Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-25 / 119. szám, csütörtök
UTAZZ.UJSZO.COM ■ UTAZASt®UJSZO.COM j r -\r' ; 1 Két kereken L __ Mire figyeljünk? Ha kerékpáros túrát szervezünk, akkor mindig figyeljünk a tervezésre, és arra, hogy ne vállaljuk túl magunkat. Az útra mindig vigyünk magunkkal megfelelő ruházatot - a magasabban fekvő helyeken hűvösebb van -, ételt, némi készpénzt és ami a legfontosabb, megfelelő mennyiségű folyadékot. Ha csak ritkán kerekezik, akkor egy napra ne tervezzen 50-70 km-nél hosszabb távot, mert hamar kimerülhet, és úgy már nem lesz élvezetes a kerékpártúra. Az ilyen utazások ugyanis óriási élményt jelentenek, és kár lenne elrontani azzal, hogy szenvedünk az utolsó kilométereken. KERÉKPÁRRAL Felső-Ausztriában Most egy csaknem három kilométeres lejtő jön, úgyhogy mindenki csak lassan, a kerékpárt végig féken tartva haladjon a falu felé - mondja vezetőnk a kerékpártúra végén. Felső-Ausztria szépségeit néztük meg két keréken. Á téli időszakon kívül mindig ideális program lehet egy kerékpártúra. Csodálatos tájak mentén haladhatunk, finom ételeket ehetünk az út során, érdekes látnivalókkal is színesíthetjük a programot, a kellő mozgásmennyiséget is kipipáljuk ezzel, hogy a túra végén feltöltődve térjünk haza. Utazásunkat Linznél kezdtük, majd autóbusszal egészen az ausztriai Duna-ka- nyarig, Schlögen faluig mentünk, itt kezdődött a túra. Az első megálló egy székes- egyháznál volt, Engelhartszell településen. Itt van az egyetlen trappista kolostor Ausztriában. S ha már trappista, akkor nem maradhat el a sörfőzés sem, amelyet likőrgyártással egészítenek ki a helyi szerzetesek. Vezetést is lehet kérni, és természetesen a kóstolás sem marad el - igaz, vigyázni kell, nehogy megártson a kóstolgatás, hiszen folytatódik a túra. Az út során egy speciális csónakkészítő műhelyben megismerkedhetünk a több száz éves, hagyományos fából készült csónakok készítésnek titkaival. DUNAKANYAR Másnap csodálatos látvánnyal indul a nap - a kilátóról nézhetjük a Duna-kanyart (ide is fel lehet kerékpározni). A másnapi utazás útvonalán számos megálló színesíti a programot, megismerjük a „most" (alma-, ill. körtebor) készítésének rejtelmeit - természetesen a kóstoló itt sem marad el, majd a kerékpártúra során átkelünk az osztrák- cseh határon, hogy néhány kilométert Csehországban is tekerjünk, majd visszatérünk Aigen-Schlägl faluba, hogy egy újabb sörgyárlátogatás zárja a túrát - ezúttal a Schlägl finomabbnál finomabb söreit kóstolhatjuk meg. S ha már sör, akkor vacsora egy speciális étteremben, ahol a tulajdonos - aki egyben a sörsommeli- er-világbajnok is -, minden fogáshoz más és más sört szolgál fel. Egy hangulatos múzeumban kezdjük a zárónapot, ahol egy zenegépgyűjteményt nézhetünk meg, a 180 gép közül mindegyik működik, csak az idő szab határt annak, ezek közül mennyit hallgatunk meg. A múzeum másik része a textilkészítés folyamatát mutatja be, az előző századtól egészen napjaink technológiai megoldásáig. A vezető nagyon lelkesen magyarázza, hogyan készültek a textilek az előző században, és milyen megoldásokkal dolgoznak ma. A csaknem 50 kilométeres túra rendkívül sok kulturális programmal is kiegészülve nagyon kellemes tavaszi fel- töltődést kínált, s bár nem kellett volna, azért a lejtőn megtapasztaltam, milyen az, amikor 58 km/ó-s sebességgel száguld lefelé a kerékpár. Fantasztikus érzés, ami a kerékpártúra méltó befejezése volt. KOMP Mivel a környéken nincs sok híd, így sokszor igénybe vehető a kompjárat, amely nagyon profin működik, mindig akkor kel át a másik oldalra, amikor utasok vannak, így nem kell figyelni a menetrendet sem (igaz, azt azért mindig figyeljük, mikor megy az utolsó kompjárat a másik oldalra). GYAKORLATIASSÁG Az ausztriai kerékpárutak nagyon jó minőségűek, óriási a hálózat, így mindenki az igényének, érdeklődésének megfelelő útvonalat választhat. Nagyon sok helyen van kerékpár-kölcsönzési lehetőség, sőt, ezek is úgy működnek már, mint az autókölcsönzők, azaz nem kell ugyanoda visszavinni a bicajt, ahol felvettük, a leadás helyszíne lehet a túra végállomása is. Sőt, nagyon sok ausztriai szálloda lehetőséget biztosít arra, hogy a vendég csomagját a következő szálláshelyre viszi, azaz reggel elindul, a csomag marad, s amikor estére megérkezik a következő hotelbe, már ott várja a csomagja. így akár több száz kilométeres, akár egy hétig tartó túrát is könnyen betervezhetünk. A kerékpárok közül érdemes úgynevezett e-bike-ot bérelni, ezekben egy kisebb elektromos motor is segíti a haladást, de ezt ki is lehet kapcsolni. így feleany- nyi energiával is fel tudunk tekerni a hegyre, persze a jobb kondícióban lévők ki is kapcsolhatják. Egy napra a bérlés ára kb. 20-25 euró. Szabó László U tazás EXTRA 2017. MÁJUS (A szerzó felvételei)