Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-04 / 79. szám, kedd
www.ujszo.com I 2017. április 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Egyetértek Orbán Viktorral! „Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke ellen" szerző neve nehogy elriasszon bárkit is e cikk olvasásától, ígérem, most csak Orbán-idéze- tek következnek! Kezdjük egy rendszerváltás idejéből valóval: „Ha a választásokon csak pártok indulhatnak - amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk. (...) A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyő- ződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is.” (HVG, 1989. augusztus 26.) Jöjjön a kilencvenes évek eleje: „A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja. .. a modem 20. század végi liberalizmus.”,dinnek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely (...) nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés - legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélkülisegélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül... Hangulat- keltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen... Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az... idegengyűlölettel...” Zene füleimnek, nehéz lenne jobban megfogalmazni, Magyarországnak helyesebb (gazdaságjpolitikát kínálni. De jöjjön egy idézet az első Orbán-kormány idejéből, 2000-ből: „Amíg a sínpályák, valamint annak a működtetéséhez szükséges berendezések értelemszerűen állami tulajdonban kell, hogy maradjanak, addig mind a személyszállítás, mind az áruszállítás területén egy nem elkapkodott, de meglehetősen gyors és értelmes magánosítás, privatizáció, az elképzelhető. Ennek a részletein dolgozik most a miniszter úr...” Na, ezzel is nehéz lenne vitatkozni. De vissza a kilencvenes évek elejére: „A populizmus élő klasszikusai szájában a liberális szó káromkodás, szitok. A liberálisok ugyanis szabadságot követelnek a népnek, hogy vállalkozhasson és választhasson. A populisták ellenben fel akarják emelni a népet. (...) Ezért vonzódtak a populisták mindig az állam gyámkodó hatalmához.” Milyen igaz, mondhatni örökérvényű, akárcsak a következő, amely mintha tegnap íródott volna: „A nacionalizmus (...) és a politikai demagógia újjáéledését, az autoriter nosztalgia és a politikai szélsőségek fölerősödését tapasztaljuk az egész térségben. Ez az új, a szélsőjobb elvakult, demokráciaellenes erői által szított és a megnövekedett szociális feszültségeket kihasználó radikalizmus rendkívül veszélyes. A radikalizmus ma egészen mást jelent, mint tegnap. A tegnap radikalizmusa a demokrácia kiépítéséért és az emberi szabadságjogokért küzdött, a mai radikálisok pedig megpróbálják lerombolni a demokratikus rendszert.” Pontosan így van, és azzal is csak egyet lehet érteni, hogy :„A radikális jobboldal nemzetiségi politikája pa- tetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban (...) merül ki. Visszaélnek a nemzeti retorikával, valójában nemzetellenes politikát folytatnak. (...) Ugyanakkor egyetlen magyar kormány sem érezheti felhatalmazva magát arra, hogy a kisebbségek iránti politikai felelősséget átvállalja a határainkon kívül élő magyarok politikai szervezeteitől. ” És végül jöjjön egy nagyon aktuális, pedig már 19 éves: „Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar”. (Magyar Nemzet, 1998. április 9.) Kell ezekhez kommentár? Ugye nem... Progresszív momentum HANGÁCSI ISTVÁN H atalmas űr tátong a szlovákiai és a magyarországi pártpolitikai világ és a társadalmi igények, a rendszerszintű problémák megvitatása és közös feldolgozása között. Az érintettek még addig sem jutottak el, hogy átfogó közvitákat kezdeményezzenek. Változásokat olyan új politikai formációk hozhatnak, amelyek a mindennapok emberének véleményére alapozva szállnak szembe a fennálló elitcentrikus szemlélettel, de nem szélsőséges irányból. A rendszerváltás óta megszokhattuk, hogy a pártok választási kampányok idején országjáráson keresik a választók kegyeit. De mi a helyzet akkor, ha a politikai szereplők nem programjukat hirdetve kerekednek fel, hanem mert a lakosság véleményére kíváncsiak? Az elmúlt hónapokban egy-egy olyan politikai formáció alakult Szlovákiában és Magyarországon is, amely átfogó társadalmi témákat feszeget. A Progresszív Szlovákia és a Momentum Mozgalom megjelenése közötti hasonlóság nem véletlen. Mindkét kezdeményezés a lehető legtágabb értelemben tekint a társadalomra, egyfajta befogadó képet alakítva ki, szemben a többi párt „izmusaival”. Az újszerű megközelítéssel ki akarnak lépni a hagyományos jobbbal besorolásból, teret engedve az innovatív elképzeléseknek és a problémákat új értelmezési keretekbe kívánják helyezni. Ez a gyakorlatban országjáró fórumokat jelent, amelyeken olyan össztársadalmi ügyeket feszegetnek, mint a budapesti olimpiai pályázat vagy Szlovákia jövője. A cél az emberek véleményének megismerése, egymással való ütköztetése. Az így kapott eredmények beépítésén túl a fórumok az új pártok legitimitását is erősítik, nem utolsósorban feszültséglevezetésként is működnek. A szlovákiai és a magyarországi társadalom is igényli a nyílt közösségi vitákat. Sajnos a rendszerváltás után ez a dimenzió lett a kárvallottja a demokratizálódási folyamatnak. A kialakuló liberális demokrácia rendszerét csakis intézményi (törvények, szervezetek, hatáskörök stb.) szempontból értelmezte sokáig idehaza és Nyugaton is a politika. Ez azonban a liberális demokráciának csak a „ liberális ” fele, amely meglehetősen egyénközpontú, miközben a „ demokrácia " rész (a közösségi elem) ennek alárendelődött. Ennek az lett az ára, hogy a társadalmi önreflexiót, közvitákat és közösségi igényeket a politikai elitek sokadrangú dologként kezelték. A „ nép hangjának ” ilyen szintű tudatos figyelmen kívül hagyása pedig frusztrálttá tette a társadalmakat, innen egyenes út vezetett a standard pártokba vetett bizalom erodálódásához. Nem csoda, ha sokan olyan rend- szerellenes és hangzatos ígéreteket hallató irányzatok felé fordultak, mint a Jobbik, a Sme rodina és Kotleba pártja. A liberális és demokratikus elemek folyamatos harcának fel nem ismerése komoly fenyegetés a társadalmak jövőjére nézve. Úgy tűnik, a Momentum Mozgalom és a Progresszív Szlovákia vezetői tudatosították, hogy e trendeket a „ néphez visszatérve ” (kezdésként fórumokkal) lehet csak megfordítani, fő célként pedig egyensúlyt kell teremteni a liberális és demokratikus elemek között. Minden további csak rajtuk múlik. A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa A Navalnij-hatás: hajszálrepedés a Putyin-rezsimen Egy biztos, a rezsim és Navalnij nincs egy súlycsoportban (TASR/AP) Megmozdul az orosz politika szigorú mederben tartott állóvize az elnökválasztás előtt? Ezt latolgatják Oroszország politikai elemzői az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ihlette, két héttel korábbi országos korrupcióellenes tüntetések után, amely a hivatalos elhallgatás ellenére több mint 80 városra kiterjedt. Navalnijt két hétre lecsukták, de az elmúlt hétvégén ismét tüntetés volt Moszkvában, a rendőrök megint többtucatnyi embert begyűjtötték. Abban mindenki egyetért, hogy Navalnijból 2018-ban semmiképp sem lesz elnök. Egyfelől a tavalyi parlamenti választáson sem jelöltethette magát, 2013-ban ugyanis korrupció miatt öt év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A verdiktet persze a legfelsőbb bíróság később megsemmisítette, ám egy új perrel megint kizárhatják a küzdelemből. Noha a 143 milliós Oroszországban mindössze 60 ezren vonultak utcára, Gleb Panfilovszkij politológus szerint a Navalnij-féle tüntetések mégis megdöntötték a helyzet „stati- kusságáról, stabilitásáról, befolyá- solhatatlanságáról és kiszámíthatóságáról” szóló elméletet. Dacára annak, hogy tavaly a parlamenten kívüli politikai erők egyike sem érte el a szavazatok 3 százalékát, hogy a kormányzó Egységes Oroszország négyötödös többségbe került és hogy Vlagyimir Putyin elnök népszerűségi rátája 80 százalék feletti. Egy ellenzéki vezető „A politikai mező megtisztítása oda vezetett, hogy eltűnt az irányítható ellenzék. Egyetlen hang maradt csak, Navalnijé. A hatalom maga hozott létre egy ellenzéki vezetőt és most nem tudja, hogy mihez kezdjen vele” - mondta Andrej Koljagyin politikai elemző. „Országunkban egy politikus volt, most már kettő van, ami némileg kényelmetlen helyzet a hatalom számára” - vélekedett Dmitrij Orsekin politológus. Navalnij, aki a 2013-as moszkvai polgármesterválasztáson második lett, most országos szintű politikussá nőtte ki magát. A bíróság most 15 napi elzárásra ítélte a tüntetés szervezése miatt. Navalnij relatív sikerét többen azzal magyarázták, hogy nem programot hirdetett, nem bonyolult rendszerkritikával támadott, hanem a közkedveltnek nem nevezhető Dmitrij Med- vegyev kormányfő állítólag korrupcióval szerzett vagyonát állította a bírálat kereszttüzébe. Érzékeny pontot érintett ezzel: a független Levada- központ felmérése szerint a nadrágszíj-megszorításra kényszerült oroszok 89 százaléka az állami szervekben megengedhetetlennek tartja a korrupciót, 79 százalékuk szerint a jelenség mégis befészkelte oda magát, és 67 százalékuk szerint Putyin elnök felelős az elit pénzügyi visszaéléseiért. Internetes mozgósítás A 40 éves Navalnij a többi politikai erő által alig alkalmazott eszközzel, a közösségi médiával mozgósított és találta meg a középiskolás és egyetemista korú generációkat, azokat az önérvényesítés lehetőségétől elzárt fiatalokat, akik Borisz Makarenko politológus szerint „nem sokra értékelik a hatalomnak az ország fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit”, és akikre „egyre kevésbé hat az állami propaganda”. A lelkesedés nehezen lesz fenntartható, de nem zárható ki, hogy a tiltakozások a választási kampány idején állandósulnak. A hullámot mások is megpróbálják meglovagolni, a tüntetések nyomán a pártok latolgatni kezdték, hogyan tudnák a maguk szája íze szerint alakítani a Putyin-korszakban felnőtt, változásokra fogékony korosztályt. Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális demokraták vezére például az olcsó szórakozási lehetőségek megteremtését sürgeti, a kormánypárt pedig törvényt alkot a hazafias nevelésről. Propagandadátum A tüntetések feloszlatásáról, a letartóztatások és a politikai elítéltek ügyéről a kormánybarát média hallgatott, de lassan átszűrődött a közbeszédbe. A Kreml értésre adta, hogy különbséget tesz a nem engedélyezett és a törvényes tüntetések között, és hogy az utóbbiakon elhangzott követelésekre hajlandó odafigyelni. Emellett feltehetően újragondolja választási taktikáját. Korábban kiszivárgott részletek szerint az elnök csapata a voksolást március 18-ra, a Krím elcsatolásának (hivatalosan visszatérésének) napjára kívánja kitűzni, és azt Putyinról szóló bizalmi szavazásként fogja beállítani. A támogatói tábor részvételét „árukapcsolással”, azaz helyi jelentőségű referendumokkal, sportrendezvényekkel és koncertekkel próbálja meg maximálni. Szakértők szerint a fiatalok megdolgozása mellett szóba jöhet még a gyülekezési törvény további szigorítása és még sok minden. Szinte senki sem vitatja, hogy Putyinnak, aki korábban is könnyedén elmozdított lejáratott vagy kompromittálódott vezetőket, a történtek előtt kezére játszhatott volna Medvegyev menesztése. Ezt azonban nyomás alatt megtenni a meghátrálás jele lenne. (MTI)
