Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-05 / 103. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. május 5. KÖZÉLET I 3 Macron nem tervez radikális változásokat (Képarchívum) LAJOS P. JÁNOS Franciaországban vasárnap tartják a köztársaságielnökválasztás 2. fordulóját, ahol az első forduló győztese Emmanuel Macron csap össze a nacionalista Nemzeti Front jelöltjével, Marino Le Pennel. A választások hatásáról Radovan Geist politikai elemzőt, az euraktiv.sk vezetőjét kérdeztük. Az első választási forduló első helyezettje, Emmanuel Macron az elemzők szerint megnyerte a tévévitát is, a felmérések eredményei azt mutatják, jelentős előnye van Marine Le Pen előtt. Biztosra vehető a vasárnapi győzelme? Egyelőre csak az bizonyosodott be, ami már látszott a választási kampány során és a vége felé közeledve is, hogy egyértelműen Macron az esélyes jelölt. A győzelme nagyon valószínű, de még nem vehető biztosra, annak ellenére sem, hogy ezt jelzik a közvéleménykutatások is. Természetesen fontos lesz, hogy ő nyeri-e a választásokat, de az talán még fontosabb, hogy milyen arányban. Ma már szinte biztosra vehető, hogy Marine Le Pen sokkal több voksot gyűjt majd be, mint édesapja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben Jacques Chirac ellen. Azt is fontos megjegyezni, hogy Chirac akkor az elnöki pozícióból indult, s nem volt túlságosan népszerű. Vagyis azt láthatjuk, hogy Francia- országban erősödik a szélsőjobboldal támogatottsága. A köztár- saságielnök-választás során csak egy jelölt győzhet, és a második körben 39 százalék is vereséget jelent, de a jó eredményt Marine Le Pen kihasználhatja a parlamenti választásokon vagy az európai parlamenti választásokon. Radovan Geist Néhány hét múlva parlamenti választásokat is tartanak Franciaországban, ezek eredményét hogyan befolyásolhatja a köztár- saságielnök-választás eredménye? A francia parlamenti választások is specifikusak, a választókörzetek kicsik, a standard pártok együttműködése sokszor esélytelenné teszi Le Pen Nemzeti Frontjának jelöltjeit. Ezúttal azonban számítani kell arra, hogy Le Pen a választási eredményét kamatoztatni tudja a parlamenti választásokon is, és pártja erősödhet, nagyobb befolyásra tehet szert a parlamentben. Kimondható a választások kapcsán, hogy a standard pártok kudarcot vallottak? Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a standard pártok, a szocialisták és a republikánusok - kudarcot vallottak. Macron több szempontból is szocialista j elölt volt - csak a párt nevét nem vállalta. O döntött úgy, hogy nem indul a párt előválasztásán. Ez a döntése összefügghetett azzal, hogy a párton belül a radikálisabb jelöltek legyőzhették volna, emellett pedig párton kívüli jelöltként akart indulni, erre építette választási kampányát is. Az eddigi politikai pályája, választási csapatának jelentős része azonban a szocialista párthoz köti, és természetesen választóinak nagy részét is ettől a párttól csábította el. Kérdés, hogyan viszonyul majd az esetleges győzelméhez a szocialista párt, közelednek-e hozzá, együtt- működnek-e vele és mozgalmával, vagy esetleg szakad a szocialista párt, és Macron mozgalma, az En Marche! felveszi egy kicsit balra húzó centrista párt szerepét, és balra tőle áll majd a jelenlegi szocialista párt. Tehát egyelőre nem kell temetni a standard francia pártokat? Biztosan nem. A standard bal- és jobboldal Franciaországban már többször átélt ilyen helyzetet. A republikánusoknak is voltak nehéz pillanataik, habár a jelöltjük a 3. lett az első fordulóban. Fiiion ugyan kevesebb szavazatot kapott, mint Macron, de ezt az eredmény befolyásolták a vele kapcsolatban kirobbant komoly botrányok. A francia választásokról nem mondanám, hogy a nem standard politikusok győzelmét hozta. Annál is inkább, mivel Macron olyan politikai platformon tudott győzni, amely inkább stabilitást és kontinuitást hirdet, nem pedig radikális változást. Ugyan azt állítja magáról, hogy a változás jelöltje, de érvényes rá Hašek kijelentése, hogy „ez a változás a törvényes keretek közt, és a tisztesség határait megtartva” történik. Egyáltalán nem beszélhetünk radikális populistáról. Macron és Le Pen harcát leírhatjuk úgy, mint a globalizmus és az a nacionalizmus, az izolacionizmus képviselőinek a harcát? Ez így nem teljesen igaz. Le Pen valóban a nacionalizmust képviseli azzal, hogy szerinte a kormánynak nemzeti gazdasági érdekeket kell megvalósítania, jelentsen ez bármit is. Hogy a kormány azért van, hogy védje a francia lakosságot és a cégeket a külső veszélyektől. A Nemzeti Front politikája valóban ez. Macron alapvetően valóban a liberális gazdaság képviselője, bírálja a teljes mértékben szabályozott piacot. Azt mondja azonban, hogy szükség van bizonyos piaci szabályozásra, ennek egyes elemeit pedig uniós szinten kell megvalósítani. Azt mondja, hogy nem zárhatjuk ki a világot, amelyben élnünk, az országhatáron kívülre, de meg kell keresni azokat a módszereket, amelyek segítségével gazdasági és szociális szempontból is sikeresek legyünk. Én őt egyfajta szociállibe- rális politikusnak nevezném, aki meg akarja őrizni a gazdasági szabályozás egy részét nemzeti szinten, egy részét uniós szinten, és aki szerint szükség van globális szabályozásra is. Semmiképpen nem li- bertariánus közgazdász, aki szerint mindent a globális szabad piacra kell bízni. Milyen hatással lehet Macron győzelme az Európai Unióra? Erősödhet az uniós együttműködés? Jön a többsebességes Európa? Ez nehéz kérdés. Sokkal egyszerűbb lenne azt elmondani, hogy mit jelentene az unió számára a veresége. A győzelmének hatása sok mindenben függ attól, hogy milyen eredménnyel zárulnak az őszi, németországi parlamenti választások. Ha Németországban stabil kormány jön létre, amely erősíteni akarja az uniós együttműködést elsősorban az eurozóna alapján, akkor Macronban megfelelő partnert talál. Ha azonban az új német kormány kevésbé lesz az integráció erősítésének híve, akkor Macronnak problémát jelent majd programja egyes, uniós vonatkozású elemeinek a megvalósítása. 44 millió eurót spórolhatnak a vállalkozók Csökkenhet a vállalkozók adminisztrációs terhe (TASR-fotó) ÖSSZEFOGLALÓ A hivatali ügyintézés Szlovákiában rengeteg idejét és energiáját veszi el a vállalkozóknak, nem beszélve az ezzel járó kiadásokról. Ezen próbál meg enyhíteni a gazdasági tárca, amely tegnap tette közzé az egyelőre 34 lépésből álló intézkedéscsomagját. Pozsony. „Az általunk kidolgozott intézkedéseknek köszönhetően a szlovákiai vállalkozók együttesen nagyjából 44 millió eurót takaríthatnak meg, és a kiadáscsökkentés ezúttal valóban az összes vállalkozót érinti” - vezette be tegnap Peter Žiga gazdasági miniszter az intézkedés- csomagot. 34 javaslat Az általa vezetett tárca most közzétett 34 javaslata öt csoportba osztható. „Ha az intézkedéseink beválnak, javulás várható a foglalkoztatás, a hivatali ügyintézés, a verseny- képesség, az adózás és a vállalkozói szektor támogatása szempontjából is” - állítja Žiga, aki szerint javaslataikat, amelyeket több tárcával együttműködve dolgoztak ki, szeretnék a lehető leggyorsabban elfogadtatni a parlamenttel, hogy ezek már idén életbe léphessenek. Ha a most közzétett intézkedés- csomagra a törvényhozás is rábólint, a vállalkozók a jövőben könnyebben juthatnak hozzá az építési engedélyhez, és kevesebb ügyintézéssel jár majd a kisebb építkezések engedélyezése is. A belügyminisztérium átgondolja a rendszámtáblákkal kapcsolatos szabályokat, vagyis a jövőben nem feltétlenül kell rendszámtáblát cserélnie annak, aki új járásba költözik. Egyszerűsödhet a vállalkozói névjegyzékkivonat kiadása is, a pénzügyminisztérium pedig az adóelőlegekkel kapcsolatos hivatali ügyintézést egyszerűsítené. A környezetvédelmi tárca a hulladéktörvénnyel kapcsolatban tett javaslatot az adminisztratív terhek enyhítésére. 17,5 munkanap „Célunk, hogy csökkentsük a vállalkozókra háruló^ adminisztratív terheket” - állítja Žiga. Hogy erre égető szükség van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az INESS gazdaságkutató intézet bürokráciamutatója, amelyet tavaly vezettek be, és amely a szlovákiai hivatalok vállalkozókkal szembeni packázását hivatott felmérni. „Egy átlagos, már befutott, négy alkalmazottat foglalkoztató vállalkozó tavaly nagyjából 140 órát, vagyis mintegy 17,5 munkanapot tölt azzal, hogy eleget tegyen hivatali kötelességeinek. Egy ilyen vállalkozóval szemben a hivatalok ugyanis évente 75 adminisztratív kötelességet támasztanak, ami a vállalkozónak 1471 eurójába kerül” - nyilatkozta Richard Durana, az INESS igazgatója. Egészségügyi szolgálat A gazdasági tárca az általa nemsokára tárcaközi egyeztetésre bocsátott csomaggal azonban nem csupán az adminisztratív terhek csökkentésére gondolt. A kutatás- fejlesztésre fordított összegnek manapság a cégek csupán a 25 százalékát írhatják le az adójukból, aminek a jövőben 100 százalékra kellene nőnie. „A vállalkozók csak ennek köszönhetően együttesen mintegy 7 millió eurót takaríthatnak meg” - állítja Rastislav Chovanec gazdasági államtitkár, aki szerint a terveik között szerepel egy kezdő vállalkozóknak szóló honlap is, amelynek köszönhetően ezek az összes fontos információhoz hozzájuthatnak. A munkahelyi egészségügyi szolgálat esetében is változások várhatók, a tárca javaslata szerint az 1. és 2. kategóriába sorolt alkalmazottak esetében kötelező egészségügyi ellenőrzésként elfogadnák az alkalmazott saját orvosánál tett látogatását is. Nem ez az utolsó „Mivel a szaktárca csak tegnap tette közzé az intézkedéscsomagját, ezért még nem volt időnk ezt alaposan áttanulmányozni. Örömmel fogadunk azonban minden olyan intézkedést, amely csökkenti a vállalkozókra háruló adminisztratív terheket” - nyilatkozta Peter Kremský, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) ügyvezető igazgatója, aki abban is reménykedik, hogy nem ez a tárca utolsó ilyen csomagja. A gazdasági tárca ezzel kapcsolatban a vállalkozókat már tegnap megnyugtatta. A minisztérium már most dolgozik a következő csomagon, amelyet Žiga szerint a jövő év első negyedében szeretnének közzétenni, és ezt követheti egy harmadik csomag is. (mi, SITA)