Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-12 / 108. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. május 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Zászlólengetés zenére Minél rosszabb a dalfesztivál, annál mókásabb az egész JUHÁSZ KATALIN ár ámos okból kifolyólag szerethetjük M az Eurovíziós Dal- Ka^ ÉLJ fesztivált. A pazar fellépő ruhák miatt, a profi fény- és színpadtechnika miatt, a röpködő kamerák miatt, vagy amiatt, hogy Ausztráliának sikerült beküzdenie magát a mezőnybe, vagyis képletesen közelebb került Európához. De akár azért is, mert a szervezők kimutatták együttérzésüket Nagy- Britannia iránt a brexit miatt. Vannak viszont, akik a dalok miatt nézik a dalfesztivált. Mivel a dalok zöme minden évben garantáltan, vitathatatlanul, egészen abszurd módon gyenge, az abszurd humorra fogékony réteg ki nem hagyná ezt a kabarét. Tavaly engem is a képernyő elé szögezett az ámulat - tényleg mókás volt összevetni a vérprofi látványt a harmatgyenge dalszerzői teljesítményekkel. Mintha arany evőeszközzel ennék mekis hamburgert. Ezért furcsa, sőt némiképp ijesztő, hogy egyes országok közmédiája annyi pozitívumot lát bele az Eurovíziós Dalfesztiválba, hogy egyenesen a kitörés, a kultúraprezentálás, az országimázs-javítás lehetőségének tekinti az ottani szereplést. Hónapokon át spannol- ják a hangulatot, fűtik a nemzeti hevületet, többfordulós honi dalválogató show-műsort rendeznek, komoly képpel úgy tesznek, mintha ez lenne a világ legfontosabb könnyűzenei eseménye. Nemzeti ügyet csinálnak belőle. Ebből az idejétmúlt, felesleges, sőt némiképp izlésromboló giccsparádéból, amelyből másnapra egy hang sem marad a fejünkben, csak a látványos zászlólengetés. Sokak szerint (például a zseniális BBC-kommentátor, Terry Wogan szerint is) minél rosszabb, annál mókásabb az egész. Úgyhogy gyorsan jelzem: az idei magyar versenyszámot egyáltalán nem tartom mókásnak. Fülbemászó, szépen tekergő, ám kicsit sem hivalkodó dallam, finom és izgalmas hangszerelés, tisztának tűnő érzelmek. Egy normális szabályok szerint működő versenyen akár dobogós is lehetne - írom ezt Pápai Joci elődöntős fellépése előtt. Véreim! Ne busongjatok, ne keseregjetek, ha Joci esetleg nem kerül be a döntőbe (szerintem bekerül), mert a szavazási rendszer egy rossz vicc. Saját országa versenyzőjére senki sem voksolhat, ezért az egymással szimpatizáló országok tévénézői a szomszédra szavaznak, a dal minőségétől függetlenül. A végeredmény már emiatt is megkérdőjelezhető. Abból az országból, amely nem indít versenyzőt, eleve nem szavazhatnak, úgyhogy mi sem voksolhatunk Jocira sajnos, mert a szlovák közmédia kidobott pénznek tartja a borsos részvételi díjat és a tévéközvetítés jogdíját. Ide se merem írni, mekkora összegről van szó... CSAK NEM ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁSOK LESZNEK. HOGY MÁR MEGINT MEG AKARJÁK FIZETNI A TISZTESSÉGES MUNKÁT? (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Kotleba meg röhög Sokáig politikai cirkusznak neveztem, mostanság pozsonyi szomorújátékként jellemzőn mindazt, amit a szlovákiai politikusok véghez visznek. A személyeskedés tavaly kezdődött, Igor Matovič először Bugár Bélát nevezte korruptnak, majd Robert Ficóra rontott. O felindultan (és törvénysértően) adócsalónak kiáltotta ki az ellenzéki politikust, akinek cégére, nyilván Robert Kaliňák utasítására rászabadították a nyomozókat, de nem tudták megvádolni. Válaszul Matovič azt kürtölte világgá, hogy Fico és felesége 750 millió dolláros bankszámlát rejteget egy adóparadicsomban. Mire Andrej Danko ugyancsak jogsértően lobogtatni kezdte Matovič egészségügyi dokumentációját, aki meg gyáva kapitánynak nevezte őt. Ezután a házelnök pszichopatának bélyegezte, az ellenzéki pártelnök ugyanezt vágta a fejéhez. Lehetne még sorolni. E hét elején aztán Matovič a parlament előtt sorolta fel, kik és milyen eszközökkel fenyegetik. Bizonyítékokkal nem szolgált, a rendőrséggel nem hajlandó együttműködni. Maradna képviselő, viszont a parlamenti ülésekre nem hajlandó járni. Ez a leltár az itteni parlamenti demokrácia fő elemeiről. A szélsőjobbos Marian Kotleba röhög a markába, ujjal mutogat kormánypártiakra és ellenzékiekre, az igazságszolgáltatás tétlenségére. Rendteremtést ígér és azt, hogy kiseprűzi a hatalomból a mostaniakat. Egyre többen dőlnek be neki. A magyar államfő öt 6ve Eldurvult Magyarországon a közbeszéd, mutatott rá Áder János, miután megkezdte második elnöki megbízatását. „Ha ez így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk.“ Szerinte a politikai többség elve miatt mindig a kormánypártoké a nagyobb felelősség. Bayer Zsolt lovagkereszttel kitüntetett publicista mintha csak igazolni akarta volna őt, a Karc FM rádióban így vélekedett a tüntető civilekről:, Jia még egyszer ilyenek megjelennek a parlamentben (...), akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. A taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni”. Ez már a kormánypártiaknak is sokk volt, ezért kedvencüket némi önkritikára kérték. Áder pedig Deák-idézettel üzente neki és sok más hő- börgőnek: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.” Kiegyezést javasolt a közéleti szereplőknek, három tételben kért egyetértést: Mindannyian Európa polgárai vagyunk. Mindannyian a magyar nemzethez tartozunk. Mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk. Áder Jánostól is függ, mennyi válik valóra az óhajából. Első elnöki ciklusában nem sokat tett a jogállamiság védelmében. Még öt éve van, hogy ne úgy vonuljon be a történelembe, mint Schmitt Pál, akit a nemzet golyóstollának neveztek el, mert mindent aláírt, amit elé tettek. Legalább egymillió aláírás kell! Kolozsváron indítják el a jövő héten az aláírásgyűjtést, amelynek célja, hogy az Európai Unió végre rögzítse és védelmezze a tagországokban élő, mintegy 60 millió őshonos nemzeti és nyelvi kisebbség jogait. Jövő márciusig hét uniós tagországban legalább egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni, éspedig az adott állam lélekszámának megfelelő kvóta szerint. Ezután kerülhet napirendre a kérés. Szlovákiában a kvóta szerint 9750 aláírásra van szükség. A kezdeményezés ötletgazdája az RMDSZ, ezért indítják az akciót a kincses városban, ahol az ügyet felkaroló Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) a kongresszusát tartja. Rögös úton jutottak el idáig a kezdeményezők, ugyanis az Európai Bizottság először elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy a kisebbségi jogok kizárólagosan tagállami hatáskörbe tartoznak. A luxemburgi Európai Bíróság ezt a letűnt rezsim ideológiájától bűzlő álláspontot felülbírálta. A kezdeményezés főleg a magyar, továbbá a dél-tiroli német ajkú, a belgiumi német, továbbá a finnországi svéd kisebbségiekre, de másokra is gondol, ezért széles körű, s remélhetően sikeres aktivitás tanúi leszünk. Nálunk az erdélyi testvérpárt felkérésére az MKP lesz a szervező. Egymillió aláírás elsöpörheti az ellenszelet. Pozsonypolisz P ozsonyban bemutatták a város első felhőkarcolójának tervét: a gazdag szlovák főváros tovább terjeszkedik, de a keletre fekvő „éhező völgyek” helyett az egek felé. Miért nem sugárzik ki egy ilyen lendületes metropolisz fejlődése az agglomeráción túl? Az okokat egyesek szerint pont a technológiai fejlődésben kell keresni. Aki Pozsony Duna-parti korzójának keleti végére az utóbbi években elvetődött - akár turistaként vagy vásárlás céljából - abban minden bizonnyal maradandó emléket hagyott az Eurovea bevásárló- és szabadidőkomplexum körött épülő modem Pozsony. Maga az Eurovea is próbál több lenni egy plázánál, s azzal, hogy az épület stílusban illeszkedik a Szlovák Nemzeti Színház új épületéhez, és azzal, hogy a Duna felé egy füves-teraszos korzót alakítottak ki, joggal érezhetjük úgy, hogy itt Pozsony 21. századi városmagjában járunk. Ezt az érzést csak fokozni fogja az Eurovea bővítési terve: játszóterek, irodák és az elmaradhatatlan mélygarázsok mellett megépül egy 46 emeletes felhőkarcoló; felhőkarcolónak azért nevezhető, mert túllépi a 150 méteres magasságot. Pozsony lendületes fejlődése a gazdasági adatok alapján is vitathatatlan, amit tetéznek az ilyen látványos beruházások. De a város gazdagodása, versenyképessége miért nem sugárzik ki a távolabbi környezetére, az agglomeráción túlra? Miért nem érezhető a főváros fejlettsége az alig egyórányira fekvő Nyitra vagy Trencsén városmagján? Miért nem ezeken a feltehetően olcsóbb helyeken nyílnak új irodák, és miért tornyosulnak inkább a méregdrága Pozsonyban? Hiszen a személyes kapcsolattartás helyett ott az internet, wifi, Skype. Erre a kérdésre régebben keresik a választ a globalizációs folyamatok kutatói, és az egyik legérdekesebb magyarázat szerint pont a technológiai fejlődés teszi érdekeltté a cégeket abban, hogy egy helyen koncentrálódjanak. Á technológia, a folyamatos innováció ugyanis a cégek profilját képlékennyé tette: korábban egy cipőgyár az cipőgyár volt, ma viszont egy cég könnyen mehet el a szoftverfejlesztés irányába, vagy internetes szolgáltatásokat biztosíthat, esetleg saját termék gyártásába kezd. Vagy mindhármat csinálja egyszerre. A vállalati profilok komplexitása pedig képlékennyé teszi a cégek közötti kapcsolatokat is: két vállalat egyszerre versenyezhet egymással egy üzletért, eközben viszont egy másik tenderen közösen indulnak, egy harmadik üzletben pedig az egyik cég a másikat kéri fel beszállítónak. A vállalatok folyamatosan tudják variálni az arculatukat és a termékeiket, ezért az egymás közti kapcsolatok fejlődése is, végső soron, folyamatos személyes jelenlétet igényel. Távol lehet maradni az ilyen gócpontokból, a folyamatosan fortyogó boszorkánykonyhától, csak ez rendkívül nagy kockázatot jelenthet. Ez lenne tehát az a paradoxon, ami miatt a technológia forradalma nem hozza el a fejlődést a Tátra alján minden zugba, sőt, esetleg pont fordított hatással bír: a kirobbanóan fejlődő nagyvárosok számára a vidék csak munkaerőt biztosító hátországgá válik. A vidéki kisvárosok színvonalas vagy kevésbé színvonalas iskolái rengeteg energiát tesznek azoknak a felnevelésébe, akik aztán az Eurovea felhőkarcoló jövőbeli lakói vagy irodistái lesznek. A felhőkarcoló gazdasági ereje pedig legfeljebb addig sugárzik ki, ameddig a 46. emeletről majd el lehet látni, de ebből a távoli kisvárosok aligha fognak valamit érezni.
