Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-16 / 189. szám, szerda
2 | KÖZÉLET 2017. augusztus 16.1 www.ujszo.com Drucker jobb kórházi sürgősséget ígér LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Kót-három éven belül átalakulhat a szlovákiai kórházak sürgősségi ügyelete, ígéri Tomáš Drucker egészségügyi miniszter. A kiépítés több tízmillió euróba kerül majd, a fenntartás pedig közel 20 millió euróba kerülhet évente. A sürgősségi orvosi ügyeleti rendszerhez kapcsolódóan, januártól megkezdődik a sürgősségi kórházi ügyeleti ellátórendszer átalakítása is. Míg az orvosi ügyelet általában éjjel 11-ig lesz elérhető 2 euróért, addig a kórházi sürgősségi ügyelet nonstop működik majd a hét minden napján. Ezért viszont 10 eurót kell majd fizetnie annak, aki egyszerűbb, halasztható kezelést kérve keresi fel a sürgősséget. Két és fél szint A miniszter elképzelése szerint kétszintű lesz a kórházi sürgősségi ellátás: 34 kisebb kórházban egy rendelő biztosít majd állandó orvosi ellátást a szükséges kiegészítő személyzettel, 10 központi kórházban viszonyt komolyabb, több orvossal, szakorvossal, egyéb egészségügyi személyzettel működő ügyelet épül majd ki. Ez a jobban felszerelt ügyelet kiegészíthető lesz majd egy úgynevezett traumaközponttal. „A törvény pontosan meghatározza majd, hogy ilyen feltételeket kell biztosítania a sürgősségi központnak, mind a személyi feltételeket, mind a műszerezettségi feltételeket tekintve” - magyarázta Tomáš Drucker egészségügyi miniszter. A magasabb szintű központ tovább bővíthető majd egy úgynevezett traumaközponttal, amely nemcsak a sürgősségi ellátásra lesz képes, hanem a hosszabb távú kezelésre is, ebben ugyanis legalább 46 betegágyat kell létesíteni. Januárban indul A kórházi sürgősségi központok működését szabályozó törvény januárban léphet majd életbe, és ezzel párhuzamosan lehetőség nyílik a központok megnyitására is. „Amelyik januártól teljesíti a törvényben előírt feltételeket, annak a finanszírozása biztosított lesz” - állítja Drucker. Sok kórház szerinte már ma is teljesíti a legtöbb feltételt, de vannak, ahol megfelelő helyiséget és a szükséges orvosi műszereket, diagnosztikai berendezéseket is biztosítani kell. A teljes rendszer kiépítése a miniszter szerint több tízmillió euróba kerül majd. Ezt elsősorban uniós és állami forrásokból akarják fedezni, de számítanak magánforrások bevonására is a magánkézben lévő kórházakban. A központok fenntartását az egészségbiztosítási rendszer fogja finanszírozni átalánydíj formájában, az egyszerűbb központok havi 26 700 eurót, a magasabb felszereltségűek havi 99 300 eurót kapnak majd. Drucker szerint a fenntartás évente mintegy 18 millió euró pluszba kerül majd a jelenlegi rendszerhez képest. Ahol nem lesz ügyelet Azokban a kórházakban is kezelhetik majd a sürgős eseteket, amelyek nem kerültek fel az állandó sürgősségi ügyeleti kórházak listájára, ezek azonban nem kaphatnak átalánydíjat. Az általuk elvégzett sürgősségi kezeléseket a biztosítók továbbra is a jelenlegi rendszerben finanszírozzák, vagyis az elvégzett kezelések árát térítik. Sürgősség Egyszerűbb központok: ► nonstop működés ► legalább egy rendelő, ► minimum egy orvos, nővér, előszűréstvégző dolgozó ► havi költség: 26 700 euró ► 34 kórház, például: Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Léva, Rimaszombat, Rozsnyó Magas felszereltségű központok: ► nonstop működés ► önálló szervezeti egység, osztálya kórházban ► több szakorvos állandó készenlétben ► több beteg párhuzamos ellátására alkalmas helyiség ► baleseti ellátóegység ► CT, röntgen, ultrahang ► havi költség: 99 300 euró ► 6 felnőttközpont: egyetemi kórházak - Pozsony- Ružinov, Kassa, Besztercebánya, Nyitra, Turócszentmárton, poprádi kórház; ► 4 gyerekközpont: pozsonyi, kassai, besztercebányai, turócszentmártoni egyetemi gyerekkórházak Sikeresen pályáztak az SNS-közeli cégek Beruházásokról döntött a hátizsákos vasutas Fico: a válság nem más, mint béka-egér harc Pozsony. Elmaradt a tegnapra meghirdetett koalíciós tanács. A koalíciós partnerek szerint nincs szükség újabb egyeztetésre, mert az utóbbi napok konzultációi sikeresek voltak. A három pártelnök közös nyilatkozata alapján a felek abban is megállapodtak, milyen időrendben egészítik ki új prioritásokkal a koalíciós szerződést. Részleteket azonban nem közöltek. A nyilatkozat szerint tekintettel a közelgő megyei választásokra regionális szinten a három párt konzultációs mechanizmusokat alakít ki - bővebb erről sem tájékoztattak. A koalíciós felek azután adtak ki közös nyilatkozatot, miután nyilvánosságra került, hogy Andrej Danko lemondta a tegnapra tervezett egyeztetést. Robert Fico kormányfő a koalíciós válságot firtató kérdésekre azt felelte, hogy ezek béka-egér harcok. „Várjanak, hiszen az élet megy tovább, holnap tanácskozik a kormány, vigyük át a párbeszédet oda, ahová való, politikai pártok szintjére, koalíciós tanács is lesz” — mondta Fico. Tegnap délben a kormányhivatalban tanácskozott a Smer csúcsvezetése. František Sebej és Jakab Elemér (mindketten Híd) nem kívánta kommentálni a koalíció körüli helyzetet. Pfundtner Edit (Híd) szerint Danko lépései nem vallanak tisztességes államférfira, politikusra. Az egyetemek rektorai azt kifogásolták, hogy partnerként voltak jelen, de nem mondhatták el véleményüket Plavčan sajtóján. (ie, TASR, denník N) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Miközben a kormánypártok elnökei úgy tesznek, mintha felszámolták volna a koalíciós válságot, újabb és újabb információk kerülnek napvilágra a válságot kiváltó, az oktatási tárcánál kirobbant uniós pénzosztási botránnyal kapcsolatban. Az ellenzéki Veronika Remišová rámutatott, hogy Andrej Danko (SNS) korábbi állításával ellentétben nem csupán a jó kondícióban levő magáncégek voltak sikeresek az oktatási minisztérium 300 millió eurós pályázati felhívásában, hanem olyan különböző állami hivatalokhoz tartozó szervezetek is, melyek közvetlen a minisztériumok alá tartoznak. „Úgy vélem, ezek a szervezetek is csak azért voltak sikeresek, mert a pártok elhelyezték ezekben az embereiket, és így beleszólásuk lehet a milliók elosztásába” - mondta Remišová. Az ellenzéki képviselő szerint volt olyan a civilszervezet is, amely a pályáztató honlapján lévő adatok szerint parlament, vagyis Andrej Danko hivatala alá tartozik. A tárca ezt az információt azonnal cáfolta, és a web- oldal technikai jellegű hibájával magyarázta, hogy ilyen információ megjelent a honlapon. A tárca szerint 28 szervezetnél tüntettek fel téves adatokat, ezeket a képviselő figyelmeztetést követően eltávolítottak. Ugyanakkor nem ez az egyetlen, újabb vitatható sikeres pályázat. A Denník N napilap szerint ugyanis közel 7 millió eurót nyert az oktatási tárca felhívásán annak a Norbert Havalecnek a cége is, aki érintett volt az első Fico-kormány egyik legnagyobb botrányában, az emissziós kvóták ügyében. Akkor az SNS irányította környezetvédelmi minisztérium az államra nézve rendkívül kedvezőtlen feltételekkel az Inter- blue Group névre keresztelt garázscégnek adta el az emissziós kvótákat. Az állam 66 millió eurót veszített az üzleten. Az ügyben folyik a bírósági eljárás. Norbert Havalecnek akkor egyrészt köze volt az eladás előkészítéséhez, az akkori SNS- es miniszter tanácsadója volt, másrészt az eladáson nyerészkedő cég mögött is ő állt. A lap szerint Norbert Havalec rendszeresen üzletel az állammal. Cégei akkor voltak a legnyereségesebbek, amikor Ján Slota pártja kormányon volt. 2009-ben például több mint 700 ezer eurós nyereséget termelt, 2013-ban viszont mindössze 23 ezer eurót. Az sem számított ritkaságnak, hogy az előre leegyezett összegnél akár 10 millióval is többet tett zsebre egy-egy megbízásért. Norbert Havalec DSSI cége most az oktatási tárcánál úgynevezett intelligens, autonóm elektronikus autó fejlesztésére kidolgozott pályázatával volt sikeres. Az uniós alapokból több mint 6 millió eurós támogatást kap, az önrész 800 ezer euróra rúg. A pályázattal az oktatási tárca első mintegy 300 millió eurós uniós felhívásán volt sikeres a DSSI. Ennek a felhívásnak a kifizetését az ellenőrzések lezárásáig ugyan leállította a tárca, viszont ezt a felhívást már kiértékelték és lezárták. Nagy valószínűség szerint a tárcának folyósítania kell majd a projektekre megítélt összegeket, (ie, TASR, denník N) ÖSSZEFOGLALÓ Több százmilliós projekteket hagyott jóvá a Szlovák Állami Vasutak ÍŽSR) volt vezérigazgatója, Stefan Hlinka, aki néhány héttel ezelőtt 300 ezereuróval teli hátizsákot felejtett ott egy benzinkúton. Az esetet már a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja. Pozsony. Hlinka július végén felejtette a jelentős készpénzt tartalmazó hátizsákot a Dl-es autópálya egy pihenőhelyén Tátra- csorba közelében. Egy benzinkutas találta meg, aki a Markíza tévé szerint „sokkot kapott”, amikor meglátta a hatalmas összeget. Értesítette a rendőrséget, amely lefoglalta pénzt, és most azt firtatja, legális úton került-e az államvasŠtefan Hlinka (TASR-feivétei) utak egykori vezérigazgatójához. Hlinka először azt mondta a nyomozóknak, hogy elhunyt édesanyja házában találta a pénzt. Hlinka az elmúlt időszakban az állami teherfuvarozó vállalat, a Cargo felügyelőtanácsában ült, a közlekedésügyi tárca a héten közölte, azonnali hatállyal menesztik tisztségéből. Míg a ZSR élén állt, két jelentősebb beruházást is jóváhagyott a vasúti sínek modernizálására. Az elsőt, 245 millió euróért- az összeg többségét uniós alapokból kellett volna finanszírozni- végül törölték, ugyanis Brüsszel kifogásolta, hogy a versenyben a második legalacsonyabb ajánlat nyert. A második szerződés több mint 127 millió euróért ugyancsak a sínek korszerűsítéséről szólt. Mindkét szerződést a TSS Grade körüli konzorcium nyerte meg. A társaság 2013-ban restrukturalizá- cióban írta le adósságának többségét, mint később például a Dopra- stav. Közös bennük az is, hogy csak adósságaik töredékét fizették ki beszállítóinak, miután lezárult a csődvédelmi eljárás, tovább folytatják tevékenységüket. Hlinka 2014-ig volt a vasúttársaság vezetője, lapértesülések szerint 2009 és 2014 között 226 ezer eurót kereshetett különböző magas tisztségeiben. A Cargo Slovakia vasúttársaság felügyelőbizottságának 2012 szeptemberétől volt a tagja. A társaság többször hangsúlyozta, hogy Hlinka nem a cég alkalmazottja, és hogy az égvilágon semmit nem tudnak az elveszített pénzről. (dem) A miniszter színvonalasabb ellátást ígér