Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-06 / 54. szám, hétfő
iwww.ujszo.com I 2017. március 6. RÉGIÓ I 3 Pozsony és a rendőrség segítségét kéri Vereknye A városrész vezstáse nem képes szavatolni a biztonságot Vereknyón. Elsősorban a Pentagon környékén sok a probléma - jelentette ki a napokban tartott sajtótájékoztatóján Martin Kuruc, Vereknye polgármestere. VEREKNYE A Pentagon környékén rossz a közbiztonság, a hely valóságos drogtanya. „Az önkormányzat mindent megtesz a közbiztonság javításáért, de a főváros vezetése és az állam nélkül nem megy” - nyilatkozta Kuruc. Hiábavalók a városrész eröfeszitései, a probléma meghaladja a képességeiket. A polgármester szerint a Verek- nyén a helyzet jóval összetettebb, mint Pozsony többi városrészében, részben amiatt is, mert kevés a városi és az állami rendőr. Jelenleg mindössze három térfigyelő kamera üzemel a városrészben, még hármat szeretnének. A belügyminisztérium ugyan korábban azt ígérte, rendőrőrsöt telepít a hírhedt Pentagon közelébe, ez azonban nem történt meg. Kuruc panaszkodott, hogy hiába kérte Ivó Nesrovnalt, Pozsony főpolgármesterét és a városi rendőrséget, hogy több rendőrt küldjenek Vereknyére, nem tettek eleget a kérésének. Kuruc szerint a Építők utcájára nyíló két tömbház bejáratánál a legkritikusabb a helyzet, rengeteg alkalmazkodni képtelen ember, drogdíler és bűnöző lakik ott vagy tanyázik a környéken. Rendetlenséget csinálnak, szemetelnek, a környéken élők félnek tőlük. Tavaly kerekasztal-beszélgetést szervezett a városrész vezetősége, amelyre meghívták az érintetteket. Együttműködnek az Állami Gyermekalappal és olyan szervezetekkel, amelyek segítik a veszélyeztetett kiskorúakat. Az Odyseus Polgári Társulás összegyűjti a használt fecskendőket. Évente több mint harmincezer fecskendőt gyűjtenek be. • (béva) Újra pályáznak LECZO ZOLTÁN A fűtési rendszer korszerűsítése sem eredményezett volna akkora megtakarítást, mint amilyet elvárnak. Most sem kapott támogatást a helyi művelődési központ felújítására a bodrogközi település vezetése, de a hónap végéig újra beadják a pályázatot. Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal városmarketinggel és projektmenedzsmenttel foglalkozó osztályának szakelőadója elmondta, a kultúrházat már 2015-ben szerették volna 220 ezer euró költséggel korszerűsíteni. Mivel ezzel a pályázattal nem jártak sikerrel, a környezetvédelmi alaptól kértek hozzájárulást. A 498 ezer eurós támogatásból kicserélték volna az ablakokat, hőszigetelték volna az épületet és a tetőt, a fűtési rendszer korszerűsítése; a villamosvezeték-hálózat modernizációja és az akadálymentesítés is a tervek között szerepelt. A városnak csupán a költségek 5%-át kellett volna állnia, a fejlesztéstől pedig több mint 71%-os energiamegtakarítást reméltek. A város kérelmét most is elutasították, azzal az indokkal, hogy a fűtési rendszer korszerűsítése után az energiamegtakarítás nem érte volna el az elvárt határértéket. A döntés ellen a település tiltakozott, de ezt a minisztérium elutasította. Mórocz Péter tájékoztatása szerint a projektet átdolgozzák, a február 27-én megjelent új kiírás feltételeinek megfelelően március 31-ig újra benyújtják. Valószínűleg a beruházás összköltsége is nő, az önrész is nagyobb lesz a tervezettnél. Ennek kifizetése viszont a város számára nem jelenthet problémát. Jogos két konkurens vállalkozó megegyezése a vevők kárára? Egy kis faluban élek Kelet- Szlovákiában. Már jó ideje az a problémánk, hogy a helyi pékség kenyere nem megfelelő sem higiéniai, sem más szempontból (pl. másnapra megpenészedik). Aki teheti, a három faluval arrébb lévő községben vásárolja a pékárut, amely megfelelő minőségű. Én emiatt három évig hóban- fagyban vártam a kenyeresautót a falu szélén, mivel a helyi pékség tulajdonosa nem engedte be a konkurenciát a faluba. Aztán amikor már többen is érdeklődtek a minőségi pékáru iránt, egy ideig bejárt a kenyeresautó a faluba, viszont azóta ismét kénytelenek vagyunk a helyi vállalkozó minősíthetetlen kenyerét enni, ugyanis a két vállalkozó megegyezett, hogy nem fogják egymás üzletét rontani. Mi falubeliek úgy érezzük, hogy ezzel korlátozva vagyunk, mert aki nem engedheti meg magának, hogy naponta kilométereket utazzon egy kenyérért, az bizony kénytelen a helyi rossz minőségűt vásárolni. A falu népe háborog, de nem tudjuk, mi ilyenkor a teendő. Jogos két konkurens vállalkozó ilyen jellegű egyezsége? (Folytatás) A múlt heti cikkben a konkurens vállalkozók közti piacfelosztás mint versenykorlátozó megállapodás következményeit ismertettem. A kartell elleni védekezés részletes szabályozását a gazdasági versenyről szóló 136/2001-es számú törvény tartalmazza. A fent vázolt esetben azonban a falusi pékség termékeinek minőségével is gondok vannak. A pékáru gyártásának, szállításának és tárolásának szigorú jogszabálybeli követelményei vannak. Ezeket elsősorbana 152/1995-ös számú élelmiszertörvény és a földművelési és vidékfejlesztési minisztériumnak a sütőipari, a cukrásztermékekről és a tésztafélékről szóló, 24/2014-es számú rendelete foglalja össze. A másnapra megpenészedő kenyérről nehéz elképzelni, hogy az előírásoknak maradéktalanul megfelel. A helytelenül előállított élelmiszerek hosszú távú fogyasztása ráadásul egészségkárosodást is okozhat. A rossz minőségű kenyeret a foVESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL gyasztó reklamálhatja az eladónál. Mivel gyorsan romló áruról van szó, ezt legkésőbb a vásárlást követő napon teheti meg. Ha úgy érzi, reklamációját alaptalanul utasították el, panaszt tehet a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóságon (Slovenská obchodná inšpekcia). A falubelieknek további lehetőségeik is vannak. A silány, élelmiszer-biztonsági és/vagy - higiéniai előírásoknak nem megfelelő pékárura felhívhatják az élelmiszer-ellenőrző hatóság figyelmét (Štátna veterinárna a potravinová správa Slovenskej republiky). Az ellenőrök a bejelentés nyomán vizsgálatot indíthatnak, és a hibás termék gyártóját elmarasztalhatják. A bejelentést a 02/60257444-es telefonszámon, a hatóság honlapján elérhető forma- nyomtatvány kitöltésével és postázásával, vagy a területileg illetékes szervnél (http://www.svssr.sk/ zakladneinfo/kontakty.asp) lehet megtenni. A tanácstalan olvasók az országban működő valamely fogyasztóvédelmi szervezethez is fordulhatnak segítségért, hogy ügyüknek szakmai képviseletet szerezve sikerre vigyék azt. A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. MÉvXw Á találkozókoi rendelheti Kaposheiei a eulágon tanulsz! TALÁLKOZZON AZ Új SZÓ ÉS A MUNKATÁRSAIVAL Mesternek teknök 3sv«lk««¥ t n szó A-1*??? ssžg* fiP Bőd Titanilla Szalay Zoltán Cs. Liszka Györgyi Mezei Nagy Edit • Március 8-án 17.00-tól Füleken a Füleki Városi Könyvtárban Március 9-én 18.00-tól Tornaiján a városi könyvtárban Március 10-én 18.00-tól Rimaszombatban a Három Rózsa Kávéházban (a Rimaszombati Kávéház szervezésében) ÚJ SZÓ Az ön nyelvén beszélünk VASÁRNAP Ahol Ön is családtag Partnereink: Füleki Vármúzeum, Gömöri Hírlap, Rimaszombati Kávéház Az Építők utcája kábítószerárusok és bűnözők tanyája (Gabriel Kuchta felvétele)