Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)

2017-05-10 / 106. szám, szerda

CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD www.ujszo.com 2017. május 10. Ili A Kis-Duna környékével bővülhet a Natura 2000 A Natura 2000-nek köszönhetően a környezet megóvásával fej­leszthetik a folyó környékét (A szerző felvétele) BARTALOS ÉVA Jövő csütörtökön Dunaszerdahelyen tárgyalnak az érintettek a környezetvédelmi minisztérium javaslatáról. DUNASZERDAHELY Az európai jelentőségű ter­mészetvédelmi területek közé sorolná a Kis-Duna mentét a környezetvédelmi minisztéri­um. Az érintettek jövő héten tanácskoznak a tervről Duna­szerdahelyen. A Csallóköz északi határát képező Kis-Duna környéke kedvelt kirándulóhely. A csendes folyó vízi sportolásra is alkalmas, a parton álló tör­ténelmi vízimalmok, valamint az ártéri erdők élővilága a tú­rázóknak nyújt élményeket. A környezetvédelmi minisztéri­um tájékoztatást küldött az érintett községeknek, és együttműködést vár el az ön- kormányzatoktól. A levélben felhívják a figyelmet a vízben, illetve a folyó mentén élő ér­tékes állat- és növényfajok - mint a vörös unka, a hód, a fo­lyami vidra, a magyar bucó, a vágó csík - védelmére. Ha a kormány és az Európai Bi­zottság jóváhagyja a javasla­tot, akkor a Kis-Duna és kör­nyéke is a Natura 2000 tájvé­delmi körzet része lesz, ezzel az ország hozzájárulhat a ter­mészeti örökség védelméhez. A Natura 2000 az Európai Unió által létrehozott, össze­függő ökológiai hálózat, amellyel megóvhatják az itt élő, őshonos flórát és faunát. Két fajta területet különböz­tetnek meg a rendelkezésben: a madárvédelmi területeket és a természeti élőhelyeket. A folyó környékének egyes bio- tópjai teljesítik a védelemre vonatkozó feltételeket. A ren­delkezés nem gátolja a mező- gazdasági munkálatokat a tér­ségben, csak akkor, ha azok zavarják az állatok élővilágát. Álló Donát, az Állami Termé­szetvédelmi Felügyelet duna- szerdahelyi részlegének me­zőgazdásza lapunknak el­mondta, a terület hozzácsato­lása a Natura 2000 övezethez több szempontból is pozitív. A gazdák támogatást kérhetnek a területek fenntartására, példá­ul a nem őshonos növényfajok kiirtására. A vadászoknak pe­dig a szaporodó vadállomány adhat okot az örömre. Néhány éve egy vállalat törpe vízerőművet létesített volna Illésházánál a Kis-Dunán, so­kan ellenezték a tervet, tilta­kozást is szerveztek. Álló Do- náttól megtudtuk, hogy a fo­kozott védelem nem jelenti egyértelműen azt, hogy nem épülhet meg a vitatott vízerőmű. A jövő csütörtökön fél tíz­kor kezdődő tárgyalásra első­sorban az érintett területek tu­lajdonosait, művelőit, illetve bérlőit várják a Dunaszerda- helyi Járási Hivatal épületébe. A gyűlésen tájékoztatják a őket arról, milyen változást jelentene a rendelkezés, az érintettek hozzászólhatnak a javaslathoz. RÖVIDEN Változott a forgalmi rend Somorja. A hónap elejétől megváltozott a forgalmi rend a Lovagló, a Fűzfa és a Pázsit utcában. A városi hi­vatal a sűrű forgalom és a lakosok elégedetlensége miatt döntött úgy, hogy át­szervezik a közlekedést. A környéken élők javaslatát azonban nem hagyta jóvá a Dunaszerdahelyi Közleke­désrendészeti Igazgatóság. Május 2-tól egyirányúak lettek az érintett utcák. A városi hivatal azonban to­vábbra is várja a közlekedők hozzászólásait és építő ja­vaslatait, amelyekkel to­vábbjavíthatják a közleke­dést. A hozzászólásokat az info@samorin.sk címre várják. (béva) Díjazzák a nővéreket Dunaszerdahely. Pénteken az ápolók nemzetközi nap­ján köszöntik az ápolókat és a nővéreket a vmk-ban. Az este hétkor kezdődő ünnep­ségen tíz egészségügyi ápolót díjaz az Összefogás­sal a Holnapért Polgári Tár­sulás és Nagyszombat me­gye. Hat díjazottat, akik a dunaszerdahelyi kórházban dolgoznak a Nővérek és Szülészasszisztensek Regi­onális Kamarájának Taná­csa javasolhat. Két nővért a város terjesztett fel a díjra, ők a városi intézményekben tevékenykednek; további két, magánrendelőben dol­gozó szakember a lakosság javaslatai alapján veheti át az elismerést. (béva) Lomtalanítás Szencen Szene. Ágakat, kerti hulla­dékot, bútorokat, elektro­mos készülékeket adtak le a tavaszi lomtalanításon a szenei lakosok. Több tonna zöldhulladékot gyűjtöttek, a veszélyes szemetet is likvi­dálták. Húsz tonna szeme­tet, hatvan tonna zöldhulla­dékot és több tonna veszé­lyes hulladékot gyűjtöttek össze Szencen - olvasható Szene honlapján. Lomtala- nítottak a szenei halászok és kiskertészek is az Ezüst-tó környékén és a kertekben. A városban élők a gyűjtőud­varban április 1. és június 30., szeptember 1. és októ­ber 30. között, munkana­pokon 8 és 18 óra között adhatják le a szemetet. Szombaton két óráig van nyitva a gyűjtőudvar. A nyári szünetben a nyitva- tartás hosszabbodik, (szk) Námestie detí 1610/2,924 01 Galanta, tel.: 031 780 2937, fax: 031 780 2561,www.nabytokaafik.sk MP170022 pozsony-^sSp PÜSPÖKI > KAZANSKAU., . A KAUFLANDDAL SZEMBEN május 10-től 14-ig Előadások: Sze-Cs-P: 18.00 - Szó: 15.00 és 18.00 • V: 15:00 ELŐSZÖR SZLOVÁKIÁBAN A FILMEKBŐL JÓL ISMERT KAIISFDRfnERSj A PORONDON \ 3,5 tonnás 4 méter magas! FANTASZTIKUS ÚJ MŰSOR!!! SZUPER ARTISTÁKKAL KONTINENSEK KEDVENC ÁLLATAIVAL A PORONDON!!! Eladó Királyfiakarcsán 4 szobás téglából épült családi ház kiváló állapotban 2698 itf-es telekkel és melléképületekkel csendes környezetben Eladó egy 2 szobás és egy 3 szobás családi ház 1404 m2-es telken nagy család részére Diósförgepatonyban Eladók kulcsrakész 4 szobás energia- takarékos családi házak Dunaszerda­helyen 384 - 547 m2-es telekkel Eladó nagyon jó állapotban lévő csalá­di ház Tejedben 3,5 szobával 817 m2-es telken részleges felújítás után — Eladó eredeti állapotban levő öregebb 140 m2-es parasztház 767 m2-es telekkel Királyréven eladó 890 m2-es építke­zésre alkalmas telek öregebb házzal Eladó 4 szobás családi ház Várkonyon 1513 m2-es telekkel a falu csendes utcájában Eladó 2006-ban épült 4 szobás téglából épült családi ház Bősön 2256 m2-es telekkel Eladó 4 szobás 180 m2-es nagyon jó állapotban lévő családi ház Vágkirályfán, 2020 m2-es telekkel Eladó 310 m2-es tágas 7 szobás, két generációs családi ház Feketenyéken teljes felújítás után, 864 m2-es telekkel Eladó 6 szobás 220 m2-es kétgenerációs, nagyon jó állapotban lévő családi ház 3178 m2-es telekkel Szőgyénben Eladó 4 szobás újépítésű kulcsra kész 95 m2-es családi ház Negyeden 915 m2-es telekkel 110 000 euró 0905/662 259 Ár az ingatlanirodában 0907/988 210 14 850 euró 134 000 euró 0905/662 259 127 000 euró 0905/662 259 0907/988 210 93 990 euró 168 500 euró 50 500 euró 122 500 euró 0907/988 210 0907/988 210 0907/988 210 0907/988 210 INGATLANÜGYEKBEN AZ ÖN LEGJOBB PARTNERE Csiba Erzsébet č 0905/662 259 Nagy Izabella (fj 0907/988 210 mm wkM * A RE/MAX adja el a legtöbb ingatlant a világon Attractive MP 170264 MP170055

Next

/
Thumbnails
Contents