Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-30 / 24. szám, hétfő
[12 GYÓGYHÍREK Egészség 2017. JANUAR 30. www.ujszo.com Sztárok életmódja Aradi-módszer pánikbetegségre Hét évig volt pánikbeteg, de rátalált az agykontrollra, s ezután három hónapon belül meggyógyult. Erről mesélt Aradi Tibor. A Karinthy-gyűrűs humorista addig egy egész gyógyszertárra való nyugtatót beszedett, de semmi javulást nem tapasztalt, sőt, egyre pocsékabbul érezte magát. Bármit csinált, nem tudott lazítani, nem tudott enyhíteni a baján. Szerencséjére kívülről kapott segítséget. A humorista arra a felismerésre jutott, hogy fontos kimondani bizonyos dolgokat. Ami gondja van, az azért rágja belülről, mert nem mondta ki. Problémáját egy szép napon elpanaszolta Selmeczi Tibor feleségének, s ő vette rá arra, hogy próbálkozzon az agykontrollal. Ma már nem győzi dicsérni a napot, amikor ráállt, hogy aláveti magát. Meggyőződött róla, hogy ha egyszer valamit az agy szülte, az agy is tünteti el. Nem csak az említett diagnózissal vette sikerrel a harcot, rájött, hogy vannak különböző rituálék, amelyek segítenek a görcsök oldásában, ezekkel le tudta küzdeni a lámpalázat, a stresszt is. Nagyon fontos a külső segítség. Sokan nem mennek el pszichológushoz, mert tartanak attól, hogy az hülyeségnek tartja a problémáját. De olyan is van, . hogy attól félnek, megöl- f dódik a probléma, amelyhez valamiért ragaszkodnak, félnek a boldogságtól. Aradi saját tapasztalatából M okulva * mondja, hogy kötelezővé tenné a pszichológushoz való járást. Lehet, hogy ezt azért mondja, mert valahol tudat alatt tart tőle, hogy visszajön a betegsége, bár teljesen elmúlt. Persze, az óvintézkedéseket mindennap meg kell tennie: alkalmaznia kell a lazító gyakorlatokat. Semmi sem segít úgy segíteni, se orvos, se gyógyszer, mint ezek. A rendszeres edzés jó hatással van az agy vegyi folyamataira, és nagyban hozzájárul a lelki egészséghez, (urbán) Elengedhetetlen ételek 50 felett! » f - , , ..... iní Az öregedéssel a szervezet Íme, 3 zöldség es gyümölcs, amelyekkel * , , ,, .. / n i kalciumtartalma jelentőmet többet tehet magaert otven ev relett! J seri csökken. Füge Nemcsak azért érdemes fügét enni, mert ízletes, hanem mert számos jótéX kony hatása is van: kalciumtartalma magas, ami jfi azért is fontos, mert a kor előrehaladtával magasabb a csontritkulás esélye. Ráadásul az öregedéssel a szervezetben a kalciumtartalom is jelentősen csökken, ezért oda kell figyelni a pótlására. Emellett a füge leve kiváló cukorbetegség ellen, és édessége ellenére a fogyókúrának is nagyszerű kiegészítője. Paradicsom A paradicsom rendszeres fogyasztása minden életkorban fontos, hiszen igazi vitaminbomba. Lú- gosítja a szervezetet, és komoly szerepe van a rákos betegségek megelőzésében. Hogy miért? A paradicsom színét a likopin nevű antioxidáns adja, ami a főzés során sem bomlik le. Kutatások pedig bizonyítják, hogy a likopin jelentősen csökkenti a daganatos sejtek szaporodását — a tumorcellákkal kapcsolatba kerülve azokat egyszerűen elpusztítja. A kutatók szerint a rendszeres paradicsomfogyasztással főként a hasnyálmirigy-, az emlő- és a bélrák kialakulása előzhető meg. Emellett vértisztító hatása is jelentős: segíti a méreganyagok eltávolítását, külsőleg pedig fertőtlenít, elősegíti a sebek, a kelések gyorsabb gyógyulását. A paradicsomban található még A-vita- min, ami remekül erősíti az immunrendszert, C-vitamin-tartal- ma révén pedig csökkenti a vér koleszterinszintjét, a szívinfarktus és a szívkoszorúér-betegségek esélyét. Áfonya Igazi szuper gyümölcs. Ennek oka pedig a hihetetlenül magas antioxidáns-tartalma. Ez azért is fontos, mert számos kutatás bizonyította már, hogy az antioxidán- sok jelenléte a szervezetben elengedhetetlen a szív- és érrendszeri megbetegedések, az öregkori problémák, a cukorbetegség, a rák és a szürke hályog kialakulása ellen. Sőt, az áfonya bizonyítottan csökkenti például az Alzhei- mer-kór kialakulásának esélyét is. Emellett a finom gyümölcs a bőrt is szebbé teszi, és az emésztésre is nagyon pozitívan hat. (egeszsegkalauz) EGY HET A SZEPASSZONNYAL Január 30—31. - a Hold a Halak jegyében van A Halak a talpra, a járásra és a nyirokrendszerre hat. Masszírozza meg a talpát és a lábujjait. A talpban összesen 52 csont van - nyomkodja meg őket alaposan. A megdagadt láb egyik oka a folyadékhiány lehet. Ha nem iszunk elget, a test hajlamos visz- szatartani a vizet. Ha egészséges, szaunázzon - a heti egyszeri alapos izzadás erősíti az immun- rendszert, aktiválja az anyagcserét és megvéd a megfázástól. Az ajurvéda szerint az immunrendszert erősíti, ha meleg, mézes vizet iszik fahéjjal. Emellett enyhíti az ízületi fájdalmakat és megelőzi a megfázást. Február 1-3. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre hat. Lelkiállapotunk befolyásolja az egészségünket. Ne töprengjen tovább azon, ami volt, oldja meg azt, ami van! Bebizonyították, hogy a vidám emberek egészségesebbek és tovább élnek. Motiválja magát a jókedvre, tudatosítsa, mennyire boldog, hiszen nem éhezik, nem fázik, vannak barátai, otthona... Az elme felvidul jógagyakorlat után: négy ütemig vegyen levegőt csak a bal orrlyukon, 16 ütemig tartsa bent, nyolc ütemen keresztül lélegezzen ki csak a jobb orrlyukon keresztül. Utána fordítsa meg a sorrendet. Az agy működését támogatja az egészséges (növényi) olaj mértékletes fogyasztása. A zsír segíti a vitaminok beszívódá- sát, hidratálja a bőrt és energiát ad. Az omega-3 zsírsav forrása a zsíros halak, az őrölt lennmag, a dió, a szójabab, a repceolaj és a tengeri algák. Rendesen futse ki a házat; hogy a falakból távozzon a nedvesség. Február 4—5. - a Hold a Bika jegyében van A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízlelést, a tarkót és a vállat befolyásolja. Az immunitásunk a belső elválasztá- sú mirigyekkel függ össze, leginkább a csecsemőmiriggyel. A csecsemőmirigy a fehérvérsejtek érésének fő szerve, főleg T-limfocitáknak (a csecsemő- mirigy „thymus” latin elnevezéséből). Ezek képesek idegen anyagokat felismerni és megsemmisíteni. A csecsemőmirigynek a következő joggyakorlattal adhat energiát: felváltva ütögesse a mellkas felső részét és mondjon a tenyerébe hosszú aaaa-t. Ez körülbelül 20 percig tartson. A csecsemőmirigyet cinkkel is lehet támogatni. Megelőzésként gargalizáljon. (www.krasnapani.cz) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461, Reklámmenedzser: Mierka Dóra, tel.: +421 2 59 233 248, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@petitpress.sk fotók: Fotolia, képarchívum, Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1