Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-26 / 146. szám, hétfő
10 GYÓGYHÍREK Egészség ■ 2017. junius 26. www.ujszo.com Ezt tudnia kell! Miért bámulunk máshogy a napon, mint a szoláriumban? Tévhit, hogy a nyaralásra elő lehet készíteni a bőrt szolá- riumozással. Ugyanis a „szoláriumbama” bőr nem véd a leégés ellen! Sokan úgy gondolják, hogy jól leégnek az első erősebb kora nyári napos időszakban, és az év hátralevő részében nem kell fényvédő krémmel bajlódniuk. A lebarnulás azonban csak egy 4-es faktorszámú fényvédő krém hatékonyságával ér fel. Igaz ez a szoláriumokban szerzett barnaságra is, azaz ugyanúgy érdemes fényvédő krémet használnunk, mintha fehér bőrrel érkeznénk a strandra. A szoláriumok legnagyobb részt (97-99%) UVA -t, és csak nagyon kis mértékben UVB sugarakat bocsátanak ki. Az UVA sugarak kevésbé okoznak gyulladást, viszont nem tartós barnítok. Védőhatásuk kevés, más árnyalatúra színezik a bőrt, mint a napfény, és D-vitamin-képző hatásuk is gyenge. Mivel mélyen behatolnak a bőr szöveteibe, tönkretehetik a bőr feszességéért felelős kollagénrostokat, elősegítik a bőr idő előtti öregedését. Kutatások szerint nagy dózisban az örökítő anyagainkra is veszélyt jelentenek. A szaruréteget nem vastagítják meg kellő mértékben, és hatásukra elsődlegesen olyan pigmentek keletkeznek a bőrben, amelyek nem a kellő módon helyezkednek el és gyorsan eloszlanak a bőrben. Amikor képződésük során elnyelik a fényenergiát, sok káros szabad gyök képződik. Az erősen gyulladáskeltő, rövidebb hullámú UVB sugarak felelősek a leégésért. Az UVB sugarak lassabban, de tartósab- ban színezik a bőrt és a sugarak által képződő féstékszem- csék (melaninok) a sejtmag felett kis sapkát képeznek, beárnyékolva ezzel a leginkább védendő genetikai anyagot. Ha elég a fényből, bőrpírral jelzik is a veszélyt. A szolárium nemcsak azért veszélyes, mert csövei a gyors bamítás érdekében a Napnál lényegesen erősebb UV sugárdózist - az egyenlítői déli napfény sugárértékéhez hasonlót - adnak le, hanem azért is, mert a készülékek legnagyobbrészt UVA sugarakat bocsátanak ki. (hírstart) További tévhitek Zsírból izmot építünk Ilyen nincs. A zsír és az izom két különálló szövettípus, ezért ilyet nem lehet csinálni. 5 másodperces szabály Nem minden élelmiszerre igaz, hogyha leejti, és 5 másodpercen belül felveszi, akkor nem kerülnek rá baktériumok. A kéz tördelése ízületi betegségekhez vezet Nincs összefüggés a kettő között. A rágót hét év alatt emésztjük meg Ez egyáltalán nem igaz, mert a rágógumi emésztheteden, igaz, bizonyos részei lebomlanak, de nem minden. A mellrák csomóval jelentkezik Ez sem igaz! A mellrákos esetek 10 százalékánál nincs kitapintható csomó. (nlcafé) A dunk négy nagyon hasznos tippet az otthoni öngyógyításhoz: fontos, hogy ne dörzsölő, hanem nyomó mozdulatokat végezzen a masszírozás során, hogy az energia a felszín alá is eljusson. Tenyér Ha fáradtnak, erőtlennek érzi magát, érdemes átmasszírozni a tenyere közepét, de vigyázzon, mert nem mindegy, melyik tenyerét választja, ugyanis mindkettővel más hatást érhet el. Ha a jobb tenyerét masszírozza, az energizáló, stimuláló hatású lesz, ha pedig a bal tenyerét választja, az nyugtató, pihentető hatással bír. 4 pont, amit érdemes masszírozni gas vérnyomást. Üljön le egy kényelmes székre, hajtsa le a fejét, majd mindkét kezévt helyezze a tarkóra úgy, hogy a tenyerei külw Ha fáj a feje, gyógyszer helyett először próbálkozzon homlokmasz- százzsaL ső élét megtámasztja az állkapocs alján. Az ujjhegyeivel végezzen körkörös masszázst a tarkóizmokon fentről lefelé haladva, a fájdalmas helyeket óvatosan nyomva, de elidőzve azokon. Ez nemcsak a vérnyomásra, hanem a szívverésre és a légzésre is jó hatással van. Homlok Ha fáj a feje, gyógyszer helyett először próbálkozzon homlokmasszázzsal. Helyezze a homloka közepére, a két szemöldök közé a bal kéz mutató- és középső ujját, majd fejtsen ki enyhe, de folyamatos nyomást. Később ütemesen váltogassa a nyomás erősségét, majd a bal tenyerével gyengéden simítsa végig néhányszor a homloka teljes területét. Az alapos masszázs jótékony hatású. Vannak olyan pontok a testen, amelyek akkor is jól reagálnak, ha saját magunk masszírozzuk őket. Helyezze az ellentétes kéz hüvelykujját a választott tenyérre, majd fejtsen ki finom nyomást, és végezzen körző mozdulatokat! A jobb kezén az óramutatóval járásával megegyező irányban, a bal kezén pedig az azzal ellenkező irányban mozogjon. Tarkó A tarkó alapos és rendszeres masszírozása csökkentheti a maLábszár Ha lassú az anyagcseréje, emésztési problémái vannak, vagy nem tud fogyni, mérjen ki négyujjnyi távolságot a lábszárán a térdkalácstól lefelé, a sípcsont külső részén. Ezt a pontot nyomkodja és masszírozza át alaposan: serkenti az emésztést, és a homloktáji fejfájásra is gyógyír lehet. (femina) HA JOBB OLDALUNKON ALSZUNK, TESTÜNKNEK PLUSZ ENERGIÁBA KERÜL A GRAVITÁCIÓ ELLEN IS DOLGOZNI Aludjunk a bal oldalunkon! Van bármilyen jelentősége annak, hogy melyik oldalunkon alszunk? Hogyan viselkednek a szerveink, ha jobb, és hogyan, ha bal oldalt fordulva alszunk? Most egy tanulmány is alátámasztja, hogy a bal a jobb! Ideális esetben napi 8 órát töltünk alvással minden éjszaka, ami nagyjából azt jelenti, hogy az életünk harmadát csak ez az állapot tölti ki. Az alvásnak kiemelten fontos szerepe van életünkben, hiszen tartós hiánya komoly egészségi kockázatokkal jár, de akár már a rövid ideig tartó kialvatlanság is veszélyes szervi működéseinkre. Egy amerikai tanulmány nemrégiben ezért is vizsgálta meg, hogy van-e bármilyen jelentősége egészségünkre nézve annak, hogy milyen testhelyzetben vagyunk eközben. Ügy tűnik, hogy egyáltalán nem mindegy, bal vagy jobb oldalunkon al- szunk-e, hiszen a bal oldalunkon való alvást orvosok is hangsúlyozták. Most 5 fontos érvet ismertetünk. • Hatékonyabb nyirokkeringés: A nyirokrendszer a tápanyagok fő közlekedőcsatornájaként is ismert, ezen keresztül távoznak a szervezetből a különböző salakanyagok, amelyeket a testünk különböző pontjain lévő nyirokcsomók szűrnek meg. Mivel a nyirokfolyadék testünk bal oldalára gyűlik össze mielőtt távozna belőlünk, így a bal oldalunkon való fekvés ezt az állapotot segíti elő. • Kíméletesebb a szívnek: Ha bal oldalunkon alszunk, szívünk is könnyebben tud elegendő mennyiségű vért pumpálni az erekbe, hiszen a fő verőér (aorta) is balra hajlik. Ha jobb oldalunkon alszunk, akkor ugyanezt a vért felfelé kell „szivattyúzni” szívünknek, ami plusz energiabefektetéssel jár, ezt elkerülve sokkal hatékonyabb lehet agyi vérellátásunk az éjszaka folyamán. • Segíti az emésztést: Ha jobb oldalunkon alszunk, utat engedünk a gyomorsav áramlásának a nyelőcsőbe, amely a legfőbb okozója a savas refluxnak, vagy köznapi nyelven gyomorégésként ismert jelenségnek. Ha a bal oldalunkon alszunk, mindez nem történik meg a gyomor anatómiája miatt, így ha éjszaka gyakran kelnénk fel gyomorégésre, mindenképpen érdemes kipróbálnunk, hogy a'másik oldalunkon alszunk. • Anatómiailag kényelmesebb: Testünk bal oldalán található a gyomor és a hasnyálmirigy. Ha jobb oldalunkon alszunk, testünknek plusz energiába kerül a gravitáció ellen is dolgozni, ami plusz nyomást gyakorol erre a két szervünkre, amely gátolhatja hatékony működésüket. • Tehermentesíti a lépet: Legfontosabb vérraktárunk, azaz a lépünk szintén testünk bal oldalán helyezkedik el, a bordaív alatt. Ez a szervünk felelős vérünk tisztításáért, így kiemelten fontos, hogy gyorsabban tudja megtisztítani szervezetünket a salakanyagoktól, amelyre így sokkal hatékonyabban képes. (ek)