Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-05 / 103. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. május 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Tompa utózöngék Már a járási fordulókra is „erős" zsűrit kell(ene) összerakni JUHÁSZ KATALIN gyáltalán nem baj, sőt nagyon is hasznos, hogy élénk vita alakult ki a Fa- cebookon a Tompa Mihály Országos Verseny zsűrizéséről megeresztett keddi mondatom hatására. Magamtól nem szoktam idézni, úgyhogy akit érdekel, keressen rá a cikkre, de a lényeg az volt, hogy míg a szavalóverseny országos döntőjén megkérdőjelezhetetlen tudású, komoly szakemberek ülnek a zsűriben, alsóbb szinteken bizony előfordul egy-két félrenyúlás. Még mindig nem tudják megoldani, hogy valamennyi kategóriába jusson legalább egy olyan szakember, aki az összes fordulót végigzsürizte, és van összehasonlítási alapja. A közösségi oldalon hozzászóltak tapasztalt pedagógusok, előadóművészek, egykori győztesek, a „mozgalomból” kiábrándult anyuka, akinek a lánya színész lett, holott ezen a versenyen sosem brillírozott, diplomás színész zsűritag, aki iskolai és járási fordulón is pontozott, de csak az országoson kapott némi honoráriumot a munkájáért, szóval sokan. Azért, mert érdekli, foglalkoztatja őket a téma. Névvel, arccal vállalták véleményüket, nem úgy, mint az újságcikkek alá kommentelő, álnevek mögé bújva vagdalkozó vitézek. A többnapos eszmecseréből lassan kibontakozni látszik egy többé- kevésbé közös vélemény, mely szerint már a járási fordulókra ugyanolyan „erős” zsűrit kell(ene) összerakni, mint az országos döntőre. Nem elég, ha az idős helyi költő és a kulturális mindenes beül, esetleg meghívnak egy-két tanárt a magyarországi partneriskolából. A továbbjutásra érdemes versenyzőket nehéz kiválasztani, nem elég, ha cuki az illető, vagy jópofa szöveget választott. A múlt hétvégén többször tanúja voltam sírásnak egy-egy értékelés után. Láttam vigasztalhatatlan gyereket gubbasztani a sarokban, akitől még a kerületi versenyen is mindenki el volt ájulva, beleértve természetesen a felkészítőt is. Láttam tanárnőket hevesen gesztikulálva egymással pusmogni. Még hogy hatásvadász volt a szöveg! Még hogy kis ripacs az „én gyerekem”! Az a másik miért tetszett jobban nekik, hiszen csak simán elmondta a verset, nem is játszotta el! A gyerekek pedig csak pislognak, nem értik, mi történik. Elbizonytalanodnak, rosszabb esetben elmegy a kedvük az egésztől. Sajnos sokan megfeledkeznek arról, hogy itt ők a legfontosabbak. Az ő bőrükre megy ez az egész dolog, ami jelenleg nem elsősorban az irodalom szeretetére való nevelésről szól, ha mégoly szépen hangzik is ez a megnyitó beszédekben. A Tompa Mihály Országos Verseny a Kárpát-medence legnagyobb, legtöbb gyereket és fiatalt megmozgató magyar szavalóversenye. Fontos rendezvény, szükség van rá, de bizonyos dolgokra nagyon kellene figyelniük a szervezőknek. Már járási szinten. Köszönöm minden eddigi és ezutáni hozzászólónak, hogy tudatosítja ezt. Szlovák szobrot kap IV. Béla KOLLAI ISTVÁN B esztercebánya szeretne szobrot állítani IV. Bélának, aki a településnek több mint 750 éve városi jogokat adományozott. Ezzel ő lenne az első Árpád-házi uralkodó, akinek a szlovákok szobrot emelnek. A minap, amikor éppen jó időtöltésnek tűnt Besztercebánya városi honlapjának böngészése, egy nem túl hivalkodó bejegyzés tudósított arról, hogy a városvezetés kezdeményezi IV. Béla király szobrának a felállítását: ő volt az az uralkodó, aki a településnek városi jogokat adományozott 1255-ben. A felhívás a lakosságot közadakozásra szólítja fel, a városi hivatalok év végéig várják a hozzájárulásokat. Ha a kezdeményezés sikerrel jár, akkor ez lenne az első olyan szobor Árpád-házi uralkodóról, ami kifejezetten szlovák kezdeményezésre emeltetik. Ez illeszkedik abba a tendenciába, ahogy a helyi civil és ön- kormányzati intézmények és lokálpatrióta körök megtörik az olyan monoton, egyhangú és szürke szlovák történelemmagyarázatokat, amelyek „sötét magyar középkorról” szólnak. A középkor ugyanis hagyományosan elhanyagolt, marginalizált, illetve kifejezetten negatívan kezelt eleme a szlovák emlékezetnek; ez könnyen látható, ha kinyitunk egy bármely korból származó történelemkönyvet. A magyar államalapítás utáni évszázadok, azaz az Árpádházi uralkodók évszázadai (1000-1301) kimaradnak a történetmesélésből, és inkább a vegyes házi királyok időszaka kerül előtérbe, azaz az Anjouk, Luxemburgok, Hunyadiak és Jagellók világa. Az Árpádházi királyok és királynék évszázadaiból egészen a legutóbbi időkig a tankönyvek nem sok érdemlegeset emeltek ki, talán csak a tatárok elleni muhi csatavesztés a kivétel, ez az egyetlen rendszeresen említett esemény. De nem rajzolódik ki semmi sem Szent István vagy Szent László államalapító és államszervező tevékenységéből, sem abból, hogy az utódaik az európai színtéren egy relatíve elismert középhatalmi státusnak örvendtek. Ennek a hallgatásnak nyilván az az oka, hogy az Árpád-ház túlságosan „magyar”, tagjai közvetlenül a honfoglaló fejedelmektől származtathatók, és uralmuk túlságosan kapcsolódik a szláv dominancia eltűnéséhez. Pedig emlegetésüknek szlovák részről jó oka lehetne, hiszen a történelmi Felső-Magyarországot elég komolyan fejlesztették ekkor; ez egyebek mellett a városi jogok adományozásában merült ki, ami elősegítette a szepességi városok vagy a bányavárosok hálózatának a kialakulását. Ezekre a városias régiókra ma a szlovák közélet meglehetősen büszke. Logikus lenne, ha pozitívan emlékeznének meg az alapítókról is, de ez az államilag meghatározott csehszlovák, kommunista vagy meéiarista emlékezetpolitika szorításában nem igazán volt lehetséges. Az Árpád-ház itteni ténykedése kiszorult a történelem lapjairól, és olyan nyomokban él tovább, mint Besztercebányának vagy Eperjesnek a címere, melyek az Árpádok vörös-ezüst sávozását idézik, utalva az alapítókra. De árválkodik egy IV. Béla utca Zólyomban is, a városfejlesztő királyra való halvány emlékezésként. A demokratikus intézmények kialakulásával viszont már tér nyílt a lentről jövő kezdeményezéseknek, a helyi szervezkedéseknek és a „többszólamúságnak” - ennek egyik megtestesült és kézzelfogható eredménye lehet IV. Béla király szobrának felavatása Besztercebányán. Amiben szerencsés lenne a magyar, esetleg magyarországi részvétel, nehogy a végső üzenet félrecsússzon, és talán hogy egy magyar felirat is elférjen a szobron. Arra pedig érdemes számítani, hogy az ehhez hasonló alulról jövő szlovák kezdeményezések még tartogatnak (remélhetőleg pozitív) meglepetéseket, amelyekre a magyar félnek érdemes időben reagálnia. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF A közéleti fenegyerek Rövidesen napirendre kerülhet Igor Matovič ellenzéki képviselő ügye, akit a kormánypártiak szeretnének megfosztani a mandátumától, mert amióta bekerült a parlamentbe, kétszer is megfeledkezett vállalkozásai felfüggesztéséről, amivel törvényt sértett. Csakhogy nem ő az egyetlen, aki jogszabályt sértett. Három további honatya is sáros. A Smer egyik képviselője, Stanislav Ku- bánek az elmúlt években kilenc alkalommal szegte meg a törvényt, mégis megúszhatja 24 ezer eurós pénzbírsággal. Rajtuk kívül pedig számos képviselő különböző jogi kiskapukat kihasználva, vígan vállalkozik tovább. Világos, miért akarják az ellenzéki pártelnökre ráhúzni a vizes lepedőt. Kellemetlen a modora, gyakran provokál. De sokszor bátran rámutatott a belügyminiszter és mások korrupciógyanús ügyeire, amelyeket az érintettek a szőnyeg alá söpörnének. Robert Fico a gyanúsitgatásokra tavaly - ugyancsak törvénysértően - úgy vágott vissza, hogy adócsalónak nevezte, holott máig semmivel sem gyanúsították meg őt, pedig zaklatják eleget a nyomozók. Andrej Danko még a katonai parancsnokságon őrzött orvosi leleteit is előhúzta. Mindketten és társaik is, iparkodnak megszabadulni tőle. Nem lesz könnyű. Ha kizárnák a parlamentből - amihez legalább 90 támogató szavazat kell -, Matovič kihasználná a fellebbezési lehetőségeit, még sokáig ott kellemetlenkedne a parlamentben. Azután mártírként demonstrációkat szervezne az utcán. Ha nem tudják megfosztani a mandátumától, eljátszhatja a rettenthetetlen hőst. Csak egy jó lépés kínálkozik: ha a törvényt minden képviselőre egyformán alkalmaznák. Azokra is, akik ügyeskednek és csalnak. Ám ezt Szlovákiában elképzelni is nehéz. Hát még valóra váltani. Ellenzéki Momentum Miközben a magukat baloldalinak kikiáltók egymással hadakoznak, a Jobbik vezetői pedig talán násztáncra készülnek velük, megjelent a magyar politikai porondon a Momentum mozgalom. Kora tavasszal népszavazást követeltek a 2024-re Budapestre megálmodott olimpiáról. Azóta erősödnek. Egyelőre tüntetéseket szerveznek, október 15-ére ígérnek választási programot. „Elegünk van!” - ez a hívószavuk. Kizárják a közösködést az elmúlt 27 év minden levitézlett közéleti szereplőjével. Kormánypárti oldalon már észlelik a veszélyt. Rémálmaikban felsejlenek a márciusi ifjak, akik az 1848-as szabadságharcot kirobbantották és azok az egyetemisták, akik az 1956-os forradalmat indították el. Márkiadták a parancsot a kilövésre. A Pesti Srácok fideszes heccportálon Kádár János utolsó csicskásának, Thürmer Gyulának a fia Hitlerhez hasonlította Fekete-Győr Andrást, a Momentum egyik vezetőjét. „Orbán azért kelt félelmet, mert ő is fél. A szabad sajtótól, a szabad választásoktól és tőlünk, emberektől. A lebukástól fél. Mi már tudjuk, hogy hazát, jövőt Széchenyi Istvánok építik, nem Mészáros Lőrincek! Egy évünk van a választásokig. Mindent megteszünk, hogy közösen lebontsuk a félelem rendszerét” - fogadkozott. Sziszüphoszok A bukaresti parlament áprilisban elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvénymódosító indítványát, amely alapján azokban a városokban, ahol a magyar vagy más nemzetiségű polgárok lélekszáma meghaladja a lakosság 20%-át, vagy a településen legalább 5 ezer kisebbségi él, a kórházakban, az idősek otthonaiban, a gyermekgondozó intézetekben az érintetteknek joguk lesz az anyanyelvükön beszélni a személyzettel is. A jogszabályt már csak Klaus Johannis államfőnek kellett volna aláírnia, ám nem tette meg, mert három román ellenzéki képviselő alkotmánybírósági óvást emelt a jogszabály ellen. Nem zavarta őket, hogy ők is megszavazták az indítványt. „A román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak a kisebbségellenességben. Nincs olyan többségi politikus, aki őszintén törekedne párbeszédre velünk. Idehaza egy szövetségesünk van: az erdélyi magyarság” -jelentette ki Kelemen Hunor pártelnök. Az RMDSZ továbbra is értelmes megállapodásokra törekszik, mert különben a hat százaléknál alig több magyarság nem tud eredményeket elérni a bukaresti törvényhozásban. Szinte sziszüpho- szi vállalás, amivel nem csak Erdélyben szembesülnek.
