Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-05 / 128. szám, hétfő

www.ujszo.com EGESZSEG 2017. JUNIUS 5. GYÓGYHÍREK 130 M agas vérnyomás, cukorbetegség és a pajzsmirigy rendellenes mű­ködése. Sajnála­tos módon ezek a kórképek a la­kosság jelentős részénél már diag­nosztizált problémák. Nagyobb veszélyben viszont azok vannak, akik együtt élnek ezekkel a beteg­ségekkel, de az orvosok kerülése vagy a tünetek hiánya miatt erről nincs tudomásuk. Magas vérnyomás Felnőtt egyén esetében magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha a nyugalomban mért érték meghaladja a 140/90 Hgmm-t. A betegséget általában felnőtt­korban diagnosztizálják, de gye­rekeknél is kialakulhat. Rizikót azért jelent, mert sokáig egyálta­lán nem okoz tüneteket, ám az elhanyagolt magas vérnyomás hosszabb távon számos szerv fo­kozatos károsodását okozhatja! Olyan is előfordul, hogy az alattomos betegség már csak a szövődmények­kel hívja fel magára a figyelmet. Gyanakvásra adhat okot, ha az alábbiakat tapasztalja: • visszatérő, jellemző módon reggelente jelentkező fejfájás • tompa, tarkó- és halántéktáji lüktetés, amely lehajlás esetén fokozódik • romló koncentrálóképesség és egyensúlyérzék • visszatérően, túl szaporán do­bogó szív • gyakori tompa mellkasi nyo­más • ok nélküli izzadás • múló látászavar Fontos, hogy minél korábban felis­merjék a betegséget, hiszen csak így van esélye arra, hogy az időben el­kezdett terápiával megelőzze a szö­vődmények kialakulását. Ennek Érdemes lenne felkeresni orvosát, mert lehet, hogy súlyos problémával küzd! Számos olyan betegség létezik, ami lappangva, szinte tünetmentesen hatalmasodik el szervezetünkön. Ezek a rafinált kórképek az emberek mentalitásával kiegészülve („Nem kell orvoshoz menni, hisz nem fáj semmim”) könnyedén életveszélyes pá­rost alkothatnak. Összegyűjtöttük azokat a leggyakrabban előforduló, rejtőzködő betegségeket, amelyek sok esetben láthatatlanul pusztítják szervezetünket. mérésre. Különös gyakorisággal fordulnak elő serdülőkorban, a változókor és a terhesség idején, illetve az azt követő időszakban. Gyanakvásra adhat okot, ha az alábbi tüneteket tapasztalja: • rossz közérzet • száraz és ritkuló haj, hajhullás • nyelési és légzési nehézség • fáradékonyság vagy álmatlan­ság • koncentrációs képesség romlása • lelassult anyagcsere, mozgás, beszéd és gondolkodás • hasmenés vagy székrekedés • idegesség • súlyváltozás • csökkent nemi vágy Az általános tünetek mellett a pajzsmirigy betegségei olyan ösz- szetett kórképek megjelenését is elősegíthetik, mint például a meddőség, vetélés, magas kolesz­terinszint, szívritmuszavarok, el­hízás vagy a depresszió. legbiztosabb módja, ha rendszere­sen ellenőrizteti vérnyomását, de az is sokat segíthet, ha felismeri a be­tegség első tüneteit, és nem veszi félvállról a kisebb panaszokat sem! Cukorbetegség A diabétesz nem egységes kórkép, két fő típusa mellett külön cso­portba sorolják a terhesség alatt fel­ismert cukorbetegséget, illetve van­nak ritkábban előforduló, speciális típusok is. A 2-es típusú cukorbe­tegség általában felnőttkorban je­lentkezik, és hosszú ideig tünet­mentes lehet. A betegség talaján néhány olyan panasz is megjelen­het, amelynek a betegek általában nem tulajdonítanak jelentőséget, emiatt orvoshoz sem fordulnak Gyanakvásra adhat okot, ha az alábbiakat tapasztalja: • bőséges vizeletürítés • szájszárazság • fokozott folyadékigény • jó étvágy melletti fogyás • bőrviszketés • visszatérő fertőzések • nehezebben gyógyuló sebek • végtagzsibbadás • látásromlás • krónikus fáradtságérzés Olyan is előfordul, hogy ez az alattomos betegség már csak a szö­vődmények kialakulásával hívja fel magára a figyelmet. A tapaszta­lat szerint a 2-es típusú diabétesz legalább 5 éve áll fenn, mire a di­agnózis megszületik. A felnőttkori cukorbetegség gyakran társul elhí­zással és magas vérnyomással is. A pajzsmirigy rendellenes működése A pajzsmirigy a légcső előtt pajzs- szerűen elhelyezkedő belső elvá- lasztású mirigyünk, az általa ter­melt hormon felelős a szervezet anyagcsere-folyamatainak megfe­lelő működéséért. Betegségei a szerteágazó tünetek miatt nem vagy csak későn kerülnek felis­Lásson tisztán! Azt javasoljuk mindenkinek, hogy kétévente legalább egyszer keresse fel kezelőorvosát - még abban az esetben is, ha látszólag elhanya­golható panaszai vannak, esetleg semmilyen szokadan tünetet nem tapasztal. Akár egy „jelentéktelen apróság” is komoly problémákra hívhatja fel a figyelmet, a kiváltó ok kezeledenül hagyása pedig sú­lyos szövődmények kialakulásá­hoz vezethet! (webbeteg) DR. PETER KR1ŠTÚFEK PNEUMOLÓGUS PROFESSZOR SZERINT CSAK AZ DOHÁNYZIK, AKI MÁSSAL NEM TUDJA MAGÁRA FELHÍVNI A FIGYELMET Nem elég, hogy a kismama az erkélyen gyújt rá A nikotin évente több mint 7 millió ember halálát okoz­za, s ami megdöbbentő, a fele nem dohányzik. Május utolsó napján volt füstmentes világnap. Nálunk évente 12 ezer ember haláláért tehető felelős­sé a nikotin. Világszerte minden 8 másodpercben meghal valaki a nikotin hatására. ,A 30 év feletti el­hunytak 12 százalékánál játszik szerepet a nikotin. Csak egy megoldás van: az egészséges életmód, amivel ezeket a felesleges halál­eseteket ki lehet küszöbölni. „A dohányzás bizonyítottan növeli bármilyen daganatos betegségek, a krónikus obstrukciós tüdőbe­tegség, az ischémiás szívbetegség vagy az érelmeszesedés kialakulá­sának kockázatát” - mondta Stefan Laššán, a minisztérium egészség szekciójának igazgatója. Szlovákiában 36 tanácsadó mű­ködik, amelyek az alapvető taná­csokon kívül abban is útmutatást adnak, hogyan lehet leszokni er­ről a függőségről. A statisztika szerint nálunk a 18-19 évesek 30 százaléka dohányzik, sajnos több lány, mint fiú. A tanácsadóban igyekszenek a legmegfelelőbb módszert ajánlani. „A dohányzás nemcsak egyszerű­en rossz szokás, hanem függőség. 2-3 óra elteltével csökken a dipaminszint, és az embernek is­mét rá kell gyújtania. Keressünk olyan függőséget, ami nem ártal­mas, ilyen például a sport” — mondta dr. Dániel Paulovič pneumológus. Az is tény, hogy a nők érzékenyebbek a passzív do­hányzásra, mint a férfiak. E gyelőre nem tudni, hogy a ciga­rettadobozokon feltüntetett el­rettentő képeknek milyen hatá­suk lesz, még túl kevés idő telt el a bevezetésük óta. Legalább öt év kell ahhoz, hogy fel lehessen mérni hatásukat. Egy 2014-es adat szerint a lakos­ság 21 százaléka dohányzik, s va­lamivel rosszabb ez az eredmény, mint az európai átlag. Nagyon rossz jel, hogy egyre fiatalabbak gyújtanak rá, és több közöttük a lány, mint a fiú. Még egy elgon­dolkodtató adat: 2010-ben 2678 tüdőrákot jegyeztek, s míg a fér­fiak körében csökkent e betegség előfordulása, a nők körében nőtt. Dr. Peter Krištúfek pneumológus professzor szerint csak az dohány­zik, aki mással nem tudja magára felhívni a figyelmet. Nem min­denki rendelkezik a „Churchill- génnel”. Sajnálattal jegyezte meg, hogy az orvosok 30-40, a nővé­rek 50 százaléka is dohányzik. Ma már ismert az úgynevezett terciális dohányzás fogalma is, ami azt jelenti, hogy a kismama kimegy rágyújtani az erkélyre, az­tán visszamegy a gyerekéhez. Tudni kell, hogy a test 24 órán át még párologtatja a káros anyago­kat, amit a gyerek belélegzik, vagyis a dohányzó anya gyerme­ke bizonyos mértékig már kisko­rában dohányzik. Ideális az len­ne, ha az anya nem menne ki az erkélyre, hanem egyáltalán soha nem gyújtana rá. (kovács)

Next

/
Thumbnails
Contents