Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-10 / 106. szám, szerda
10| CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2017. május 10. | www.ujszo.com Az emlékművet Smidt Róbert szőgyéni fafaragó alkotta (Képarchívum) Ötvenhatnak állítottak emléket Kismácsédon Végrehajtók hajthatják be a tartozásokat Évente 200 ezer euróval nő a szemétdíjtartozás (A szerző illusztrációs felvétele) SZAKÁL KINGA KISMACSI Április végén leplezték le az 1956-os emlékművet a Hősök terén Kismácsédon, amelyet a forradalom tiszteletére állítottak fel. Délelőtt tíz órakor a vendégek fogadása után a helyi Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus templomba vonultak szentmisére az érdeklődők. A mise után az 1956-os emlékmű leleplezése, felszentelése és koszorúzása következett. „Az 1956- os forradalomnak és a Kismácséd- ról kitelepített Biliczki Andrásnak szerettünk volna emléket állítani a falu közterén, akit 1956-ban Kis- tarcsán lőttek le” — nyilatkozta Hontvári Ferenc, Kismácséd polgármestere. A Hősök terén felcsendült a Himnusz, majd a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédet vitéz Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 1956-os Szervezet elnöke mondott. Az emlékművet Smidt Róbert szőgyéni fafaragó alkotta. Az emlékműavatón közreműködött a Történelmi Vitézi Rend Észak-dunántúli Törzsszéke, a diószegi Nagyboldog- asszony-plébániatemplom kórusa és a kismácsédi Gyékényes tánccsoport. Az avató után a tüzoltószertár nagytermében tartottak ünnepi fogadást, majd vitéz Mayer Ferenc Sándor és vitéz Hrala Gyula tartott előadást az 1956-os eseményekről. A szobor felállítását pályázati forrásokból fedezték. BARTALOS ÉVA Korábban pozitív diszkriminációval ösztönözték a lakosokat az illetékek befizetésére, de ez sem járt sikerrel. DUNASZERDAHELY Az elmúlt években tovább nőtt a lakosok adó- és szemétdíjtartozása. A város pozitív diszkriminációval orvosolta volna a problémát, de mivel nem javult a helyzet, végrehajtóhoz is vihetik a nem fizetők ügyeit. Pápay Zoltán, a városi hivatal va- gyonnyilvántartási főosztályának vezetője elmondta, több mint egymillió euró a lakosok szemétdíjhátraléka. A helyi adók befizetésével is hasonló a helyzet, 700 ezer euróval tartoznak a lakosok a városnak, tavaly 140 ezer euróval több volt a tartozás. „Évente körülbelül 200 ezer euróval nő a szemétdijtartozás. A város költségvetésébe belekalkuláltuk ezt a hátralékot. Mivel vége a gazdasági válságnak, és régóta alacsony a munkanélküliek aránya a városban, úgy döntöttünk, lépéseket teAJÁNLÓ Május 10. (szerda) Pozsony -17.00: Csikmák Imre: Erről, arról, azokról - könyvbemutató a Csemadok-székházban. Szene -19.00: Lehár - zenés színház Derzsi Györggyel a kultúrházban. Május 11. (csütörtök) Pozsony -14.00: Az izgalom bio- * lógiája, Selye János és a stresszelmélet dimenziói című kiállítás megszülik a hátralékok behajtásáért” - nyilatkozta Pápay. A város korábban a hűségkártya bevezetésével próbálta motiválni a lakosokat, aki időben befizette az illetékeket, különböző kedvezményeket vehetett igénybe. A pozitív diszkrimináció nem hozta meg a várt eredményeket. „Első körben arra próbáljuk felhívni a lakosok figyelmét, hogy ha a végrehajtóhoz kerül a tartozás, akkor az összeg többszörösét kell befizetniük” - folytatta Pápay Zoltán. Nem az a városi hivatal célja, hogy még rosszabb nyitója a Comenius Egyetem Orvostudományi Karának dísztermében. Május 12. (péntek) Dunaszerdahely-18.00: Nászút4 éven át a világ körül kerékpáron - beszámoló a vmk-ban. Dunaszerdahely -19.00: ünnepi műsor az ápolók nemzetközi napján a vmk-ban. helyzetbe hozza azokat, akik nem fizetnek. „Egy ügyvédi iroda segítségével megpróbáljuk meggyőzni a lakosokat és a vállalkozókat, hogy tör- lesszék a hátralékot. Ha ez sem használ, akkor végrehajtóhoz fordulunk” - mondta a főosztályvezető. Elsősorban azokkal a lakosokkal és vállalkozókkal van gond, akik nem kommunikálnak a hivatallal. A rossz anyagi helyzetben levő lakosoknak mindig esélyt adtak arra, hogy lehetőségeikhez mérten térítsék meg tartozásukat a városnak. Somorja- 21.00: Neoton Famíliakoncert a Pomléban. Május 13. (szombat) Nemeskosút-18.00: táncház a ku- túrházban - fellép a diószegi Petőfi Sándor Alapiskola Diócska Bábcsoportja; 18.30: az alsószeli Kis- varsás Néptáncegyüttes bemutatója; 19.00: a vágkirályfai Muskátlis néptánckor műsora; 20.30: tánctanítás. Zenél a Varsányi zenekar. RÉTESHÚZÓ fesztivál Trhová Hradská - Vásárút 11.00 réteshúzás a csapatok versenye gyöngyfűzés, arcfestés, fajátékok készítése Vásárúti tehetségek Felsővámosi népdalkor Kisudvarnoki Pünkösdi Rózsa népdalkö Misák Viktória Gróff Alexandra Házi Attila - Michaela Cachanová Dane Piloxing Dalárda és a Fürge ujjak citer REKORDKÍSÉRLET réteshúzájj^r A verseny értékelése Takács Nikolas Cubaritmo élőkoncert DJ Meszi utcabál Lucio Dominguez Carrero I Realizované s finančnou podporou ' Úradu vlády Slovenskej republiky - Kultúra národnostných menšín 2017 Gianni Annoni REKORD Takács Nikolas Újra megdöntenék a csúcsot Finomabbnál finomabb rétesekkel és jobbnál jobb koncertekkel várják a vendégeket (A szerző felvétele) A hagyományos vásárúti Rátsshúzá fesztivál a nyári szabadtári programok idinynyitója a Csallóközben. r7T71TTT>li Május 20-án újra édes illat lengi be Vásárút főterét, idén 11. alkalommal rendezik meg a Réteshúzó fesztivált, amely hagyományosan a csallóközi szabadtéri rendezvények idénynyitója. Kálmán Lóránt, Vásárút alpolgármestere elmondta, a rendezvény az elmúlt több mint egy évtizedben hagyománnyá vált a vidéken. Nemcsak a helyiek, hanem a széles régióban élők is várják, hogy nem hivatalosan megnyissák a nyári szabadtéri rendezvények szezonját. Évente mintegy tíz-tizenötezer ember kíséri figyelemmel a réteshúzó rekordkísérletet, amely idén sem maradhat ki a programból. Tavaly 41 méter hosszúra nyújtották a rétestésztát Vásáridon, ezzel megdöntötték a szlovákiai rekordot. Az alpolgármestertől megtudtuk, több tényező is befolyásolja, milyen hosszúra nyúlik a tészta, például az időjárástól is függ, sikerül-e újra megdönteni a csúcsot. A fesztiválra ügyes csapatokat is várnak, amelyek megmérettetik magukat a versenyben. A délelőtt 11 órakor kezdődő versenyen háromfajta rétest kell helyben elkészíteni. Az előírt ízek mellett saját, különleges rétesükkel is bebizonyíthatják a szakavatott zsűrinek, hogy ők sütik a legfinomabb rétest a környéken. A finomabbnál finomabb édes és sós rétesek mellé kellemes program is társul. Kora délután a helyi tehetségek lépnek szinpadra, a vásárúti Dalárda és a királyrévi Fürge ujjak ci- terazenekar muzsikája után tekeredik a rétes. A fél ötkor kezdődő rekordkísérleten kiderül, ismét túlszámyalják-e a vásárútiak a tavalyi, jubileumi rekordot. A réteskészítő verseny kiértékelése után Takács Nikolas ad koncertet. Késő este kubai ritmusok szólalnak meg a főtéren a Cubaritmo előadásában, utána elkezdődik a hajnalig tartó utcabál Dj Meszivel. „Több család vendégeket vár, a fesztivál szinte a búcsút és a falunapot is helyettesíti” - mondta Kálmán Lóránt. A környékbeliek is nagyon várják a rendezvényt és ezzel együtt a nyári fesztiválok idényét. (PR, béva) MP170285