 5,6 millióját irányítása alatt, rendkívül kedvező kamatra kölcsön adták a Slavia Capital pénzügyi társaságnak. A társaság igazgatótanácsában pedig neje, Viera Plavčanová ült. Az ügyben a pozsonyi járási ügyészség újabb vizsgálatot rendelt el, mely következmények nélkül zárult. Akkor a koalíciós partnerek kiálltak Plavčan mellett. Rosszul folytatódott Idén januárban azért került ismét a figyelem középpontjába, mert az oktatási tárca nem fizette ki a Scopus névre keresztelt nemzetközi adatbázis 3,6 millió eurós használati díját. A tudományos akadémia és a hazai egyetemek kutatói hetekig a kutatómunkájukhoz létfontosságú adatok nélkül voltak kénytelenek dolgozni. Nagy port kavart az Edunet köz- beszerzési pályázata is. Az iskolák ingyenes internet-hozzáférésére vonatkozó pályázatot úgy értékelték ki, hogy előtte kizárták a legalacsonyabb ajánlatot tevő szolgáltatót. Megoldatlan ügyek Plavčan minisztersége alatt gyakorlatilag folyamatosan napirenden volt a pedagógusbérek emelése és a közoktatási reform. A béremelésről elvben 2020-ig megállapodás született, de a szakszervezet még nem írta alá a kormány javaslatát. A közoktatási reform végleges szövege máig nem készült el. Egyelőre a kisiskolák finanszírozása is megoldatlan, ezt ugyanis a tárca kormányrendeleten keresztül akarta rendezni. Az új összegekről augusztusban kellett volna megállapodásnak születnie, viszont Plavčan távozásával ez már az új miniszter feladata lesz. got azért robbantotta ki az SNS, hogy a szőnyeg alá söpörje az oktatási tárcánál kirobbant botrányt. „Ez az ügy a kezdetektől Peter Plavčan tárcavezetőről szólt. Fico viszont még elég mozgásteret hagyott az SNS-nek, hiszen a tárcát nem vette el a párttól. Ha ez megtörtént volna, az SNS sokkal nehezebb helyzetben lenne, s Dankónak nehezebb lenne eldönteni, mitévő legyen” - mondta Mesežnikov. (dp) VILLÁMINTERJÚ Bugár Béla Híd-elnök Néhány napja még nem ragaszkodtak Peter Plavčan menesztéséhez. Mi változott azóta? A miniszter úr a hétfői sajtótájékoztatóján sok dolgot megmagyarázott, de nem mondta el, hogy kit tart felelősnek a történtekért, és azt sem mutatta meg, hogy hajlandó fellépni. Nincs itt az ideje, hogy elvegyék az SNS-től az oktatásügyet? Bár a sajtó mindig vért akar, én óvatos vagyok. Brüsszel a sajtóhírek alapján kezdte el a vizsgálódást, és nem a kezdő, start- up cégek sikeres pályázatait kifogásolja. A 300 millióból 67 millió az egyetemeknek megy, tehát nem beszélhetünk a legnagyobb botrányról. Az első lépésként meneszteni kellett volna az érintett értékelőket, és az uniós alapokat felügyelő csoport vezetőjét is. Utána pedig rendőrségi vizsgálat kell, hogy következzen. Számolnak azzal, hogy az SNS visszahívja minisztereit a kormányból? Természetesen előfordulhat, de az nem jelenti automatikusan, hogy előrehozott választások lesznek. Az akkor kerül terítékre, ha az ellenzék segítségével megbuktatnak egy minisztert, vagy nem mennek át a kormányjavaslatok a parlamentben. Probléma viszont, hogy az előrehozott választásokat nem lehet összekötni a novemberben esedékes megyei választásokkal, (ie) Peter Plavčan nemegyszer megizzadt a miniszteri tisztségében (Jozef Jakubčo felvétele) Plavčan az első távozó