Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-06 / 54. szám, hétfő

2 KÖZÉLET 2017. március 6.1 www.ujszo.com Pártfüggetlen jelöltet támogatnának Besztercebánya megyében kialakulóban van a koalíciós megállapodás egy pártfüggetlen jelolt támogatásáról LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A déli megyékben elsősorban az MKP-val, a többiben a koalíciós partnereivel közös indulást tervez a Híd a megyei választásokon. A párt Országos Tanácsa szombaton értékelte a kormány létrehozása óta eltelt időszakot is. „A kerületi vezetőknek azt java­soljuk, hogy a régiónak legmegfele­lőbb koalícióban gondolkodjanak, ott, ahol lehet, koalíciós pártokkal egyezzenek meg, de Dél- Szlovákiában márciusban előbb az MKP-val tárgyalunk” - tájékoztatta lapunkat Bugár Béla pártelnök. Kü­lön kezelnék Besztercebánya me­gyét, ahol a lehető legszélesebb koa­lícióra törekednek. „A koalícióban van egyfajta egyezség arról, hogy pártoktól független jelöltet támogat­nánk, akinek megpróbálnánk meg­szerezni az ellenzék támogatását is” - magyarázta Bugár. Az MKP-val Bugár szerint egye­lőre megrekedtek a tárgyalások. „Ed­dig nem voltak tárgyalások, most azt javasoltuk kerületi szervezeteinknek, hogy ők szólítsák meg az MKP-t - mondta a pártelnök. - Az együttműködésről nem beszélni kell, hanem létrehozni, és nemcsak akkor, ha az előnyös az adott félnek, hanem akkor is, ha a pártnak ugyan nem, de a választónak hasznos.” A Híd sze­rint a jól működő helyi és regionális önkormányzatok alapvető feltételei a régió hatékonyabb fejlődésének, és a képviseleti demokrácia alappillérei. Emellett a Híd a megyei választáso­kat a szlovákiai demokratikus erők politikai megmérettetésének tartja, amely megmutatja, hogy a szélsősé­geseket sikerül-e visszaszorítani az országban. „Nem lenne helyes, ha az őszi választások csak bizonyos man­dátumok megszerzését jelentenék. Sokkal többről van szó. Remélem, hogy minden megyében győz a józan ész” - mondta Sólymos László alel- nök. Bugár szerint a kormánykoalíció eddig jól működik. „Az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy helyesen döntöttünk. Azzal, hogy részt vállaltunk a kormányzásban, biztosítottuk az ország stabilitását és előrehaladását” - értékelte az elmúlt hónapokat Bugár Béla pártelnök. A kormányzati munka eredményei közül a legfontosabbnak az igazság­ügyi törvényeket, az offshore-ellenes törvényt, a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozásának előkészítését és a kisiskolák finanszírozásának ter­vezett módosítását tartja. Akár húsz évig is elhúzódnak a perek ÖSSZEFOGLALÓ Egyáltalán nem ritka, hogy Szlovákiában 15-20 évig tart egy-egy peres ügy. Az igazságügyi tárca azt ígéri, hogy intézkedéseinek köszönhetően már idén javulhat a helyzet. Pozsony. Nyilvánosságra hozta a leghosszabb ideje húzódó peres ügyek listáját az Alkotmánybíróság (AB), melynél tavaly közel harmin­cán tettek panaszt azért, mert ügyük­ben több mint 15 év elteltével szüle­tett döntés. Az AB-nak tavaly 264 olyan esetről volt tudomása, melye­ket az ügyben eljáró bírók indoko­latlanul elhúztak, közülük 29 per már több mint 16 éve húzódik. „A Kassai II. Járásbíróság tárgyalta az egyik leghosszabb, 24 éve húzódó ügyet, melynek elhúzódását saját tétlensé­ÖSSZEFOGLALÓ Sorozatban már a negyedik eurés bankjegyet cserélik le újra. Az 5, a 10 és a 20 eurés után most az új 50 eurés váltja a régit. Pozsony. Az új 50 eurós tartósabb anyagból készül és több biztonsági elemet kap, aminek köszönhetően ne­hezebb lesz hamisítani. Ez azért sem elhanyagolható tényező, mert Szlo­vákiában tavaly épp az 50 eurós volt a leggyakrabban hamisított bankjegy. Az új bankó április 1-jén kerül forgalomba, ám a régivel is korlát­lan ideig fizethetünk. A régi eurók tehát megőrzik értéküket: bár az el­használódásuktól függően előbb- utóbb bevonják őket. Erről az Euró­pai Központi Bank (EKB) idejében tájékoztatást ad, de az euróövezet •gük okozta” - közölte Ivetta Macej- ková, az AB elnöke. Az érintett pa­naszosnak 8 ezer eurós kártérítést ítéltek meg. A rekordot azonban egy 28 évig húzódó peres üggyel a Po­zsonyi I. Járásbíróság tartja, az esetet még 1998-ban kezdték el tárgyalni. A Dunaszerdahelyi Járásbíróságon két bíró 20 éve tárgyal egy-egy ügyet, de a Galántai és a Nagyrőcei Járásbíró­ságon is van 17-16 éve húzódó ügy. Több a lezárt ügy Az igazságügyi minisztérium sta­tisztikai adatai alapján tavaly a járási és a kerületi bíróságok több ügyet zártak le, mint korábban, ugyanak­kor hosszabb ideig tart az ügyinté­zés. 2016-ban 1 121 731 pert zártak le a bíróságok, ez 47511-gyei több, mint egy évvel korábban. A lezárt ügyek száma három egymást követő évben emelkedett. Ugyanakkor ta­valy kevesebb perben született dön­tés. A polgári és a kereskedelmi pe­j egy bankjaiban a bevonás után is be lehet majd váltani a régieket. Kezdetben 5,4 milliárd 50 euróst helyeznek forgalomba. A 20 elírás­hoz hasonlóan az új 50-es bankje­gyen is a görög mitológiából ismert Európé arcképét láthatjuk. Az Euró­res ügyekben a bírók visszaestek a 2007-es szintre, mely az egyik leg­rosszabbnak számít. Míg 2015-ben a polgári peres ügyekben átlag 14,4 hónapra, addig 2016-ban átlag 17,94 hónapra volt szükségük a bírósá­goknak, hogy döntést hozzanak. Még 2007-ben is 15,1 hónap alatt hirdet­tek ítéletet. Nem jobb a kereskedel­pé-sorozatot díszítő ábrázolás egy több mint 2 ezer éves, eredetileg Dél- Itáliában talált vázáról származik, amely jelenleg a párizsi Louvre-ban van Idállítva. Az új bankók tervezé­sében - az első sorozathoz hasonlóan - látássérültekkel is közreműködtek, mi peres ügyek statisztikája sem. Tavaly 19,18 hónap, egy évvel ko­rábban 15,8 hónap alatt, 2007-ben pedig 17 hónap alatt született dön­tés. A gyermekelhelyezési perek időtartama enyhén emelkedett. A leghatékonyabban a büntetőperes ügyekben járnak el a bíróságok, ta­valy átlag 4,53 hónap alatt, 2007-ben hogy ők is könnyen felismerhessék azokat. A bankjegy egyik legfontosabb biztonsági eleme a hologram, amely­ben az úgynevezett arcképes ablak, a bankjegy mindkét oldalán azonnal szembetűnő biztonsági elem látható. Az ablak a világosság felé tartva át­látszóvá válik, és mindkét oldalon megjelenik benne Európé képmása. További biztonsági elem a smaragd­zöld számjegy, amelynek színe moz­gatáskor smaragdzöldről mélykékre változik. Az összes címlet közül az 50 eurós a leggyakrabban használt, a jelenleg forgalomban levő bankjegyállomány mintegy 45 százalékát teszi ki 8 mil­liárdos darabszámmal. A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) több szakértő­nek és rendőrnek is tartott már elő­adást az új biztonsági elemekről, en­nek köszönhetően könnyebben felis­merik a hamisított bankjegyeket. (dem) viszont átlag hat hónap alatt zártak le egy-egy ügyet. Žitňanská közbelép Jana Bajanková, a Bírói Tanács (BT) elnöke szerint a hosszan tartó ügyintézést pusztán Lucia Žitňanská (Híd) * igazságügyi mi­niszter reformjai nem oldják meg. Szerinte a reformok mellett meg­felelő munkakörülményeket kell teremteni, és emelni kell a bírók számát. A BT tavaly újabb 100 bí­rói pozíció kialakítását kérelmezte, az igazságügyi tárca viszont ezt az­zal utasította el, hogy átlagosan ennyi bíró hiányzik a hosszadalmas versenypályázatok miatt. Peter Bubla, az igazságügyi tárca szóvi­vője szerint Žitňanská eddigi konk­rét intézkedései és módosításai ja­vítanak majd a helyzeten. Az ered­mények viszont csak a 2018-as sta­tisztikában mutatkozhatnak meg először. (TASR, aktuallty.sk, ie) Amnesztiák: Fico ötlete népszerűtlen Pozsony. Robert Fico kor­mányfő alkotmányt módosítana annak érdekében, hogy az Al­kotmánybíróság megállapít­hassa, szavazhat-e a parlament a mečiari amnesztiák eltörléséről. Peter Kresák (Híd) parlamenti képviselő és alkotmányjogász szerint ezt épp fordítva kellene. „Az amnesztiák eltörléséről szóló alkotmánytörvénybe be­iktatnánk egy passzust, ami ar­ról szólna, hogy az Alkotmány- bíróság megítélheti annak al­kotmányosságát” - mondta a Denník N napilapnak. Az Al­kotmánybíróság ugyanis jelen­leg nem dönthet alkotmánytör­vényekről. Ján Budajnak (OEaNO), az amnesztiák eltörléséről szóló ja­vaslat beteijesztőjének sem tet­szik Fico ötlete, szerinte a kor­mányfő ki akaija vinni a témát a parlamentből. (fm) Áprilistól jön az új ötveneurós Tartósabb és biztonságosabb lesz az Új Ötvenes (Fotó © European Central Bank) Ravasz Ábel, Ivan Švejna, Bugár Béla, Lucia Žitňanská, Sólymos László és Érsek Árpád az OT-ülés után (TASR-feivétei) A büntetőjogi ügyekben gyorsabbak a bíróságok (Ján KroSiák illusztrációs felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents