Új Szó, 2017. augusztus (70. évfolyam, 176-201. szám)
2017-08-09 / 183. szám, szerda
2 | KÖZÉLET 2017. augusztus 9. | www.ujszo.com Danko nem bír a Smerrel az ámyékháborúban FINTA MÁRK Ha a sajtó mindössze arra a másfél percre támaszkodhatott volna, amennyi ideig Bugár Béla, a Híd elnöke az újságírók elé állt a Koalíciós Tanács ülése után, a közvélemény nem sok mindent tudott volna meg arról, miért is robbant ki a nyárközépi koalíciós válság. Homályos részleteket Jaroslav Paška, az SNS alelnöke mondott, egy elmérgesedő Smer-SNS konfliktus körvonalait vázolva fel. Bugár Béla rövid sajtótájékoztatójából az következik, hogy megoldás nem született a Koalíciós Tanács ülésén, a pártelnökök tovább tolják maguk előtt azt a problémát, mely miatt kirobbant a válság. Pavol Babos, a Komenský Egyetem politológusa szerint sokatmondó, hogy a koalíciós egyeztetést pénteken folytatj ák, így az SNS-nek három napja van arra, hogy párton belül tisztázza, pontosan mit is követelnek, és meddig hajlandóak elmenni, vállalják-e akár minisztereik visszahívását is. A Smemek pedig azt kell tisztáznia, mennyit tud engedni az SNS-nek. Grigorij Mesežnikov politológus szerint két gondot is meg kell oldaniuk a koalíciós pártoknak, ha együtt akarnak maradni: egyrészt az egész válság okát, ami miatt turbulencia alakult ki a kormánykoalícióban, másrészt pedig azt, hogy Andrej Danko szeptember 1-jével felmondta a koalíciós szerződést. Arcvesztós nélkül „Már az első gond megoldása is óriási feladat. A másik pedig hasonlóan komoly, arról szól, hogyan újítsák fel a koalíciós szerződést arcvesztés nélkül - legalábbis a Smer és az SNS. Előbbi ugyanis azt állítja, szó sem lehet új koalíciós szerződésről, utóbbi viszont már felmondta azt. Nem tudom, ezt hogyan lehet feloldani. Egyedül talán úgy, hogy Danko visszakozik, ám ezt arcvesztés nélkül biztosan nem teheti meg, és bebizonyosodik, mennyire tapasztalatlan, amatőr politikus” - véli Mesežnikov. Paška három állítása Danko kommunikációja az egész üggyel kapcsolatban zavaros és követhetetlen volt - Mesežnikov „kommunikációs katasztrófát” emleget. A nemzetiek elnöke ezért minden bizonnyal Jaroslav Paškára, a párt al- elnökére ruházta a „beszélő fej” szerepét. Paška pedig a koalíciós tanács ülése után három alapvető állításban vázolta fel, hogy az egész ügy egy Smer és SNS közti konfliktus. Egyrészt azt állította, hogy a rektorok levelének hátterében - ez az a levél, mely kirobbantotta az uniós alapok körüli botrányt az SNS által vezetett oktatási minisztériumban - Fico két tanácsadója áll. Másrészt utalt arra, hogy egyes Smer-közeli emberek lejárató kampányt vezetnek az SNS ellen a kormányhivatalban. Harmadrészt pedig, hogy a Smer nem engedi át az SNS jelöltjeinek az államigazgatási posztokat a régiókban annak ellenére, hogy erről megegyeztek a koalíciós szerződésben. Tomáš a háttérben? A sajtó egy része arra a következtetésre jutott, hogy Danko felháborodásának hátterében Erik Tomáš, Robert Fico kormányfő kommunikációs tanácsadója állhat, akivel az SNS elnökének régóta konfliktusa van. Baboš szerint az egyes koalíciós pártok vezetésének szélesebb környezetébe tartozó emberek (hivatalnokok, tanácsadók) nem ápolják a legjobb barátságot a másik párt embereivel, ez sosem volt így. Az, hogy egymásról szivárogtatnák a sajtónak, nem újdonság sem Szlovákiában, sem külföldön. „Ez nem a legszebb dolog, de a politikában általános. Danko felkészületlenségét mutatja, hogy ez felbosszantja, és nem tud vetélkedni a Smerrel a háttéijátszmákban” - véli Babos. Jaroslav Paška ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Smer háttéremberei az ellenzéki ÓEaNO-n keresztül próbálják lejáratni az SNS-t, és az uniós pénzek körüli botrányt a kormányhivatalból szivárogtatták ki Veronika Remišovának, az ellenzéki mozgalom egyik arcának. Baboš szerint ugyanakkor ez spekulációnak tűnik. „Nem hiszem, hogy a Smerben bárkinek is oka lenne együttműködni az OEaNO-val. Ráadásul az OEaNOnak is megvannak a saját információforrásai. Számomra ez a gyanúsítás vaktában való lövöldözésnek tűnik, nem látok racionális okot arra, hogy higgyek benne” - mondta lapunknak Baboš. Mesežnikov hozzáteszi: Veronika Remišová nagyon tapasztalt szakértő az európai struktúrák területén, és nem valószínű, hogy szüksége lenne bármilyen szivárog- tatásra a kormányhivatalból. Mesežnikov arra figyelmeztet, hogy ezek a háttérjátszmák tulajdonképpen elhanyagolhatóak, a lényeg ugyanis messze nem ez, hanem az, hogy az uniós alapok körüli botrány valóban nagyon abszurd és súlyos. „Nem tudom, hogy a szálak Erik Tornáihoz vezetnek-e, de nem lennék meglepve. Ám igyekezhetett volna bárhogy, ha nincs valódi botrány a dolog mögött, nem járt volna sikerrel” - mondta. Azt azonban el tudja képzelni, hogy Andrej Danko fejében kialakult egy összeesküvéselmélet képe, ami hirtelen, átgondolatlan lépésre késztette. Régiós bajok Mesežnikov szerint Paška állításai úgy hangzanak, mintha utólag próbálna magyarázatot adni Danko lépésére. A régiós közigazgatási helyekkel kapcsolatos problémákról ugyanis eddig nem láttak napvilágot hírek a csaknem másfél éves kormányzás során. Pavol Baboš szerint, ha igaz, amit Jaroslav Paška állít, akkor Dankónak volt oka felháborodni, hisz több száz posztról van szó - ám ezeket a problémákat már a koalíciókötésnél tisztázni kellett volna, pontos dátumokkal, menetrenddel. „Lehet, hogy nem teljesültek bizonyos egyezségek, de még ez sem ok arra, hogy a koalíció egyik tagja felbontsa a koalíciós szerződést, és előrehozott választásokkal fenyegessen” - zárta a politológus. Bugár: a koalíciós partnerek érzelmi problémái nem érdekelnek LAJOS P. JÁNOS A koalíciós tanács tegnap próbálta kezelni az Andrej Danko hétfői levele utón kialakult helyzetet. A megbeszélés utón csak Bugér Béla tájékoztatta - nagyon röviden - a sajtót. A Híd elnökét kérdeztük. A koalíciós tanács ülése után azt mondta, nincs veszekedés a koalíciós partnerek között. Ilyen gyorsan megoldódott a hétfőn kirobbant válság? Valóban olyan nyugodt volt a megbeszélés, mint ahogyan az a nyilatkozat alapján tűnik? Igen. Nem állítom, hogy nincs semmi probléma, de tény, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Szerintem Danko elhamarkodta a levél elküldését. Meghallgattuk egymást, ugyanakkor mindenki leszögezte, hogy stabilitásra van szükség, nemcsak Szlovákia, hanem Európa miatt is, hiszen az Európai Unió magjába akarunk tartozni. Nem beszélve arról, hogy nincs más alternatíva, az ellenzék olyan állapotban van, hogy nem tudja felváltani a jelenlegi kormányt. Viszont Jaroslav Paška úgy nyilatkozott, hogy a Smer akarja elElege van mások problémáiból (Somogyi Tibor felvétele) lehetetleníteni az SNS-t, amihez akár még az OĽaNO segítségét is igénybe veszi. Erről szó volt? Azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy vannak olyan képviselői az SNS-nek, akiknek az agyába elég keményen bevésődött az az időszak, amikor még Slota volt a párt elnöke. Slotával szemben viszonylag keményen fellépett Fico. Ezt Andrej Dankónak kell kezelnie. A koalíciós tanács ülésén érződött ez a vád? Danko is úgy látja, hogy a Smer akarja ellehetetleníteni az SNS-t? Mindkét pártban vannak olyanok, akiknek nem tetszik a másik párt, és ezt kifejezésre is juttatják. Anton Hmko (az SNS alelnöke - szerk. megj.) is üzent már néhány keresetlen szóval a Smemek, de ez fordítva is tapasztalható. A Smerben is vannak olyanok, akiknek a szavai nem biztos, hogy tetszenek az SNS-nek. A pártelnökök feladata, hogy ezt kezeljék. Úgy látom, Danko is azt érzi, hogy lehetnek olyan smeresek, akik szívesen ártanának a pártjának. Ezt kell jelenleg kezelnünk. Felmerült a megbeszélésen a rektorok levele, amit Plavčannak írtak? Az SNS szerint ezt Fico tanácsadói fogalmazták, és adták oda aláírásra a rektoroknak. Erről nem beszéltünk. De a tanácskozást pénteken folytatjuk, akkor már konkrétumokról is szó lesz. Tehát most konkrétumokról nem esett szó? Nem. Mi lesz pénteken? Az SNS elnökének kell elmondania, hogy mit szeretne. A mai (tegnapi - szerk. megj.) megbeszélésen inkább a bizalom helyreállításáról volt szó, pénteken neki kell elmondania, hogy ezen kívül mit szeretne. A koalíciós szerződés például szóba sem került. Szerintem pénteken sem arról fogunk tárgyalni, hogy hogyan változtassuk meg a koalíciós szerződést, de a javaslatokkal Dankónak kell előállnia. A levelet, amiben felmondta a koalíciós szerződést, nem én, és nem is Fico írta, hanem Danko. Pénteken lezárulhat a koalíciós válság? Nem tudom. Attól függ, Danko mivel érkezik, ő találta ki ezt az egész ügyet. Egyelőre nem tudjuk mit fog javasolni. Neki kell elmondania, hogyan képzeli el az együttműködést. Nekem már kezd elegem lenni abból, hogy mindig másnak a problémáit kell oldanom. Én a választási programunk alapj án kötöttem koalíciót, az alapján, ami bekerült a kormány- programba. A koalíciós partnerek érzelmi problémái nem érdekelnek. Andrej Danko tegnap sem volt beszédes kedvében az újságírók előtt