Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-29 / 74. szám, szerda
www.ujszo.com | 2017. március 29. KOZELET I 3 Veszélyben Matovič mandátuma ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlamenti plónum dönthet majd arról, hogy •lbukja-e mandátumát Igor Matoviö, az OLaNO vezetője. A parlament koalíciós többségű összefórhetetlensógi bizottsága a képviselő ügyót a plónum elé terjeszti azzal a javaslattal, hogy fosszák meg Matoviőot képviselői mandátumától. Ehhez azonban ellenzóki szavazatok is kellenek. Matovičot egyszer már pénzbüntetésre ítélte a bizottság azért, mert aktív vállalkozói engedélye volt, miközben képviselő is volt, ezt pedig alkotmánytörvény tiltja. Ez még az előző választási időszakban történt, ám tavaly szeptemberben ismét nem kérte időben az egyéni vállalkozói engedélye felfüggesztésének meghosszabbítást, a kétszeri szabálysértés miatt pedig már mandátumának elvesztése fenyegeti. Ahhoz, hogy Matovičot megfosszák mandátumától, a képviselők háromötödének kell jóváhagynia a vonatkozó javaslatot, melyet a parlamenti összeférhetetlenségi bizottság fogadott el. A bizottság ülésén Róbert Puci, a Smer képviselője azzal érvelt, számára nehezen hihető, hogy Matovič másodszor is elfelejtette felfüggeszteni vállalkozói engedélyét, holott három hónappal korábban épp ezért bírságolták meg. Puci a plénumban akarja hallani a magyarázatot Matovič szájából. Martin Poliačik (SaS), a bizottság elnöke ugyanakkor azzal érvelt, hogy Matovič csupán újabb pénzbüntetést érdemel, mivel szerinte különbség, hogy egy vagy két különböző választási időszakban hibázott-e. A bizottság végül a megfosztásról szóló javaslatot hagyta jóvá. Matovič fellebbezhet Még nem jelenti automatikusan Matovič mandátumának megvonását, ha az ügy a plénum elé kerül, mondta Bugár Béla, a Híd elnöke lapunknak. , A- plénum vitázni fog róla, és ez nem baj. Meg kell értetni a képviselőkkel, ez a törvény jelen formájában nem jó” - jelentette ki. Hozzátette: azt azonban elvárnák Mato- vičtól, hogy ismeije be, hibát követett el. Azt Bugár nem árulta el, hogyan szavaz majd a Híd frakciója - elképzelésük azonban már van róla. Igor Matovič (Gabriel Kuchta felvétele) Matovič tegnap kijelentette, hogy nem fogadja el a bizottság határozatát. „Akinek 0 euró bevétele volt, az nem vállalkozott” - érvelt az OĽaNO elnöke amellett, hogy ő nem vállalkozott. Az Alkotmánybíróság döntése szerint azonban, akinek érvényes vállalkozói engedélye van, az egyben vállalkozik is. Még akkor sem biztos, hogy valóban elveszik Matovič mandátuma, ha a plénumban lesz 90 képviselő, aki ezt megszavazza. A képviselő ugyanis az Alkotmánybírósághoz fordulhat, amíg az nem dönt, képviselő marad. Matovič tegnap nem akarta elárulni, hogy él-e majd ezzel a lehetőséggel. 108 ezres bírság Egy smeres képviselő is megválhat mandátumától a vállalkozói engedélye miatt: Stanislav Kubánek ellen az összeférhetetlenségi bizottság ugyanis kilenc ügyben folytat eljárást. A bírság összege akár 108 ezer euró is lehet, a képviselőnek egyéni vállalkozói engedélye is volt, emellett pedig ügyvivő is volt egy kereskedelmi társaságban. Kubáneket azonban nem fenyegeti mandátumának elvesztése, mivel a 9 ügyet egy időben tárgyalja a bizottság, vagyis nem számít ismételt törvénysértésnek. Elkerülheti azonban a rendkívül magas bírság befizetését azzal, ha még a döntés előtt önként lemond mandátumáról. (fm, Ipj, SITA) Első olvasatban elfogadták a kisebbségi alapot Pozsony. Második olvasatba utalta tegnap a parlament a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényt, az intézmény július elsejétől jöhet létre. Első olvasatban 101 voksot kapott a jogszabály. A koalíciós pártok mellett megszavazták az OĽaNO képviselői, az SaS-ből csak Ondrej Dostál és Peter Osuský szavazott igennel. A tervezet szerint, amelyet a májusi ülésén fogadhat el véglegesen a parlament, legkevesebb 8 millió eurót fordít az állam a kisebbségi kultúrák támogatására, ebből a szlovákiai magyar kultúrára több mint 4 millió eurót. Rigó Konrád kulturális államtitkár szerint a törvény létrehozza a kulturális önkormányzatiságot, mert egy alulról építkező döntéshozatali mechanizmust ír elő. „Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségi szervezetek képviselői közgyűlésen választják meg azokat az embereket, akik a pályázatokat elbíráló tanácsokba kerülnek, ahol önállóan, egyszerű többséggel dönthetnek a támogatásokról. A tanácsok döntése végleges, nem írhatja azt át sem az alap igazgatója, sem a miniszter” -mondta tegnap Rigó. (ipj) Danko vonatait német mozdony húzza DEMECS PÉTER Néhány hónappal azután, hogy a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) ismételten bevezette a korábban veszteséggel közlekedő InterCity (lejáratokat a Pozsony és Kassa vonalon, az illetékesek rájöttek, hogy a szerelvények a modernizált vasútvonalakon sem képesek gyorsabban haladni 120 km/óránál, próbaüzemben ezért német mozdonyokkal tesztelik a nagyobb sebességet. Pozsony. Andrej Danko házelnök, az SNS elnökének utasítására állították ismét forgalomba tavaly december 11-től az IC-vonatokat. Korábban azért törölték a járatot, mert veszteséget termelt. Az IC vonatok üzemeltetésére a vasúttársaság nem kap állami támogatást, üzemeltetésüket saját zsebből finanszírozza. Danko nem titkolta, hogy a vonatokat azért akarja visszaállítani, hogy kitúrja a vonalról a cseh RegioJet magántársaság sárga vonatait. Többször hangoztatta, hogy ki nem állhatja az országban közlekedő sárga vonatszerelvényeket. A terve bevált, a társaság, mely a konkurenciaharcnak köszönhetően az állami vasúttársaságot is rákényszerítette a szolgáltatások minőségének javítására, idén januárban kénytelen volt kivonulni a vonalról. A ZSSK tegnap elismerte, a rendelkezésre álló, több mint 20, nemegyszer 40 éves mozdonyokkal képtelenek bebiztosítani az levonatok gyors és megbízható üzemeltetését. Magyarán: míg Danko azt hangoztatta, hogy a vonalon csak szlovák társaságot akar látni szlovák szerelvényekkel, addig a ZSSK rájött, külföldi segítség nélkül nem tudja ezt a szolgáltatást nyújtani. Külföldi segítség Danko a RegioJeten kívül rendszeresen bírálja Dániel Kretinský cseh milliárdost. Zavaija ugyanis, hogy a vállalkozó egyre nagyobb befolyásra tesz szert a szlovák energetikában. Paradox módon most épp Kretinský segítségére szorult. A Szlovák Vasúttársaság ugyanis Kretinský egyik cégének, a LokoTrainnek a tulajdonában levő, német gyártású Vectron mozdonnyal teszteli, milyen változást jelentene, ha az IC-járatokat ilyen korszerű mozdony húzná. „Valóban korszerű, megbízható mozdonyról van szó” - közölte a ZSSK szóvivője, Tomáš Kováč. A Vectront egyelőre egy, Pozsony-Kassa között ingázó IC-szerelvényhez sorolták. Három hónapos próbaidőre kapta kölcsön a ZSSK, cserébe egy öregebb mozdonyt adott a társaságnak ugyancsak próbaidőre, így a Vectron kölcsönzéséért a társaság nem fizetett. A következő hetekben a Pozsony-Zsolna-Kassa vonalon ingázó klasszikus gyorsvonatoknál is letesztelik. „Ki akarjuk próbálni a mozdony gyorsulását és egyéb tulajdonságait, elsősorban a modernizált vasútvonalakon, illetve egy-két tátrai szakaszon, ahol a vonatsíneknek sok helyütt nagyobb a dőlésszöge” - mondta Kováč. Gyorsabb, jobb, külföldi A főváros és Puhó közti vasútvonal több szakaszát már modernizálták, így itt a szerelvények 160 km/órás sebességgel is közlekedhetnek, egyelőre viszont egyetlen szlovák vonat sem éri el ezt a sebességet - főleg az elöregedett mozdonyok miatt. A 350-es sorozatszámú mozdonyokat még az előző évszázad 70-es éveiben gyártottak. A Vectront a Siemens társaság gyártja, s jelenleg ez az országban közlekedő legmodernebb mozdony. Eddig a RegioJet használta Szlovákiában - a társaság tulajdonában 5 Vectron van - a Pozsony-Kassa vonalon, miután januárban távozott innen, a mozdonyokat már csak a Prága-Kassa vonalon helyezi forgalomba. A Vectron, korszerű moteljának köszönhetően sokkal gyorsabban eléri a 160 km/órás végsebességét, mint a ZSSK által használt mozdonyok a 120km/órát. A Vectron teljesítménye 6400 kW, az állami mozdonyoké 4000 kW. Ráadásul a modem fékrendszerének köszönhetően jóval később kezdhet fékezni a megálló előtt. Mindez hozzájárni ahhoz, hogy egy adott szakaszt gyorsabban megtesz az állami vasúttársaság szerelvényeinél. Fontos gyorsaság A ZSSK szerint az utasok a szerelvényeken nyújtott szolgáltatásokon kívül épp a járatok gyorsaságát tartják a legfontosabbnak. „A fizető utasok számának növelése érdekében elkerülhetetlen a gyorsaság növelése” - közölte Patrik Horný, a ZSSK gazdasági osztályának vezetője. Az állam tervei szerint 2020-ig véget ér a Pozsony-Zsolna közti vasútvonal teljes modernizálása, így az egész szakaszon engedélyezett lesz a 160 km/órás sebesség. Ez a klasszikus gyorsvonatok esetében fél órával csökkentheti a menetidőt. Ha a ZSSK élni akar ezzel a lehetőséggel, kénytelen lesz új, korszerű mozdonyokat vásárolni, ellenkező esetben csak nehezen tud majd válaszolni arra a kérdésre, miért költött az állam vasútvonal modernizálása több tízmillió eurót. Felújítják az állomásokat A Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) 2017-2019-es beruházási tervezete szerint összesen 25 állomást fognak felújítani, a társaság igazgatása alá háromszáz állomás és közel hatszáz vasúti megálló tartozik - közölte a Hospodárske noviny gazdasági napilap. A projekttartalmazza a losonci vasútállomás felújítását (peronok, megvilágítás) is, ez összesen hárommillió euróba kerül, és a megvalósítás már elkezdődött. A 25 állomásból mégtovábbi kettő van a déli régióban, a füleki és az érsekújvári állomás felújításának projektdokumentációját még nem készítették el. (dp) Az ország leggyorsabb, német gyártású mozdonya, a Vectron (ZSSK-feivétei)