Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-12 / 108. szám, péntek
RÉGIÓ WWW .ujszo.com I 2017. május 12. I 5 Telt ház volt a nyitórendezvényen (A szerző felvétele) Újfajta képzés óvónőknek SZÁZ ILDIKÓ A vártnál jóval nagyobb az érdeklődés a tavaszi szakmai napok iránt. Elkezdődtek a 24. tavaszi szakmai napok a Czuczor Gergely Alapiskolában és további három helyszínen. A szakmai találkozó május 28-ig tart, számos hazai és külföldi szakember tart előadást. Novák Monika iskola- igazgató elmondta, a rendezvény társszervezője a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Az előadásokat úgy állították össze, hogy a Pázmány Péter Gimnázium, valamint a Blaho Pál utcai óvoda pedagógusai, szülői közösségei is részt vegyenek a képzéseken. A nyitórendezvényen Kollár Tibor, az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmányának elnöke köszöntötte a kollégákat és a szülőket. „Remélem, egymást gazdagítva olyan tapasztalatokat, ismereteket szerzünk, melyek munkánk során hasznunkra válnak. Ez a szakmai napok egyik fontos célja és a gyerekek érdeke” - mondta Kollár Tibor. A nyitóelőadást a budapesti Kozma- Vízkeleti Dániel családi pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tartotta. Az Egymásra utalva című előadásában a szakember hangsúlyozta a pedagógusok, a szülők és a gyermekek közti kommunikáció fontosságát, egymás elfogadását, a közös célok megfogalmazását. Ölveczky Árpád, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója, táncoktató, néptánc-foglalkozást tartott a régióbeli óvónőknek, nevelőknek, iskolai hagyományőrző csoportok vezetőinek. A digitális interaktív oktatás módszereivel is megismerkedtek a pedagógusok a gimnáziumban tartott angolórán. Tegnap Az olvasás királyság címmel tartottak alternatív irodalomórát Bosnyák Viktória író vezetésével az alapiskolában, délután Dián Viktória, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője a problémaközpontú ifjúsági irodalomba nyújtott betekintést, végül Eszterág Ildikó, a Móra Könyvkiadó oktatási szakértője és Bosnyák Viktória író tartott foglalkozásokat a pedagógusoknak és a könyvtárosoknak az alapiskolában. Lesz vásárlással egybekötött könyvkiállítás, és módszertani segítséget nyújtanak a pedagógusoknak az angol nyelv játékos oktatásához. A szakmai napok egyik fontos előadását május 23-án tartják a Blaho Pál utcai óvodában, ahol szó lesz arról, hogyan ismerkedjenek az államnyelvvel a magyar óvodások. Az előadó Pál Melinda, a vágfar- kasdi óvoda pedagógusa. Kérdéses, megnyithatják-e a Galandia termálfürdőt BARTALOS ÉVA Senki nem tudja, mennyibe kerülne a termálcentrum megnyitása, a polgármester nem utasítja el a tervet, de szkeptikus. Felmérést végzett a városi önkormányzat néhány tagja a Galandia termálközpontban. Továbbra is kérdéses, a nyári szezonra megnyithat-e a fürdő. A képviselők és a polgár- mester is mást állít. Tavaly decemberben zárták be a termálközpontot, azóta több egymásnak ellentmondó szakvélemény készült az állapotáról, az egyik szerint az épület életveszélyes. Most kilenc képviselő látogatott el a fürdőbe, hogy ellenőrizzék, milyen állapotban van a közel másfél éve kihasználatlanul álló termálcentrum. Bíró László képviselő elmondta, hiába egyeztettek korábban a látogatásról, félő volt, hogy mégsem jutnak be a lezárt területre. „A képviselők nem léphetnek be a Galandiába a jóváhagyásom nélkül” - írta a polgármester SMS-ben a képviselőknek. Peter Paška csak Bírót és Peter Závodskýt figyelmeztette erre. „Nem volt meg az összes képviselő telefonszáma, de tudtam, hogy ők ketten ott lesznek, ezért nekik írtam. A bezárás óta mindenki Az is kérdéses, a közegészségügyi hivatal engedélyezné- e az újra nyitást (A szerző felvétele) csak az én engedélyemmel léphetett be a fürdő területére” — érvelt Paška. Bíró közölte, nem láttak olyan hibákat, amelyeket ne lehetne kiküszöbölni. Leszögezte, nyárra ki kell nyitni a fürdőt, különben tovább romolhat az állaga. Azt senki sem tudta megmondani, mekkora befektetés szükséges a fürdő újraindításához. A polgármester azt mondta, nem utasítja el a lehetőséget, közölte, bizottság dönt az ügyben. „Ha csak a kinti, 25 méter hosszú medencét nyitjuk meg, amely csak úszóknak való, mi értelme lenne megnyitni a fürdőt?” - tette fel a kérdést Paška. Hozzáfíízte azt is, kérdéses, a közegészségügyi hivatal engedélyezné-e az újranyitást. A Galandia ügyvezető igazgatójának kinevezését is vizsgálják. Dezider Šuhajt ugyanis Paška annak ellenére nevezte ki a nem működő fürdő élére, hogy csak négy képviselő értett egyet a javaslattal. TYZDNE TELEVÍZOROV- - ' N At M**3ao c Je to jednoduché: 1. Kúp si TV od 259 € 2. Zaregistruj sa na okay.sk/tyzdne-televizorov 3. Do 15 pracovných dní ti poukaz príde na e-mail na všetky TV sUtyzdne-televizorov MP170241