Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-12 / 108. szám, péntek

4 I RÉGIÓ 2017. május 12. I www.ujszo.com Pályáznának a kultúrház felújítására V.KRASZNICA MELITTA A középületek energetikai hatékonyságának növelását célzó programhoz nyújtotta be pályázatát a város. GYALLA Pályázati pénzből szeretné fel­újítani a város a Konkoly Thege Művelődési Központot. Az 1,18 millió euró értékű beruházáshoz szükség 5 százalékos önrészt (59 ezer euró) a testületi határozat ér­telmében hitelből finanszíroznák. A kultúrház a nyolcvanas évek ele­jén épült, és azóta semmilyen ko­moly fejújítást nem végeztek rajta. „Evek óta várunk olyan pályá­zati kiírásra, amely középületek felújítását célozza — mondta la­punknak Bastemák Ildikó pol­gármester. - Kész terveink van­nak az egész épület külső és belső rekonstrukciójára, a mostani ki­írásba sajnos a belső felújítás nem fér bele, ezért részben át kellett dolgozni a terveket.” Roland Hulkó, a városi hivatal régiófej­lesztési osztályvezetőjének tájé­koztatása szerint pályázatuk tar­talmazza az ablakok cseréjét, a tető- és épületszigetelést, az elektromos hálózat javítását, a világítótestek cseréjét, a kazán­ház és a szellőzőrendszer felújí­tás. A pályázatot a környezetvé­delmi minisztérium írta ki, és ki­mondottan a középületek ener­getikai hatékonyságának növelé­sét célozza, a közvetítő a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügy­nökség. Elnapolta ugyanakkor a testü­let a Smaragd szociális otthon felújításának tervét, mivel a je­lenlegi pályázati ciklusban nem várható ennek a célnak megfelelő kiírás, ezért a hivatal hitel felvé­telére vonatkozó javaslatot ter­jesztett a képviselők elé. Az anyag szerint a külső felújítás költségei 75 százalékának (450 ezer euró) fedezésére a város az Állami La­kásfejlesztési Alaptól igényel­hetne 1 százalék kamatozású, 20 éves futamidejű kölcsönt, amihez további 25 százalék önrészt (150 ezer euró) kellene hozzátenni. Felmerült viszont, hogy törvény- módosítás várható, ami változást hozhat a pályázati kiírásban, ezért a képviselők egyelőre elnapolták az anyag elfogadását, illetve a hi­telfelvételt. AJÁNLÓ Május 12. (péntek) Komárom - 20.00: Rácz Csaba és Emmer Péter koncertje az Eu­rópa udvarban lévő Borozóban. Léva -16.30: jubileumi nemzet­közi fotókiállítás a zsinagógában a lévai városi napok alkalmából. Dunaszerdahely -18.00: Nászút 4 éven keresztül a világ körül ke­rékpáron - beszámoló a vmk-ban. Dunaszerdahely -19.00: ünnepi műsor az ápolók nemzetközi napja alkalmából a vmk-ban. Somorja - 21.00: Neoton Família-koncert a Pomléban. Május 12-13. (péntek-szombat) Ogyalla - 9.00: kaktuszok és más pozsgásnövények börzéje és kiál­lítása a Konkoly Thege Művelő­dési Központban; szombaton szakmai előadások. A rendezvény mindkét nap 9-től 17 óráig tart. Május 13. (szombat) Somorja - Családi nap a Pomlé­ban. 10.20: megnyitó; 10.30: a Vermes törzs lovasbemutatója; 11.00: Babtársulat, Vásári komé­diások; 12.00: Jó ebédhez szól a nóta - Cseh Tamás zenekara; 14.00: Arany János: Nagyidai ci­gányok - Gál Tamás előadása; 15.20: a Ghymes gyerekműsora; 16.10: a Pici- és a Kis-Csali nép­táncbemutatója; 16.40: táncház gyerekeknek; 17.15: Vadkerti Imre koncertje, színes kísérő­programok. Dunaszerdahely-19.00: Ro­mance - Belső hangok - a Győri Balett előadása a vmk-ban. Léva-13.00: lévai borút a vár­ban, kóstoló a legjobb térségbeli borokból, 22 óráig váiják a ven­dégeket a lévai városi napok ren­dezvényén. Érsekújvár-10.00: nemzetközi családnap. Nyílt nap a városi tele­vízióban, előadások és csillagles a csillagászati kabinetben 10 és 21 órakor; 11.00: családi menü a Korzó étteremben; 15.00: mese­filmek a moziban. Dél-Komárom-10.00: Emlék­helyek napja a Monostori erődben - a nap folyamán az 1848/49-es szabadságharc eseményeire em­lékeznek, de felelevenítik a 20. század erődhöz kapcsolódó törté­nelmi eseményeit is. Program: 9, 11,13 és 15 órakor rendhagyó tárlatvezetés, 19. századi fegy ver­és ágyúbemutató. Komárom-16.00: Folksulia Rév-Magyar Kultúra Házában; program: kézműves-foglalkozás és játszóház Méhes Katával; 17.00: gyerektáncház a Vaijos zenekarral; 18.30: a Pozsony Táncegyüttes műsora; 21.00: táncház. Nemeskosút-18.00: táncház a kultúrházban - fellép a diószegi Petőfi Sándor Alapiskola Diócska Bábcsoportja; 18.30: az alsószeli Kisvarsás Néptáncegyüttes; 19.00: a vágkirályfai Muskátlis néptánc­kor; 20.30: tánctanítás kicsiknek és nagyoknak. Zenél a Varsányi zenekar. Házigazda a Berkenye Kamara Néptáncegyüttes. Május 14. (vasárnap) Komárom-18.00: Miniatűrök - emlékest Dobi Géza hegedűmű­vész, zeneszerző, tanár születésé­nek 80. évfordulója alkalmából a Kultúrpalotában. A műsorban Dobi Géza egykori növendékei, barátai, tisztelői lépnek fel. Pozsony -14.00: magyar város­néző séta Pozsonyban a boldog békeidők építészetéről. Indulás az egykori gőzvasút indulóháza elől (Sancová 1.). Ügyészi figyelmeztetések Nagykaposnak LECZO ZOLTÁN Az ügyészség szerint több dokumentum nem felelt meg az előírásoknak, ezért módosították a rendeleteket. NAGYKAPOS Több helyi érvényű rendeletet mó­dosított legutóbbi ülésén az Ung- vidéki település önkormányzata, mi­vel azok korábbi verziói az ügyész­ség szerint nem feleletek meg a tör­vényi előírásoknak. Petrikán Péter, Nagykapos polgár- mestere elmondta, korábban a kutya­tartásról, a köztemetők működte­téséről, valamint a választási plaká­tok kihelyezéséről szóló rendeletük kaptak ügyészi figyelmeztetést. A dokumentumokat ezért átdolgozták. A kutyatartásról szóló rendeletben például az ügyészség azt kifogásolta, hogy a város nem azt jelölte ki, hogy a település kataszterében hol nem le­het kutyákat szabadon futtatni, ha­nem olyan területeket határozott meg, ahol lehet. Ugyancsak szabálytalan­nak minősítette, hogy a település bi­zonyos olyan jogosultságokat is be­lefoglalt a korábbi rendeletbe, me­lyekre nem kapott törvényi felhatal­mazást. Például a városi rendőrök eddig ellenőrizhették, hogy a kutya­sétáltatóknál van-e olyan műanyag zacskó, melybe a kutyapiszkot összegyűjti. Mint kiderült, ez tör­vénytelen, ezért a rendőrök ezentúl ilyesmivel nem „zaklathatják” az eb­tartókat. Boczán Ferenc alpolgármester tá­jékoztatása szerint az ügyészség azt is felrótta a városnak, hogy a rendele­tekben több helyen is idézték a tör­vényeket. Ezt az új dokumentumok­ban már elkerülték, illetve vigyáztak arra is, hogy a szabályozás csak azokra a tevékenységekre terjedjen ki, melyek ellenőrzése vagy korláto­zása valóban a település hatáskörébe tartozik. A választási plakátok kihe­lyezéséről szóló rendelettel is az volt ugyanis a gond, hogy szigorúbb sza­bályozást tartalmazott, mint amilyet a törvények lehetővé tesznek. A köz­temetők működtetéséről szóló helyi érvényű rendeletben csupán formai változtatásokat kellett végrehajtani­uk, ez mostantól külön mellékletben szól a temető működési rendjéről, és külön foglalkozik a szolgáltatási dí­jakkal. (A fizetendő összegek a mó­dosítás után sem emelkedtek). Nagykapos önkormányzata a vá­rosi rendőrség működésével kapcso­latos helyi érvényű rendelet miatt is ügyészi figyelmeztetést kapott, s mi­vel a szabálytalanságok elhárítására 90 napja van a testületnek, ezzel a do­kumentummal a következő önkor­mányzati ülésen foglalkoznak. Esztergomból és a környékbeli településekről is érkeztektüntetőka párkányi városháza elé meghirdetett nagygyűlésre. A tömeget a képviselő-testület nevében Szigeti László (MKP) és Vitkó Andrea (Híd) képviselő, a civilek közül Peter Gajdošech és Michal Benőik köszöntötte. A felszólalók és a résztvevők a Párkányba tervezett hulladékmegsemmisítő ellen emelték fel szavukat. A nagygyűlést rendkívüli testületi ülés követte, melyre meghívást kapott a befektető is. Az Ülés lapzártáig nem ért véget. (Gulyás Zsuzsanna felvétele) Tovább virágozhat a szerencsejáték NÉMETI RÓBERT Döntött az Alkotmánybíróság, csak lakossági petícióval tilthatják be a települósek a játéktermek működését. KASSA Az Alkotmánybíróság döntése alapján csak akkor tilthatják be a já­téktermek működését az önkor­mányzatok, ha ezt petícióban kéri az érintett település lakosainak leg­alább 30 százaléka. A döntést ellenző képviselők szerint a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az ön­Az Alkotmánybíróság elutasította a törvénymódosítási javaslatot (A szerző felvétele) kormányzatok autonóm döntést hozzanak. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási javaslatot el­utasította az Alkotmánybíróság. „A játéktermek működését sza­bályozó törvényi előírásokat rend­ben találtuk, ezért az önkormány­zatokra továbbra is érvényes, hogy csak a lakosság tiltakozása nyomán áll jogukban a játéktermek bezárá­sáról dönteni” - magyarázta Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke. Michal Kiča ügyvéd szerint az döntés miatt meg lesz kötve az önkormányzatok keze, mivel nem mindenhol tudnak összeszedni ele­gendő számú tiltakozó aláírást. (TASR, nr)

Next

/
Thumbnails
Contents