Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)

2017-08-09 / 183. szám, szerda

www.ujszo.com | 2017. augusztus 9. KÖZÉLET I 3 Támogatást adnak faházakra MOLNÁR IVÁN Pozsony. Alacsony energiafel­használású, fából kásziilt családi házat építenek? Megéri minél hamarabb vé­gezni a munkával. A földmű­velésügyi minisztérium tárca­közi egyeztetésre küldte azt a javaslatát, amelynek köszön­hetően az ilyen házat építők állami támogatáshoz jutnak. A szaktárca a kísérleti projekt ke­retében idén egymillió eurót kíván szétosztani a fából készült családi házakat építők között. „Szlovákiá­ból évente 2,5-3,5 millió köbméter­nyi fát visznek ki külföldre. Mi azonban fontosnak tartjuk, hogy a megtermelt faanyagot itthon dol­gozzák fel, munkát biztosítva az ágazatban dolgozóknak. Az állami támogatással így nem csupán a fa­házakat építőkön, hanem a faipar­ban dolgozókon is segíteni szeret­nénk. És persze az sem mellékes, hogy az energiatakarékos házaknak köszönhetően a környezetünk megóvásához is hozzájárulhatunk” — nyilatkozta Gabriela Matečná, földművelésügyi miniszter. Kik juthatnak hozzá a támogatás­hoz? A legfontosabb kritérium, hogy a támogatást nem előre folyó­sítják, hanem a már kész házak tu­lajdonosai igényelhetik. Egész pontosan: a használatbavételi enge­(Ján Krošlák felvétele) A támogatás iránt érdeklődőknek a kérvényeiket az Agrárkifizető Ügynökséghez kell majd eljuttat­niuk, legkésőbb 30 nappal a földművelésügyi tárca által terve­zett rendelet hivatalos meghirdeté­sét követően. Ez utóbbira érdemes lesz figyelni, hiszen Szlovákiában évente nagyjából ezer családi ház épül fából, miközben az állami tá­mogatásra elkülönített összeg leg­feljebb 100—200 házra lesz elegen­dő. A támogatás legkevesebb három lakóhelyiségből álló házakra jár délyt legkésőbb a földművelésügyi tárca által kiadott rendelet életbe lé­pésének a napjáig kell megszerez­niük. Pontosan meghatározzák a ház műszaki paramétereit is. Csak az kaphat támogatást, aki egyszintes, pince nélküli, legalább 70 négyzet- méteres, legkevesebb három lakó- helyiséggel rendelkező házat épí­tett. Az építkezés költségeinek kulcsrakész kivitelezés (az épület beköltözhető, minden gépészeti és szerelvényezési munka, burkolás, belső ajtók, festés elkészítve) ese­tén meg kell haladniuk a 65 ezer, külső kulcsrakész kivitelezésnél (az épület kívülről teljes mértékben kész van, de belül semmilyen mun­kavégzés nem történt) az 55 ezer, szerkezetkész kivitelezésnél (falak, födém és tetőszerkezet elkészült, tető fóliázva) pedig a 30 ezer eurót. A támogatást kizárólag olyan ma­gánszemélyek igényelhetik, akik a családi házat nem használják majd vállalkozásra. Még augusztusban menesztenék Plavčant Danko helyett Paška magyarázza a botrányt IBOS EMESE Jövő pénteken kezdeményezni fogja az ellenzék Peter Plavčan oktatási miniszter menesztését. Meggyőződésük, hogy a kor­mányválságot az oktatási tárca 600 milliós uniós botránya robbantotta ki, melyért Andrej Dankót, az SNS elnökét terheli a felelősség. Az ellenzék szerint a jelenlegi kormánykoalíció a folyamatos ci- vakodás miatt labilis. „A koalíciót nem a közös értékek tartják össze, hanem pusztán a közpénzek, az ál-* lami pénzek lenyúlásának biznisz- modellje. Ez látható a tudományra és a kutatásra szánt pénzek körül kirobbant botrányból is” - mondta Veronika Remišová (OEaNO), aki szerint a kormányválsággal akar­ják elterelni a figyelmet Andrej Danko (SNS) 600 millió eurós uniós megabotrányáról. Az ellen­zéki képviselő emlékeztetett, hogy Szlovákia történtének legnagyobb botrányáért az SNS elnöke előbb az ellenzéket, majd a sajtót tartotta felelősnek, most pedig a kor­mányfő tanácsadóit vádolja. , Andrej Danko feleslegesen pró­bálja meg elterelni a figyelmet, mert a pályázatok kiértékelésének feltételeit az ő jelöltje módosította, a projektek értékelőit is Peter Plavčan minisztersége idején vá­lasztották ki, és ő nevezte ki a Ku­tatóügynökség igazgatóját is. A 600 millió eurós botrány Andrej Danko botránya, és ettől nem fog megszabadulni” - szögezte le Remišová, aki előre megjósolta, hogy az SNS azzal fog előállni, az OEaNO és a Smer összejátszanak a nemzetiek ellen. A képviselő szerint ezeket a képzelgéseket fe­lesleges kommentálni. Hasonló állásponton van az SaS is. „Az, amit az utóbbi napokban a kormány képviselői műveltek, gyávaság volt, kínos és felelőtlen Szlovákia lakosságával szemben. Minél előbb véget ér ez a korrupt koalíció, annál jobb” - mondta Ľubomír Galko, az SaS alelnöke. Szerinte is Andrej Danko a koalí­ciós szerződés felmondásával akarja elterelni a figyelmet az ok­tatásügyi tárca szétlopásáról, rá­adásul nem tudja, mi tévő legyen Plavčan miniszterrel. A liberális képviselő szerint két lehetőség jön számításba. Az egyik az előreho­zott választások, a másik pedig, hogy a kormánykoalíció megsza­badul Peter Plavčan (SNS-jelölt) oktatási és Robert Kaliňák (Smer) belügyminisztertől, és végre való­ban dolgozni kezd. Az ellenzék jö­vő pénteken, augusztus 18-án kez­deményezni fogja Peter Plavčan oktatási miniszter menesztését. A tárcavezető leváltásához szüksé­ges 30 aláírás már összegyűlt, de néhány napig még várni szeretné­nek, mert Ľubomír Galko (SaS) szerint időt akarnak adni a koalí­ciónak, illetve látni szeretnék, ho­gyan alakul a kormányválság. Boris Kollár, a Sme rodina el­nöke szerint Andrej Danko lépése nem fog előrehozott választásokat vonni maga után. Kollár szerint a koalíciós erőviszonyok sem fog­nak jelentősen átalakulni. „Ezt semmi sem indokolja. Andrej Dankónak nincs 16 vagy 20 szá­zalékos támogatottsága, hogy na­gyobb hatalmat követelhessen magának” - véli az ellenzéki párt­elnök. ÖSSZEFOGLALÓ Robert Fico miatt 15 perces késéssel kezdődött a koalíciós tanács tegnapi ülése. Andrej Danko pártelnök előtte az SNS elnökségének magyarázta el, miért mondta fel tegnap a koalíciós szerződést. Pozsony. Danko szinte csak elis­mételte a tegnapi levelében írtakat. Szerinte a koalíciós szerződés teljes átdolgozásra szorul, mondta az SNS elnökségének ülése után. Robert Fi­co a tanács ülése előtt kérdésekre nem válaszolt, helyette az újság­írókra támadt: „Önök kínosak!” - válaszolta az újságírói kérdésekre. Bugár Béla még hétfőn, a Híd el­nökségének ülése után ismertette el­várásait, szerinte Dankónak konkrét javaslatokkal kell előállnia. Ez teg­nap nem történt meg, de a három pártelnök megerősitette, hogy együtt akarják folytatni a kormányzást. Az SNS elnökének javaslatairól pénte­ken tárgyal a koalíció. Smer kontra SNS Az SNS problémáiról Danko he­lyett Jaroslav Paška, a párt alelnöke beszélt. Szerinte egy smeres, a kor­mányhivatalban lévő csoport dolgo­zik az SNS ellen. Habár konkrétu­mokról nem beszélt, sajtóinformáci­ók szerint azt róják fel a Smemek, hogy ő robbantotta ki az oktatási mi­nisztérium uniós támogatások el­osztásával kapcsolatos botrányát. Úgy vélik, hogy Robert Fico két ta­nácsadója áll a rektorok és a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke által aláírt levél mögött, amit a tudomány és kutatás támogatására szolgáló uniós programban történt gyanús pályáztatás miatt írtak Peter Plavčan oktatási miniszternek. Paška szerint Danko a múlt heti koalíciós tanácson úgy érezte, mintha Fico rá akarná húzni a vizes lepedőt Plavčanra a botrány miatt. Úgy véli, hogy Plavčannak teret kell adni arra, hogy megvizsgálja az uniós támogatások elosztásának mechanizmusát, és megtalálja a felelősöket. Az OllaNO és a Smer Paška azt is felrója a Smemek, hogy látszatra együttműködik az OĽaNO-val az SNS tönkretétele ér­dekében. „Bármilyen anyag, ame­lyet a Smerben kidolgoznak, az ÓĽaNO-n keresztül érkezik meg - vádolta a Smert Paška. - Olyan ér­zésünk van, hogy ez szinkronban működik. Mintha ezt a politikai sze­replőt arra állították volna rá, hogy befeketítse az SNS-t olyan anyagok­kal, amelyeket valahol a Smerben dolgoztak ki.” Paška szavait Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes igyekezett cáfolni. Szerinte az uniós alapok miatt kirobbant botrányt nem az ő munkatársai okozták. Teljes kilépés? Paška nem zárta ki, hogy az SNS teljesen kiléphet a kormányból, de ezt csak a legutolsó megoldásnak tartja. „Meglátjuk, milyen taktikával jön a Smer” - jelentette ki Paška. A koalí­ciós szerződésbe például azt szeret­nék lefektetni, hogy a koalíciós ta­nács a kormány minden ülése előtt ülésezik, és megbeszélné a kormány elé kerülő anyagokat. A kormány át­alakítása nem áll érdekükben.(ipj,TASR) Jogerősen elítélték a támadót Nyitra. Három évvel azután, hogy több kopaszra borotvált fi­atal brutálisan megtámadta a nyitrai Mariatchi bár néhány vendégét, megszületett az ügy­ben az első jogerős ítélet. Ján Durov 6,5 éves szabadságvesz­tésre ítélték, amiért összerug­dosta a bár tulajdonosát, Rado­van Richtárikot. 2014 szilveszter éjszakáján a szélsőjobboldali vendégek láto­gatásáról ismert Walhalla kár­tyaklub tagjai be akartak jutni a Mariatchi nevű nyitrai diákbár­ba, ám Richtárik nem engedte be őket. Mikor elkezdték rugdosni az ajtót, a tulajdonos le akarta őket fotózni, de a földre lökték és összerugdosták. Richtárik sú­lyos sérüléseket szenvedett, többet közt eltört a lába is. Az ügyben egyebek mellett Ďurov ellen emeltek vádat, ő volt a verekedés legaktívabb részt­vevője - bár ő maga azzal véde­kezett, csak fejbe rugdosta a bár­tulajdonost. A bíróságot ez a vé­dekezés meglehetősen meglep­te. Az ügyben eljáró bírónő az ítélet indoklásában azt írja, ért­hetetlen, hogy a védekezés azon az érven alapul, hogy a vádlott csak a sértett fejét rugdosta. A vádlott valójában nemcsak rug­dosta Richtárikot, hanem a lábá­ra is ráugrott, eltörve azt. A támadó eredetileg is 6,5 évet kapott, ám a döntést megfelleb­bezte, a kerületi instancia a fel- lebbviteli eljárás során hagyta helyben a korábbi ítéletét, amely ezáltal jogerőre lépett. A vádlott nem várta meg az Ítélethirdetést, nem sokkal előtte távozott a bí­róságról. (dp, SITA) RÖVIDEN Volt vasúti főnöké a 300 ezer euró Pozsony. Minden jel szerint a Szlovák Vasúttársaság volt ve­zérigazgató) a, a ZSSK Cargo felügyelőtanácsánakjelenlegi tagja, Štefan H. felejtette el július végén egy csorbái (Tatranská Štrba) benzinkúton azt a háti­zsákot, amelyben több mint 300 ezer euró volt készpénzben. Az információt a Markíza tévétár­saság közölte elsőként azzal, hogy a rendőrség jelenleg vizs­gálja az időközben lefoglalt pénzösszeg eredetét. A Markíza szerint Štefan H. a nyomozóknak azt mondta, hogy a pénzt elhunyt édesanyja családi házában talál­ta. Miután rájött, hogy a hátizsá­kot a benzinkúton felejtette, visszament érte, ám ott már a rendőrök vártak rá. „Az ügyben indított vizsgálat még nem ért véget” - mondta tegnap Jana Migaľová eperjesi kerületi rend­őrszóvivő azzal, hogy Štefan H- nak igazolnia kell a pénz erede­tét. A Markíza tegnap próbálta megszólítani Štefan H-t, ám a telefonhívásokra nem reagált. A vonatkozó törvények szerint az összeg 10 százaléka, tehát vala­mivel több mint 30 ezer euró azt illeti meg, aki a hátizsákot meg­találta a benzinkúton. (dp)

Next

/
Thumbnails
Contents