Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-29 / 99. szám, szombat
14 INTERJÚ PRESSZÓ ■ 2017. ÁPRILIS 29. www.ujszo.com Vitray portré, Kapcsoltam (MTI, Fényes Tamás) 1968. december 15. Dr. Fenyvesi Máté (balra) és Albert Flórián nyilatkozik Vitray Tamásnak a Ferencváros- Győri Vasas ETO NB I-es labdarúgó-mérkőzés után. (Fotó: MTI, Kovács Gyula) Vitray Tamás a Telesportban (MTI, Fényes Tamás) Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró a Magyar Televízió örökös tagja. A közönség sportriporterként ismerte meg, később pedig beszélgetőműsoraira figyelt az egész ország. A klasszikus zene iránti érdeklődése viszont kevésbé köztudott. E gyik önéletrajzi kötetében szeretettel emlékezik a Magyar Állami Operaház aranykorszakára, a Klemperer-időszakra. A heti zsebpénzem abban az időben tíz forint volt, ez éppen négy darab legolcsóbb jegyre volt elegendő. Az elővételi pénztár vasárnap tízkor nyitott, s már szombat este megkezdődött a sorban állás a következő heti jegyekért. A gimnáziumi osztályunkban még akadtak hozzám hasonló őrültek, s olyan is, akiből énekes vagy zenei szakember lett. Például Kertész Iván, aki előbb a Magyar Rádió énekkarának tenor szólamában énekelt, később szigorú zenekritikusként lett ismert. Említhetem Rajna Andrást, aki a karzatról került a színpadra, de sokszor állt türelmesen a sorban szombat estétől a vasárnapi pénztárnyitásig. Heller Ágnessel, a filozófussal is ott találkoztam. Mi, „kölcseysták” kétórás váltásokat szerveztünk, így könnyebb volt a sorállás. Az idő pedig jobbára vitákkal telt előadásokról, énekesekről, karmesterekről. Klemperert, amikor egy agyműtéttel a háta mögött Budapestre érkezett, a világ zenei életében már leírták, s a magyar fővárosban virágzott ki ismét karrierje. Mi akkor úgy tudtuk, hogy szélütés érte: nehezen járt, csoszogott, s az Operában szokadan módon, gyakorta gumicsizmában állt a pulpitusra. Ülve vezényelt, s a karjait is mérsékelten mozgatta. Ügy dirigált, mint amikor a kiskutya „pitizik”, karját maga előtt tartotta, s főleg a szemével intett. A közönség megszokta ezt a különleges stílust, s azt is tudtuk, ha feláll, akkor számára nagyon fontos, zeneileg hangsúlyos részek következnek. Ilyenkor a zenekar tán még nagyobb figyelemmel reagált mozdulatára. Emlékezetes élmény volt minden vezénylése. Három évet töltött itt, és aki látta, soha nem felejti el például a Mozart-cik- lusát, amelyre külön bérletet adtak ki. Egyébként a német mester a Nemzeti Színházban is fellépett, a Szentivánéji álom prózai előadásán Mendelssohn kísérőzenéjét dirigálta. Ön kispolgári családban nőtt fel. A zene szeretete „von Haus aus” ered? Két hobbim volt akkoriban, a sport és az opera, de családunkban Vitray Tamás Puskás Öcsivel a londoni 6:3-as mérkőzés 40. évfordulóján (Budapest Kongresszusi Központ, MTI, Földi Imre) egyik sem került soha szóba. Más forrásból jött a zene szeretete. Padtársammal, egyben legjobb barátommal sokat lógtunk, sétáltunk, s tizennégy évesen együtt váltottuk meg a világot. Egyik vasárnap délelőtt átmentem hozzájuk, de az édesanyja vendéget várt, s mi útban voltunk. Miért nem megyünk el az Operába - mondta, és ekkor hallottam először a szót magát. Nos, a Pillangókisasszonyra kívántunk bejutni, de már minden jegy elfogyott. Ha már ott voltunk, a következő szerdai Faustra vettünk jegyet, s akkor csöppentem bele magába a csodába. Fodor János Mefisztó-alakítása egy életre szóló élményt adott, őt aztán minden szerepében többször is megnéztem. A szereposztásra ma is jól emlékszem: a címszerepben Nagypál László lépett fel, Margit Orosz Júlia volt, Mátyás Mária Siebelt, Palló Imre pedig Valentint énekelte. Két világnagyságnak, Székely Mihálynak és Svéd Sándornak is tapsolhatott a közönség. 1947-et írtunk, nagyon sok világszínvonalú énekes lépett fel az akkori Operában. Svéd Sándor külföldről hazatért, és szerencsétlensé- gére - de a mi (Fotó: Zih Zsolt) Ötszemközt Vitrayval és... az operával
