Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-17 / 190. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2017. augusztus 17. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Gyenge termés várható 23 százalékkal alacsonyabb burgonyatermés várható (TASR felvétel) Lendületben a gazdaság SUSLABÉLA Befejezéséhez közeledik az idei aratás, a terméshozamok gyengébbek a tavalyiaknál; kevesebb lesz a burgonya és a cukorrépa is. Jelenleg még két kerületben, a Zsolnaiban és az Eperjesiben kell betakarítani a gabonát, erősítette meg Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. A búza ter­mőterületének 93, az árpáénak 92, a repceföld 96 százalékáról gyűjtötték be a gazdák a termést. A fagy is sokat ártott Az SPPK vezetője szerint a gyen­gébb hozamokat több tényező befo­lyásolta. „Egyrészt az óriási száraz­ság, másrészt a tavaszi fagyok is sok helyütt keresztülhúzták a termelők számításait. Amint azt az aratás kez­detén jeleztük, a kiesés elérheti a 20 százalékot, azaz ötödével lesz keve­sebb a termés, mint egy évvel ko­rábban volt” - hangsúlyozta Seman­čík. Idén mintegy 2,5 millió tonna gabonát takarítanak be a gazdák a ta­valyi 3,1 millióval szemben. Van­nak az országnak régiói, ahol akár 5 0 százalékra is felkúszik a terméski­esés. Az SPPK szerint elsősorban a Pozsonyi, a Nagyszombati, vala­mint a Nyitrai kerületben voltak a legjelentősebbek az éghajlati ki­lengések, vagyis éppen azokban a régiókban, melyek a legfontosab­bak a gabona- és a kukoricater­mesztés szempontjából. A Kukori­catermesztők és -feldolgozók Szö­vetségének becslései szerint az idei átlagos hektárhozamok nem halad­ják meg a 6 tonnát, miközben egy évvel korábban 7,76 tonnás átlagos hozamokat jegyeztek. Kevesebb termésre számíthatnak a burgonyatermesztők is, a visszaesés 23 százalékosra tehető. Hektáron­kénti átlagban 18-20 tonna krumpli begyűjtésére lehet számítani. A bur- gonyatermesztők szövetsége 150 ezer tonna termés begyűjtésével számol, az utolsó öt év átlaga 175 ezer tonna krumpli volt. Repcéből is kevesebb lesz Az elmúlt évben optimálisnak bizonyult a csapadékmennyiség a repcetermesztéshez. Idén ez nem ismétlődött meg, ezért a gazdák 12-14 százalékos terméskiesést lesznek kénytelenek elkönyvelni, miközben az ország déli régióiban 2,2-2,6 tonnás átlagos hektárhoza­mokat j egyeznek. Egy-egy jó évben a cukorrépa hektáronként átlag 75 tonnányi ter­méssel szolgált, viszont idén sok helyütt kénytelenek megelégedni a hektáronkénti 50 tonnás hozam­mal. ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Prága. Már az elem­zők sem bíztak abban, hogy a szlo­vák gazdaság látványos, 3,1 szá­zalékos első negyedéves növeke­dési ütemét túl lehet szárnyalni, tegnap azonban be kellett vallani­uk, hogy újra tévedtek. Szlovákia gazdasági teljesítménye a második negyedévben 3,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami a javuló foglalkoztatottságon is meglátszik. A Szlovák Statisz­tikai Hivatal tegnap tette közzé a második negyedév gazdasági nö­vekedéséről szóló gyorsjelentését. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint eredetileg arra számítottak, hogy a szlovák gazdaság növekedési üteme visszafogottabb lesz, az ország húzóágazatának számító autó­iparban ugyanis a cégek az új mo­dellek bevezetésére koncentrál­nak, emiatt pedig gyengébb telje­sítményt nyújtanak a korábbinál, ráadásul a kivitel sem alakult a leg­jobban. „Mindent bőven pótolt azonban az egyre dinamikusabban növekvő belső fogyasztás, a mun­kanélküliség csökkenésének és a reálbérek növekedésének köszön­hetően ugyanis a lakosságnak egyre több elkölthető pénze van” - mondta Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Koršňák szerint nem szabadna megfeledkeznünk ez egyre ígére­tesebben alakuló beruházásokról sem, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a bankok egyre több hi­telt adnak ilyen célra a társasá­goknak. Az elemzők a jövőt ille­tően is derűlátók. „Várhatóan az elkövetkező negyedévekben is folytatódik a dinamikus növeke­dés, miközben a fogyasztás mel­lett egyre nagyobb szerepet kap­nak majd az olyan beruházások, mint például a Jaguar Land Rover nyitrai terjeszkedése” - állítja Koršňák, hozzátéve, hogy az idei év egészére 3,4%-os növekedésre számíthatunk. „A dinamikus gaz­dasági növekedés a szlovákiai foglalkoztatottságon is meglát­szik” - tette hozzá Muchová. A Statisztikai Hivatal szerint a má­sodik negyedévben 2,37 millió embernek volt munkája az or­szágban, 2,1%-kal többnek, mint egy évvel korábban. Gyakorlati­lag ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben nagyjából 50 ezerrel több új munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt. A Statisztikai Hivatal a második negyedév gaz­dasági eredményeiről szóló rész­letes jelentését szeptember 5-én teszi közzé. Csehország legalább akkora meglepetéssel szolgált, mint Szlo­vákia. Mint kiderült, a lengyel és a román negyedéves növekedés után a harmadik leggyorsabbat produ­kálta az Európai Unióban. Egye­nesen 4,5%-kal nőtt nyugati szom­szédunk gazdasága, ami főleg a . rendkívül izmos belső keresletre vezethető vissza, ez utóbbi mögött pedig a magas foglalkoztatottsági adatok állnak A magyar bruttó hazai termék (GDP) 3,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az euróövezet GDP-növekedése 2,2%, az Európai Unió növekedése pedig 2,3% volt. (mi, patria.cz, SITA) RE 170348

Next

/
Thumbnails
Contents