Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-05 / 103. szám, péntek
2 I KOZELET 2017. május 5. | www.ujszo.com A sötét weben árultak fegyvert és drogot Pozsony. Két pozsonyi fiatalra, a 33 éves Adamra és a 28 éves Lukášra csapott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NA- KA). A két fiatalt kábítószer előállításával és drogkereskedelemmel, egyiküket pedig fegyverkereskedelemmel is vádolják. Ügyük érdekessége, hogy a férfiak az internet legsötétebb sarkaiban, az úgynevezett „dark weben” adták el a portékájukat. A NAKA az „Ügyfél” nevű akció keretein belül csapott le a két fiatalemberre - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Peter Hraško, a NAKA igazgatója. A rendőrség a droggal üzletelő fiatalok szerverének felderítésével jutott el a bűncselekmény elkövetőihez. Az akció keretein belül több tucat kendemövényt, 117 adag LSD-t, öt fegyvert, rengeteg töltényt és 203 ezer eu- rónyi bitcoint (virtuális fizető- eszköz) foglaltak le. A drogkereskedelem miatt 10-15 éves börtönbüntetés fenyegeti őket, a fegyverkereskedelem további 3- 8 évnyi börtönt jelent. A portékájukat elsősorban Németországban értékesítették. A szerver, melyen keresztül lebuktak a kereskedők, az úgynevezett „dark weben” működött. Ez tulajdonképpen az internet alvilágát jelenti - az internetnek van ugyanis egy láthatatlan része, az úgynevezett mély vagy rejtett net, mely az internetes keresőmotorok számára nem elérhető, csak speciális böngészővel használható, és egyébként jóval nagyobb, mint a világháló látható része. A sötét web anonimitást biztosít, ezért a világ illegális kereskedelmének jelentős része zajlik itt. (Sme, fm) Nagyon gyengén merítjük az uniós támogatásokat Pozsony. Szlovákia az uniós támogatások merítése szempontjából továbbra is katasztrofális teljesítményt nyújt - derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb jelentéséből, amely szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakra a tárca hatáskörébe tartozó 11 programra elkülönített 13,99 milliárd euróból eddig csupán 660,69 milliót sikerült felhasználni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg lassan a programozási időszak felénél tartunk, a Szlovákia számára elkülönített pénzösszegnek eddig csupán a 4,72 százalékát sikerült lehívni. Az egyes programok között azonban jelentős különbségek vannak. Míg az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programra fordított 3,9 milliárd eurónak eddig például már csaknem a 10 százalékát sikerült felhasználni, öt program merítése 0,35 és 2 százalék között mozog, három programból pedig egyelőre egyetlen centet sem sikerült lehívni. Az idő ugyanakkor sürget, hiszen jövő év végéig legalább 1,121 milliárd eurót kellene felhasználnia az országnak ahhoz, hogy teljesítse az EU által támasztott feltételeket. (mi, SITA) Közel a jobboldali megegyezés Sulik és Matovič paktumához a KDH és az MKP is csatlakozhat (Jozef Jakubčo felvétele) FINTA MÁRK Pozsony. Bár az SaS és az OĽaNO már hetekkel ezelőtt megkötötte a stratégiai együttműködésükről szóló paktumot a megyei választásokkal kapcsolatban, egyelőre nem jutott dűlőre a jobboldali, parlamenten kívüli pártokkal, a KDH-val és az MKP-val. Az egyezség ugyan már májusban megszülethet, ám az M KP és a kereszténydemokraták közt feszültség tapasztalható. Az SaS és az OĽaNO a paktumukhoz való partnerkeresést már a kezdetektől úgy kommunikálták, hogy elsősorban a KDH-ra számítanak, de szóba jöhet még az MKP is. Az Alojz Hlina vezette kereszténydemokratákkal azonban nem egyszerű a tárgyalás. Hlina a minap kijelentette, hogy a KDH továbbra is szeretne együttműködni a parlamenti jobboldali ellenzéki pártokkal, a tárgyalásokat csak az ünnepek és egyéb feladataik hátráltatták. A párt ugyanakkor az elmúlt időszakban erősödött a felméréseken, és valószínűleg minél több képviselői helyet szeretne kisajtolni egy SaS-OEaNO-KDH megállapodásból, mely eredetileg ajelöltek 41^41-18 százalékos megoszlását feltételezte. A KDH azonban nem ért egyet azzal, hogy minden megyére érvényes központi szerződésben rögzítsék a jelöltek megoszlásának arányát, minden megyében külön egyezséget szeretnének. Lapunknak Ľubomír Gaiko, az SaS alelnöke is megerősítette, hogy a KDH-val jelenleg erről vitatkoznak. Azt azonban cáfolta, hogy a tárgyalások megakadtak volna, elmondása szerint már májusban aláírhatják a megállapodást. Sokesélyes játszma A másik potenciális partneijelölt- tel, az MKP-val egyelőre még egyáltalán nincs intenzív kapcsolatban az OEaNO-SaS koalíció, a tárgyalásokat az fogta vissza, hogy az MKP elsősorban a Híddal egyeztetett eddig. Galko szerint öt megyében szeretnének velük megállapodást kötni, de azt sem tartja különösebb problémának, ha ez csak három megyében sikerül központi szerződéshez ugyanis nem ragaszkodnak, az MKP esetében ennek nem is lenne értelme. Elmondása szerint a legelőrehaladottabb tárgyalásokat Pozsony megyében folytatják, és Besztercebánya megyében is alakulnak a dolgok. Az MKP ugyanakkor korábban kijelentette, Nyitra és Nagyszombat megyében magyar megyefőnökjelöltet szeretne. Galko szerint az SaS-t nem zavaija, ha az MKP Nagyszombat megyében nem velük, hanem esetleg a Híddal egyezik meg, vagy egyedül indul. Az MKP egyébként a hírek szerint Berényi Józsefet indítaná a megyefonöki posztért Nagyszombat megyében - aki ebben az esetben a többi között Jozef Viskupičcsal, az OĽaNO jelöltjével csaphat össze. Szikrázó viszony A KDH és az MKP között ugyan akkor nő a feszültség, Alojz Hlina már többször, legutóbb múlt hétvégén nyilatkozta, hogy nem bízik az MKP Szlovákia iránti lojalitásában. Ory Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke erre egy éles hangú közleményben válaszolt. Galko szerint azonban ez a feszültség nem lehet akadálya, hogy az MKP-val is együttműködjenek. Leszögezte ugyanis, a KDH-nak nincs beleszólása abba, kivel egyeztet az OĽaNO-SaS koalíció. Pozsony. A végrehajtások, az újabb szociális csomag, illetve a szélsőségek elleni harc voltak a tegnapi koalíciós tanács legfőbb témái. A kormány kiemelten akar foglalkozni a végrehajtásokkal, mert országszerte mintegy 3,7 millió végrehajtási ügy van folyamatban. Robert Fico kormányfő szerint mintegy 40-60 ezerre tehető azoknak a száma, akiknek nem áll érdekükben, hogy munkát vállaljanak, mert abban a pillanatban lecsap rájuk a végrehajtó. Fico szerint egyezség született arról, hogy Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter részletes elemzést készít arról, milyen esetekről van szó, és milyen megoldást javasol. Bugár Béla (Híd) hozzátette, hogy a kormány már jóváhagyta az a törvényt, mely a jövőre nézve jelent megoldást a végrehajtási ügyekben, de a folyó ügyekre is reagálni kell. Bugár felvetette azt is, hogy bizonyos esetekben az amnesztia lehetősége is szóba jöhet. A napokban bejelentett szociális csomag kapcsán Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszterrel és Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszterrel kibővülve már a jövő héten ismét tárgyaló- asztalhoz ülnek a koalíciós felek. Robert Fico azt ígéri, hogy a szociális intézkedésekkel kapcsolatos módosító javaslatok már szeptemberben a parlament elé kerülhetnek, az első intézkedések pedig 2018 januárjától léphetnek életbe. Mindhárman úgy nyilatkoztak, hogy készek kompromisszumot kötni. Javaslataikat összegzik, és a végleges intézkedéscsomagot később, közösen hozzák nyilvánosságra. Bugár arra is emlékeztetett, hogy a kormányprogram alapján idén a belső ellenőrzést el kell különíteni a belügyminisztériumtól. Egyedül a Híd elnöke nem támadta az ellenzéki pártokat, míg Danko és Fico éles hangon és durván nyilatkozott politikai ellenfeleikről. (SITA, le) Danko és Fico élesen támadta az ellenzéket (TASR-feivétei) Danko nem érzi magát felelősnek a levélügyben ÖSSZEFOGLALÓ A kormánykoalíció nem engedte megnyitni a házelnök menesztésére összehívott rendkívüli ülést. Andrej Danko nem érzi magát felelősnek a levélbotrányban, magyarázat helyett a támadás taktikáját választotta. Az ellenzék újabb lépéseket tervez. Pozsony. A koalíciós képviselők teljes mellszélességgel kiálltak Andrej Danko mellett. Martin Glváč (Smer) szerint a menesztésre vonatkozójavaslat hazugság. Anton Hm- ko (SNS) pedig azt állította, hogy Danko nem adott utasítást a levelek felbontására. „A képviselők biztonsága fontosabb, mint Igor Matovič paranoiája” - közölte Hrnko. A koalíciós képviselők továbbá figyelemelterelésről beszéltek és azt állították, hogy azért nem támogatták a rendkívüli ülést, mert több ellenzéki képviselő hiányzott a parlamentből. Az ellenzék szerint Andrej Danko házelnök gyáván viselkedett, és kétszer is hibázott. Lucia Duríš Nicholsonová (SaS) szerint először akkor, amikor hagyta, hogy hatályba lépjen a levelek felbontására vonatkozó rendelet. Másodszor pedig akkor, amikor nem szakította meg szabadságát, pedig a helyzet azt kívánta volna. A parlament elnökeként magyarázatot kellett volna adnia a levéltitok, vagyis az alkotmányos jog sárba tiprására. „Ha Andrej Dankónak nem világos, hogy ő a felelős a botrányért, akkor felmerül a kérdés, normális, hogy ő irányítja a törvényhozást” - tette fel a kérdést Duríš Nicholsonová. Boris Kollár, a Sme rodina elnöke azt hangsúlyozta, hogy a képviselői levelek felbontásával a polgárok levéltitokhoz való joga sérült első sorban. „Jól jegyezzék meg, hogyan viszonyulnak az önök jogaihoz a standard politikai pártok” - zárta Kollár. Igor Matovič egyelőre nem árulta el, milyen további lépéseket terveznek az ügyben. Úgy fogalmazott, előtte egyeztetni fog az ellenzék. Hosszú hallgatás után Andrej Danko mégiscsak a sajtó elé állt, ám magyarázat helyett előbb a támadás taktikáját választotta, majd a mártír szerepét öltötte magára. Danko élesen és személyeskedő stílusban bírálta az ellenzéki pártokat. Ezt követően a sajtót támadta, mert állítása szerint bűnözőnek állították be a levélbotránnyal kapcsolatban. A történtekért nem vállalta a felelősséget, sőt, azt sem volt hajlandó elismerni, hogy hivatala hibázott volna. „Nem fogok reagálni az ellenzék állításaira, nem fogom rongálni az egészségemet őrültekkel és olyanokkal, akik csak mocskolód- nak” - mondta Danko, aki többször megemlítette egy évvel korábbi műtétjét, és a Maldív-szigeteken töltött vakációját is ezzel indokolta. Danko többször megismételte, hogy nem ártó szándékkal nyitották ki a képviselők leveleit. (SITA, tasr, ie) Egyeztetett a koalíció