Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-29 / 99. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2017. ÁPRILIS 29. INTERJÚ 15 szerencsénkre - itt ragadt: magyar útlevelét bevonták. Székely Mihályt viszont nem sokkal a New York-i Metropolitanből való hazatérte után személyesen is megismerhettem. A Magyar Rádióban dolgoztam, s az angol nyelvű adás részére interjút kértem tőle, abban a hitben, hogy beszéli a nyelvet. De nagyot tévedtem. Előbb lefordítottam angolra, amit mondott, majd ő - néhány próbálkozás után — angolul felolvasta. A szöveg a mai napig is birtokomban van, mivel dedikációt kértem a lapra. „Életem legnehezebb interjújának emlékére...” - írta a művész. Felesége, aki viszont tudott angolul, végighallgatta a felvételt, majd odaszólt párjának: „Hát nem úgy szólt, mint egy született amerikai beszéde!” „Miért beszéljen egy született magyar úgy, mint egy született amerikai?” - replikázott zengő basszusán a híres interjúalany. Sportriporterként bejárta a világot Csekély szabadidejében hangversenyekre, operákba is eljutott? Nem volt csekély szabadidőm. Egy sportriportert általában három napra küldenek ki, első nap megérkezik, a másodikon közvetít, a harmadikon pedig indul haza. így, jóllehet gyakran jártam külföldön, a kulturális élményeket mégis nélkülöznöm kellett. Viszont magánemberként egyebek mellett a milánói Scalában, a Sydney-i Operában és a Met- ropolitanben is jártam. Ferencsik Jánossal, a kiváló karmesterrel egy portréfilmet készítettem, amelyben szóba került bécsi fellépése. Érdeklődésemet látva egy Rózsalovag előadásra lehettem a vendége. Svéd Sándorral pedig a Magyar Televízió 1970-es szilveszteri műsorában találkoztam, Antal Imrével együtt is énekelhettünk vele. Louis Armstrongot, az aranytrombitást az 1965-ös budapesti fellépésén szólaltatta meg. Más híres muzsikust is mikrofonvégre kapott? A legnagyobb csoda Isaac Stern, a legendás hegedűművész volt, vele a 80-as évek végén találkoztam. A Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására érkezett a magyar fővárosba, s kifejezett óhaja volt, hogy szeretne ifjú muzsikusokkal találkozni, beszélgetni. A Zeneakadémián rendezett összejövetelen a Magyar Televízió stábja is jelen lehetett, s a rendező, Horváth Adám engem kért fel a beszélgetés vezetésére és tolmácsolásra. Ezen a délutánon a nagyterem zsúfolásig megtelt fiatalokkal. Sosem felejtem gulatú dialógust, amely kialakult. Nemcsak őt kérdezték, ő is élénken érdeklődött, én pedig elmondha- tadanul élveztem a közvetítői szerepet. A munkámért egy exkluzív interjút kértem, ami sikerrel le is ment a televízióban. A három tenor egyikével, jósé Carrerasszal, amikor először itt járt, szintén a kamerák előtt társaloghattam. Nagyon szeretem Wagnert. Ha választanom kell életművéből, A nürnbergi mesterdalnokokra szavaznék. Számos beszélgetőműsort vezetett évtizedeken keresztül. Zenészeket is vendégül látott? Még az angol adásban, az ötvenes évek végén Yehudi Menuhint is faggathattam. A magyar televíziózásban az első talkshow az Ötszemközt volt. Nem volt véletlen, hogy a legelső beszélgetőpartnerem Palló Imre lehetett. Különös élményt jelentett, amikor Berdál Valiról, a kiváló szopránról és zenepedagógusról készítettem portrét. Nyolc tanítványával szerepelt együtt, köztük volt többek között Komlósi Ildikó, Tokody Ilona és Bátori Éva. Természetesen a „növendékek” énektudásukat is megcsillogtatták. Az Ötszemköztben a húszéves Kocsis Zoltánnal is találkoztam, s az interjút rá húsz évre megismételtem. Sajnos, a zenetörténeti szempontból is különösen értékes interjút egycolos szalagra rögzítették, és a laikus, de inkább ostoba „illetékes” anyagtakarékossági okból letörölte és újrahasználta a tekercset. Szerencse, hogy nyolc perc belőle véledenül megmaradt. Pedig élénken él bennem a kissé flegma, ujjaival szórakozottan játszadozó ifjú művész, zsenijéhez méltón nagyon fontos dolgokat mondott a zenéről. Számos kvízjátékot vezetett. Ha a másik székben ül, milyen zenei kérdésekkel lehetett volna „megfogni”? Nem vagyok adatgyűjtő hajlamú, sporteseményekre utaló kérdésekkel is könnyen meg lehet lepni. Gyakran, társaságban elhangzik: „de hiszen te közvetítetted”! Viszont egy területen, a műkorcsolyában összeforrott a zene és a sport. 1960-ban vehettem részt először a műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokságon, s be kell vallanom, vajmi kevés fogalmam volt a sportágról. Viszont, a kűrök zenéjét, amelyeket népszerű, lendületes klasszikus zenei művekből, operanyitányokból vágtak ösz- sze, általában felismertem Ez azért is volt előnyömre, mert akkoriban nem kaptunk információkat a zenéről, s a versenyzőknek - ne vegye Isten bűnükül - halvány sejtelmük sem volt, milyen műre mutatták be prog- ramjukat. Felesége, Kállay Bori híres énekes-színésznő. Az operett világa is megérintette? Kifejezetten nem voltam híve az operettnek, ezt Bori is nagyon jól tudta. Viszont a szerelem nagy úr, és én őt szerettem hallgatni. Amikor megismertem, még nem kifejezetten énekes színésznő volt, hanem szubrett, márpedig ennek a szerepkörnek az ének csak a tánc melletti eleme. Az egyik legnevesebb énektanár, Sipos Jenő figyelt fel kiváló énekhangjára, s ő másfél évig tanult intenzíven a mesternél. így már megpróbálkozhatott énekes szerepekkel. Jómagam meg követtem pályáját, és megszerettem a műfajt. Megnézem, ha új szerepben lép fel, de nem vagyok gyakori vendég az előadásokon. A klasz- szikus operettekkel már megbarátkoztam, a musical viszont kicsit idegen tőlem. A művésznő az opera világába is átruccant? Nagyon ritkán, mivel túlzottan is tisztek az opera műfaját. Pedig egy Lehár-nagyoperett operai igényű, és éppoly nehéz is. Emlékszem egy közös műsorunkra, a „Páradan páros”-ra, amelynek egy kicsit tréfás alapeszméje az opera és operett vetélkedése volt. Itt Bori már operát is énekelt, Mimi áriáját a Bohéméletből, meg egy Mozart- kettőst Fonyó Barbarával a Figaro házasságából. Nevelt leánya, Fonyó Barbara főhivatású operaénekesnő. Menynyire elfogult, amikor színpadon látja, esetleg tudja-e tanácsaival segíteni? Nagyon elfogult vagyok, sokat izgultam érte. ígéretes karrierje éppen csak elindult, amikor két fia születése egyben két kihagyást is jelentett; ez egy operai életpályán luxusnak számít. Nem féltem, szép is, a hangja is gyönyörű, muzikalitása is hibádan. Van egy „közös produkciónk” is. Amikor díjat nyert Luxemburgban a Geszty Sylvia Nemzetközi Koloratúr Énekversenyen, az úton én voltam a „menedzsere”. Méghozzá büszkén és örömmel, mivel a névadót ifjúkorom óta ismertem, másrészt jelenlétem némi biztonságot is adott a lányomnak. Amikor először beszéltünk telefonon, említette, hogy most már kevesebbet mozdul ki otthonról. Azért még ki-kimozdulok, de itt hadd beszéljek arról a nagyon becses ajándékról, amit két tanítványomtól kaptam. 17 évig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az említett két egykori tanítványom Cseke Eszter és S. Takács András az On the Spot című sorozat alkotói, és sorozatuk már világszerte ismert, s csaknem minden lehetséges díjat begyűjtötték. A két tehetséges fiatal a 80. születésnapomra felejthetetlen ajándékkal lepett meg: a „vou- cher” Londonba szólt. Égy Wag- ner-ciklust, a Nibelungok gyűrűjét nézhettem meg négy felejtheteden estén a Covent Gardenban. Az elmondottakból és a míves ajándékból kiindulva a Wagner- műveket különösen kedveli. Nagyon szeretem Wagnert. Ha választanom kell életművéből, akkor A nürnbergi mesterdalnokokra szavaznék. Ez az opera a háború után Magyarországon feketelistán volt, s mikor végre Klemperer betanításában és vezényletével műsorra tűzték, az első tizenhárom előadáson ott lehettem. Az operai .Aranycsapat” szereposztása a következő volt: Hans Sachsot Losonczy György, Évát Os- váth Júlia, Pognert Székely Mihály alakította, Maleczky Oszkár pedig szenzációs volt Beckmesserként. Simándy József Stolzingi Waltere pedig örökké emlékezetes marad. Nem ezen a bemutatón szerepelt, de itt kell megemlítenem Böhm Endre nevét, aki Telramund és Lohengrin alakítása után Hans Sachs szerepét is eljátszotta. Ma már kevesen ismerik, de korának nagy énekese volt, mentalitását, énektudását és hangját, valamint termetét Luciano Pavarottihoz tudnám hasonlítani. Tragikus véget ért, Zürichben A bolygó hollandi előadásán a süllyesztőbe zuhant. Az opera tehát az örök szerelem marad! Igen, ugyan átestem gyerekbetegségeken: például operaénekesi karrierről álmodtam. Hamar rájöttem a realitásokra, s kétségeim támadtak, hogy hangi adottságaim megfelelnek-e a kívánalmaknak, s szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy egy elképzelt hősbaritonnak a termetem sem volt a színpadra ideális. Lendvai Andornak, az egykori neves baritonnak a fiát a környékről ismertem, s haverkodásunk nyomán eljutottam a papához is. Kiváló tanár volt, s többek között Ilosfalvy Róbertét is ő indította el a pályán. Meghallgatott, s így fogalmazta meg a szentenciát: „Ne erőltesd ezt, fiam!” Tanácsát megfogadtam. Csermák Zoltán
