Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-21 / 92. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. április 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szeretethiány „Rohadt az egész társadalom és a gyerekekkel is csak a nyűg van O lvasom, hogy már az a- lapiskolások közt is egyre gyakoribb az agresz- szivitás, amely más gyerekek zaklatásában csúcsosodik ki. Szakemberek szerint a szeretethiány áll emögött, ami indulatot szül, és a visszafojtott indulat agresszív magatartás formájában tör ki. Ez egyébként nem függ a család anyagi helyzetétől. De mi is az a szeretethiány? Két jól öltözött fiatal anya ül a pádon. Kicsi gyerekeik nem messze, a homokozóban játszanak. A pad egy kerti vendéglőben van, tegnap belepte az áprilisi hó, de amikor a történetjátszódik, süt a nap és kék az ég. A „fiatal” ebben az esetben ránézésre 35-40 év közötti korosztályt jelent, vagyis szerintem érett nőket. Erről az én drága anyukám jut az eszembe. O is ebben a korában szült engem, és őt mindig idős anyának tartották. De az a húszéves anyák világa volt. A két nő kritizálja a vendéglőt. Naponta csak három ételből lehet választani. Unják, de mégis idejárnak, mert nincs kedvük főzni. Egy- szercsakjön egy csapat óvodás, élükön az óvónővel. Amikor elmennek, az anyák elkezdik szidni előbb az óvónőket, majd az egész pedagógus- társadalmat. „Láttad? Ennek is májkl korz táskája volt, aztán mégis azon nyavalyognak, hogy milyen keveset keresnek!” Mire a másik: „így van, naponta letanítják azt a pár órát, van egy csomó szünidejük, és még ők panaszkodnak! Az egész iskolaügy el van rohadva, ide érzem a bűzét!” (Remélem, nem felőlem árad az a bűz...). Aztán az egészségügyet kezdik szapulni, az is el van rohadva, az orvosok mind hülyék, és végső soron minden rossz, az egész rohadt élet, és akkor még hozzájön ez a nyűglődés a kölykökkel. Megjelenik a pincér, hatalmas pizzával. Az anyák hívják a gyerekeket. Azok örvendezve rohannak, de amikor meglátják a pizzát, legörbül a szájuk.,.Megint pizza, mindig pizza, mást akarok enni”, kiabál az egyik, s a többiek is nyafogni kezdenek. Az egyik anya rájuk förmed. „Azt zabáitok, amit kaptok!” A leg- nagyobbik visszafelesel. „A nagyihoz akarok menni, ott mindennap mást eszünk!” A másik anya sem marad adós: „Fogd be a pofád, vagy felpofozlak!” A gyerek megszégye- nülten ül le, mert regisztrálja, hogy mindenki őket nézi. Miközben nyámmogják a pizzát, az egyik egy- szercsak hangosan berregni kezd, mint egy autó, és amikor „gázt ad”, belerúg a mellette ülő kisebbe. Közben dacosan nézi az anyját. Az csak eszik tovább. Persze a másik sem hagyja magát, verekedni kezdenek. Egyre agresszívabbak, már a földön hemperegnek és trágár kifejezéseket kiabálnak egymásnak. Az anyák egy szót sem szólnak, a pincér lép közbe, kényszeredetten. Szeretném hinni, hogy az ilyen anya ritka, mint az áprilisi hó. Nem mintha csak az anyák lehetnének felelősek azért, ha a gyerek szeretethi- ányban szenved. AZT MONO JAK MEG, HOGY LEHET ITT KORRUPCIÓELLENES TÜNTETÉS? AMIKOR KORRUPCIÓ NÁLUNK NEM LÉTEZIK! (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Kormánypárti szirénhangok Látszólagos nagyvonalúsággal fogadta több kormánypárti politikus a diákok keddi tüntetését. Robert Fico atyáskodva dicsérte meg őket, hogy már ilyen fiatalon érdeklődnek a közügyek iránt. Nem átallotta hozzátenni, hogy kormányának is szivügye a korrupció elleni harc. A demonstrálok követeléseit viszont elengedte a füle mellett. Azt azért tudatosíthatná minden kormánypárti politikus, hogy szirénhangjaikkal aligha tudják lefegyverezni a tüntetőket és az elégedetlen embereket. Fogadkozásokkal, Baš- temák birodalmában végrehajtott kamu házkutatásokkal és a rendőrség egyéb figyelemelterelő próbálkozásaival semmiképpen. Érezhetően nő a feszültség a társadalomban, aminek újabb bizonyítéka, hogy két zöldfülű középiskolás internetes felhívására több ezer tüntető mozdul meg. Történelmi példákkal lehet igazolni, hogy rendszerint a fiatalok tüntetése jelentette azt a szikrát, amely lángra lobbantotta százezrek sokáig lappangó dühét. így volt a bársonyos forradalom napjaiban, és így lehet most is. Brüsszelt vagy Moszkvát? Hovatovább oda fajul a helyzet, hogy aki bíráló szót merészel mondani a budapesti kabinetről, azt a lakájmédia és a kormányfő holdudvara kikiáltja Soros-bérencnek. Újabban azonban hallatják hangjukat olyan személyiségek is, akikről épeszű ember ezt nem állíthatja. Jeszenszky Géza értelmetlennek tartja az ún. nemzeti konzultációt, különösen az Állítsuk meg Brüsszelt! lózungot. A volt külügyminiszter rámutatott, Orbán Viktor sosem vétózott Brüsszelben, vagyis mindig rábólintott arra, amit aztán odahaza bírál. „Szegénységi bizonyítvány, ha valaki Brüsszelt Moszkvához hasonlítja, s azt hiszi, Putyinjobb, mint Merkel”—vélekedett az egykori diplomata. Drámai hangú nyílt levélben bírálta a Közép-európai Egyetem elleni törvényt és a kormányt Király Miklós, az ELTE tanszékvezető professzora, Orbán eddigi feltétlen híve: „Önöket már egyáltalán nem érdekli a felsőoktatás és a tudomány képviselőinek véleménye, csakazértis az ellenkezőjét teszik, mint amire kérik Önöket. Miniszterelnök Úr! Hol van a 2014-es választási győzelmet ünneplő beszédében emlegetett alázat? Alapvetően téves és rosszindulatú megközelítés, sőt, a szomorú tények és valóság előli menekülés, bírálatunkat a Soros-birodalom terjeszkedésének tulajdonítani. Kérem, fontolja meg érveinket, s ne rögtön a kellően kemény viszontválaszon és ellencsapáson gondolkodjon, hanem tegyen kísérletet eddigi politikájának mérlegelésére és megváltoztatására” - így a neves szakember. Értesülések szerint jövő héten Orbán felszólal az Éurópai Parlamentben. Kiderülhet, van-e még visszaút az uniós értékekhez. Fanyalgók féligazságai Két hír, melyek között látszólag nincs összefüggés. A bukaresti parlament megszavazta az RMDSZ indítványát, így azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek magyarul beszélő dolgozókat alkalmazni. A jogszabály előírja a teljes körű anyanyelvű kommunikációt a kórház személyzete és a páciens között, továbbá az idős- és gyerekotthonokban is. Ilyen értelemben bővül az anyanyelvhasználat lehetősége - mutat rá az RMDSZ közleménye. A másik esemény helyszíne a dunaszerdahelyi és a komáromi vasútállomás, ahol Érsek Árpád közlekedési miniszter jelenlétében ma kihelyezik a magyar helységnévtáblát. Miniszteri rendelet alapján sor kerül a vasúti megállók kétnyelvűsítésére. E két hírben annyi a közös, hogy ott is, itt is előjönnek a fanyalgók. A kolozsvári jogvédő csoport szerint nincs ok az ünneplésre, mert a törvénymódosítás nem teremt új nyelvi jogokat. Úgy vélik, elegendő lesz csupán egyetlen magyarul tudó ápolót alkalmazni. Nyilván akadnak nálunk is olyanok, akik azt hangoztatják, jogállamban a nemzetiségek lakta területeken normális a széles körű kétnyelvűség. Ebben igazuk van, de tudtommal a dél-szlovákiai vasútállomásokon az elmúlt évtizedekben nem voltak kétnyelvű feliratok. Elgondolkoztató az RMDSZ válasza is: „Az utóbbi években a visszaszorítás, korlátozás időszakát éltük meg. Ezért nagy lépés ez a mostani, még akkor is, ha egyeseknek kevésnek tűnik.” Vazul és a szlovákok I smerik azt a viccet, hogy két szlovák találkozik Vazullal? A legújabb szlovák történelemtankönyvek szerint ez nem vicc, hanem a valóság: születőben van a Vazul-párti ősmagyarok és az „ős-szlovákok” szövetségének fura mítosza. Amikor a 19. században az első komolyabb szlovák kísérletek történtek egy saját nemzeti történelem főbb fejezeteinek megkomponálá- sára, általában egy eléggé tiszta sémát követtek a szlovák értelmiségiek: eszerint volt egy dicső nagymorva múlt ezer éve, valamint egy 18-19. századi nemzeti újjászületés, a kettő között pedig nagy űrként tátong a magyar uralom időszaka. A szlovák történelem korai „narrátorai” közül ki-ki vérmérséklettől függően minősíti a magyar évszázadokat ezeréves elnyomásnak, történelmi pechnek, vagy a sors büntetésének a morvák közti széthúzás miatt. De ettől függetlenül a nagy többség osztotta Ľudovít Štúr, a szlovák nemzeti mozgalom legnagyobb 19. századi alakjának la- konikus megjegyzését: „Ettől kezdve nincsen saját történelmünk”. Mégis, már kezdettől születnek és keringenek olyan szlovák történetek, melyek a szlovákság Magyar Királyságon belüli továbbélésének (és valamiféle különállásának) mítoszát próbálják építeni. Ezek például előszeretettel titulálják szlováknak Szent István legendabéli hadvezéreit, Hontot és Pázmányt. Legújabban viszont egy olyan mítosz megerősödésének vagyunk a tanúi, miszerint a honfoglaló magyarok belső harcaiban a morváknak, azaz a szlovákok őseinek kitüntetett szerepük volt. Ilyen fajta bonyolult (és korabeli forrásokkal alá nem támasztott) történetmesélés korábban a közbeszédben nem volt erősen jelen; most viszont sajnos a lehető legbefolyásosabb helyen, a 2011 -ben kiadott szlovák gimnáziumi történelem- könyvben bukkan fel. Eszerint a 10. században Géza fejedelem testvére, Mihály, Nyitrán székelt, ahol „megnyerte magának a szlovák nagyurakat”, és közösen építették ott a kereszténységet. Őt Géza fejedelem mozdítja el, félve hatalma növekedésétől. A térséget aztán Vitéz Bo- leszláv lengyel fejedelem betörésének köszönhetően újra Mihály leszármazottai, köztük Vazul birtokolhatta, akit csak a lengyel fennhatóság kiszorítása után tudott Szent István elmozdítani, bebörtönözni és megvakítani. A történelemkönyv interpretációja szerint tehát az Arpád-ház Gézával és Szent Istvánnal szemben álló ága a morva fejedelemség maradványaiba fészkelte be magát, és a nyitrai szlávok alkották volna hatalmi bázisukat. A korai Árpád-ház belső ellentétei így „etnikai színezetet” kapnak. A rossz hír mindebben az, hogy a magyar történész szakmának már eddig is számos jogos és alapos fenntartása volt a morva-szlovák kontinuitással (semmi komoly jele nincs a szlovák nemzeti tudat kialakulásának a török kor előtt), és most a frontok szembenállása még erősebb lett, a kora középkor egyébként is fárasztóan meddő vitaterepe még süppedősebbé vált. Bizonyíthatatlansá- guk miatt pedig az ilyen történetek feltehetően csak a szlovákság történelmi frusztrációját fogják növelni, a történész szakma energiáit pedig a középkori és török kori szláv-szlovák etnikai fejlődés sokkal izgalmasabb területéről vonja el.
