Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-11 / 158. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. július 11. RÉGIÓ 5 Rákóczi-szobrot állítottak Zborón A leleplezés után Zboró és Sátoraljaújhely önkormányzatának képviselői testvérvárosi együttműködési megállapodást írtak alá (Havasi Tímea felvétele) NÉMETI RÓBERT Felavatták II. Rákóczi Ferenc szobrát az északkelet­szlovákiai településen, a Bártfai járásban. „Két egymásra utalt nemzet szá­mára rendkívül fontos, hogy ápolják közös emlékeiket, mert ezzel segítik a történelmi sebek begyógyulását” - fogalmazott Soltész Miklós, Ma­gyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemze­tiségi és civil társadalmi kapcsola­tokért felelős államtitkára vasárnap Zborón, II. Rákóczi Ferenc szobrá­nak ünnepélyes leleplezésekor. A túlnyomórészt szlovákok lakta északkelet-szlovákiai településen közös, magyar-szlovák kezdemé­nyezés alapján állítottak szobrot a fejedelemnek, akinek személye egyebek mellett azzal kötődik a fa­luhoz, hogy szüleinek, Zrínyi Ilo­nának és I. Rákóczi Ferencnek ott volt az esküvője. „Ezekre a lépések­re azért is szükség van, mert most, amikor a magyar közösségek által is lakott szomszédos országokkal ja­vulnak a kapcsolatok, vannak olyan külső igyekezetek, amelyek ezek­nek a nemzeteknek az „összeug- rasztását” célozzák” - mondta az államtitkár. A szoborállítás gondo­lata tavaly merült fel, amikor Bor­siban II. Rákóczi Ferenc születésé­nek 340. évfordulóján együtt­működés kezdődött a magyar kor­mány és a magyar civil szerveze­tek, illetve Sátoraljaújhely és Zbo­ró önkormányzata között. A szo­boravató ünnepségen - amely a zborói Antiokheiai Szent Margit- templomában tartott szentmisével kezdődött, majd a Szent Zsófia té­ren elhelyezett szobor felszentelé­sével folytatódott - több százan, köztük kassáik és Kassa környéki lakosok is részt vettek. A szobora- vatót követően a település első vi­lágháborús katonatemetőjében magyar és német nyelvű emléktáb­lákat lepleztek le. (MTI, nr) Kilométerenként 280 eurót fizettek volna a fuvarért A muzslai községi hivatal hőszigetelésével kapcsolatban gyanús 70 ezer eurés számlára hívta fal a figyelmet a Joj televízió. MUZSLA A falu kilométerenként 280 eurót fizetett volna azért a fuvarért, ami­vel a hivatal szigeteléséhez szük­séges anyagot szállították volna Horvátgurabról (Chorvátsky Grob) Muzslára. A túlárazott fuvarra egy muzslai férfi hívta fel a figyelmet. „Vélet­lenül fedeztük fel a fuvarozással já­ró gyanús tételt, de nem tudjuk, mi­nek a szállításáról lehet szó. Száz­szor nagyobb összeg szerepel a költségvetésben, és ezáltal a pro­jekt összköltsége is 70 ezer euróval túl van árazva” - nyilatkozta a férfi a tévécsatornának, Kilétét felfedni nem akarta. Farkas Iván, a település polgármestere, az MKP gazdaság- politikai alelnöke azt mondta, nem vette észre a gyanús tételt, és az ügyet ki fogják vizsgálni. „Ezt a dolgot egy cégre bíztam, amely végrehajtotta a közbeszerzési eljá­rást, egy másik cég pedig megnyer­te, s ezek a kérdések rájuk vonat­koznak” - nyilatkozta a Joj televí­ziónak. A közbeszerzést egy nyitrai cég intézte. „A Szlovák Köztársaság Közbeszerzési Hivatala a közbe­szerzési eljárás folyamatát hivatott ellenőrizni. A pénzeszközök gaz­daságos felhasználására vonatkozó kérdések a Számvevőszékre (Najvyšší kontrolný úrad) tartoz­nak” - nyilatkozta az ügy kapcsán Ján Mažgút, a közbeszerzési hiva­tal szóvivője. (guzsu) AJÁNLÓ Július 11. (kedd) Pozsony -17.00 : Az izgalom biológiája, Selye János és a stresszelmélet dimenziói címmel Selye János életét és munkássá­gát bemutató rollup kiállítás nyí­lik a Csemadok pozsonyi szék­házának Rákosi Ernő termében. A kiállítást Szabó Katalin, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főmuzeológus kurátora nyitja meg. Július 14. (péntek) Királyrév-18.00: Révfeszt a futballstadionban. Kapunyitás; 19.00: Lola; 20.00: TNT; 21.00 Neoton Família; 23.00: afterpar- ty, DJ Citrom. Július 14-16. (péntek-vasárnap) Nagyida - tizedik iiosvai Fesztivál az Ilosvai Házban. Péntek-19.00: Borkóstoló, kézműves-foglalko­zások; 20.30: Megszületett-A nagykállói Kállai Kettős Néptánc­fesztivál nivódíjas műsorának ve­títése. Szombat-15.30: emlék­tábla-avatás a kastély udvarában; 16.00: ünnepi felvonulás a faluban; 17.00: a csűr ünnepélyes átadása az Ilosvai Ház udvarán, fesztivál­megnyitó, ünnepi gálaműsor; 21.00: táncház. Vasárnap-11.00: ökumenikus istentisztelet a római katolikus templomban; 16.00: író­olvasó találkozó gróf Nádasdy Borbálával az Ilosvai Házban. Ősztől ingyen utazhatnak az iskolások SZÁZ ILDIKÓ [Eül Szeptember elsején lép életbe a városi tömegközlekedést érintő módosítás, melyet a legutóbbi ön- kormányzati ülésen hagyott jóvá a testület. A város vezetése közös projektet indít az Arriva Nové Zámky Rész­vénytársasággal. Az ingyenes is­kolabusz bevezetésével elsősorban arra szeretnék ösztönözni az isko­lásokat, hogy még többen utazza­nak a tömegközlekedési eszkö­zökkel. Tehermentesíteni szeret­nék azokat a szülőket, akik eddig autóval hordták iskolába a gyere­keiket. A város vezetése ezzel az intézkedéssel próbálja elviselhe­tőbbé tenni a közlekedést a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején a járási székhelyen. Az ingyenes is­kolabusszal azok a diákok utaz- hatn, akiknek a városban van az ál­landó lakhelyük. Azoknak állítják ki az ingyenes utazási kártyát, akik a közlekedési vállalat ügyfélfoga­dó irodájában felmutatják az isko­lalátogatásról szóló igazolást. Az önkormányzati iskolákat és a nyolcéves gimnáziumot látogató diákok kedvezményezettek. Hintázhatnak is a gyerekek, amíg az iskolabuszra várnak (A szerző felvétele) A rendezetlen tulajdonjogi viszonyok akadályozzák a felújítást LECZO ZOLTÁN Komoly gondot okoz a városban a közterületek alatti parcellák tulajdonjogi viszo­nyainak rendezetlensége. NAGYKAPOS Petrikán Péter polgármester la­punknak elmondta, többször szem­besültek azzal a problémával, hogy néhány önkormányzati tulajdonban lévő létesítmény felújítását azért nem tudták elvégezni hazai vagy eu­rópai uniós forrásokból, mert az alattuk lévő földterületek nem vol­tak a település tulajdonában. Ezzel a problémával például néhány éve a járdák felújításakor is találkoztak. A közel 1,5 milliós fejlesztés során - melyet PPP-projektként finanszí­roznak - lehetőség nyílt a közterü­letek modernizálására. A város egyik legforgalmasabb részén, a Három­szögben is szerették volna elvégezni a munkát, erre azonban végül nem került sor. A kb. 3800 négyzetméter alapterületű parcella még az előző évtizedekben került egy magánsze­mély tulajdonába, aki régebben be­perelte a települést, mivel az nem fi­zette ki neki az általa megszabott 2 eurós négyzetméterenkénti bérleti díjat, melyet a törvényi előírások­nak megfelelően két évre visszame­nőleg szeretett volna megkapni. A város vezetése a követelés jogossá­gát nem vitatta, de a bérleti díjat ma­gasnak tartotta. A bíróság által fel­kért szakértő ezután 0,38 eurós díjat szabott meg, majd a vállalkozó ké­résére kijelölt másik szakember is hasonló összeget állapított meg. Ez évi 1860 euró bérleti díj megfizeté­sét jelentette volna. Később a pol­gármester és a vállalkozó 1 eurós négyzetméterenkénti árban állapo­dott meg, de a soron következő ön- kormányzati ülés előtt kiderült, hogy a tulajdonos 5 évre visszamenőleg szeretné megkapni a díjat, amibe a testület nem egyezett bele. A kép­viselők úgy határoztak, a Három­szög felújítására szánt pénzt más célra fordítják. A polgármester tájékoztatása sze­rint, hogy a hasonló vitáknak elejét vegyék, a testület tagjai úgy hatá­roztak, a város által használt parcel­lákat részben megvásárolják, rész­ben pedig egységes áron bérbe ve­szik. A képviselők a település egész területére vonatkozóan 3,32 eurós négyzetméterenkénti vételárat szabtak meg, a bérleti díj pedig 0,33 euró/négyzetméter. A testület erre a célra idén 15 ezer eurót különített el, ebből 10 ezret vásárlásra, 5 ezret pe­dig a bérleti díjak kifizetésére költ.

Next

/
Thumbnails
Contents