Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-15 / 162. szám, szombat
16 SZALON ■ 2017. JULIUS 15. www.ujszo.com PPPP* Csehszlovák spartakiád MEGKÉRDEZTÜK Mészáros Lajost, az MKP képviselőjét t alkotmánybíróság határosának ismeretében folyta- idhat-e az lvan Lexa es ustáv Krajíi elleni vizsgálat? s az alkotmánybírósági don- 'shez csatolt indoklás alapjan *m egyértelmű. Az alkotmány" íróság szerint az alkotmány mnesztiára vonatkozó cikkere nem teszi lehetővé az ilyen rendeletek visszamenőleges megváltoztatását. Ez nemcsak a Meriar-rendeletekre. Dzurm dáéra is vonatkozik. Ha korábbi döntést nem lehet megváltói tatni, a Dzurinda-rendeletet sem lehet. A nem egészen egy értelmű döntés ellenére is folytatódhat a Lcxával szembeni eljárás. (korp) 1999. július 12 1985. július 8. ÍGY irtunk mi A HÉT SZEMÉLYISÉGE Liu Hsziao-po A héten elhunyt Nobel-díjas kínai ellenzéki aktivista halála után is borzolja a kedélyeket. Peking kész lejárató kampányt indított a világszerte elismert emberi jogi harcos ellen, aki 2009-től börtönbüntetését töltötte. A kínai kormányzatot az bosszantotta fel, hogy több nyugati ország, köztük német, francia és amerikai vezetők, valamint nemzetközi jogvédő szervezetek is nyilatkozatokban méltatták Liu Hsziao-po kiállását az emberi jogok mellett, s bírálták Pekinget, amiért nem engedte, hogy a rákbeteg Liu külföldön kezeltesse magát. A pekingi kormányzat szerint azzal, hogy Liu Hsziao-po kapta meg 2010-ben a Nobel-békedíjat megcsúfolták a kitüntetés nevét. Peking hivatalos közleményében óva intett attól, hogy bizonyos külföldi hivatalos személyek „nem helyénvaló nyilatkozatokat engedjenek meg maguknak” a májrákban elhunyt ellenzéki aktivista haláláról. A kínai hatóságok 2010-től az aktivista feleségét is házi őrizetben tartják, s Liu halálának hírére több támogatóját elfogták, tüntetésektől tartva, (ú) r rr r r r r r r r r r r r r r:: r r r r r r ^ jyy ^ ^y ^y ^y jy yy |y ^y yy ^y ^y yj ^y jy ^y ^y A HET ESEMENYE A sors kegyetlen játéka: Kínában 61 éves korában meghalt a halálos beteg és szigorúan őrzött Liu Hsziao-po ellenzéki aktivista. A Nobel- békedíjjal is kitüntetett emberi jogi harcos évekig az egypárt- rendszer megszüntetéséért szállt síkra, azaz azért, hogy Kínában elterjedjen a demokrácia. Ezért 2009-ben 11 évnyi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A másik oldalon annak vagyunk tanúi, hogy Közép- Európa polgárai önként lemondanak a demokrácia vívmányairól, és visszatérnek az erőskezű vezető modelljéhez, amelyben a vezér azt teheti népével, amit csak akar. Legyen az akár Orbán Viktor Magyarországon, akinek gyakorlatilag nincs ellenzéke vagy Beata Szydlo kormányfő, illetve a szürke eminenciás Jaroslaw Kaczyúski Lengyelországban. Mintha csak oroszországi mintára, ahol a polgári aktivistáknak lassan sárga csillagot vagy egyenesen a homlokukra égetett jegyet kell viselniük, Magyarország olyan törvényt fogadott el, amely szerint a külföldi forrásokkal is rendelkező civil szervezeteknek „bejelentési kötelezettségük” van. Lengyelországban pedig a hatalom, miután megpróbálta uralma alá venni a közmédiát és az alkotmánybíróságot, most a bírói tanácsot célozta meg. A szomszédos Csehország pedig választás előtt áll, amivel együtt az ország felett lebeg annak a lehetősége, hogy a Zeman- Babiš-tandem veszi uralma alá. Utóbbi ugyanis a parlamenti választások legesélyesebb befutója. Persze, legyen mindenkinek akarata szerint. A cseh polgárok csak azt kapják, amit megválasztanak, csakúgy, mint a magyarok és a lengyelek. Azon viszont érdemes lenne elgondolkodni, sőt, egy mély elemzést is megérdemelne, mi az oka, hogy a posztkommunista térségben 25 évvel a vasfüggöny lehullása után a demokrácia és a szabadság nem számít értéknek, miközben máshol, például Kínában vagy Törökországban az emberek képesek börtön- vagy halálbüntetést kockáztatni érte. A sors iróniája ez, csakúgy, mint a tény, hogy Szlovákia ezen a téren még nem is áll olyan rosszul. De ez nem saját érdeme, sokkal inkább a környező országok hanyadásának és eróziójának köszönhető. A hét legfontosabb magyarországi eseménye a budapesti vizes-világbajnokság megnyitója, e nemzetközi sportcsúcsrendezvény indulása. A mexikói pályázó kiugrása miatt ölünkbe csörgött 2017-es vébét rohamtempóban kellett szervezni, meglátszik az árán is: a nettó 130 milliárd körüli költség ötszöröse az elején becsűiteknek - nyilván^ szoros határidők nagyban erősítették a kivitelezők alkupozícióit, emelve az árakat. Az esemény sportértéke amúgy tünékeny, hisz ki emlékszik majd erre a felhajtásra a világon másfél év múlva az érmeseken kívül, így hát sokkal inkább szól az egész a magyar állami önreprezentációról: hogy megcsináltuk, hogy színpompás, hogy képesek vagyunk ámulatba ejteni a glóbuszt, vagyis a magyarok tudnának olimpiát is rendezni. Tudnának? Alighanem, hiszen minden az állam akaratán múw Sokkal inkább szól az egész a magyar állami önreprezentációról: hogy megcsináltuk... lik, s ha a nemzetközi presztízs javítása a szent cél, úgy nem lesz költségérzékeny a hatalom. Nem beszélve arról, hogy az ilyen sportcsillogás gigaberuházásokat indokol, rengeteg pénzt mágnesezve a megfelelő üzleti-politikai körökhöz. Csak egy csepp az uszodában: a világbajnokságon valahogyan csak a jegybankelnök rokonságának nemrégiben megszerzett sörgyára csapol. A vita tehát legitim az ilyen csúcsesemények valódi hasznáról, de ha már megrendezzük, ostobaság volna kárörömből a blamázsért szorítani. * * * A hét leglényegesebb nemzetközi híre az amerikai elnök párizsi nemzeti ünnepi látogatása apropóján most ne a világpolitika két újoncának apró csörtézése legyen, hanem maradjunk a franciák kapcsán a július 14-én is megidézett sportos tematikánál: kukába került a NOB nagy ígérete, az Agenda 2020 olcsóbb és kisebb olimpiarendezése, miután a két metropolisz, Párizs és Los Angeles verseny helyett együtt kapja meg ősszel a két következő olimpiát — karcsúsítás leghamarabb 15 év múlva.
