Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-17 / 64. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. március 17. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 111 Törölje az appokat, amiket nem használ! Saját magunkat is veszélybe sodorjuk (Képarchívum) Az alkalmazások robbanásszerű megjelenésével és a telefonok tárolókapacitásának növekedésével egyre nagyobb körülöttünk a digitális zűrzavar. A Kaspersky Láb új tanulmánya rávilágít az elektronikus káosz globális problémáira az internet­felhasználók között. A tanulmány megállapította, hogy az androidos felhasználók általában 12 új alkalmazást telepítenek ha­vonta, ugyanakkor csupán 10-et tö­rölnek, azaz havonta két újabb al­kalmazással terhelik eszközeiket. Minél több telepített alkalmazással rendelkezünk, annál fontosabb, hogy azok kezeléséről is gondoskodjunk. A felmérést kitöltők válaszaiból ugyanakkor kiderül, hogy a felhasz­nálók csupán fele frissíti rendszere­sen alkalmazásait, vizsgálja felül a készüléke tartalmát és törli a nem használt dokumentumait és alkal­mazásait. Pedig a takarítás és a frissítés most fontosabb, mint valaha, annak érde­kében, hogy eredményesen lehessen harcolni az olyan kártékony progra­mok ellen, amelyek az applikációk sérülékenységét használják ki. A cég felmérése megállapította, hogy a felhasználók 28 százaléka csak ak­kor frissíti alkalmazásait, ha az már nagyon szükséges, ill. 10 százaléka egyáltalán nem is frissíti azokat. Az egyik fő veszélye a „takarítás” hiányának, hogy az alkalmazások maguk is fenyegetik a felhasználók adatait. A Kaspersky Láb műszaki jellegű megállapításai azt mutatják, hogy az Android-alkalmazások 83 százalékának van hozzáférése bi­zalmas felhasználói adatokhoz, mint például névjegyekhez, üzenetekhez, valamint azt is, hogy hívásokat in­díthatnak és SMS-eket küldhetnek. További észrevételei a kutatás­nak, hogy az alkalmazások a fel­használók engedélye nélkül is működhetnek. Átlagosan egy fel­használó 66 alkalmazást telepít az androidos készülékére. Kiderült, hogy a legnépszerűbb 66 alkalma­zásból 54 anélkül elindult a háttér­ben, hogy a felhasználó a készülé­kéhez ért volna, és ilyen módon napi 22MB adatforgalmat bonyolított felhasználói interakció nélkül. Az alkalmazások beállításai lehetőséget biztosítanak a felhasználóknak, hogy az adott alkalmazás hozzáfé­rését és működését szigorítsuk és ezáltal ellenőrzés alatt tartsuk. A felmérés azonban kimutatta, hogy a felhasználók csak 40 százaléka él ezzel a lehetőséggel. A Kaspersky adott néhány taná­csot is a rendrakáshoz. Rendszere­zés: szánjon egy kis időt arra, hogy rendszerezze a készülékeken tárolt adatokat (melyik alkalmazás - mi­lyen adatot tárol). Takarítás: törölje a nem használt alkalmazásokat és dokumentumokat! Frissítés: rend­szeresen frissítse az alkalmazásokat és a szoftvert! Megbízható forrásból töltsön le alkalmazásokat valamint szoftvereket! (ú) Számlának álcázza magát egy új zsarolóvíras ÖSSZEFOGLALÓ Új variánsokkal ós átgondolt stratégiával támad az egyik legelterjedtebb zsarolóprogram, a TorrentLocker: ezúttal feltört Dropbox-fiókokon keresztül igyekszik megfertőzni a megtévesztett felhasználók számítógópót. 2017. február 26. és március 6. között 54 688 alkalommal észlelt ilyen jellegű támadást a Trend Mic­ro biztonsági cég rendszere. Az esetek többsége Európában történt, ezen belül is főként német és nor­vég vállalatokat céloztak meg a kiberbűnözők. A felhasználók megtévesztésére 815 különböző Dropbox-fiókot használtak, az ezeken elhelyezett kártevőt pedig többnyire számlá­nak álcázták. A legújabb TorrentLocker- variánsok viselkedése hasonló a ko­rábbi típusokéhoz, ám hatékonyabb úton és becsomagolt formában igyekszik beférkőzni a vállalati rendszerekbe: a felhasználó nem e- mailben kapja a fertőzött csatol­mányt, hanem egy Dropbox-linkre feltöltött, számlának vagy fontos üzleti dokumentumnak álcázott, tö­mörített fájl formájában. Mivel a szervezetek világszerte rendszeresen használják a Dropbox szolgáltatását, jóhiszeműen kattinta- nak rá a megbízhatónak, legitimnek látszó oldal linkjére. Az így letöltött JavaScript-fájl (JS_NEMUCOD) valójában egy zsarolóvírus, ami egy óvatlan kattintással már települt is a számítógépre. A Trend Micro adatai szerint a kiberbűnözők elsősorban munkana­pokon küldték ki a megtévesztő e- maileket, többnyire reggel 9 és 10 óra között, amikor az alkalmazottak a legnagyobb arányban nézik át a le­velezésüket. Az észlelt esetek 36 százaléka Né­metországban, 29 százaléka Norvé­giában, 11 százaléka pedig Spa­nyolországban történt. A Dropbox biztonsági csapata az eddig azono­sított fiókokat már le is tiltotta. A mostani esetek is azt mutatják, hogy ez a tendencia 2017-ben to­vább fog növekedni, így a vállala­toknak minden eddiginél jobban megéri előre felkészülni a zsaroló­vírusok kivédésére. A Trend Micro nemrégiben közzétett jelentése sze­rint 2016-ban az új ransomware- családok száma 752 százalékkal nö­vekedett, és ez összesen mintegy 1 milliárd dolláros veszteséget okozott a vállalatoknak világszerte. (MTI) A zsarolóvírusok csak 2016-ban 1 milliárd dolláros veszteséget okoztak a vál­lalatoknak (Képarchívum) RÖVIDEN Telekom: bővült az adatkeret A Telekom jelentősen bővítette a Happy tarifacsomagok adatkeretét. Az újítást az ügyfelek automatiku­san megkapják, így többet inter- netezhetnek a Telekom 3G/4G- hálózatán. Az emelés egyelőre a hűségszerződés lejártáig érvényes, bár valószínűsíthető, hogy ezt kö­vetően is marad a magasabb adat­keret. így változnak az adatkere­tek: Happy S: 0,2 GB helyett 0,4 GB;9 Happy M, XL hívások: 0,49 GB helyett 0,98 GB; Happy L: 2 GB helyett 3 GB; Happy XL: 4 GB helyett 6 GB; Happy XXL: 8 GB helyett 9 GB; Happy Profi: 12 GB helyett 16 GB. Kémkedő vibrátor, kártérítés jár Megegyezéssel zárult az okos­vibrátorokat gyártó Standard In­novation pere, amit az adatgyűjtési gyakorlata miatt in­dítottak ellene. A We-Vibe vibrá­tor gyártója piackutatási célból elmentette a beépített szenzorok adatait, ám ez csak azután derült ki, hogy hackerek behatoltak a cég rendszerébe. Aki app nélkül hasz­nálta a We-Vibe vibrátort, 200 dolláros kártérítésre számíthat, míg az okostelefonnal gyönyört szerző ügyfelek esetében akár 10 000 dollárig is elmehet a kárpótlás összege. A kanadai cég összesen 3,75 millió dollárt bukott az ügyön - írja a Fortune. A pert egyébként egy nő indította ellene, miután a hackelésről szóló cikkekből meg­tudta, hogy a központi szerveren nagyjából minden információ megtalálható az önkielégítési szokásairól. A vállalat azt állítja, hogy az elmentett önkielégítések nem kerültek illetéktelen kezekbe, és kiberbiztonsági szakértőkkel fejleszti tovább az alkalmazást. Faltól falig érhet az új iPad Pro kijelzője Az Apple várhatóan áprilisban be­mutat egy új iPad Pro verziót 10,5 colos kijelzővel, hogy legyen mi­vel felavatni az új Apple Park nevű vállalati főhadiszállást - úja a taj­vani DigiTimes beszállítói forrá­sokra hivatkozva. Főleg az üzleti és oktatási piacot célozza meg az Apple a Pro verziójú tabletekkel. Ezek nemcsak kézzel használha­tók, hanem a speciális tollal is lehet írni vagy rajzolni az érintőkijelző­re. Valamivel későbbre várható a 12.9 colos óriástablet frissítése. A pletykák szerint a 10,5 colos iPad Prónak ugyanakkora háza lesz, mmt a 9,7 colos változatnak, mert sikerült megoldani, hogy a kijelző szinte faltól falig érjen, azaz majd­hogynem káva nélküli legyen az eszköz. Egyelőre nem tudni, hogy ebben a felállásban megmarad-e az Apple ujj lény omat-olvasós gombja, vagy azt áthelyezik más­hová. Idén várhatóan az olcsóbb 7.9 colos és 9,7 colos modellek is frissülnek, de ennek az idejével kapcsolatban még pletykákat sem láttunk. (szí, Index) MittervezazApple? (Képarchívum) Vírus volt a bontatlan mobiltelefonokon ÖSSZEFOGLALÓ Bizonyos esetekben a legóvato­sabb mobilhasználattal sem tudjuk elkerülni, hogy kártékohy appok kerüljenek az Androidot futtató okostelefonunkra, mert azok már az új eszközökön rajta lehetnek. A ki- berbiztonsággal foglalkozó Check Point több tucat mobilon talált elő­re telepített káros programokat. A mi felelősségünk, ha gyanús linkekre kattintva, ismeretlen fej­lesztőtől származó appokat tele­pítve zsarolóvírus vagy más kár­tevő kerül a mobilunkra, de úgy tűnik a kiberbűnözők ennél célra­vezetőbb módszert találtak arra, hogy célba juttassák a kémkedés­re, személyes és banki adatok el­lopására használt alkalmazásaikat. A Check Point szakértői 38 And­roidot futtató mobilon találtak előre telepített kártevőket, ame­lyek azelőtt jutottak a készülékre, hogy egy vevőhöz kerültek volna. Hat esetben a készülékre telepí­tett ROM-ban találtak kártékony programot, tehát már a gyárban megtörtént a fertőzés, amikor, fel­telepítették a hardverre az operáci­ós rendszert és az appokat. Ezek különösen aggasztó és problémás esetek, hiszen a ROM-mal feltele­pülő appokat csak a teljesen rend­szer újratelepítéseével lehet eltávo­lítani. A többi esetben nem bizo­nyítható a készülékgyártó felelős­sége, a kereskedelmi lánc bármely állomásán feltelepíthették a kárte­vőket. Akadtak a kártevők közt zsarolóvírusok is. A Löki nevű app kevésbé feltűnő, hiszen csak a megjelenő hirdetéseket cseréli le a sajátjaira. Ezeken kívül voltak még információlopó kártevők is a talá­latok között. A Samsung, Google, Xiaomi, ZTE, Oppo, Vivo, Asus és Lenovo eszközei közt találtak fer­tőzötteket. Ez nem jelenti azt, hogy a gyár­tók mindegyik modelljén előfor­dulnak kártevők, sőt azt sem fel­tétlenül, hogy a vizsgálatban le­leplezett modell minden egyes példányán kártevő van. Az is elő­fordulhat, hogy földrajzilag korlá­tozott a kártevők előfordulása, mert mondjuk egy importőrnél vagy egy kiskereskedőnél kerül fel a kártevő a mobilra. Az egyetlen tanulság az, hogy érdemes vírus­irtót használni a mobilokon. (index)

Next

/
Thumbnails
Contents