Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-12 / 86. szám, szerda

KULTÚRA 6 2017. április 12.1 www.ujszo.com Luciferként, erős fényben Robert Roth Esterházy Mercedes Benzében remekel a Szlovák Nemzeti Színházban „Világosan és nagyon egyszerűen fogalmazza meg, hogy: bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá" (Fotó: DanoVeselský/TASR) SZABÓ G. LÁSZLÓ Minden rendező ilyen színészről álmodik, nyilatkozta róla pár nappal ezelőtt egy külföldi színházi szakember. Robert Roth, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Mercedes Benz című előadásának Luciferje a drámairodalom legnagyobb alakjait formálja meg. Esterházy Péter darabjában Luci­ferként több generációnyi herceget és grófot kísért meg a magyar, így a szlovák történelemből is. Lucifer mellett azonban más szerepekben is felbukkan: az ötvenes évek ko­misszárjaként, a titkosrendőrség tagjaként, hogy történelmi próbaté­telek során megtörje az arisztokrata család férfitagjait. Robert Roth nagy ívű alakításával rengeteget hozzátett Roman Polák rendezéséhez, gazdag színészi eszköztárával végig a mar­kában tartja a közönséget. Debrecenben, a kortárs magyar dráma fesztiválján láthatta elő­ször a magyar közönség Esterhá­zy Péter darabját. A hosszasan zúgó, elismerő taps után milyen gondolatokkal jött le a Csokonai Színház színpadáról? Első perctől fogva éreztük, hogy olyan szerző darabját játsszuk, akit ismer, tisztel és szeret a közönség. Én viszont azt is érzékeltem, hogy a szöveg hallatán mintha az járt volna a nézők fejében: ezt már mind ki le­het mondani, nem lesz ebből baj, fel­háborodás? Kétségtelen, nagyon bátor a szöveg. Színész ilyen mon­datokat ritkán kap. Mindezzel együtt büszke is voltam nagyon, hogy Es­terházy Péter gondolatait tolmá­csolhatom az ő hazájában, ahol hol így, hol úgy viszonyultak a család­jához. Egyébként volt egy olyan ér­zésem is, hogy egész idő alatt, amíg játszottunk, fehér angyalok röpköd­tek felettünk, akik ránk is, rá is vi­gyáztak. Jágóval és Hamletiéi is komoly csatákat vívott annak idején. Es­terházy Luciferje milyen helyze­tek elé állította a próbák során? Egy ilyen feladat mindig külön­leges fénybe állítja a színészt. Luci­ferként ugyanis a szó átvitt értelmé­ben csinálhatok szinte bármit. Fel­hatalmazásom van rá, hiszen az Úr, a Teremtő ellenpátja. Megmutat­hatja a dolgok másik oldalát. Bármit mond is az Úr, ellenvéleménye van. Olyan, mint egy démon, aki akkor is lesben áll az Úr mögött, ha éppen nem látjuk. Minden belefér a sze­repbe. Mint előadó sok mindent megengedhetek magamnak, a darab struktúrájából mégsem lóghatok ki. Egy pillanatra sem tűnhet úgy a né­ző számára, hogy nem tudom, mit akarok. Lucifer ugyanis pontosan tudja, mit akar, és meg is teszi. Közben bölcselkedik, érvel és vitázik, szembeszáll az Úrral. Ilyen értelemben nemcsak hálás a sze­rep, iszonyatosan nehéz is, hiszen szabadon kokettálhat a nézővel. Az utat, az irányt természetesen a szerző szabja meg, egy bizonyos határvonalat pedig nem léphet át sem az Úr, sem a néző felé. Valóban figyelnem kell erre, mi­vel veszélyes terepen járok a szerep­pel. Nem sérthetek meg senkit a kö­zönség körében, sem valamelyik hölgyet, sem a mellette ülő partne­rét. A magánéletünkben is előfor­dul, hogy abban a pillanatban, amint kimondunk valamit, azonnal vissza is szívnánk. Rosszabb esetben, ha az ember valóban bekattan, meg is te­szi, amit mond. A kísértés, a csábítás minden emberben ott van, nemcsak Luciferben. Ráadásul, ha elérünk egy bizonyos kort, amikor már pén­zünk is van, pozíciónk, hatalmunk, vagyis erős, megbonthatatlan egy­séggé válunk, és már nincs kivel versenyeznünk, onnantól fogva már csak önmagunkkal harcolunk. Erről is beszél a darab. Lucifer súlyos sze­rep. Hasonlóan súlyosat talán még nem is játszottam. A Mercedes Benzben (Fotó: snd) Goethe Faustja sem volt az? Még őt sem hasonlítanám Luci­ferhez. Itt több veszély leselkedik a színészre. Igyekeztem is a lehető legnagyobb alázattal próbálni. Ha az ember túl nagy szabadságot kap, és ez nem csak a színészre vonatkozik, nem tud mit kezdeni vele. Vékonyka jégre lép. Terra incognita. Ismeret­len terep. Nem, nem gondolhattam arra, hogy mi minden van már mö­göttem a pályán, hogy milyen kaliberű figurákat játszottam. Ezt ilyenkor félre kell tenni. Rengeteg segítséget kaptam Roman Poláktól, akinek korából eredően több az élet- tapasztalata és nagyobb a rálátása a történetre, mint nekem, és biztos kézzel vezetett. Peter Čaneckýtôl, a darab jel­meztervezőjétől a vörös szarvak mellé miniszoknyát, fekete haris­nyát és magas sarkú cipőt kapott. Lucifer így lett férfi is, nő is, de mindkét esetben veszedelmes csá­bító. A figura kettőssége a szövegben is ott rejlik. De hogy mit talál ki nekem a jelmeztervező, azt egyáltalán nem sejtettem. Mindössze annyit tudtam, hogy a ruhám is jelzi majd a szem­benállást az Úrral. Merész jelmezt kaptam, ez kétségtelen. Alaposan át kellett gondolnom, hogy mit kezdek vele. Csak finoman, óvatosan, intet­tem magam. Nem engedhetem meg, hogy a nézőt elragadja és rossz irányba vigye a látvány, hogy azzal foglalkozzon, hogyan áll rajtam a szoknya, milyen vékony a lábam, milyen a mozgásom a magas sarkú cipőben. Mellesleg heteken át tanul­tam, hogyan rakjam a lábam, milyen legyen a járásom. Amíg nem szóla­lok meg, a néző ide-oda csapódik a gondolatai között. Nem tudja eldön­teni, ki vagyok, férfi vagy nő? Netán androgün? A kosztüm tehát megté­vesztő lehet, de csak az elején. Amint elhangzik a számból az első mondat, mindennek a helyére kell kerülnie. Onnantól fogva pedig egyértelmű, hogy ki is Lucifer. Az ember tragédiáját, amely alapműként szolgált a Mercedes Benzhez, olvasta? Először középiskolásként, kon- zervatóriumi növendékként. Aztán most, még mielőtt a próbákat el­kezdtük volna. Fenomenális mű. Magyar drámában játszott már korábban? Ez az első. Magyar rendezővel viszont dol­gozott már. Caesart alakította Eszenyi Enikő 2001-es pozsonyi rendezésében, az Antonius és Kle­opátrában. Caesar és Lucifer között a hata­lomvágy a híd. Mindketten nagy manipulátorok. Most már Klaus Mann Mephis- tója, Hendrik Höfgen következ­hetne a sorban. Boldogan eljátszanám. Hendrik Höfgent a hatalmi gépezet szippant­ja be, így kerül a reflektorok kereszt­tüzébe. Esterházy Péterről mennyit tu­dott meg azóta, hogy kezébe vette a darabját? Először is nehéz múlt időben be­szélni róla. Nem is fogok. Esterhá­zy Péter tiszta ember. Tiszta a szel­leme, tiszta a lelke, tiszta a tekinte­te. Nem ítélkezik senki felett, mert tudja: senki sem születik rossznak, legfelj ebb bizonyos helyzetek rossz irányba sodorják. Világosan és na­gyon egyszerűen fogalmazza meg, hogy: bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá. Ez a gondolat vezet engem is. Ehhez tar­tom magam. Hamlet, Othelló és Lucifer után nem okozhatok csaló­dást, és önmagámban sem csalód­hatok. Nincs olyan, hogy bizonyos szerepet félvállról veszek, mert ját­szottam már hasonlót. Minden sze­rep új. És első. Magyarul is többször megszólal a Mercedes Benzben. És szépen, érthetően, hibátlan kiejtéssel. Anyám édesanyja magyar volt. Szlovákújhelyen élt. Édesanyám­mal csak magyarul beszélt. Tőle ta­nultam nagyon sokat. Apám akkor lett Budapesten diplomata, amikor a konzervatórium utolsó évét végez­tem. Öt éven át minden hétvégét Pesten töltöttem. Termékeny idő­szak volt az az életemben. Jól tud­tam magyarul. Mára sokat felejtet­tem, hiszen nem használom a nyel­vet, de zavar is nagyon. Esterházy Péter révén egy kicsit visszataláltam hozzá. FÜLVIDÉK Bájgúnárok meg a tehén Az idő fogja a helyére rakni Bencsik-Kovács Zoltán szöve­geit. Valószínűleg kell még néhány év arra, hogy tudatosít­suk: a Honeybeast gitárosa ko­runk leghitelesebb magyar dal- szövegírója. Olyan hatásosan önti szavakba azt, milyen vi­lágban élünk, mint senki más. Költői, mégis az egyszerűségre törekvő, a mindennapok törté­néseit figyelő szövegeit józan racionalitás, finom irónia, metsző szarkazmus, fanyar pesszimizmus és mély emberi érzésekjellemzik. Dalaiból egy humorérzékkel megáldott em­ber képe rajzolódik ki, aki sokat tapasztalt már ahhoz, hogy részben borúlátó legyen. A Honeybeast szerencsés zene­kar. Sokáig kereste a helyét. Pont akkor vált széles körben ismertté, amikor megtalálta. A 2014-es A Dalnak a nagy fel­fedezettje volt, az ott debütáló A legnagyobb hős - már most kije­lenthetjük - örökzöld sláger. Az együttes rátalált a megfelelő énekesnőre is. Taiján Zsófia Re­beka, társaihoz hasonlóan, szin­tén útkeresőben volt, énekelt métáit, rappelt, dzsesszt tanult, de a mostani, pop-rockos stílusban tud igazán érvényesülni. Kariz­matikus énekesnő: ha kell, nyu­szi, ha kell, oroszlán a színpadon. A Honeybeast új, Súlytalan című nagylemeze az előző kettő, A legnagyobb hős (2014) és a Bó- dottá (2015) által kitaposott úton halad. A zenekar tovább távolo­dott az elektronikus iránytól, a zenei kíséret nagy részét élő hangszerekkel rögzítette. A da­lok ezúttal is főleg a magánéleti zűröket, zavarokat járják körbe, társadalomkritikus eszmefutta­tással fűszerezve. A tíz szerze­mény közül elsőként az így ját­szom címűhöz készült videoklip. „Bájgúnárok a strandon, mere­dek. Pillantásotokért nem lihe­gek ” -énekli benne Zsófia Re­beka, aki egyre jobban bánik a hangjával. „Gyere, mondd, mi a baj, mi a gondod! Nekem úgy jó, ha más is boldog. Nekem jó, ha a szomszéd tehene kiváló egész­ségnek örvend- ugye te is így lá­tod a dolgot, testvér ” - ez pedig a Hallelujában hangzik el. A Honeybeast ma szinte az egyetlen magyar zenekar, amely megfér minden rádió műsorá­ban, és egyre nagyobb közönsé­ge van. Az új album dalait is el­kezdtékjátszani az adók. Mon­dom, szerencsés ez a Honey­beast. De a szerencse mögött ott a kiváló teljesítmény. Puha József Honeybeast: Súlytalan Gold Record, 2017 Értékelés: 9/10

Next

/
Thumbnails
Contents