Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-09 / 183. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. augusztus 9. KULTÚRA I 5 A határról, a bűn súlyáról Peter Bebjak borzongató alvilági története, a Vonal nézettségi rekordokat döntöget TALLÓSI BÉLA Peter Bebjek Vonal című filmje a szlovák-ukrán határon játszódik 2007-ben, pár hónappal a schengeni övezethez való csatlakozás előtt. A történet hősei cigarettacsempészésből élnek, ám a határhelyzet megváltozása miatt veszély­ben érzik jól bejáratott bizniszüket. Más, jövedel­mezőbb árura kellene válta­niuk, de az a vállalkozás rizikésabb lenne. Az átállás tragikus konfliktusokat szül. Peter Bebjak sorozatban rendezi a jó filmeket. Kezdve a Barackliget­tel, amely a Csallóközben játszódik, és feszes drámai helyzetekben mutat be félrecsúszott emberi sorsokat, küzdéssel teli életeket. Folytatva a Takarítóval, melynek története egy halálesetek utáni helyszíntakarítás­sal foglalkozó, befelé forduló fiatal­ember érzelmi nyitását vázolja meg­rázó hitelességgel. Peter Bebjak mesteri fokon készit filmeket. A ki­magasló eredmény nála annak is be­tudható, hogy rendezőként kiemel­kedő tehetségű szakemberekből ál­lítja össze stábját, és átütő, erős tel­jesítményre képes színészekre bízza a hús-vér figurák életre keltését - ér­vényes ez a Vonalra is. A közönség és a szakma is szereti Bebjak munkáját: a bűnügyi történet és a thriller jegyeit drámai sodrású cselekményfolyamban hatásosan vegyítő legújabb filmjének nézett­sége rekordokat döntöget. Már a be­mutató első napja (augusztus 3.) azt mutatta, hogy a közönséget erősen vonzza a film, s ez csak beigazoló­dott a következő napokban - csütör­töktől vasárnapig 69 242 néző vál­tott rá jegyet. Olyan nagy volt iránta az érdeklődés, hogy egyes mozikban programon kívüli vetítéseket kellett beiktatni. A Vonal nézettsége túl­szárnyalta az idei év eddigi legsike­resebb két hazai filmjét - az Ember­rablást és a Mindent vagy semmit - is. A szakmai elismerést pedig a Karlovy Vary-i siker igazolja, a ren­dezésért járó Kristályglóbusz. A Kelet-Szlavákiában játszódó, az alvilági összefonódásokat, csatáro­zásokat, leszámolásokat meggyőző­en, húsba vágóan bemutató Vonal ugyanolyan borzongató izgalmat nyújt, mint egy véres szicíliai maf­fiasztori. Ehhez az is hozzájárul, hogy a szlovák vadkeleten zajló, megfélemlítésekkel és durva alvilá­gi leszámolásokkal teli, feszesre fo­gott bűnügyi történet mögött nagyon jól érzékeltetett - családi viszonyo­kat, emberi kapcsolatokat boncol­gató - lélektani dráma vonul végig. Adam Krajňák (Tomáš Maštalír), a csempészbanda irgalmatlan vezére Peter Bemarddal (Andy Hryc), a korrupt rendőrtiszttel összejátszva zavartalanul szállítja embereivel a csempészárut a határ egyik oldalá­ról a másikra. Amikor a bűnszerve­zetben mindenkit megcsap a válto­zás szele, Adam Krajňák hajlítha- tatlan marad: a megváltozott viszo­nyok között is csak a kisebb rizikót jelentő dohányáruval kíván üzletel­ni. Kereken elutasítja az ukrán boss ajánlatát, hogy téljen át a drogcsem­pészetre. Irgalmatlanul elbánik azokkal a bandatagokkal, akik a há­ta mögött, saját szakállukra is meg­próbálnak dolgozni, és a rendőr­tiszttel előre lezsírozott határátkelés során a cigarettaszállítmánnyal együtt kábítószert is megpróbálnak átcsempészni. FILMKOCKA Vonal ■ Szlovák cím: Čiara • Színes szlovák-ukrán-cseh filmdráma 2017,113 perc ■ Rendező: Peter Bebjak ■ Forgatókönyvíró: Peter Balko ■ Operatőr: Martin Žiaran ■ Zene: Slavomír Solovic ■ Szereplők: Tomáš Maštalír, Emília Vášáryová, Zuzana Fialová, Andy Hryc, Eugen Libezňuk, Filip Kaňkovský, Milan Mikulčík, Benkő Géza, Öllé Erik, Havasi Péter r A film előzetesét megnézhetik azujszo.com-on. A tagok széthúzása, az ukrán boss és a korrupt Bemard szövetkezése Krajňák hatalmának megsemmisü­léséhez, majd teljes összeomlásá­hoz vezet. Hirtelen kell megtapasz­talnia: azzal, hogy egyre jobban szoml a hurok körülötte, nemcsak saját élete kerül veszélyben, hanem a családja is kezd széthullani. És ez jelenti a legnagyobb csapást szá­mára. Mert addig ott állt mögötte sziklaszilárd támaszként az édes­anyja (Emília Vášáryová), aki erős kézzel tartotta össze a családot. Büszke volt a fiára, és mindenben, a legelvetemültebb tetteiben is támo­gatta, bárkivel szemben a védelmé­re kelt. Annak, aki része lett a csa­ládnak (elvette Adam lányát), egy követ kellett fújnia az anyjától füg­gő, az anyja irányítása alatt álló családfővel, és száz százalékosan oda kellett tennie magát a piszkos üzletékbe. A Vonal legérzékenyeb­ben kidolgozott szála (a brutális le­számolások mellett) Adam Krajňák családi hátterének bemutatása. An­nak érzékeltetése, milyen romboló hatással van a bűnözés a családon belüli kapcsolatokra. Az egyre in­kább elhatalmasodó félelem, a folytonos rettegés a családtagokban —ha nem is oltj a ki a szeretetet (a fe­leség azt mondja Adamnak, hogy mindig is szeretni fogja) - ellehe­tetleníti az együttélést, megöli a biztonságos jövő képét. Erről szól a film. Arról a határvonalról, ame­lyet, ha átlépünk, nincs visszaút. A bűn súlyáról fest komor képet a Vo­nal. A lerázhatatlan teherről, amely újabb bűnbe húz. Adam Krajňák (Tomáš Maštalír) és csempészbandája (Öllé Erik, Filip Kaňkovský, Eugen Libezňuk, Benkő Géza, Milan Mikulčík). Az árulókat kemény büntetés sújtja. (Fotó: Continental film) Ma kezdődik a Sziget fesztivál Budapest. Ma kezdődik és augusztus 16. hajnalig tart a 25. Sziget fesztivál, amelyre ismét közel félmillió látogatót várnak. Már vasárnap este be lehetett költözni az Óbudai-szigetre, és több ezren éltek is ezzel a lehe­tőséggel, főleg külföldiek, akik igyekeztek lecsapni a legjobb sátorhelyekre. A reptér és a fesztivál helyszíne között idén is transzferbuszokkal lehet utazni, és rendkívüli hajójáratokkal is megközelíthető a rendezvény. A budapesti tömegközlekedést is jelentősen átalakítják, sűrítik a járatokat, a HÉV pedig éjjel is közlekedik. A mai nap húzóneve P!nk, aki hosszabb kihagyás után ugrott fejest ismét a tumézásba. Az amerikai énekesnő ötödször koncertezik Magyarországon, a Szigeten 2007-ben lépett fel. A délutáni sátorverés közben a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató idei győztesét, a Lóci játszik ze­nekart lehet hallgatni. A Magic Mirror sátorban 23 órától egy nagyszabású koncerttel emlé­keznek kollégái, pályatársai a ta­valy elhunyt Somló Tamásra, aki idén lenne 70 éves. Quk) Már vasárnap estétől tart a be­költözés (szigethu) Austen-adaptáció, sötétebb tónusban London. Új, a korábbiaknál kevésbé „főkötős” televíziós fel­dolgozás készül Nagy-Britan- niában Jane Austen Büszkeség és balítélet'címü könyvéből. A re­gény tévés feldolgozásai közül mindmáig a BBC több mint 20 éve bemutatott változata a leg­népszerűbb, Colin Firth és Jen­nifer Ehle főszereplésével. Az ITV számára most Nina Raine színműíró adaptálja a regényt, akinek az a terve, hogy jobban ki­emeli a történet „sötétebb tónu­sait”. A szereposztásról még nem közöltek részleteket. (MTI) Hobbiállat HÍD DÓI Horgászat * Fotósul! (ÓBAN ŐZEK Melléklet az Új Szóban Fotósuli: Játék a záridővel Sablonnal festett egyedi táskák piacra és iskolába • Akcióban az őzek 5 jó tanács a kerti grill tisztításához ISZtllS 10-én keresse kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! UJ SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents